Pannonia: kapcsold az ötödik sebességet!

A Pannonia P12 az utolsó sorozatgyártású magyar egyhengeres volt. 1973-ban jelent meg, a kőkorszaki T5 és a P10 modellt váltotta le. Műszakilag ez sem lett lényegesen modernebb, viszont körvonalai és festése divatosabbá tette.

Gazdája szándékosan nem restaurálta csillogó, preparált géppé – gyakran használja, és nem csupán karbantartja, hanem műszakilag is olyan tökéletessé tette, amilyen a magyar motor sosem volt. Bervas néven ismert olvasónk egyetemi tanár, tervező – aki olvasta a gépéről korábban írt cikkünket, tudja, hogy mennyi munkájába került, míg narancssárga P12-ese ennyire használhatóvá vált.

Optimalizált kialakítású főtengelyt tervezett. Az eredeti 7,2 kilós alkatrész helyett 5,2 kilóra csökkentett, furatolt majd parafával tömített darabot szerelt be. A gépben levő négygangos váltóról már a teszt alatt elmondta: hamarosan átadja helyét egy saját konstrukciójú ötfokozatúnak.

Érthető az igyekezet, a gyári váltó az egyhengeres Pannoniák egyik leggyöngébb pontja; a gonddal szinte az összes modellt megverte az Isten. Aki lábazott már vele, tudja, hogy kettesből hármasba, hármasból kettesbe óriási recsegéssel kapcsol át. Balázs Vitya legalább hatszáz hajszálat hullatott el, hisz az övéből a kettes úgy ahogy volt disszidált. A két említett fokozat bordás kapcsolású, az egyes és négyes viszont körmös rendszerű. 1960-tól az üres van legalul, az összes többi fölfele; a magyar mérnökök nem díjazták a hagyományosan elfogadott egy le, többi föl sémát.

Élénken emlékeztem rá, hogy mennyire virgonckodott már a korábbi teszt alkalmával is, tényleg jó volt a motorozás vele, kisebb kompromisszumokkal simán alkalmas volt a mindennapi közlekedésre. Az új váltóval még jobb lett – érezhetően megdagadt a teljesítménygörbe. Igazán Csikós lepődött meg, vigyorogva, lelkendezve szállt le a gépről. Elmondta, hogy még nem találkozott ennyire stramm Pannoniával – mind technikailag, mind vezethetőség szempontjából csodálatos a gép állapota.

Ami furcsa volt, az erős mechanikai zaj. Mint megtudtuk, a felkért gépműhely rossz minőségben gyártotta le a fogaskerekeket, ez adja a csörgő hangot. A váltáson ezt nem lehetett érezni – minden fokozatot szépen, pontosan bevett. Csak arra érdemes figyelni, hogy ne túl gyorsan, sportosan gangoljunk. Ez egy nyugodt motor, úgy is kell kezelni.

Az iroda előtti tesztkörön szerencsére velünk volt egy videórögzítős fényképezőgép is, így fel tudtuk venni Bervast, amikor elárulta az egyedi műhelytitkokat. Érdemes rá figyelni, hisz tudása páratlan – ha valakinek nagyon kell, fél millióért akár még egy ilyet képes legyártani.

Nincs ennyi pénzze, de valami Pancsisat azért szeretne? Most ajándékot nyerhet! A keddi új Pannonia várpalotai bemutatóján kaptuk sajtóajándékként ezt a fehér, XXL-es férfipólót és a hozzá tartozó kistáskát.

Az első olvasó, aki pontosan, a csíkozást sem feledve felsorolja, hogy milyen gyári színkombinációkban gyártották a P12 modellt, megnyeri a két ajándékot!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr201907643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wesszájd Gábor 2010.04.10. 12:33:28

Nem is tudtam, hogy ez a hobbija a Tanár Úrnak. Így viszont már érhető, miért láttam az egyik veteránbörzén.

Jablaka 2010.04.10. 12:54:41

@Gyurma73:
Miért olvasol egy veterán tesztet, ha utána a veteránozás lényegét, a vele való foglalkozást és az eredendő irracionalitást kérdőjelezed meg?

yeti 2010.04.10. 13:02:39

@ErvinP20: Nagy divat lett a Pannónia.Ez a jelenség pedig emeli az árat,annak ellenére,hogy egyre nagyobb a választék felújított darabokból.Nyolc kilenc éve egyszerűen kiröhögtek amikor a rozsdamentes,komplett,papírokkal rendelkező T2-es Pannóniámért 20.000Ft-ot kértem.Nem is vette meg senki(azóta már rendbe raktam és használom)Persze volt azóta infláció is,de a rendezett papiros komplett gépek ma tudtommal 100-ról indulnak.Amennyiben neked van igazad és találsz 150.000-ért korrekt Pannóniákat kérlek értesíts mert vevő vagyok rájuk korlátlan mennyiségben.:)

Plumper 2010.04.10. 13:53:33

JUPPIK, sebaj, lesz majd nektek új Pannónia.

István18kerP12 2010.04.10. 14:08:15

De szép motor:-)
Sokan nem értik a lényegét..Gyurma73: egy Gs500 lealázza a Zündappot..Ne menjünk bele,de ne keverjük a szezont a fazonnal..
Egyébként az 500e csak a váltó ára,ha valaki olcsóbban tud, ne tartsa vissza magát.
Ervin kolléga jól leirta a színeket,ehhez annyit, a határőrség és a rendőrség kapott feketéket,a rendőrség plussz még kék-fehéreket is.
De a narancs a király..:-)))

Drachoo 2010.04.10. 14:11:30

Gyurma:"Fél millióért?? ennyiért már jó motort veszek pl.Egy Gs-t ami ugye nem romlik el.Meghát persze nem csak ez a különbség." Ez azért meredek hozzászólás egy veterán motorral foglalkozó cikknél. XD

Neonknight 2010.04.10. 14:11:47

GS500 mi?
Ha "se-íze-se-bűze" motort akarsz akkor tényleg megéri azt venni :)
500-at én se adnék egy Pancsiért, de ha lenne mindkettő a garázsban, akkor is a Pancsit használnám inkább, ha ennyire üzembiztos állapotban van.
Szép gép.

