Szart csakis olcsón!

Az első (saját-)motoros szezon után végignéztem, mit kellett még venni a Honda mellé, hisz eredetileg az volt a duma, hogy olcsón fogok motorozni, hogy megérje. Mármint ne költsek többet a projektre, mint amennyit a nem autózással megspórolok.

Egyszer már írtam erről, már ami a fogyasztást és az egyéb motorfenntartási költségeket illeti. Azóta legfeljebb annyi változott, hogy kiderült a Xelvisről, hogy tud 3,6-ot is fogyasztani, ha akar. És közben országúton közlekedik. Amúgy városban tartja magát a 4-4,3 tartományhoz, ami szintén nem rossz.

Így, a szezon vége felé közeledve az emberfenntartás költségeit is át akarom nézni, és néhány fura szempontot érdemes figyelembe venni azzal a pár cuccal kapcsolatban, amit vettem. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent jól választottam ki – sőt. De legalább lehet belőle okulni.

A cuccaim, kivéve az esőruhát, az lemaradt a képről. Ja, és a nyári dzseki is

Szerencsére nem teljesen cuccmentesen indultam neki a motorozásnak. Kesztyűt már a vizsgára vettem az akkori irodánkhoz közeli motoros áruházban. Félig bőr, méghozzá nagyon finom, a többi része szellőzős szövet. Nagyon kényelmes, és bár nyári kesztyűnek tűnik, inkább nevezném átmenetinek. Úgy tíz fok táján kezd benne fázni a kezem, nem is tervezem, hogy ennél nagyobb hidegben motoroznék. 2006-ban vettem, ekkor olyan hétezer forint körül volt. Azt hiszem, nem volt olcsó, de nagyon gyorsan kellett megvennem, és mivel tényleg jó, nem bántam meg.

Jó kis kesztyű, kényelmes és szellőzik

Nemrég valamiért nézegettem, és látom: ebbe bele van préselve egy Difi felirat. Tudom, ez egy márkanév, ez valami jobb cucc. Azonban megfogadtam, hogy nem vagyok hajlandó név alapján vásárolni, csakis azt veszem figyelembe, milyen a termék. Tehetem, mert nem vagyok elég tájékozott, és nem is akarok különösebb energiát fektetni abba, hogy betanuljam, mi a menő. Egyszerűen azért, mert nem szánok az egészre sokat, sőt. Márpedig a márkákat arra találták ki, hogy levegyék a hobbimotorosokat, akiknek valamiért imponál, hogy GSX-R-nek öltöznek. Én kifejezetten olcsó dolgokat veszek, amelyek – így vagy úgy – szarok. És ha már szar, legyen rettenetesen olcsó, mert a kicsit olcsó is pontosan ilyen puruttya vacak.

Haladjunk tovább a sorban. Bukósisak, tavalyról. Lidl gazdaságos, kínai gyártmány, volt vagy 13-14 ezer forint, ami tavalyi árszinten jó vétel volt. Felnyitható az állvédője. Az idén már olcsóbban is lehetett ilyesmit (értsd: kínai bukót) venni, mivel letérdelt a motoroscucc-piac. A Lidl 2010-ben egy másik, jobb, szebb és beépített napszemüveggel rendelkező modellt árult, ami igényesebben is volt megcsinálva, most láttam valamelyik boltjukban, 11 ezer körüli áron.

Olcsó volt. Jónak nem mondanám, csak egy határig

Az én típusomat egyébként máshol is fellelni. Tavaly ott figyelt a Keeway képviselet polcán, de most nem találtam a weblapjukon. Lehet, hogy tévedek és rosszul láttam, bár az ember megismeri a sisakját. Ellenben hírszerkesztőnk felfedezte a tutira azonos Motowell FU-2-t. Bár a neten azt írják, hogy 18 ezerbe kerül, a boltban biztos odaadják olcsóbban, ha a Lidlre hivatkozik az ember... Igaz, itt legalább van színválaszték (fekete-szürke-fehér), szemben a diszkonttal.

A sisak nem egyértelműen rossz, csak félig. Például, az állrésze nyöszörög picit, és nem kifejezetten csendes. Mivel úgyis zömében városban szaladgálok, a zaj nem elviselhetetlen.

Úgy 110-től viszont használhatatlan. Teljesen becsukott plexivel a menetszél elkezdi kiszívni az ember agyát a fülén keresztül. Igaz, a Xelvis esetében az is baj, hogy a fejem pont az idom keltette turbulencia közepén van. Ha kinyújtózkodok, és a sisak kikerül ebből a zónából, szép, egyenletes surrogássá szelídül a hangzavar. Apró probléma, hogy alulról elég gyakran bekóvályog egy-egy bogár, és a csat állítása meglehetősen primkó, állandóan kilazul az állheveder, és újra kell állítani.

IMG 9612

Viszont a felnyitható állrész zseniális találmány. Egyrészt, nem kell mindig levenni az emberekkel való érintkezéshez, vagy például iváshoz. A sisak nem túl nehéz, 1650 gramm, a márkásak sem könnyebbek. Igaz, valamivel terjedelmesebb, mint egy sima állvédős bukó, ezért sok robogó rekeszébe már nem fér be. A plexit kivenni egyszerű, nem karcosodik, nem igazán hajlamos a párásodásra sem. Adtak hozzá pótplexit, meg zsákot is.

Talán nem L-est kellett volna vennem belőle, hanem egy passzentosabb M-est, mert a belső párnázat tényleg tömörödik kicsit, és elkezdett a sisak picit lötyögni. Ezt be kell kalkulálni vásárláskor. Most egy M-es vaskosabb arcpárnája van benne (ez volt a dobozban tartalékban, össze-vissza kavarodnak a cuccok a Lidlben...), így azért nagyjából jó.

Az utolsó Honda előtti vétel az esőruha volt. Könnyűen ment az otthoni PR is, hisz az én okos feleségem (aki rendkívül csinos is) elfogadta, hogy amikor Árpád mindenféle robogók kipróbálására kényszerít, ne ázzak meg. Ez is lidlis, volt valami hatezer forint. Azért itt vettem meg, mert ők kezdték először akciózni. Örök tanulság: amit egyszer akciózni kezd a Lidl, az hamarosan lesz az Aldinál is. Ha nem tökéletes, érdemesebb kivárni a másikat, rosszabb biztos nem lesz, viszont előfordulhat, hogy jobb.

Így lett kezeslábas esőruhám, pedig ez nem olyan praktikus, mint a kétrészes: amikor az ember venné fel, mindig elakad a protektorokban. Ez még otthon felvéve nem akkora gond, viszont ha elkap a zápor menet közben, akkor börleszket lehetne forgatni rólam.

Először is: szakadó esőben nem veszed le a bakancsot, és még kapkodsz is. Én az első alkalommal téptem szét így a lábrész bélését, ami a következő alkalommal még viccesebb volt. Petőfi-híd, dugó, zápor. Hová csusszant be a lábam? Persze, hogy a bélés és a külső anyag közé. Eltelt kis idő, míg fél lábon ugrálva rájöttem, mi lehet a gond.

Eztán jön a következő szívás, a felső rész felvétele. Nekem már a kabát könyökprotektorjánál meg szokott akadni, ami azért jó, mert aztán se föl, se le, még a kezeimet sem tudom használni. Ja, és közben lent vágja a tökömet, minél inkább akarok szabadulni, annál jobban. Eztán a David Copperfieldtől ellesett hullámzó izommozgással felküzdöm valahogy a vállprotektorig a cuccot, majd kidolgozott hátizmaimat az eddigi homorításból átfeszítem domborításba, és jó esetben már rajtam is a hacuka.

Az egész úgy néz ki, mint amikor egy kezdő szabadulóművész az első kunsztot tanulja, ami nyilván tetszik a közeli droszton unatkozó taxisoknak. Belülről ez azért nem ennyire vidám, mindig attól félek, hogy eldőlök és még a sárban is meghempergek, gúzsba kötve. Gondolom, ilyenkor a járókelők segítségét kéne kérnem. Ami így szarrá ázva még kínosabb szitu, pláne, hogy eredetileg az volt a cél, hogy ne legyek csurom víz. Még szerencse, hogy amúgy kényelmes az overál.

Ezek után senki sem csodálkozik ugye, hogy kis eső kedvéért elő sem veszem. A Xelvis ugyanis olyan jól eldobja a menetszelet, hogy egy darabig alig jut rám víz, és a nadrágról az alulról érkező meleg légáram le is szárítja azt a pár cseppet. Kicsit kerülgetett a guta, amikor két héttel később az Aldi prospektusában ugyanennyiért kétrészeset láttam.

Hozzáteszem, azért nem ennyire kritikus ez az esőruha-kérdés. Nem futár vagyok, és nem megrögzött motoros. Ha elromlik az idő, alapvetően kocsival megyek az irodába, és kész. Megnyugtatásnak ott van az ülés alatti rekeszben, így legalább elindulok reggel motorral úgy is, ha délutánra esőt jósolnak. Többnyire elmarad, vagy ha nem, akkor eláll. Szóval kábé az a szerepe, mint a fényvisszaverő mellénynek a kesztyűtartóban: van. És olcsó volt.