Rapp · http://rappdesign.hu 2010.04.10. 14:13:14

Grat Tanar Ur! Multkor, amikor a valtokrol meselt es mondta, h mire kell figyelni tervezeskor, pont arra gondoltam, hogy vajon ki az, aki kepes egy valtot megtervezni es legyartani a motorjara. :)

zotyesz66 2010.04.10. 14:14:37

@Gyurma73: Valahogy te mindig előkerülsz, ha Pannoniát kell fikázni. Igazad is van, miért is nem olvasztották be réges-rég az összeset, hogy ne zavarja az érzékeny szemedet!

Neonknight 2010.04.10. 14:15:27

Amúgy a Pancsik ára tényleg irracionálisan felment a többi szoci géphez (Jawa, MZ) viszonyítva.

Figy Elek (törölt) 2010.04.10. 14:16:54

Én ismertem öreg Pannoniásokat,volt a családban is.
Az Pannonia(pláne a P20-21) minden volt csak megbízható nem.Állandóan szerelni kellett,a dugó jó ha 5ekm-t kibírt,a váltó széthullott,a gyújtás rendszeresen beszart,stb.
El kéne már felejteni az ömlengést,mert alapja nincs.

zotyesz66 2010.04.10. 14:18:41

Hogy ne vádolhassanak elfogultsággal, egyáltalán nem vagyok Pannonia rajongó (bár régebben az voltam), de most is kedvelem őket, és korántsem tartom olyan használhatatlan szaroknak őket, amilyennek egyesek szeretnék beállítani. Nem hibátlan gépek persze.

Drachoo 2010.04.10. 14:21:07

Figy Elek: veterán gépeknél ezek nem szempontok...

zotyesz66 2010.04.10. 14:24:00

@Figy Elek: Én kb 20.000 km-t motoroztam P20-assal. Ebből kb. 8000 kínlódás volt, a többi csupa öröm. Azért, mert a motor egy HOZZÁÉRTŐ ember kezébe került, aki MEGCSINÁLTA. Ráadásul gyári alkatrészekkel (főtengely, dugó). TLF géppel is járkáltam egy keveset, fura módon annak nem esett szét a váltója.

Drachoo 2010.04.10. 14:24:11

@Gyurma73: szerintem menj át azoknak a motoroknak a topicjába, itt kicsit kezdesz off lenni. :)

István18kerP12 2010.04.10. 14:26:42

Figy Elek:Természetesen vannak gyengéi a Pannóniáknak,de azért amiről Te beszélsz,abban bőven benne van a rossz használat,mindentudó szakik szervize,stb.Sok mai motort is széthajtok neked 20.000km alatt...És erre főleg a kéthengeresek voltak allergiásak

zotyesz66 2010.04.10. 14:26:59

@Gyurma73: tudod, arra a gépre (GS500) is rá kéne költeni egy felújított Pancsi árát...

zotyesz66 2010.04.10. 14:30:42

@István18kerP12: egen, a P20-21 szervízigényes volt. Nagyon könnyű volt szerelni, ezért a legtöbben nekiestek (köztük én is) és csodálkoztak miért szar.
Hozzáteszem, a gyújtás + villamosság tényleg egy kalap szart nem ért benne, meg még a kuplung sem volt az igazi. De ezek megoldható problémák voltak.

Plumper 2010.04.10. 14:34:53

@Neonknight: lehet, hogy a Pannóniának van bűze, még túl sok is. ha milliomos lennék, akkor se vennék, nehogy ott hagyjon az úton akkor és amikor csak gondolja, vagy a motoros szezonban 6 hónapot 3-at szerelőnél töltsön.:-P

molesz 2010.04.10. 14:48:14

Miért nem vitatkozunk inkább azon, hogy volt e kék-fehér ebből a modelből. Ha valaki talál róla képet linkelje be. Küldök neki egy sört.

motoregeer 2010.04.10. 14:51:46

ha valaki elég időt, fáradtságot szentel egy régi gépnek, az előbb-utóbb meghálálja. 23 éves Tz-mbe több tízezret beleraktam, különösebb gondok nélkül..
viszont ezek a motorok, és szinte az összes régi 2T gép folyamatos karbantartást igényelnek, szerelőhöz nem hordom, nem engedek senkit hozzányúlni, csak én szerelem, ezért megy:) gs500 at meg vegyen az aki akar, kéne a fenének!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.10. 14:58:22

@motoregeer: az Mz Az kifejezetten tartós gép ,nem véletlenül mennek vele még mindig a futárok pedig nem egy 25-30 éves.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.04.10. 15:00:57

@ErvinP20: Bervassal tanácskozva úgy döntöttünk, hogy nyertél. Személyesen vennéd át vagy postázzuk?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.10. 15:02:34

@Gyurma73: Ember.
Abba belegondoltál már, hogy a csóka saját maga alkotott egy váltót? Szerinted hányan képesek erre így szűk körünkben?
Az alkotás öröméről nem beszélve.

Egy fél milláért megvett motor meg csak van. Pénzért sok mindent lehet venni, de a saját alkotásod használatának örömét, és az azért kijáró tiszteletet kurvára nem.

István18kerP12 2010.04.10. 15:08:57

molesz: ez nem vita tárgya,volt. A neten nem tudok képet,de vannak eredeti fotók.
Kár,hogy élőben még nem találkoztam olyannal.
baowah:jó döntés

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.10. 15:19:29

Köszönöm szépen a méltatást meg a kommenteket.

Ahogy valaki feljebb írta, a veteránozás szubjektív műfaj. 250e Ft-ért használt, jó állapotú Suzuki gépkocsit lehet venni. Vesz is, akinek arra van ingerenciája. Kerékpárt is lehet kapni ennyiért.

Ahogy Csikós írta egy cikkében, itt nem a pénz a lényeg, hanem a folyamat, amíg az ember eljut a "nem működik"-től a "de miért?"-en át a "működik"-ig.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.10. 15:45:00

Azt csak halkan merem megkérdezni, hogy a fekete hajú hölgy milyen mértékben rokona Angélának? :-)

sios 2010.04.10. 15:48:47

kistáskát helyett,kislánykát olvastam:))

GERI87 2010.04.10. 16:11:44

"se-íze-se-bűze motor"

hát én inkább az unalmasan megbízható motort választom mint hogy állandóan szerelnem keljen a gépet mer annak "lelke van".
mer ami beszarik meg konstrukció hibás az jó?

rognork 2010.04.10. 17:24:52

kurva sokat adnék azért, hogy tudjak váltót tervezni. néha sajnálom hogy nem gépészkarra mentem.