Ugyanezt meg lehetett volna venni százezrekből is

Már biztos sokan fontolgatják, hogy bekommentelik: ilyen cuccokban tilos motorozni. Én erre azt mondom, hogy ezek a Lidl/Aldi, és majd a később felbukkanó Louis is, német márkatermékek. Nem a világ legjobb cuccai, de a németek arra azért odafigyelnek, hogy a termékük ne süllyedjen a szemét szintjére. Úgyhogy akinek csak erre futja, szerintem nyugodtan vegye meg. Kicsivel drágábban sem kap lényegesen jobbat, csak sokkal többért.

Ugyanakkor, ha valakinek van 170 ezre sisakra, nyugodtan vegye meg, miért ne? A csapdák a közepes árszintű, de márkás cuccok között rejtőznek. Igaz, nekem is lett véletlenül márkás cuccom. A tavaszt letudtam kölcsönkabátban, de nyárra mindenképp akartam venni egy hálós dzsekit. A kajálóhelyünk mellett van egy drágacucc-bolt, gondoltam, benézek, milyen is egy ilyen. Baowah is jött segíteni.

Kérdezi a csaj, mit keresünk. Mondom, hogy csak nézelődünk, ahogy az árakat nézem, nem veszünk semmit. Csak erősködik. Megmondom. Kérdi, mennyit szánok rá. Maximum húsz rugót. Hát, annyiért tényleg nincs, de valahonnan előhúz egyet huszonháromért. Az én méretem, piros, azaz elég feltűnő a forgalomban - ilyet akartam, utálom a sok fekete motoros kabátot. Látja a csaj, hogy tetszik.

Jó színe van, ugye? Szerintem feketében csak a profiknak kéne járniuk, ahol tényleg komolyan koszolódik a ruha

"Előre szólok, hogy ebben fázni fogsz 25 fok alatt." Mondom neki, hogy pont ez a cél. Továbbá, ne menjek reklamálni, hogy szétszedte valami tépőzár, vigyázzák, mert ezt nem bírja a finom anyag. Oké, megbeszéltük. Árpád meg megnyugtatott, hogy ez valami rendes márka, a kabát tele volt kandzsis címkékkel.

Ennyire átlátok a szitán

Bevittem a szerkesztőségbe, pont arra járt Karotta. Mesélem neki, mit vettem.

- És milyen?

- Valami japán - Karotta szeme felcsillan, elvégre japánmániás - valami RS Taichi...

- RS Taichit vettél?! Most irigykedek.

A végén kiderült, hogy ez valami menő cucc, pedig csak azért vettem meg, mert tökéletesen passzol rám, jó a színe és kényelmes. Lehetett volna olcsóbbat találni, de ez annyira jó, hogy az elképesztő. Egyébként 25 fok alatt tényleg fázom benne menet közben. Volt hozzá nyolcezerért egy alávehető melegítő bélés, de nem vettem meg.

Vásárlásaimat egy mágneses tanktáskával folytattam, ez Louis márkájú. Egészen csinos, kicsi, mindössze három mágnespogácsa tapasztja a tankhoz. Ez sem hibátlan, de tökéletesen működik: nem túrázáshoz termett, de elég nagy ahhoz, hogy az ember behajigálja a napi dolgait. Egyetlen problémám az, hogy a külső zseb cipzárja alul van, ha a táskát a fülénél fogja az ember. Persze, már sikerült elfelejteni behúzni, és mindent kiszórni. Ha jól emlékszem, négyezer, vagy négyezer-ötszáz lehetett, és adtak hozzá zuhanysapkának látszó esővédőt, meg hevedereket is, ha az ember nem mágneses felülethez szeretné rögzítni. Ennek a csatjait rövid úton levágtam róla.

Fára nem tapad, de acélra igen. Bevált, csak az átlátszó zseb cipzárja lehetne máshol

Akartam venni egy pár térdvédőt is, ez volt a vége a fegyverkezésnek: ennél jobban nem vagyok hajlandó rettegni a motorozástól. Ezen húztam fel a legjobban magam. Mindegyik akkora, mint egy művégtag, amikor az elsőt megláttam, azt hittem, valami gyógyászati segédeszköz boltba mentem be. Van belőlük csuklós kivitel is, de ezekből az olcsóbbak annyira kotvány módon vannak megcsinálva, hogy az dráma. És csak hajlított térddel lehet viselni őket, de én nem akartam úgy járni, mint aki összecsinálta magát.

Volt még valami gumiszerű csodaanyagból készült térdvédő, de azért 16 rugót kértek. Ennyiért még kis demonstrációt is tartottak a boltban: a csodaanyagból készült golyót leejtve az egyszerűen ott maradt a padlón, annyira jól nyeli el az ütéseket. Tetszett, nem is volt akkora, mint a többi, de nem szántam erre ennyit. Így ismét a "szart csakis olcsón"-elv győzött: az IMET saját márkás térdprotektorát vettem meg, mert semmivel sem volt rosszabb, kényelmetlenebb, vagy rondább a hat-nyolcezreseknél. Négyért.

IMG 9596

Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy üzenjek az ilyen vackok gyártóinak. Hátha.

A térdprotektort tépőzáras szalagokkal rögzíti az ember a lábára. A tépőzárnak ugye két oldala van: az egyik puha és bolyhos, a másik viszont kis kampós és szúrós, ez kapaszkodik a puha oldalhoz. Ahogy elnéztem, tízből kilenc esetben a szalag szabad végén van a kampós rész, így ha rövidnadrágban venné fel az ember, elviselhetetlenül szúrja a bőrt. Továbbá, le- és felvétel közben a szalagok minden szövethez odaragadnak, és kikezdik azt. Még saját magukat is. Vajon miért nem fordítva varrják fel a tépőzár két oldalát, tehát a ragadós oldalt a protektorra, és a puhát a szalag szabad végére?! Azért, hogy érezzük, olcsó volt? Vagy csak simán idióták? Nem tudom, de érdemes erre odafigyelni vásárláskor.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr672287501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

intruder66 2010.09.11. 22:59:24

Tibi,
Zoardnak van igaza, szépen és igényesen leírta. Nem a motorozáshoz öltözünk fel, hanem az eséshez. Harminc éve motorozom, hidd el nekem igaza van. Ne Te legyél (vagy valamelyik frissen megtérített követőd) a következő Darwin díjjas motoros.
Az általad keresett megoldást úgy hívják, hogy BMW C1. Nekem is van egy. Hibátlan városi közlekedési eszköz, alacsony fogyasztás, biztonságos utascella, abs, ütköző zóna, rádió, négypontos biztonságiőv...
600 eft-tól megszerezhető és még sisak sem kell hozzá!

papptibi 2010.09.11. 23:01:11

@kill-r: nézd, ha valaki idejönne két mérési jegyzőkönyvvel, hogy ez egy rendes sisak, ez meg egy Lidl, és látnám a számokat, akkor elfogadnám a véleményét. Így, hogy pusztán az alapján lehülyéznek, hogy mit hisznek... már írtam egy kommentben, hogy amikor lecserélem egyszer a bukót, megy töréspróbára. Ott milyen kommentek lesznek?

Amúgy a bukótesztek rendszeresen levezetik, hogy általában a 40-50 ezres sisakok a legjobbak, nem az árukhoz képest, hanem abszolút értelemben), és a drágábbak, már-már vallásosan emlegetett cuccok rendszeresen gyengébbek náluk. Ezek után én csupán a méréseknek hiszek.

Uborka Ubulka 2010.09.11. 23:02:47

@intruder66:
Csak azzal motorozni nem lehet, baszkikám. Ha eddig nem zakózott majd azzal fog. Kevesebb az esélye a kipurcanásra amije most van mint a béjemvé újabb elbaszott kísérletére amit engedtek frgalomba helyezni. (tul. képpen azok már az 50-es évektől nem tudnak motort gyártani, a hírnévből vegetálnak mint a HD)

Uborka Ubulka 2010.09.11. 23:07:32

@muz:
Ja és majd legközelebb mikor úgy véled hogy én terrorizállak reflektorral szembe, majd bevárlak a következő leállónál, majd ott panaszkodhatsz, csak nehogy a saját s*ggedben kössön ki a puha pöcsöd...

MGeee 2010.09.11. 23:10:00

Javítsatok ki ha tévedek, de úgy tudom, hogy a bukósisakok huszonvalahány km/órás becsapódásra van méretezve és nem a motor sebességéhez. Ez annyi, hogy oldalra eldőlsz. A többi már a kopásállóság.

papptibi 2010.09.11. 23:10:48

@intruder66: Ismét egy olyan számot írtál le, amennyi nincs a dologra. Ja, és hatszázért milyen C1-est kapsz? "Zoardnak van igaza, szépen és igényesen leírta. Nem a motorozáshoz öltözünk fel, hanem az eséshez." Figyu, ez igaz, de már az elején leírtam, hogy nem feltétlenül választom jól ki a dolgokat, de legalább lehet belőle okulni. Én is sokat tanulok az értelmes kommentekből, de ne úgy álljunk a dolgokhoz, mint Mária Terézia, amikor visszakérdezett, hogy ha a magyaroknak nincs kenyerük, akkor miért nem esznek kalácsot. Egyszerűen x összegből egy y-ba kerülő dolog nem megvehető, ha y nagyobb, mint az x. Persze lehet okoskodni, hogy Ebay, satöbbi, de ha ilyet vettem volna, akkor meg a bizonytalan előélet és az elöregedés lenne a gond.
Van egy korábbi posztom, költségügyben, biztos nem olvastad. Új Heidenau gumik vannak a motoromon, amelyek biztos rosszabbak a Pirelli Sport Daemonoknál, tekintve, hogy fele annyiból vettem őket. Ha így nézed, hülye vagyok. De ha azt nézed, hogy kővé dermedt, 11 éves, amúgy alig kopott, ám semmit sem tapadó Dunlopokat dobtam le róla, az mindjárt más megvilágításba helyezi a dolgot.

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.09.11. 23:27:51

@Kicsit Karcos:

Császár vagy ember, császár!!! Ez király volt! :D :D

Hornet007 2010.09.11. 23:33:43

Sisak ügyben én sem spórolnék, idáig LAZER, HJC, AGV sisakban nyomtam az ipart, viszont meg kell hogy védjem a LIDL-s és az ALDI-s csizmákat: tavaly estem egy közepeset és a LIDL-s csizma MEGMENTETTE a bal lábamat!!!!! A mentősök mondták hogy ha nincs ez a csizma akkor szatyorban vihették volna utánam a lábfejemet!!!! Felépülésem után rögtön vettem megint belőle, szóval nem kell mindig mindent fikázni ami esetleg nem kerül százezrekbe! Tiszta bőr, coolmax béléssel, vízálló - ez tapasztalat! A kollegám idén perecelt és a nagy DAINESE csizma meg lerepül a lábáról!!!

von Tom 2010.09.11. 23:41:19

Kedves Papp Tibi motoros társam! Én azt mondom - idézve egy nagyot esett barátom - a "puding próbája, az evés"! Tehát, vedd fel az összes "szart, csakis olcsón" cuccod és perecelj egyet 70-80-nal a város egy megfelelően forgalmas részén... várom a törésteszt eredményét! Már, ha képes leszel megírni. Kérdem én, ha Simson Swalbe-m van, anno '66, 35e Ft-ért, akkor milyen cuccot vásároljak? Vagy elég lesz 40 centi bálamadzag és egy kivájt fél dinnye??? Viccet félre, kívánom, hogy ne ess el soha, ebben a dzsekiben ne üss el egy veled szemben szabályosan repülő verebet és soha ne engedd, hogy a forgalom kiprovokálja belőled, hogy gyorsabban menj, mint 70!

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.09.11. 23:49:10

@Kicsit Karcos:

Baffki!!! Most esik le: Te vagy Stig!!! :D

EG0 2010.09.11. 23:56:17

Akkor most megvédem a cikk íróját, annyi elfogultsággal, hogy van egy ugyanilyen sisakom utasnak, de én magam inkább a zárt változatát (Motowell FF4) használom.
Szóval azon túl, hogy a szélzaj védelme tényleg ócska (erre való a füldugó), ugyan mutassatok már egy olyan tesztet, videót, bármit, ahol a motorosnak csak azért sérült komolyan a feje, mert nem egy 50-100e-es sisak volt rajta?! Utazótempónál történő ütközésnél akkora erőhatás éri a testet, hogy alapvetően a fizika határozza meg az ember sorsát. Ha egy ilyen sisak kettétörik és azért sérül a viselője, akkor a drága is eltört volna. Pl. 150-nel fának csapodva tök mindegy, mi volt rajtad. Ha pedig nyílt úton esel, akkor vagy a protektorjaid kopnak vagy a bőröd, de a sisakod csak karcos lesz, akármilyen (bevizsgált) márka is volt.
Úgyhogy SZVSZ aki drága sisakot vesz, az egy hamis plusz biztonságérzetet vesz. Elmondhatja mindazt, amit itt fent is írtak, hogy ő nem akar meghalni valami szarban. Pedig nem azon fog múlni, mi volt rajta akkor, hanem azon, hogy mi történt.

(A gerincprotektor szerintem is más téma, az hajlamos kettétörni, meg ott nagyobb a szórás minőségben.)

BOAR 2010.09.12. 00:55:11

A védőfelszerelésnek árusított védőfelszerelések CE normásak, a legolcsóbbnak is tudni kell azt a védelmet amivel kimerészkedhetünk az útra. A drágább kényelmesebb, könnyebb, csendesebb, jobban néz ki stb. de nem feltétlenül véd meg jobban. Egy bizonyos áron felül meg már életérzést vesz az ember.
Ez a lehúzott "papptibi" szépen elsorolta az összes felszerelést amit fel KELL venni ha motorra ül az ember...ennyi, jól csinálta.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.09.12. 02:20:47

@Uborka Ubulka:
Mondjuk úgy, hogy erős dzsumbujba hajtottam, ami magasabban van, mint általában a talaj.

Most azt hiszed, hogy hazudok?
Az én bokám fájt, te akármennyit számolgattál.

ziza133 2010.09.12. 02:51:08

@Uborka Ubulka: tok mindegy kinek hova rakod a pocset, NE hasznald a kurva reflektorod ha jonnek szembe!!
Gondolom teged is zavarna ha vegig egetnek a retinad pl egy jo kis xenonnal

mmjr 2010.09.12. 07:31:35

@papptibi:
Nem kétlem, hogy a német ellenőröknél átment a sisak. De ismét felteszem az egyik kérdést: Milyen minőség biztosítási rendszer van abban a gyárban?. Minden sisak átmenne? Szerinted a 14 000 Ft-ba ez belefér? Remélem abban egyet értünk, hogy ezt a sisakot gyártó cég is profitot realizál. Komolyan gondolod, hogy lehet sisakot gyártani mondjuk 7 000 Ft-ból?
Tartalék sisak: Ha az ember tartalék sisakot vesz fel/ad az utasnak akkor nem esik el? (akkor mindig tartalékot kell hordani)
Még egy utolsó kérdés:
Miért Hondát vettél? Miért nem Hzuongking-t (kitalált beazonosíthatatlan kínai gyártó), az szerintem olcsóbb mint a Honda és elvisz mindenhova.
Szerintem azért vettél Hondát, mert az a márka nyújt egy dolgot amit úgy hívnak minőség(és tudtommal a Hondák drága motorok).

Dirk Montgomery 2010.09.12. 07:35:19

Szart csak is olcsón, aki hülye, ne motorozzon.
Papp Tibi, ez nem volt nagyon okos cikk, még valami állat követ.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.12. 08:08:54

@Uborka Ubulka: tudja a bré, de nyakam rá, hogy Kína benne van a dologban. Senkinek ne legyen illúziója: a kiskerben kapható 30-35 ezres bukó pont annyit ér, és talán pont ott készül, mint a diszkontban kapható 15-20-ezres kínai, lidlis, aldis.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.12. 08:09:51

@intruder66: es egy sittes fos. veszélyesebb, mint egy olcsó sisak.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.12. 08:16:16

@mmjr: lehet. en voltam sisakakgyarban. Pl a Schuberth egy kis gyár, német munkasokkal, német beszállítókkal. Ugyanezt a minőséget Kínában vagy Vietnamban tudják egyharmadból. Kicsit rosszabat egytizedből.

A fejedet utazótempónál nem a sisak védi meg. szerinted 130-nál próbálják őket? a fenét, két méterről ráejtenek egy vasat. Na az a teszt. ha beleszállsz a sárga buszba, a gerinced kiszakad.

zezse 2010.09.12. 08:26:05

igaz, hogy 2004-es teszt:

www.test.de/themen/auto-verkehr/test/Motorradhelme-Keine-halben-Sachen-1167437-1170769/

azt mondják, a drága nem mindig jobb mint az olcsó...

gyozo.hu 2010.09.12. 08:27:49

Mind nagyon szép és jó amit leírtatok, de:
- Nekem egy néhány éves Airoh PR 2000 sisak úgy tört el, hogy még csak el sem estem. Szemmagasságban berepedt. Néhány év alatt elöregedhetnek a sisakok.
- A márkás kifutott szériákat a licensz megvásárlásával tovább gyártják más cégek, (esetleg ugyanaz a cég) más néven jó minőségben, csak olcsóbban.
- 30-40 km/órával találkozik a fejed egy oszloppal, teljesen mindegy, milyen sisak van rajtad, ottmaradsz.
- Éles eszköz felhasíthatja a külső héjat, bármilyen drága sisakod van, a belső energiaelnyelő anyagok között pedig nagy csillapítási különbség nincs.
- Ha a sisakban benne van az E jelzés, akkor megfelelt az európai szabványoknak, tehát biztonságos.
- A sisak ára leginkább a nevétől, kényelmi felszereltségétől, zajától, kiegészítőitől függ. Például egy beépíthető headset-es sisak indokolatlanul sokkal drágább.
Természetesen a drágább eszköz jobban véd, de nem annyival mint azt sokan hiszik.

goyamaduer 2010.09.12. 08:42:27

@kill-r:
Igaz, hogy manapság sűrűbb a forgalom és erősebb motorok vannak, de MZ-vel is bőven lehet 90-100km/h-val menni - és esni. Mellesleg mostohaapámat egy csehszlovákiai túrán ütötte el egy figyelmetlen autós a hetvenes években, pedig neki az akkori viszonyok közt komolynak számító boxermotoros BMW-je volt, és a forgalom - mint rámutattál - töredéke a mainak. És túlélte a 30 évvel ezelőtti sisakjában, igaz, hosszú heteket töltött kórházban - de tüdősérülés miatt. Én is estem már - több métert repültem, agyrázkódás, átmeneti amnézia - szar dolog.