Plumper 2010.04.10. 17:28:55

@motoregeer: a két motor teljesen más kategória. mintha egy 1968-as Trabantot és egy mai Toyotát hasonlítanál össze.
mindkettő jármű.
autóból, motorból csakis japánt érdemes venni, ezt a szerelők tudják.

motoregeer 2010.04.10. 18:56:56

@Plumper: ezért van Mitsu Lancerem :D
és Africa Twin-re kuporgatok :)

decens 2010.04.10. 19:03:15

@Gyurma73: Büszke vagy a 61-es Zündappodra, de saját bevallásod szerint 20 éve nem használtad! Ezek után meg fikázol egy Pannóniát, amit ennyi idő után Bervas napi használatra tett alkalmassá.... Ez gyönyörű!
Tipikus eset, csak ócsároljunk!

nem kéne... 2010.04.10. 19:27:31

@Plumper:

lószerszámot, tevenyerget, szőnyeget keletről.
a többit nyugatról.

GERI87 2010.04.10. 20:13:48

autóból, motorból csakis japánt érdemes venni"

mert még nem próbáltál mást.
amugy meg marha könnyű azt mondani hogy csak a japán mert azzal ugyis 99%ban egyetértenek:D
nem nagy okosság...

GERI87 2010.04.10. 20:21:19

"A csajokat nem lehet megnyerni? :)"

juuuuuuuj
túl sokszor adták le a szex és new york-ot...
ezek a csajok nem szépek kicsit se :D

ErvinP20 2010.04.10. 20:21:32

@yeti: A hírdetési oldalakon szereplő árak nyilvánvalóan kínálati árak.Ahogy az utóbbi két évben innen -onnan hallani,ezek köszönő viszonyban sincsenek aztán a vételárral.Lehet,hogy kicsit túloztam a 150 ezerrel,de ha valaki tényleg komolyan gondolja az eladást,mostanában kénytelen nagyon nagyot engedni,vagy eleve nyomott áron meghírdetni.Ez hangsúlyozottan az egyhengeresekre értendő.

ErvinP20 2010.04.10. 20:27:11

@baowah: Köszönöm.:)
A postát választanám.
Tudtok az emailemre küldeni valami infót?

Jamesblond 2010.04.10. 21:03:51

1: Az Ikarus a világ legnagyobb darabszámában eladott busza. Akkor isten-császárnak számított.
2: A Csepel teherautó nagyon kis fogyasztással felmegy a falon. (csőrös)
3: A HAJDU mosógéptől nincs tartósabb.
4: A Pannónia pedig egy egyszerű motor, amit bármelyik falusi részeges botcsinálta szerelő is megjavított és a gép a legextrémebben rossz minőségű üzemanyaggal is ment.
Régen az Ikarus hordta a népet, a Csepel a terhet, a Dutra szántott, a Pannónia meg a kis-nagy hivatalnoki fenekeket hurcolta évtizedeken át. És a fent felsorolt cuccokat MI MAGYAROK gyártottuk. Reggelente rengetegen mentünk be ezen gyárak kapuin és igenis jó termékek voltak mind. Csak a komcsik megkötötték a mérnökeink kezét, mert nem csurgattak vissza a hatalmas bevételekből fejlesztésre. Nem volt szabad. Miattuk lemaradtunk. Minden "őrült" aki megment ezekből a régi igazi magyar cuccokból egyet-egyet dicséretet érdemel. Van egy faszi aki egy brutál méretű faros Ikarust állított talpra... Az ilyen emberek miatt nem csak a neten, vagy régi posztereken láthatjuk a MAGYAR IPAR büszkeségeit, hanem találkozókon élőben bámulhatjuk-érinthetjük őket. És isten császár "Bervas" úr aki magyar mérnökként a magyar cuccon elvégezte azt, amit évtizedekkel ezelőtt el kellett volna a Pancsinál: korszerűsítés pl egy 5. gang beépítésével. Lám meg lehet csinálni elvtársak. Ennyink volt, mindent elvesztettünk azóta, kár a hatalmas szakember-állományért akik akkoriban összeszereltek, gyártottak, gondolkodtak, GDP-t hoztak létre mára pedig pl portásként sorvadoznak egyik-másik multi telepén hogy ne dögöljön éhen a család. Tragédia. Mindent elvesztettünk, IMF-ből megy a nyugdíj, menekül innen minden fiatal, Lenyúlták az egész országot, csupa csupa rossz hír. Erre itt ez a mérnök aki nekiállt széllel szembe pisálni az ő szintjén (magas szint) és nem hugyos a nadrágja! A Dacia mekkora egy xar? Örültünk mikor kivitték őket. A román meg azt veszi, mert román termék és szerinte jó. Na a Pancsi is sok magyar szerint jó volt és járt vele. Valaki azóta is kitart mellette, vagy nosztalgiázik. Isteni dolog. Én is gépész mérnök akartam lenni, csak a matek xarul ment...:( HAJRÁ MAGYAROK! Volt már xarabb is és kibírtuk! Lesz ez még JOBB is!:)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.10. 21:17:02

@Jamesblond: ez a sok hülyeséget hol találtad ki?
Minden pontott bármelyik ovodás meg tudja cáfolni.

GERI87 2010.04.10. 21:20:46

GDP-t hoztak létre mára pedig pl portásként sorvadoznak egyik-másik multi telepén hogy ne dögöljön éhen a család. Tragédia. Mindent elvesztettünk, IMF-ből megy a nyugdíj, "

nem hoztak létre sajna GDP-t (mosse) mert már akkor is nyugati hitelből épült a pannónia meg kb MINDEN!

Reggelente rengetegen mentünk be ezen gyárak kapuin és igenis jó termékek voltak mind."

nem voltak jók már akkorse de ez télleg az akkori politika hibája mert nem volt pénz, tudás volt.
és azért mentek ezzel mert nem volt más!!!!

egy normális piaci helyzetben elvéreztek volna de akkor mondjk pénz is lett volna fejlesztésre.