Ami a gyenge sisakokat illeti, abból bőséges a kínálat a MOTOROSBOLTOK polcain - olyanok is jócskán akadnak, amik nem felelnel meg az ECE szabványnak - szemben ezzel a lidlis szirszarral, ami igen. Nem az a felelőtlen, aki leírja, hogy olcsó sisakja van, ami megfelel az előírásoknak, hanem az, aki olyan felszerelést forgalmaz, ami még a megkövetelt minimumot sem üti meg.

intruder66 2010.09.12. 08:54:58

Tibi,
A Heidenau gumival nem löttél mellé. Nagyon jó minöségü gumikat gyárt, kisebb kateróriában versenyzésre is használják. Mi is évekig mentünk vele. Jól tetted, hogy lecserélted az ezer éves Dunlop gumit.

Ha azt a kéréds feszegetjük, hogy melyik sisak a jobb, akkor szerintem közelítsük meg onnan, hogy milyen anyagból készült.
A thermoplasztik sisakok az UV hatására "öregszenek", ha nem használod sokat, akkor sokáig jó lehet. De soha nem tudhatod hogy mi törtnik ha esel egy öt éves fröcsi sisakkal.
A kompozit jobbak mint a thermoplasztik sisakok, hogy milyen márka az már izlés kérdése.
Kinai vagy Európai? Fentebb leírt minöségbiztosítási kérdés miatt csak is Európai. A sisak nem játék, ne kockáztass, különösen ne egy felnyílós sisaknál.

boawah,
a C1-et ma is használják sokan és nem azért mert nincs pénzük, hogy jobbat vegyenek. A vezetése elsőre valóban kihívás, de könnyedén meg lehet tanulni.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.12. 08:58:55

@intruder66: golyalabon is meg lehet tanulni jarni, de nem lesz olyan biztonsagos, mint a hagyomanyos.

'saztán? 2010.09.12. 09:26:33

@papptibi: "nézd, ha valaki idejönne két mérési jegyzőkönyvvel, hogy ez egy rendes sisak, ez meg egy Lidl, és látnám a számokat, akkor elfogadnám a véleményét. Így, hogy pusztán az alapján lehülyéznek, hogy mit hisznek..."

neked milyen mérési jegyzőkönyvek állnak rendelkezésedre a lidlis sisakodról? semmilyenek? akkor mi, miért fogadjuk el a te véleményedet a dologról?

és a komfortról hallottál már? kérd kölcsön egy napra valamelyik kollégád kupakját, amire valamilyen ismerős márkanév van rábiggyesztve. figyelj a kényelemre, a zajra, a szellőzésre és a párásodásra (utóbbi leginkább télen probléma). vagy neked mindegy? télen gumicsizmában jársz, mert az nem ázik be? baowah, miért roof kupakban tolja? rá hatnak a reklámok? akkor ö is bolond?

Zz_ 2010.09.12. 09:30:31

Nem tudom... volt már olyan hír miszerint a sisak olcsósága miatt halt volna meg valaki? Vagy ha .... sisakban lett volna akkor jobban járt volna?
Ez szerintem olyan mint a törés teszt az autóknál, csak a végleteket lehet összehasonlítani.

intruder66 2010.09.12. 09:39:47

OFF

baowah,
Három év C1 használat után, azt tudom neked mondani, hogy egyedül 90 Km/h felett, illetve erős oldaszélben nem olyan stabil mint egy hagyományos motor. De városban tökéletes.
Egyedül azt kell megszokni, hogy be vagy kötve, ezért súlypont áthelyezéssel nem tudsz manőverezni (ez elsőre nagyon fura), csak ellenkormányzással és gázzal. Azzal viszont remekül. Ez az eszköz (a fentiek miatt) megosztja a motorosokat és az is igaz , hogy többen utálják mint szeretik, de -ha csak nem vagy antitalentum, akkor- pár óra alatt meg lehet tanúlni. Utána pedig olyan mint bármilyen másik motor.

ON

Uborka Ubulka 2010.09.12. 09:56:21

@goyamaduer:
Tudod ez olyan dolog, hogyamiótza fokozottan több marketingmaszlaggal eteteik itt a jónépet, azóta mindenki fosik már mindentől.
Pl bűnöző vagy ha 6 légzsáknál kevesebb felszereltségű kocsiba ülteted az anyósod, 12 éves gyereket meg a legújabb gyerekülésbe (nyilván 20 éve nagyobbra nőttek a kölykök, azért nem kellett) meg nem a legújabb téligumi feszít a kocsidon amint 7 fok alá megy a hőmérséklet.
Mert amint megcsúszik a kocsid az első tyúkszaron intergalaktikus pályára állsz ha nincs benne a legújabban kiizzadott biztonsági lószarok garmadája, mert a vezető nyilván hülye, és nem tudja megelőzni a bajt...
Csak azt nem tudom, hogy akkor miért nem tartunk ott hogy széria minden motoron az első hátsó tárcsafék, ABS-szel, és légzsákkal a kormánynyakba építve, elvégre az is van már. Meg miért nem visel itt mindenki légzsákos motoros overralt, mert ugye nyilván nem arra játszik az ember hogy a fejével csillapítsa az ütközést mikor eltaknyol.
Én pl mikor kimentem ökörködni párszor földes pályára csúszáskor mindig rádőltem a motorra és markoltam a kormányt hogy rajtamaradjak, hogy ne én csússzak a földön hanem a kormány és a lábtartó. Pl ha Shoya rászorít lábbal a motorra és sikerült volna neki vele együtt csúszni akkor nem nyomják el 2-en.
Ha meg úgy esel hogy 30 m-t röpülsz a motortól előre már rég rossz, akkor balfasz vagy a közlekedési helyzethez megfelelő vezetési stílus megválasztásában.
Vagy peched volt mert tényleg kikanyarodott eléd egy csont tiszta helyzetben egy vak mutyukis nyugger.

'saztán? 2010.09.12. 10:04:38

@Uborka Ubulka: "ha Shoya rászorít lábbal a motorra és sikerült volna neki vele együtt csúszni akkor nem nyomják el 2-en."

helyére kellene ülnöd, mester.

Uborka Ubulka 2010.09.12. 10:04:55

És ezekre a fröccsöntött nagy kalap szarokra válaszul olyat tudok dobni,(fröccsönteni tudod mit kell, a cumit a pelenkásoknak max, a jó kurva anyját aki ilyen fost gyárt, mikor javában lehetne szénszálas hálóból, vagy üvegszálasból) hogy még mindig megvan a nagyfatertól megörökölt kiskőrösi rohambili, és nagyban leszarja az UV sugárzást, ennyi idő után is olyan rugalmas hogy gond nélkül hajlik a csat felfogatópontjainál, el van téve iparművészeti mementónak. Hát hogy faszba tudott ilyet kierőlködni magából a hiánygazdaság ipara?

Na jöhet a sok nagyokos a baromságával, hogy akkor még mindenben "vótméganyag", meg a nők bujábbak voltak, a sör finomabb, a levegő oxigéndúsabb, és a focimeccsek élvezhetőbbek.

Uborka Ubulka 2010.09.12. 10:08:40

@kill-r:
Mi fáj, kollega? Most mondjam hogy szar ügy amibe keveredett, néha megesik hogy elszáll a tapadás a hátsó gumi alól, normál esetben akkor kirongyolsz a pályáról az oldalán csúszó motoron.
Az szívás hogy 2 másik balfasz ott lihegett a seggében, ésszel kéne versenyezni.

'saztán? 2010.09.12. 10:09:16

@Uborka Ubulka: sisakok nagy része üvegszálas vagy kompozit. már a 2x ezres hjc-k is többrétegűek. persze vannak jóval drágábban fröcsik is, de nem azokat kell megvenni.

'saztán? 2010.09.12. 10:10:03

@Uborka Ubulka: semmi nem fáj, csak vicces, h monitor mögül valaki ilyen jól megmondja egy versenyzőnek. versenyezned kéne.

'saztán? 2010.09.12. 10:11:36

@Uborka Ubulka: "ésszel kéne versenyezni"

ez a legjobb. tényleg ki kéne menned japóba osztani a tanácsot.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.12. 10:12:14

@kill-r: azert, mert a megvasarlas pillanataban ez volt az egyetlen olyan sisak, amelynek plexije es allresze kulon mozgathato, es ugy hatrahajthato, hogy az rafekszik a tarkora es nem rangatja a fejet.