GERI87 2010.04.10. 21:25:01

A HAJDU mosógéptől nincs tartósabb."

ezt én nemtom hogy igy van e.
de ha igen akkor még annyit hogy a nyugati mosogép valszeg nem azért nem birja addig mert szar hanem mert nem kell addig birnia mer a állampolgárnak van pénze pár évente ujjat korszerübbet venni nemmugy mint a vidámabbik barakkba.
ja meg nem érné meg a örökké valóságnak gyártani hisz akkor mit adnak el???

lásd: suzuki szövögép...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.10. 21:30:34

szerintem vaamelyik másik motor váltoját kellet volna beéőíteni ha 5.(netán6.) fokozatot akar az ember mint itthon legyártani kisipri jeleggel.Bár hogy melyik tipusét lehetett volna a legkisebb átalakítással beépíteni fogalmam sincs.ha sok mindent kicserélünk átépítünk a Pannonián egész jó motort lehet kihozni belőle.

Gaffel-Kölsch 2010.04.10. 21:44:27

csak azt nem ertem, hogy mi a pöcsömnek kell a pannonianak 5 sebesseges valto? magyarazza mar el nekem a kedves mernökur, hogy mi a celja ezzel, mitöl lesz jobb? gyorsabb nem lesz, vagy teljesen uj dimenziot fog megynyitni, ha felszurom ötödikbe?
inkabb egy tarcsafeket tervezett volna hozza annak legalanbb van ertelme es ebbe 16 honapot beleölni es aztan nemetorszagban ezzel furikazni, akkor inkabb mar egy zündapp vagy egy regi BMW
Vagy csak azert mert magyarok gyartottak?
ja,es felmillaert atepiti, hat fasza.

GERI87 2010.04.10. 22:05:53

Gaffel-Kölsch

"Az új váltóval még jobb lett – érezhetően megdagadt a teljesítménygörbe"

gondolom rövidebbek lettek a fokozatok!
ha nagyon akart volna biztos rak rá tárcsát is.

Neonknight 2010.04.10. 22:19:39

Gyurma:
Ja, ha a 70-es évekbeliekről beszélsz, akkor igazat adok, az én megjegyzésem a mai GS-ekre vonatkozott. Egyébként egy 82-esen gondolkoztam most a télen, de 1-2 dolog miatt lebeszéltem magam róla.
Ár/érték arányban tényleg jobbak a Pannóniáknál, és ezeknek még a "hangulata" is megvan.

Neonknight 2010.04.10. 22:34:29

@Plumper: SZERELŐNÉL??
Aki szoci motort vesz, az azért vesz azt, mert:
1. vagy imádja, ergo maga bütyköli szereli
2. csóró, ergo nincs pénze szervízre sem, megtanulja maga karbantartani.

A folyamatos lerobbanásokról annyit, hogy egy ennyi idős jappóval is ugyanannyi az esély a lerobbanásra, ha nem tartod karban.
Én a Jawammal 5 évig motoroztam úgy, hogy az összes karbantartás kimerült az olaj, lánc, bowden, gyertya, megszakító és egy tróger módon beszerelt biztosítéktartó cseréjében.
A komolyabb karbantartás hiányára utaló jelek csak ezután kezdtek megbízhatatlansággá fajulni. Minden tavaszra alaposan át kell nézni, és nem kell a szart is kihajtani belőlük, és figyelni kell a hibák előjeleire, akkor meg lehet bennük bízni.
Ha az én gépem megbízhatatlan volt, akkor mindíg tudtam, hogy ez a saját lustaságomnak és felületességemnek köszönhető.

Neonknight 2010.04.10. 22:41:27

@Gyurma73: Több mint egy százassal olcsóbban láttam átépítettet, rendberakott jó blokkal, jobb, modern futóművel.
Fél milla egy 400-as CB-ért megmosolyogtató.
Annyira még nem régiség, hogy az vigye fel az árát ennyire. Szerintem.

supermatic 2010.04.10. 22:43:10

én még 2007-ben látogattam a Tanár Úr óráit. egy 53-as Csepel blokkot boncoltunk fél éven át hetente.
sosem volt cél azelőtt, hogy motorra üljek. de azon a nyáron vettem egy teljesen gatya simsont, és felfedeztem azt az élményt, amikor több napi szenvedés után végre megy alattad a gép. ameddig megy. de ha megáll, akkor sem lehet rá haragudni, olyan mint egy csaj, sosem fogod megérteni, és nem is attól működik.
máig megvan a kis gyász de dolgozni járni nem merek vele.
ezért (is) vagyok nagyon közel ahhoz, hogy egy 94-96 körüli GS500-at vegyek mellé. csak meg kell találnom a megfelelőt.
azt hiszem így kerek a történet.
és hálás köszönettel tartozom!

mallac 2010.04.10. 23:03:25

Lehetséges hogy sokat adtak el Ikarusból,de ne felejtsük el hogy a KGST-én belül magyarország az autóbuszgyártásra szakosodott,és mint ilyennek a Szovjetunió és a szocialista országok garantáltan átvették a termékét.Komoly piacra ahol fajsúlyos versenytársak vannak, nemigen lehetett eladni sem az Ikarust sem a Csepel teherautót.

zakizol 2010.04.10. 23:18:40

Nagyon szép a moci, gratula. Nekem erre sajna sose lesz pénzem, de életembe egyszer megadatott, hogy egy öreg bácsitól megvegyek egy MZ TS 150-es mocit. Ennek az a különlegessége, hogy az öreg volt az első tulaja és a mociban 4500 km volt csak. Szegény öreg egyedül élt / hozzátartozója nincs / és 10000 forintot kért érte. 17 évet állt a motor a kazánházban. Bele se merek gondolni, hogy némelyik fészerben milyen mocik várhatják jobb sorsukat. A mai napig meg van és mivel minden eredeti rajta, ezért 2 év múlva / akkor lesz 30 éves / le akarom veteránoztatni. Lehet,hogy nem kellett annyit dolgoznom rajta, mint másoknak a saját gépükön, de akkor is kiemelkedő lesz a ma még futó MZ-k közül, mert sajna 5 évvel ezelőtt szét kellett szedni a blokkot és azóta nem volt időm össze rakni. Előtte se sokat használtam/ 11 éve van nálam és csak 1500 km-t tettem bele /.