Uborka Ubulka 2010.09.12. 10:12:36

@kill-r:
De a lényeget hálisten te se fogtad fel, te is a nehézfelfogású gyerek alaptípusa lehetsz, szóval itt van:
"nem arra játszik az ember hogy a fejével csillapítsa az ütközést mikor eltaknyol"
tehát ha normális vagy akkor mindenképp próbálod kerülni hogy beverd a fejed valahova, mert nem vagy kíváncsi a bilid minőségtesztjére, hátha mégis a tiéd az az egy ami nem menne át az élesteszten.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.12. 10:13:49

@intruder66: lehet, lehet, de köszönöm én nem szeretném. Az artistáknak is jó a manézs, nekem elég a nézőtér.

'saztán? 2010.09.12. 10:16:53

@Uborka Ubulka: te ilyen látó lehetsz, aki a monitor mögül megmondja, h soya elbaszta meg én miféle lehetek. netán gyurcsok rokona vagy?

Uborka Ubulka 2010.09.12. 10:18:16

@kill-r:
Aranypofa, nem én dirigálom a szabályokat ezeken az ultrasteril szarságokon amit manapság versenynek hívnak, és lassan kész enciklopédia van hozzá hogy mit hogyan lehet csinálni. Kimaradt a könyvből hogy 5 m-nél közelebb nem mászunk kanyarban a másik seggébe. Valaki ezért rábaszott, kész és ugyanúgy más is rábaszhat ezután is.

És láthatod Zirig papa se azért rohangál roof sisakban mert arról lepattannak még a golyók is, és annyira vallásosan hisz benne hogy eztán már nem kéne ésszel motorozni, hanem mert ez volt kényelmes.

Ahogy más se azért használ francia kocsit mert érdekli hogy más mekkorát szopott vele meg mi a véleménye róla (engem se érdekelne pár tapló véleménye) hanem mert az a legkényelmesebb, és mert jól néznek ki.

Uborka Ubulka 2010.09.12. 10:24:03

@kill-r:
érted a szart érted, baz+, semmit nem értettél meg eddig rendesen... nem gyurcsók kell ide hogy észrevegye hanem olvasásból egy megfelelt szintű ember.

@baowah:
Te, nyugi Zirig, ebben a koszfészek országban 10-ből 8-szor úgyis olyan hülyével állsz le aki a legevidensebb hülyeségét se látná be, a faszikám miközben tökéig izzad hogy az úton tartsa azt a szart, a lenéző beszólásra akkor is kapásból rávágná, hogy
"ez a bmw c1 akkor is a legjobb ami valaha született, és ő a legfaszább gyerek, hogy eztán ezzel hajlandó csak menni". Sötétség van itt mint a holdmentes éjszaka.

'saztán? 2010.09.12. 10:24:26

@Uborka Ubulka: (egyszer nehézfelfogású, most meg aranypofa. ilyenek nélkül nem tudsz másokhoz hozzászólni?)

én írtam, h egy sisak nem csak attól jó, h lepattan róla a golyó, de ezek szerint nem olvastad. zirig biztos polcra rakja majd a drága roof-ot, amint kijön egy hasonló a lidliben.

Uborka Ubulka 2010.09.12. 10:28:59

@kill-r:
Nem teszi, mert az nem lesz olyan kényelmes.
Meg minek tegye ha már megvan neki a mostani. Majd akkor rohan megint venni egyet ha majd ismét tök véletlen elfelejti hogy a kocsi tetején maradt egy görögdinnye méretű sisak, valaki meg kurva boldog lesz vele, mikor megtalálja.

'saztán? 2010.09.12. 10:29:53

@Uborka Ubulka: "Nem teszi, mert az nem lesz olyan kényelmes."

papptibinek is írd meg.

Uborka Ubulka 2010.09.12. 10:33:49

@kill-r:
Gratulálok, hogy ilyen érdemi észrevételed van fél óra alatt, nyilván magától értetődő, olyankor mikor valaki túl hülye hozzá hogy észrevegye a lényeget, és hülye az érveléshez.
Inkább húzz el kapálni 2 sort, a fingfűrészelésből nem leszel több, nekem is van jobb dolgom mint kreténeket győzködni. na pá!

Harlequin 2010.09.12. 12:56:57

Nem értem, hogy egy internetes újság szerkesztője, hogy nem képes találni normálisabb sisakot az interneten. 18ezerért nitro-t lehet kapni, ami azért már sokkal normálisabb mint a lidl-s sisak. Én is megnéztem a lidl-ben, de a felpróbálásig jutottam.

muz 2010.09.12. 14:46:18

"Az szívás hogy 2 másik balfasz ott lihegett a seggében, ésszel kéne versenyezni. "

Ez a legnagyobb igazság amit az elmúlt néhány évben olvastam.
Taníts még mester!!!!

papptibi 2010.09.12. 15:22:58

@Harlequin:
"egy internetes újság szerkesztője, hogy nem képes találni normálisabb sisakot az interneten"
Nyilván lehetett volna. Csak hát: arra vettem, hogy olcsó legyen, és fel lehessen próbálni, mert a sok ebayes okostojás azt nem tudja megmondani, hogy ezer kilométerről hogy döntsem el, vajon jó-e a fejemre. Továbbá, mint említettem, ezt még a motor előtt vásároltam, amikor még szó sem volt róla, hogy napi használatban lesz. Amikor meg úgy alakult, hogy motort vettem, sok más kiegészítőt, gumit, egyebeket kellett venni, egy sisak pluszt jelentett volna, holott ennek a használata nem akkora rizikó az én használati körülményeim mellett. Egyszer majd lecserélem, nyugi, addig izguljatok egy kicsit.

papptibi 2010.09.12. 15:28:04

@kill-r: "neked milyen mérési jegyzőkönyvek állnak rendelkezésedre a lidlis sisakodról? semmilyenek? akkor mi, miért fogadjuk el a te véleményedet a dologról?"
Semmilyenek, ezért nem is vitázom, sőt, nem hülyézem le azt, aki drágábbat vesz, pláne vallási alapon nem.
Másrészt: nem állítottam, hogy ez a sisak jó. Kezdjük a poszt címénél. Pusztán beszámoltam róla, hogy megvettem, mert ennyi lé volt rá, és milyen. Túl sok dicsérő szót nem találsz a sisakról, de azért fogadjuk el, hogy teljesíti a szabvány előírásait, amit itt sokan nem fogtak fel.

Tomchy 2010.09.12. 16:40:09

Kicsit tágabban értelmezve a dolgokat, egy tesztelőnek nem mindíg a legújabb/legdrágább cuccokat kell csak kipróbálnia, igenis írjanak csak olyasmikről is, amit a pórnép (köztük én is) úgyis megvesz magának, és használ is. Hogy használható-e, azt meg tudja írni, hogy életmentő-e, azt meg 'sten őrizz, hogy meg kelljen írnia.

loláb 2010.09.12. 16:58:24

@bekman:
Az alkalmi utasnak nem tök mindegy, hogy mi van a fején, de mivel alkalmi utas, nem készült arra, hogy motorozni fog, így csak abból válogathat, ami van.

A lidlis sisakot MAGAMNAK vettem, TARTALÉKNAK. Történetesen úgy alakult, hogy eddig én nem viseltem, de másnak már odaadtam.

Tomchy 2010.09.12. 17:18:47

Egyébként felébredtek a gyerekek, készülök menni a Lid*be, mert 7e-ért van motoros csizma. Ezt látnom kell.

És most üssetek...

Harlequin 2010.09.12. 17:41:55

@papptibi: www.kepesmotor.hu/bukosisak/

Egyébként most jövök Görögországból, ott a CBR 1100xx-el is bukó nélkül közlekednek. Egy-két emberen láttam könyökvédőt, pont olyan könyökvédőik vannak, mint egy bukósisak.

Harlequin 2010.09.12. 17:44:43

@papptibi: Néha a konkurens oldalakon is érdemes szétnézni. Pl: képesmotor.hu
Odamész felpróbálod, kész, jó viszi, nem jó nem viszi.

aljaminden 2010.09.12. 18:04:38

Sajnos nem értem mit akartál ezzel az egész cikkel mondani. Most mindenki ilyen cuccokban motorozzon, vagy senki sem?? Most jók ezek a cuccok vagy "szarok" ahogy te nevezed őket? Nyilván mindenki a péztárcájához mérten vásárol, de az én véleményem az, ha nincs pénzed biztonságosan működő motorra és biztonságos ruhára, sisakra, akkor inkább menj busszal. Azzal is lehet spórolni. Láttam én is már közelről ilyen sisakot, az egyik barátom vásárolta a feleségének. Arra kértem vigye vissza és kérje vissza a pénzét. Meg is tette. De mondom azt nem értem kinek és mit akartál bizonyítani?

Gzula[HUN] 2010.09.12. 18:50:46

3 éve nyúzom a Lidl-s tanktáskát. 5 ezer péz vót. Van egy 16 e-s két részes is, de azt még nem használtam. Tartalék, a lidlis sokkal praktikusabbb. (Állom a kritikát, lehet megkövezni!)

Gzula[HUN] 2010.09.12. 18:57:48

www.aldi-hungary.hu/hu/html/offers/2867_17986.htm

motobox.hu/spd/motobox-shox-143635/JET_830_bukosisak_tobb_szinben

A mintát leszámítva ugyanaz. De azért inkább vegyek 25-30 ezres bukót, mint aldis xart. Shoxnál van egyszínű feketében is.

Neonknight 2010.09.12. 19:19:38

A zárt Aldi/Lidl sisak áránál csak egy hajszállal drágábban vettem online motorosboltban olyan NYITOTT sisakot, ami az előzővel ellentétben nem zajos, nem huzatos a fülnél nagy sebességnél sem. Igaz, hogy nem védi az állat, de szerintem jobb vásár. Ajándékba adtak mellé klasszikus motorosszemüveget, ami alatt még a dioptriás kukkerem is elfér.

Pasas 2010.09.12. 19:29:20

Olcsó térdvédő: a forgórésznél nem volt rendesen lesorjázva, nadrágon keresztül összekarmolta a tankot. Akkor most olcsó volt? Arról nem is beszélve hogy én is csak levágott harisnyadarabra tudom felvenni, hogy a tépőzár ne kezdje ki a lábam.

acsa77 2010.09.12. 19:47:21

@papptibi: a kínai mivoltát valaminek nem tartom önmagában rossznak. És végül is nem vagyok képben bukósisak-tesztek terén.

A munkahely-lakhely kérdés tényleg durva - az ilyen extrém költözésekre nem gondoltam. Sajnos különböző okok miatt nem olyan szokásos Mo.on, hogy családok is bérlakásban/-házban lakjanak. Nem azt mondom, hogy olyan jó lenne széleskörű elterjedése, mint No.ban, de több és jobb lehetőség, no meg egy kialakult kultúrája nem lenne rossz. Nem csak anyagi kérdés ez.

Ami a hitelt illeti, csak dühösen el akartam kiáltani, hogy menjenek a lakossági devizahitel-tiltással a fenébe. Pont hogy ezen tudna most nyerni hosszú távon a lakosság. Valamint ha felvehetnék, akkor visszaerősödne a forint egy kicsit, tehermentesítve a többieket. Mindig jól elintézik a szívatást. A termőföld vásárlás kiterjesztésének elhalasztása miatt is mehetnek a fenébe. Pont ahhoz vezet, hogy vidéken a termelők/gazdák nem jutnak hitelhez egyáltalán, mert nagyon sok helyen nincs értéke a földnek. Csak a cápák gyűjtögetnek lassacskán.

hovarju 2010.09.12. 20:07:25

@butatót,

Szerintem olvasd el mégegyszer, amit írtam.

Az olcsó kínai sz@r nem CSAk azért olcsó, mert nincs benne R&D (persze, mert ellopták), hanem mert sz@r alapanyagokból készül. Meg mert nem költenek minőségellenőrzésre, reklámra, értékesítő hálózatra, stb. stb. stb.

De mindegy. Mindenki azt vesz, amit akar. Én a minőségi termékeket preferálom, és hacsak tehetem, vásárlásaimmal nem támogatom a népi kína összállami erőfeszítéseit a világ szellemi termékeinek eltulajdonítására.

neked ugatok 2010.09.13. 01:48:35

@szemmellato:

nekem berik volt az első sisakom, de amikor felpróbáltam a HJC-t (ez a második, és egyben jelenlegi sisakom) elcsodálkoztam, hogy egy sisak kényelmes is lehet... szóval utólag rájöttem, hogy utáltam a berik sisakot nagyon, kemény volt a belseje, hülye formája volt és emiatt hangos volt, nyomta a fejem.. Igaz a méret sem volt jó, de legalább emiatt elkezdtem másik sisak után nézelődni, és rájöttem, hogy csak nyitott szemmel kell járni, van sok gyártó sokféle termékkel, bármilyen árszinten meg lehet találni a megfelelő védelmet, én 20 ezer körül keresgéltem, végül hatvanért vettem, mert az egész hjc termékpaletta ott feküdt előttem, és a drágábbak jobb anyagból készültek, könnyebbek és kényelmesebbek voltak. A köv sisakom valszeg még ennél is drágább lesz, mert a fentieken kívül már azt is elvárom, hogy halk és szellős legyen, mivel sokat motorozok.

Tibinek pedig: őszintén meglepődtem, hogy egy újságíró arra bíztatja a népet, hogy vegyen olcsó és fos cuccokat, és abban motorozzon. Igazából azt érzem, hogy ezeket a dolgokat csak azért írod meg, hogy saját magad igazold, mert neked nincs pénzed drága holmikra.
Tökéletesen értem a probléma forrását, nem is kell hogy millióid legyenek amiből ruhát vehetsz, de könyörgöm, ne reklámozzuk már az ehhez hasonló semmire nem jó sisakokat, ami eséskor valószínűleg péppé zúzza a fejed. Használd nyugodtan, de ne írj egy cikket amiben önmagad igazolod, a saját magad, a családod és az olvasók megnyugtatására, hogy az olcsó cuccok jók.

Mert nem jók, és Isten ments, hogy próbára tedd egy ütközéssel, ahol a fejed magatehetetlenül csapódik bele mindenbe...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.09.13. 08:47:59

Szart olcsón kell venni az igaz, mert drágán még nagyobb cumi :D De motorozáshoz szerintem nem kéne szart venni; pl. egy Lidl-es sisak ütközéskor mennyire véd? Na persze ha azonos lenne valami minőségibb darabbal, még akkor OK, de amiket leírtál róla, azok alapján nem azonos...

The Green Manalishi (törölt) 2010.09.13. 09:57:39

A lidis sisak érthetetlen. Bármely normális motoros boltban lehet válogatni a különféle árfekvésű bukók között és az eladó legalább tájékoztatni tud, hogy melyik miért drágább, mit tud, mik a tapasztalatok, stb. Sisakon nem hinném, hogy érdemes spórolni.
Ugyanakkor pl. az én 20 forintos Shox dzsekim ugyanabból az anyagból készült (a gyártó ugyanaz) mint márkás társai, protektorozott, kivehető béléssel, így nyáron is viseltem (inkább büdös legyek, mint aszfalttól megnyúzott...). Kényelmes, az alapvető védelmet biztosan nyújtó viselet. Az IMET gerincvédője és márkás társai között nem sok különbséget láttam, évek óta szolgál és még DH-hoz is ezt viselem.
Az olcsó Difi esőgatyám évek óta tökéletes, még a biciklizést is bírja.
Az Imet térdvédő pántjait 30 perc munkával átvarrtam, kényelmes és nyilván sokkal jobb, mint a semmi.
A ún. nyári kesztyűk legfeljebb egy letenyerelésnél a horzsolástól védnek, úgyhogy inkább büdösödjön a kezem egy rendes darabban.
Mindehhez csak annyit fűznék, hogy a védőfelszereléseimet is fokozatosan fejlesztem, mindig lecserélem a régebbieket egy-egy még jobb, minőségi darabra.
Egyébként sityak, kesztyű, dzseki, gerincvédő, csimma még nyáron is rajtam volt mindig, ez van.
Hülye-e vagyok?

vtx18 2010.09.13. 10:01:55

Zoard 2010.09.11. 21:38:12
@Uborka Ubulka: Nem a motoros múltja vagy annak a hiány bánt, hanem az ha egy ilyen oldalon ír valaki valamit, az azért gondolatformáló hatású, és ezt úgy gondolom tudja is.
Szóval az ilyen cikkeket óvatosabban kéne, mivel a bukósisaknál (és a védőeszközöknél) nem az a választási lehetőség hogy akkor inkább szart mint semmilyent, hanem inkább nem motorozni ha nincs megfelelő minőségű (és most megint nem egy versenyfelszerelésről beszélek)felszerelés.

Csak a google be beleírva a lidl helmet és quality szavakat a következőt dobta ki, mely szerint mintha nem mindig lenne jó a lidl sisak :
www.examiner.ie/story/ireland/gbcwcwmhey/rss2/

Szóval nem vagyok meggyőzve. Tudom hogy ez egy régi cikk, de a multikat ismerve, lehet hogy volt még egy kis raktárkészlet és az ide Kelet-Európába jó lesz...

Ez a cikk az ir nemzeti sport, a hurling vedofelszereleseirol szol amit valszeg a helyi gyartok es a sportegesulet bojkottalt. Nem egyedi eset, az Irek sokmindenben osszetartok.
En is viseltem lidl-s sisit a cirkalomon, ECE normas termek/olvassatok el a hozza csatlakozo tesztelesi procedurat/ es meg mindig jobb alternativa mint az amerikaban divatos dinnyehej-bringa sisak amit nem is ertek hogy lehetett legalizalni nagy motorokra

Atesz1987 2010.09.13. 10:27:58

A drágább sisak nem véd sokkal jobban kérdésez kb olyan, mint mikor azt mondják, hogy 150-nél már tök mindegy régi stiftben, vagy 5-ös bimmerben ülsz... Vagy mikor valakinek az ismerőse azért él túl egy balesetet, mert nem volt bekötve. Na, aki ilyenekre hivatkozik, mikor nem köti be magát, régi stiftet hajt, annak csak gratulálni tudok. Talán újra kellene járni a középiskola első osztályát, ahol a kombinatorikát oktatják... Tanulságos lenne.

von Tom 2010.09.13. 11:31:49

@Atesz1987: Ugye viccelsz, amikor azt írod, hogy mindegy, hogy 150-nel perecelve Swiftben, vagy BMW-ben ülsz... ha mégis komolyan gondolod, akkor komolyan sajnállak...

filewalker 2010.09.13. 11:49:08

Szerintem baromira nem mindegy, milyen mociról beszélünk amikor a védőfelszerelés kerül szóba. Én repültem már Simsonnal el úgy hogy az össz felszerelésem egy rövidgatya volt, meg egy papucs. Mondjuk szét is szakadt a lépem, de egy 200 e ft-os robogóhoz nem vennék 200 e ft-os cuccot. Szerintem attól hogy valami olcsó nem biztos hogy szar, a lényeg hogy a célnak megfeleljen. Addig amíg nincsen egy független összehasonlítás pl. a sisakokról, addig fölösleges vitázni.