Valszeg sose fogok megválni tőle, de jobban örültem volna egy Pancsinak, de ezt az MZ-t nem birtam ott hagyni.

zotyesz66 2010.04.10. 23:19:22

Ikarusok sokfelé járkáltak a nagyvilágban. A "faros" Ikarus igenis jó gép volt, ráadásul egyike a valaha készült legszebb buszoknak. Sajnos a már akkor is teljesen elavult Csepel motorokkal nem tudta hozni amit kellett volna, mutatja ezt, hogy még az NDK-ban is hathengeres IFA motorokat építettek be.

zotyesz66 2010.04.10. 23:25:40

@Gyurma73: Azért az nem olyan egyszerű, akkor már kell hozzá csinálni egy új motoröntvényt is nemdebár? Tengelytávolságok, ilyesmi?
Azért azt hozzáteszem, hogy a P20 váltónak nincs párja, halál pontos könnyen kapcsolható szerkezet akár kuplung nélkül is. Az MZ és Jawa váltója ugató kutyája nem lehet. Ja, és köze nincs a korabeli Yamaha váltókhoz!

bandika57 2010.04.11. 00:03:53

A fikázóknak: igen szeretjük a Pannoniát minden hiányosságával együtt, mert a mi kutyánk kólyke.
A korabeli más szoci motorok sem voltak jobbak (talán az MZ). Tudom, mert nagyon sokfélét hajtottam, javítottam.

bandika57 2010.04.11. 00:15:28

@zotyesz66: Jah gyurma zöldséget dumál. Nem csak a tengelyekkel van baj, de a motorok fordulatszám tartománya, jelleggörbéje is számít, az áttételezésnél.(Fűrészfog diagram)
Olyan egyben kivehető váltót először Junakban láttam :-) (lehet, hogy az sem japán?)

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.11. 00:53:14

@bandika57:

Egyben kivehető váltó az angol gépeken volt jellemző, már a háború előtt. Ezekről vette a mintát a Junak, a Terrot 500 meg más gépek.

A P20 blokkot az Ardie 200 ihlette, ahogy a Yamaha kéthengereseit is.

papa33 2010.04.11. 08:43:20

Automotorban kb a gyártás végén teszteltek egy 1 hengeres 250-es 5 sebességes kétkulcsos elsőfékes puhán járó- nem 7000 forgó mocit...
Na ha jó pancsim lenne én sem adnám 150 ezerért.
Mikor kezdtem motorozni '76 körül, nem sok Pancsi volt és nem is érdekelt, mígnem egyszer mentem egy öreggel P10: végül is 50 körül vissza egy és csutka, mert mondták lehet is pörgetni hát lehetett, majd 4 kb 110, gazdája monta mikor visszaértem:tudom nem megy 100-at... nem mertem mondani dehogynem. Kissé rozsdás, de első élesre indult, igen stabil. Felejthetetlen. A másik kedvenc a CB 750, ez a mai motorok első követe.
Volt egy plakát, de nem találom, internet előtti, címe:motor születik, tojásból gurul ki csavarok közepette egy 6 cilinderes Kawa... Fiatalabbak kedvéért akkor a legerősebb féleémetes ZIL teher volt a menő a maga 170 lovával...

papa33 2010.04.11. 08:44:42

@papa33: vissza egy fokozatot, 3-ba, nem egyesbe bocsi. Azért lelke van...

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.04.11. 08:57:00

@ErvinP20: a posta megoldhato, kuld el lecci nekem mailben a postacimed.

yeti 2010.04.11. 10:12:36

"A hírdetési oldalakon szereplő árak nyilvánvalóan kínálati árak."
És az általad említett áron nem kínálnak motort.

Tekila (törölt) 2010.04.11. 12:33:20

Mindenekelőtt gratulálnék a tulajnak. A cikkből az jött le, hogy egy remek kis motort alkotott. Persze csak ha kipróbálhatnám, akkor tudnék igazán véleményt mondani...(nemelehetneee?)
:)
Azon, hogy gyakorlatilag új váltót konstruált sokan átugrottak, és jött egyből a fikázás. Jómagam is műszaki ember vagyok, talán ezért tulajdonítok ennek különösen nagy jelentőséget.(És újra megemelem a kalapom.)
Valaki említette, hogy az egész veteránosdi három tőmondatban megfogalmazható:
Hűha! Ez egy roncs!
Hogy is van ez? Ááá! Értem már!
Vééégre múködik!
Erről szól az egész. A lelkemnek jót tesz, hogy egy olyan motort hajtok, ami tíz évvel azelőtt készült, hogy megszülettem. Az egómnak meg az tesz jót, hogy mindez az én kezem munkája.
Aki ezt nem érti, azt hagyjuk, had vegyen magának GS500-at...

PAPA33 - Az a tojásos, Kawás poszter az én motorgarázsom falát is díszíti!

Szevasztok!

Öreg motoros 2010.04.11. 18:11:18

@nem kéne...: Ezt mintha már hallottam volna :)

Öreg motoros 2010.04.11. 18:18:52

@István18kerP12: Azt a kék-fehéret megnézném, még nem láttam olyant.

Öreg motoros 2010.04.11. 18:20:38

@nem kéne...: Nekem volt a legkisebb részem benne...