Atesz1987 2010.09.13. 11:50:35

@von Tom:

Értő olvasás 1-es... Pont azokat kritizálom, akik szerint nem kell bekötni az övet, mert hallatták a szomszédtól, hogy a rokona egyik pajtásának volt egy ismerőse, aki azért nem patkolt el, mert nem volt bekötve. Meg azokat akik szerint mindegy, hogy Suzuki, vagy BMW, mert ha meg kell halni, ebben is meghalunk, meg abban is... Magyarisztán rulez. :)

Atesz1987 2010.09.13. 11:57:29

@filewalker:

Bakker, a csóró azért nem vesz Nike cipőt, mert "semmivel sem jobb, mint a kínais 2000 Ft-os". Amíg nem lesz pénze Nike cipőre, nyilván nem is fog változtatni a véleményén. Én nem mocizok, de bratyóm igen. Ha neki is csak szar motorra, meg szar felszerelésre futná, Ő is megmagyarázná, hogy az olcsó még jobb is, mint a drága, és egy nagy összeesküvés áldozatai vagyunk mindannyian, amiben milliókat húznak le drága cuccokkal, és azok az okosak, akik a jobbat veszik fillérekért... Papp Tibi meg meg akarja magyarázni, hogy a drágább biztonságosabb is kérdés az csupán hit kérdése... Ez kb két 6. osztályos közötti vita során érv. Egy ilyen fórumon csak szánalmasnak nevezhető.

Szerintem, ha nincs 150 ezer felszerelésre, akkor ne legyen 300 ezer motorra sem. Autót sem annyiért vesz az ember, amennyi pénze éppen van a projectre...

Atesz1987 2010.09.13. 11:58:51

@Atesz1987:

Minusz egy is Papp tibis mondatból. :)

KIZS 2010.09.13. 12:54:59

Hasonló tapasztalataim vannak nekem is. Én Rush-m kabátot és nadrágot használok már 5 éve (évi 20-25 ezer km-es használat mellett), nagy-nagy megelégedéssel. Pedig nem vigyázok a cuccaimra egyáltalán. A cipzár füle néha letörik, de frankón helyettesíthető gémkapoccsal.
Csizmáim rendre márkásak voltak eddig (Diadora, Held), de egy szezonnál többet még egyik sem bírt ki. Vagy még annyit sem. Most vettem egy Probiker-t félárra leárazva, ha csak egy szezont bír ki ez is, rögtön nyertem 40 ezret.
Sisakból más a helyzet, ott a Schuberth-et favorizálom. Más sisakom is volt már, sőt jelenleg is egy Caberg Justissimo GT-t használok, de régi Schuberth-emet visszasírom. Főleg a zajcsillapítása miatt, hiszen fejvédelemi célokra nyilvánvalóan tökéletes mindegyik idehaza hivatalosan árult sisak.
A kesztyűk két évet bírnak átlagosan nálam, márkától függetlenül.

Ki kell találni mi a cél. Ha valaki dögösen akar kinézni vagy élő Rossi kópia akar lenni az utakon, akkor az szánjon fél milkát a felöltözésre. De jó és tartós cuccokat lehet kapni tizen-ezer forintos árkategóriában is.

Gzula[HUN] 2010.09.13. 19:41:03

@KIZS: Szerintem nálad a pont.

Leléptem 2010.09.13. 21:23:33

papptibi, baowah
Köszönöm, nekem tetszett nagyon a cikk.
A sisakot lehet itt is kapni Angliában hasonló áron.
A kezeslábas rész nagyon jó volt, fáj a hasam a navetéstől. Csak így tovább.

gnme 2010.09.13. 21:51:26

"Semmilyenek, ezért nem is vitázom, sőt, nem hülyézem le azt, aki drágábbat vesz, pláne vallási alapon nem."

Inni kéne már. Nem? (de)

Dobjatok már egy kört. Van nálam sok minden. Sofőrt hozzatok.

:-)

von Tom 2010.09.13. 22:56:20

@Atesz1987:
Írásod első mondatában rossz a tagolás, kénytelen vagyok ezt felróni neked. Teszem ezt irodalom-történelem szakos tanárként, motorosként, autósként.

deak.atti 2010.09.14. 09:11:19

@papptibi:

"Aztán kiderült, hogy Óbuda.
Na ekkor vettem egy motort. És sokkal jobban jártam, mint Karotta, aki előrelátóan Pestlőrincre költözött, egy csomót áldozott a ház felújítására, és megtudta, hogy a következő iroda huszonvalahány kilométerre lesz onnan. "

Én hasonlóképpen jártam. Akkor vettem motort, mikor Óbudáról (nem messze laktunk a mostani irodátoktól) kiköltöztünk Csepel/Szigetszentmiklós határára. Nem bántuk meg, ég és föld a különbség a panel meg a kertes ház között. Csak éppen a 7 kilométeres munkába járás, meg a kényelmes 1-es villamosozás, ha épp nem volt kedvem kocsiba ülni, bizony megszűnt ... Nekem is 22 kilométer egy bejutás, az napi 44, heti 220, havi 880 ... úgyhogy az első év után sürgetni kezdtem egy motorkerékpár beszerzését. A sisakkal mondjuk szerencsém volt, mert kaptam egy alig használt sisakot (Grex), amit az egyik motoros kézbesítőnk belépéskor újonnan felvett, majd 2-3 hét után kilépett. A sisakot meg selejtezni akarták emiatt (védőeszköz lévén nem adható ki másnak). Nem került be a selejtesek közé ... Kabátot hasonló szisztémában kaptam, kesztyűt-cipőt az IMET-ben vettem (az igazi költség ez volt csak), és ennyi. Még nem teszteltem le, hogy mit tudnak a cuccok ... és nem is szeretném ... :o)

Na, hát ennyit a lakcím-munkahely változásokról. Nem akartam munkahelyet váltani, inkább vettem egy motort helyette.

DA

JmOS 2010.09.14. 09:51:58

A sok kommentet most nem olvastam végig, de én is le szeretném írni:

Nem okvetlenül szar az olcsó sisak!
Nekem is kínai felnyithatós sisakom van és nagyon elégedett vagyok vele!
Előtte egy karbon-kevlár Bieffém volt (van, csak 8 év és kb. 60ekm után már kicsit viseltes), azt cseréltem rá, és a 7eFt-ot simán megérte (Auchan akció)!
Hosszú túrán is elfogadhatóan teljesített. Az anyagai kifejezetten minőségiek - mivel nem vagyok mazsola, ezt már vásárláskor láttam.
Egyedül a plexi torzított, kicsit, de már észre sem veszem.

A szélzaj a plexi mögött Schuberttel is nagy lenne...

Krisi 2010.09.14. 16:43:11

hülyék vagytok mind! én úgy motorozok, hogy ne essek el, ezért nincs százezres bukóm meg félmilliós bőrruhám :)
(pénzem se lenne rá, de mindegy)

amúgy a bukóm 13 ezer volt 6 éve, a dzsekim 15ezer, de van benne kivehető bélés és protektorok, szerintem kikúrt jó vétel volt, nadrágom 13ezer volt és abban is van kivehető bélés meg protektorok, csízmám nincs de mindig túrabakancsban megyek - 10 éve vettem 6ezerért haveromtól, kesztyűmet 9ezerért vettem pár éve és ennyi. és ez az összes cucc értékben meghaladja a motorom értékének a felét :D

ha lenne nagyonsok pénzem akkor egyedül a sisakomat cserélném le egy halkabbra. meg a motoromat is, de az már más kérdés.

és hogy beszálljak a flém-be: nem az számít, hogy milyen cucc van rajtunk hanem hogy mennyire defenzíven vezetünk.
aki úgy megy mint egy fasz és közlekedési analfabéta az úgyis felcsapódik egy furgonra.

Atesz1987 2010.09.14. 19:36:18

@Krisi:

Tibikus nagyképű, barom hozzáállás. Majd ha városon kívül haladva megáll előtted valaki, mert be akar fordulni balra, és Te kényelmesen deffenzíven megállsz mögötte, és még is beléd durrantanak hátulról, akkor átgondolod, hogy mit ér a deffenzív vezetés... Bírom mikor valaki úgy áll a vezetéshez, hogy Ő vele úgysem történik semmi, mert Ő nagyon ügyes... Pfff...

Atesz1987 2010.09.14. 19:38:46

@von Tom:

Ohh, elnézést tanár úr. Viszont, ha ennyire képzett irodalomból, akkor illene felismernie az iróniát, akkor is, ha a tagolás rossz. Nyilván ismeri a történelmi példát a vessző nélküli mondatok értelmezési útvesztőiről. Én nem tudom idézni, mert nem vagyok tanár. Viszont az elég gáz, hogy a diákjai azért kapnak 1-est a dolgozatukra, mert rossz helyre raktak egy vesszőt...