Öreg motoros 2010.04.11. 18:59:29

@Plumper: Akkor, ha megengeded nekem, elmesélem neked, amit már többeknek elmeséltem. Az a német úriember, aki anyagilag segítette megvalósulni ezt a váltót 1961-ben (azaz ezerkilencszáthatvanegyben) vásárolta első Pannóniáját, egy TLB-t. Akkoriban az NDK-ban nyersanyaghiány volt, nem tudtak annyi MZ-t gyártani, amennyit felvett volna a piac. Na meg 1956 után ideológiát is lehetett belőle csinálni, miszerint segítik az ellenforradalom által sújtott Magyarországot azzal, hogy motorkerékpárokat vásárolnak tőlünk.
Így Pannóniát azonnal lehetett venni a boltban, Az MZ-re hónapokat kellett várni. Barátom 8 évig nagy megalégedéssel használta a TLB-jét, aztán család, házépítés, eladta a motort, szokásos sztori.
Aztán 65 éves korában nyugdíjba ment és úgy határozott, neki lesz újra TLB-je. Egy szombat este 8 órakor kaptam tőle egy emailt, talált egyet a hasznátmotor.hu-n, hívjam fel az eladót. Este tizenegykor megegyeztem az eladóval, hogy másnap megyek a motorért, a vevővel, hogy hétfőn viszem neki Németországba. Mikor leraktam az utánfutóról, megkérdeztem tőle, miért pont TLB? Akkor mondta, tudod, én megtudnék venni bármilyen motort, amit Németországban árulnak. De TLB-t itt nem árul senki.
Ez június elsején volt, augusztus 15-én a motor levizsgázott Németországban, pedig atomjaira kellett szedni és teljesen fel kellett újítani.
Egy évvel később ismét megkeresett azzal, hogy a türingiai erdőben (ez egy középhegység) ahol ő motorozni szokott, kicsit gyenge a motor, kellene egy tuningolt P10-es blokk. Egy jó barátom megcsinálta, de német barátunk magasabb fordulatszámon gyengének érezte és a fékpad is őt igazolta. Szétszedte a blokkot, megváltoztatta a vezérlést és most már olyan lett, amilyennek szerette volna. A németországi Pannónia találkozón a kéthengeres tulajdonosok nézegették, milyen blokk van a TLB burkolata alatt, mert útközben bárhogy próbálkoztak, nem tudták lerázni.
Aztán meglátta az Index Pannónia fórumán bervas váltóját, ami akkor nagyjából még csak CAD-ben leledzett. Rögtön közölte, neki ez kell. Aztán a 24 óráson (ő volt a német csapat főszerelője, a 24 órás gép blokkját is ő rakta össze) összeismertettem őket és így az ötlethez megvolt a szponzor is. A 24 órás után elmentünk az Adriára túrázni, ő a TLB-vel, én az ő P21-gyével (ez egy másik sztori), mentünk 1700 km-t összesen, úgy, hogy csak tankolni kellett a motorokat. Mikor hazaértünk, akkor vettük észre, hogy a huszonegyes kipufogóbilincse eltört, nem sokkal a megérkezés előtt történhetett.
Köszönet bervas-nak, hogy barátom így várhatóan még ebben a hónapban kipróbálhatja az egyetlen ötgangos váltóval, P10 blokkal szerelt TLB-jét, ami egyesíti egykori és mai magyar mérnökök és szakemberek tudását és munkáját.

István18kerP12 2010.04.12. 01:57:14

@Öreg motoros: Szia! Élőben sajna még én sem láttam,a Régi szép... 181. oldalán láthatsz 4-et is.Tehát volt. Az más kérdés,hogy a gyárban fényezték-e vagy a rendőrségnél.Rajta vagyok az ügyön,ha esetleg tudsz konkrét információt kérlek oszd meg.(fórumon,privátban)Van egy váz blokk kombóm amiből ilyet szeretnék,de ebből a körülmények miatt csak később lesz valami.

Korcs · http://mztrophy.blog.hu 2010.04.12. 09:09:24

Lehet, majd gyártani erről is a viccet, mint a Trabant árának megduplázásáról (gy.k.:teletankolod):
- Hogyan lehet megduplázni egy P12 árát?!
- Használhatóvá teszed.
Bár lehet inkább triplázást kéne használni.

Félreértés elkerülése végett: jó hogy vannak ilyenek emberek! Le a kalappal.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.12. 11:17:54

@Öreg motoros:

Ebben a hónapban? Tán már ezen a héten kipróbálhatja :-)

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.12. 11:19:31

@papa33:

Ha sietek, a gyári váltóval a P12 60 km/h körül kapja a harmadikat, 90 km/h körül a negyediket...

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 12:15:36

Gratula ,nem gondoltam , hogy egyhamar működni fog !

Nem értem pontosan , hogy az 500 e ft mire értendő ? A komplett gépre , vagy az átalakításoka , esetleg a váltóra ?

Egyébként pedig ez ismét egy Pannóniával kapcsolatos erősen foghíjas cikk !

Bizony készült gyárilag is egy hengeres Pannónia 5 sebis váltóval és "optimalizált" forgattyús tengellyel (jó esetben akkor még homokoztatok), ellenben a luggatott sonkásat nem igazán lehet annak nevezni ....
Átépítettben sem ez az első 5 sebis egy hengers Pannónia , talán nem ártott volna oda írni a hitelesség kedvéért .

Ja igen , a váltó miatt miért is "dagad meg" a teljesítmény görbe ?

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 12:37:18

bervas !
Ez most komoly ?

"A P20 blokkot az ardie 200 ihlette"

Én meg erre azt mondom, hogy hatalmas baromságnak hangzik !

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.12. 12:41:10

@janos pannonias:

500e Ft környéke csak a váltó és kapcsolt részei, beépítésre készen.

A luggatott sonkásra azt mondta a végeselemes szoftver, jobb a feszültség eloszlása az anyagban, mint a gyárinak. Bátran nevezem optimáltnak a gyárihoz képest.

A cikket újságíró írta, így, ilyennek. Természetesen nem ez az egyetlen ötsebességes egyhengeres, tettek bele páran P20 váltót versenycélra, illetve a P11 prototípusban is ez volt.
Utcán használt gépben egyelőre nem tudok másik ötsebességest.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.12. 12:46:38

@janos pannonias:

Hopp, valóban. Adler M200 a helyes. Elírtam.

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 14:05:01

500 ropi a váltóért ....erre inkább nem írok semmit .

A luggatott persze , hogy jobb a malomkerék méretű nem luggatottól , de a gyári könnyítettől (szűkítővel használt) sokkal rosszabb . A szoftver pedig nem gondolkodik .
Amiről én beszéltem gyári 5 sebis váltó az kb a 60-as években készült ,csak nem tudom melyik típus verseny vagy export változatába . A Németh Lajosnál van ilyen , az alus-ólmos sonkás , felül tűgörgős hajtókaros tengellyel együtt .
Csak gondold át miért csinálták anno az alu-ólom kiegyensúlyozást , ha megvan a megoldás , akkor rájössz az eféle luggatásos megoldás hiányosságaira .

Adler M200 sem helyes !
Igaz nem közvetlen nekem mesélte Sági László a P20 születésével kapcsolatos dolgokat , de azért még másodkézből is hitelesebbnek tartom az elbeszélést mint az alaptalan legendákat ! :-o
Ráadásul a fényképek is ezt az elbeszélést támasztják alá ....

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 14:18:53

500 ropi a váltóért ....erre inkább nem írok semmit .

A luggatott persze , hogy jobb a malomkerék méretű nem luggatottól , de a gyári könnyítettől (szűkítővel használt) sokkal rosszabb . A szoftver pedig nem gondolkodik .
Amiről én beszéltem gyári 5 sebis váltó az kb a 60-as években készült ,csak nem tudom melyik típus verseny vagy export változatába . A Németh Lajosnál van ilyen , az alus-ólmos sonkás , felül tűgörgős hajtókaros tengellyel együtt .
Csak gondold át miért csinálták anno az alu-ólom kiegyensúlyozást , ha megvan a megoldás , akkor rájössz az eféle luggatásos megoldás hiányosságaira .

Adler M200 sem helyes !
Igaz nem nekem mesélte Sági László a P20 születésével kapcsolatos dolgokat , de azért még másodkézből is hitelesebbnek tartom az elbeszélést mint az alaptalan legendákat ! :-o
Ráadásul a fényképek is ezt az elbeszélést támasztják alá ....

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 14:20:43

Bocs a duplázásért ,először nem ment el !

István18kerP12 2010.04.12. 15:06:21

@janos pannonias: Valahol már irtam,de ha olcsóbban kihozod a váltót,szerintem Bervás is vevő lenne rá...
Valószinüleg valamelyik Mc váltó-főtengelyre gondolsz,de azt azért nyögvenyelősen lehet sorozatgyátásúnak mondani..
Adler M200-Mb250 volt sok mindennek az alapja.Esetleg ezzel kapcsolatban megosztanád velünk,miért is nem?
Bocs,hogy belevau

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.12. 15:16:58

@janos pannonias:

Amikor a gyári leesztergált főtengelyt csinálták, még nem voltak modern számítógépek és számoló szoftverek. Ólomöntéssel kezelték a kiegyensúlyozás problémáját, és karterszűkítővel a kartertérfogat állandó értéken tartását.
Az én főtengelyemben csak a kartertérfogat állandó értéken tartása miatt vannak parafadugók. A kiegyensúlyozás önmagában, hozzáadott ólom nélkül a gyárival megegyező értékű.
30 évvel jobb technikám van, mint elődeimnek.

A Lajosnál levő 5 sebességes gyári váltót láttam képen, értem a működését. A P20 váltó jobb nála, ahogy az enyém is jobb.

Az Adler M200 blokk alapelve, az osztott főtengely, osztatlan blokk, fiókos váltó mind-mind kísértetiesen visszaköszön a P20-on, és nincs jelen a Yamahán. Sági bácsi nem volt buta, igyekezett kora legjobbnak tartott megoldásait továbbfejleszteni a maga szájíze szerint. Az Adler 1960 körül leállt, tehát szabadon vehette az ötletet a K1-hez, majd a P20-hoz.

svéd. 2010.04.12. 15:54:50

A szemem,mint a csigáé!!!! Ezt a mennyiségű dilettáns hozzászólást.... és semmi "az én véleményem szerint" vagy valami . Legenda gyártásban ott van a magyar.. Szóval gratulálok a P12-höz. Le a tökfödővel.Olvastam már az előző cikket is. Bár meg kell jegyeznem,szerintem nem a motor ,igazi gyengéi lettek megtámadva. "ÉN" előbb csinálok ,dupla kulcsos nagydobos féket,rendes csillapítást,ki-be ömlő rendbetételt, dugattyú befejezést,mint teszem azt ,Főtengely könnyítést, (előző írás a motorról) vagy 5 sebességet. pláne 500e-ért. Ezt, azért is látom helyesnek, mert A motorról előző alkalommal megjelent, 110-115 km fantasztikus végsebességet,bármelyik gondosan összerakott "csak az iménti csiszolgatásokat megélt P tudja. Mondom ezt úgy hogy nem 5-6 Pannónia restaurálása ( NEM krómozott ,polírozott chopperé alakítása szárad a lelkemen.) És ezt a kunmadarasi 24-órás veterán megbízhatóságin is bizonyítjuk rendszeresen. onc.uw.hu Mint a legkevesebbet szerelő csapat. A P-t a 244 Volvó hoz lehet a legjobban hasonlítani ,semmit nem tud igazán jól ,de azt 100-évig tudja. Annak az úrnak aki pedig azt mondja hogy a nagy számok törvénye szerint a sok "restaurálódó" P miatt a reális áruk 150e köré tehető,annak üzenem a tisztességes Rest munka díj nélkül, többe van ,bátran próbálja ki. :-))

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 16:16:30

@István18kerP12:
Ki beszélt sorozat gyártásról ?
A cikkben szereplő az lenne ?

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 16:40:24

@bervas:
Nem volt modern számítógép az igaz ,de volt szoba méretű ,amin Dr Kováts is dolgozott ...
Kiegyensúlyozáshoz pedig kiegyensúlyozó gép kell ,nem pedig modern sz.gép .

"Kartertérfogat állandó értéken tartása" ? Na ez az ami szerintem nem létezik .

Az ólmos kiegyensúlyozás (újabban wolframos) alapvetően eltér a "sima" kigyensúlyozástól !
Ezért írtam,hogy gondolkozz el rajta !

Gyári 5 sebis váltót azért hoztam fel ,mert volt aki azt írta,hogy eddig nem volt ilyen . Talán ki kellett volna javítani a tények kedvéért .

Adler MB 250 mellett volt még akkoriban osztott tengelyes és kazettás váltós gép ami sokkal jobban hasonlít a P20-ra , miért nem azt vették a szájukra a népek ? Mert az a segg aki ezt kitalálta nem látott még olyat ,csak Adlert ? Talán ? :-)))
Minden esetre Sági László nem említett Adlert , közvetlenül a P20-al kapcsolatban ,pedig ha számít valakinek a szava ebben a témában ,akkor az ő .

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.12. 18:12:32

@janos pannonias:

Nem ugyanarról beszélünk.
Kiegyensúlyozás alatt az alternáló tömegek kiegyensúlyozását értem, amihez nem kiegyensúlyozó gép kell, hanem mérleg és számítás.

Kiegyensúlyozó gép a főtengely sonka tömegek, tömegeloszlások kiegyensúlyozásához kellhet. Ekkor szoktak pici furatokat tenni egyik-másik oldalba, vagy villamos gépek forgórészénél "gyurmából" súlyt tenni ide-oda.