Krisi 2010.09.14. 20:26:17

@Atesz1987: aztán ha belémdurran hátulról egy Kamaz akkor majd megment a kétszázezres Schubert bukósisak?

falfirka 2010.09.14. 22:51:27

papptibi
ne annak örülj,hogy olcsó szart veszel állandóan és mennyi pénzt spórolsz, hanem csak egyszer legyen szükséged az életben egy minőségi cuccra,ami az életedet menti meg ! és ott akkor az orvos majd nem a silány termékre fogja a súlyos tragédia okát !
annyira ne éld bele magad ebbe a németfílingbe a lidlével meg az aldisógorral...szerinted hol gyártják ezeket óccsón????
Bpesti robogós haveromat 1 hete műtötték 2 szer egymás után egy béna taknyolása miatt: 40-el ment,pólóban,bemcsiben.. ahogy kell,..ja és falusi paraszt gyerek,aki tud bicajozni..
Csak ezt az elbambuló buszos nem tudta róla,oszt egy kicsit megpöckölte..
Szóval inkább példamutató légy ne lúzer!

littlerock 2010.09.15. 13:13:25

@falfirka: mi az a bemcsi??? segítsen már valaki, mert nem tudok magyarul...

NoHAB 2010.09.15. 13:58:11

@filewalker: "Szerintem baromira nem mindegy, milyen mociról beszélünk amikor a védőfelszerelés kerül szóba. Én repültem már Simsonnal el úgy hogy az össz felszerelésem egy rövidgatya volt, meg egy papucs. Mondjuk szét is szakadt a lépem, de egy 200 e ft-os robogóhoz nem vennék 200 e ft-os cuccot."

Ezzel azért vitatkoznék...
A mai 50-es robogók lazán viszik a 80-90-et, némelyik 100 felett is simán hasít.
Nemrég vettem én is hasonló képességűt (nem olcsón) és igenis megvettem hozzá a Caberg felnyitható sisakot és normális kabátot....mindez benne volt egy 100-asba....de mindezt meg lehetett volna oldani a harmadából is, csak akkor nem felnyitható, hanem egy egyszerű, nyitott sisak lenne, ami az állat nem védi, illetve olyan kabát, amelynek a protektorai szart sem érnek (hiába a CE jelzés benne). Véleményem szerint a bizonság mindennél fontosabb, ez nem lehet pénz kérdés, legyen szó robogóról, vagy akár egy Hayabusa-ról....

falfirka 2010.09.15. 22:32:08

@littlerock
bemcsi: susogós szabadidő pantalló,azaz bemelegítő nadrág...ember hol élsz te, láccik nem vidéken

littlerock 2010.09.16. 19:59:08

@falfirka: dikkmáá gecc eztet nem vágom ám! falurúl gyüttem én a magasházas nagyvárosba e..

elég sok időt töltöttem tanulással, életemnek több mint felét, ha pontos akarok lenni, de a tájszlenggel hadilábon állok... ez van. Üdv!

falfirka 2010.09.16. 21:17:51

@littlerock:
pedig pesten sok ám a paraszt,ott virít ám a susogós bemcsi,garbóban,kitett vastag fuxxal,szőke 20 kilós cicával, fehér X5-ben..

littlerock 2010.09.17. 07:51:32

@Krisi: "hülyék vagytok mind! én úgy motorozok, hogy ne essek el,"...

Te még élsz??? majd elmúlik.... nekem sincs túl sok pénzem, de azért ne csodálkozz, ha felkened az aszfaltot, elkopsz, mire megállsz... a kordura nadrág csodákra képes (nem kopik el, de a lábad igen)... a protektor is sokat dob a latba... de legalább tudom, hogy hülye vagyok :))) majd üzenj, ha kórházban vagy, viszek egy kisebb csoportot - ugyanolyan hülyék mint én - és ha másnak nem is leszel jó ebben az életben, elrettentő példának kiválóan vizsgázhatsz ...

littlerock 2010.09.17. 10:08:38

@Krisi: Még az jutott eszembe, hogy megtaláltuk a cikk célközönségét a te személyedben:) Gratulálunk!!! Tudod a cik arról szól, hogy az olcsó cucc is jobb mint a semmi. Én már láttam olyat amikor egy motoros belecsapódik egy RAV 4-es oldalába. Rajta is csak farmerkabát, meg bukó volt. A szemem előtt zajlott le az egész. Kicsit több mint 3 éve motorozok, és eddig két motoros-balesetet láttam megtörténni, nem utólag voltam ott, hanem minden a szemem előtt zajlott. Tudom miről beszélek, amikor le merem írni, hogy egy-szál semmiben motorozni mekkora hülyeség. A motoros oktatáson az egyik előadó olyan fényképeket mutatott, amin ő volt begipszelve, és egyértelművé tette, milyen hiányosságok voltak a ruházatán, majd bemutatta a ruházatát amiben esett... Magyarul: minden fontos helye protektor kell. Kézfej, könyök, váll, csípő, gerinc, térd, boka. Még valami gagyi műanyag szivacsszerű béléssel is puhább, mint az aszfalt. Térj észre ember!!!

Plumper 2012.06.27. 11:10:09

A Lidl-féle bukósisakok ugyanazok, mint 40ezres társaik motoros boltban, csak márkajelzés nélkül...de aki sznob, az úgyis ott veszi.

Analóg órát akartam a motoromra. Azt mondja meg nekem vki, mi kerül azon 6000 Ft-ba?

Az egyik motoros shopban pedig külön-külön kifizetsz sokezer Ft-ot egy normális GPS tartóért, végén 20ezerért van egy tartód. Ez is annyiba kerül, hogy horror.

A motorosokon akarnak keresni a legtöbbet. Egyszerű vackokat 5szörös áron eladni, "hamár egyszer drága hobbink" van.:-P

Gogolák Csaba 2013.06.13. 22:58:55

Én nem tudom,semmi sértőt nem találtam benne csak azért mert olcsó.Viszont,egy nyitható sisak mindig hangosabb lesz mint a rendes zárt,ez vele jár, de szerintem ennyit meg ér a kényelem.Egyébként nekem is Motowell FU2 sisakom és egy J&M protektoros kabátot használok,van még egy magas szárú protektoros cipő.Ez így egyben kb 50 Ft volt,viszont "sajnos" ki lett próbálva a hatékonysága.Májusban ki hajtott elém egy autó,átrepültem felette de egy ficamon és egy lábfej csonton kívül, nem volt rajtam egy horzsolás sem.Nekem is azt mondták a mentők hogy nagyon jó választás volt a cipő mert ha nem ez van rajtam megnézhettem volna a lábam. .Nem vagyok benne biztos, hogy ha ugyan ez van rajtam 200 ezerét, nem lett volna ez a sérülésem akkor is.Ezek esésből is jól vizsgáztak.Az a baj hogy legtöbbször csak a nevet veszik meg az emberek,hogy el mondják 50 vagy 70 ezerért vettem,sisakot vagy kabátot,mert attól lesz menő.De azoknak a márkáknak is meg kell élni valamiből :-)

Gogolák Csaba 2013.06.13. 23:15:30

Csak még egy gondolat a sisak választáshoz.
Tök mindegy hogy akár csak 100zal,le koccolod az autó oldalát vagy az aszfaltot,teljesen mindegy hogy LIDL ben vetted 14 ért, vagy szaküzletben 70 ért a végeredmény ugyan az.Sajnos ilyen az anatómia.

gergo.roosz 2013.09.15. 14:53:11

Hasonló sisakom van nekem is, igaz én robogón használom. (A tipikus sebesség 40-50km/h közti.) Igaz, az enyém teljesen zárt, rögzített állú. Nem bánom, hogy zártat vettem robogóra, feldobott apró kavics rendszeresen koppan rajta.
Ha leesek a robogóról, és beütöm a fejem a földbe, attól megvéd. Mivel a szabványt tudja, talán többtől is.
Viszont hosszabb úton megfájdul tőle a homlokom, mert szorít, a plexi nem zár rendesen, és ha esőben valahogy mégis lezárom, akkor párásodni kezd.

Sajnos nem minden arany ami fénylik. Fokozottan igaz ez a divatcikkekre, és a motoros ruhák - senki ne sértődjön meg - részben azok.

Másrészt a jó termék és az "annak néz ki" között hatalmas különbség van.

Szarka Balázs 2014.02.13. 11:39:35

A fenti linken lévő videók jól mutatják mit bír egy olcsó sisak.Ha ilyen erőhatásnak teszik ki egy ember fejét ott egyértelmű lenne a kimenetel :( ! Ellenben az olcsó sisak ezeket is kibírja! A drága sisak csak a komfortja miatt jobb!Nekem van egy Airoh PR2000 és egy ugyan ilyen Állból felnyíló Motowell sisakom is,a Motowell ára az Airoh árának a fele volt,mégegyszer nem fizetném ki a dupláját egy sisakért ha fele áron szinte ugyan olyan jót kapok!

Friss topikok

Hirdetés