Ha egy kész, kiszámolt forgattyús tengely lendítőtárcsát egyszerűen körbeesztergálnak, hogy kisebb legyen és lehessen karterszűkítővel csökkenteni a karter térfogatot, akkor garantáltan elszáll az alternáló tömegek kiegyensúlyozása, csúnyán rázni fog a motor.

Első közelítésben furatot kell bele fúrni, és nehéz anyaggal, rézzel, ólommal, stb. feltölteni, hogy az elszállt kiegyensúlyozás visszajöjjön. Ilyen volt a gyári tuning főtengely.

Másik lehetőség furatokkal még több anyag elvétele, hogy a kiegyensúlyozás visszaálljon a gyári szintre, ha a tárcsa nem lett túl kicsi. Rázós főtengelyt gyógyítottam már meg így.

Ismétlem, ez nem a két sonka egymáshoz képesti tömegeloszlásának kiegyensúlyozása, ez az alternáló tömegeké.

airoh 2010.04.12. 18:20:49

bervas

Az előző tesztben olvastam, hogy félszintetikus és ricinusos szintetikus olaj 80-20 arányú keverékét használod a gépbe, érdekelne hogy miért keversz a félszintihez szintetikust és miért pont ilyen arányban??

István18kerP12 2010.04.12. 18:43:07

@janos pannonias:persze egyik sem sorozatgyártású,de hozzászólásod alapján az jött le,hogy miért kell ilyet csinálni,ha már megvan a megoldás. Szerintem nem sok 5sebességes egyhengeres Pannónia fut(20-as váltó kivéve,de az sem sok).Tény: Bervás csinált egy 5 sebességes váltót. Bravo.

István18kerP12 2010.04.12. 18:45:37

@svéd.: Azok a dolgok amiknek a jobbátételéről beszélsz már mind elérhető. Elérhető 5-ös váltó még nem volt. Most van.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.04.12. 19:57:51

@airoh:

Bejáratáskor, amikor még minden erősebben melegedik és nagyobb a szorulásveszély, jól jön a teherbíróbb ricinusos olaj a henger és a dugattyú közé.

Bejáratott motornál, amikor az ember tartósan nagy sebességgel hajtja, szintén kellemes lehet a nagyobb viszkozitású olajréteg bizonyos helyeken.

Hideg motornál a ricinusos olaj jobban megmarad a kenendő helyeken. Indításkor van pici ricinus illata, melegen szinte semmi.

Az arányt rengeteget motorozó (30-40e km/év Pannóniával) ismerőseim keverték ki versenyzők és saját tapasztalások alapján. Racionális magyarázat egyelőre nincs. Ha olajipari-kenéstechnikai szakember vagy, tied a pálya.

janos pannonias (törölt) 2010.04.12. 21:02:05

@bervas:

Nem ezért alkalmazták az ólmot . Hiába állítod egyforma értékre a két félének az ellenúlyát ,a jól méretezett ólmossal kevésbé fog rázni mint az ólommentessel :-o

airoh 2010.04.13. 00:34:31

@bervas:

Sajnos nem vagyok szakember, egyszerűen csak érdekelt. Nem hallottam még, hogy kevernék a kétütemű olajat és érdekelt a miértje.

Ja, és a váltó tervezéshez pedig gratula, én is gépészmérnök leszek egy pár hónap múlva, úgyhogy át tudom érezni, hogy milyen szintű munka lehet egy ilyet tervezni. Csak én nem SolidEdge-ben tervezek, hanem ProE-ben:)

Öreg motoros 2010.04.13. 13:18:34

@bervas: Nem tudom, hogyan áll a blokkal, amibe beteszi, mert a jól működő blokkját nem akarja "szétbombázni". Március közepén jártunk nála, akkor még nem foglalkozott vele.

Öreg motoros 2010.04.13. 13:28:28

@airoh: Pontosítsál, lesz egy gépészmérnöki diplomád.

airoh 2010.04.13. 18:29:15

@Öreg motoros:

OFF
Így van, lesz egy diplomám. Hát igen, a mai világban attól, hogy valaki kap egy diplomát, attól még nem biztos, hogy gépészmérnök, vagy akármilyen mérnök lesz. Ez a Bolognai rendszer miatt is van, mert ugye szét van osztva a képzés (el akarom az MSC-t is végezni), meg amiatt is, hogy a nem túl szigorú kreditrendszer miatt az is kaphat diplomát, aki végigpuskázott minden tárgyat és kész. Van nem egy olyan ismerősöm, aki időben befejezte a képzést, de tudom róla, hogy fele annyit sem ért a gépészethez mint mondjuk én (nem dicsekedni akarok, de ez tény). Van egy másik ismerős, akinek mindig én segítettem zh-kon, ő is állandóan puskázott, és bevallottan nem is érdekli egyáltalán a gépészet (max a szimulációk egy kicsit), csak jól lehet vele keresni. Ő is befejezte időben. Engem pedig érdekel mindenféle gépészettel kapcsolatos dolog szimuláció, technológia, hőkezelés, méréstechnika, diagnosztika, stb. Én egy félévet csúsztam, de nem bántam meg, így nincs, nem volt akkora kapkodás, mintha időben befejezem. Van pár ismerősöm, akik ugyanúgy csúsznak valamennyit mint én, de őket többre értékelem (mert ők jó gépészek lesznek) mint azt a pár haveromat akik időben befejezték, de sz.rt se tudnak. Egyik például azt sem tudja gépészmérnök létére mi az a modul, ez elég szomorú szerintem.
A mostani gépész képzés egy sorozat gyárrá alakult (legalábbis úgy érzem), tényleg sok diplomás gépész jön ki, de abból nem sok igazi gépész szerintem. Ja, és én Győrben tanulok.
Na, nem írok többet Off témában, bocs ha sokat írtam.

decens 2010.04.15. 13:49:42

A diploma olyan mint a jogsi. Ha van már jogsid, már vezethetsz, de nem tudsz vezetni. Azt majd kb. 7 év múlva mondhatod el.... ha addig nem csináltál grimbuszt még! (gyengébbeknek: grimbusz = baj, zűr) / csak azért mert a kisebbik lányom is az angoltanári felvételijén a teszten (15 éve) a salabakterra az jelölte be, hogy sorompókezelő vasúti munkás! :-)))

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása