MZ: lassú rohadás

Augusztus utolsó heteiben összepakoltunk. Bedobozoltuk ezernyi vackunkat és átjöttünk a Flórián téri irodába. Már az első nap megakadt a szemem a szomszéd utcában lámpavashoz láncolt MZ ES 125-ön. Akkor a nyári nap szívta, hetekkel később már az őszi eső verte. Hónapok óta a fagy csipkedi, rosszabb napokon teljesen beborítja a hó.

Igyekszem úgy elmenni mellette, hogy a latyakot se csapjam rá föl. Azt hiszem csak én vigyázok, az út felőli oldala folyamatosan sáros, a szürke foltok alatt sikeres ütközetre készül a rozsda. Hónapok óta áll mozdulatlanul a tömbházak tövében, pedig van tulajdonosa, hisz fenn a rendszám. Látszólag működőképes, mégsem nyúl hozzá senki.

Bár tennék – és még azt sem okvetlen kívánom, hogy helyreállítsák. Felőlem motorozzanak vele rozsdásan, építsenek belőle versenymotort vagy használják faluk közötti földutakon. Még akkor sem lennék mérges, ha valami suhanc choppert vágna belőle: még ezek a rémségek is jobbak, mint a kiláncolt szétrohadás.

Hahó, valaki! Figyeljen kicsit a szerencsétlen MZ-re vagy adja oda valakinek, sokan örülnének neki. Ha nem akar messzire menni, tolja be hozzánk a szerkesztőségbe, jó lesz dísznek az asztal végébe. Még jobb – ha neki nem kell, adja oda valamelyik olvasónknak, mi segítünk benne.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr931756765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crix 2010.02.14. 11:45:37

Nekem kéne:)
Rozsdaboglya függő vagyok, mint Csikós.

crix 2010.02.14. 11:46:07

Ja és szerintem szép kis motor :)

NRG--> (törölt) 2010.02.14. 11:48:38

"pedig van tulajdonosa" - csak nincs gazdája! A legnagyobb csoda, hogy még nem vitték el a 'vasasok' !

skyrangr 2010.02.14. 11:59:53

Sztem ha ki lenne cserélve a motor egy bizonylatra, miszerint a jármű a szerkesztőségben átvehető, senki nem panaszkodna... Néhány évi iroda-díszként való szolgálat utána meg úgy is elfelejtődik, lehet restaurálni. Ha meg nem, jön a gazdi, azt elviszi. Bár kétlem hogy a gondos gazda csak antikolás céljából helyezte volna a 'csillaggarázsba'.
Amúgy nyugati országokban ez büntetendő, környezetszennyezés címén, ugyanúgy ahogy használaton kívüli autót sem tárolhatsz közterületen.
Szóval ha levágjátok a láncot, és betoljátok a szerkesztőségbe, még szivességet is tesztek a tulajdonosnak vele! :)
Amúgy a kezeit vágnám le aki ilyet művel... nem tudom elképzelni hogy valaki ilyet szándékosan csinál... lehet hogy a gazdija már nem tudja elvinni :/

takitabe 2010.02.14. 12:09:25

meddig tart elvágni azt a láncot?...

abes 2010.02.14. 12:11:46

Nem akarok elkeseríteni senkit, de évek óta ott parkol a motor.

2 évvel ezelőtt még nyáron néha-néha elmozdult a helyéről. :-)

morcosboci 2010.02.14. 12:30:35

valaki lopja el, könyörgöm!

TyerCorp01 2010.02.14. 12:36:53

Okmányirodában, vagy valahol nem lehet esetleg valami minimális összegért cserébe a tulajt felkutatni? Gondolom új rendszámos (miért ne lenne az?), az már bent van a nyilvántartásban.
Kár érte, nem igazán szeretem az MZ-ket, inkább Jawa párti vagyok, de egy Trophyval fülig érne a szám, az az egyetlen keletnémet kétkerekű, ami tetszik. :)

Italian beauty 2010.02.14. 12:38:48

Ilyen motoron ültem előszőr életemben, akkor 12 éves voltam, az 175-ös volt és volt rajta oldalkocsi, 4 méter után egy fürészpor rakásra hajtottam, hogy majd rám borult, de leszedtek róla szerencsésen. Az egész arra volt jó, hogy a motor számomra örök szerelem lett, pedig ennek már 23 éve.Azóta is dobban a szívem ,ha Mz-t látok vagy kétütemü füstöt érzek.
Kár ezért a gépért.

sz.s. 2010.02.14. 13:01:56

Én a helyetekben utánajárnék, ha rendszám van rajta akkor meg lehet találni a tulajdonosát. Ha igaz, hogy 2 éve ott áll, és régebben néha használták, akkor én nem felelőtlen gazdára ondolnék, inkább idős emberre, aki netán már nincs olyan állapotban, hogy motorozzon, vagy hogy emlékezzen rá...esetleg nem is él, az örökösei meg -mivel piaci értéke kb. 0- nem is vettek tudomást róla. Egy-két telefonálást megérne...

pickapu 2010.02.14. 13:08:30

Nem merném így leparkolni tíz percre sem. Úgy látom, valaki már használta a bal tükröt sminkigazításra...

jalopy 2010.02.14. 13:12:21

Mentsétek meg onnan valahogy.Rossz nézni!!!!

savage1 2010.02.14. 13:14:33

De szép pedig, kár érte.

ZON 2010.02.14. 13:17:21

Ha rátenne egy "ELADÓ" táblát, egy óra múlva csak a levágott lakat maradna ott...

Tomchy 2010.02.14. 13:21:04

Nekem is kéne, kicsit műszakilag rendezném, aztán hajrá!

NRG--> (törölt) 2010.02.14. 13:22:41

baowah! Most sikerült közhírré tenned, hogy ez egy szabadpréda! Ne csodálkozz ha hamarosan nem lesz ott, vagy ez volt a cél!?

GiXXXer 2010.02.14. 13:47:54

Nekem mar rohad egy 250-es ETZ, az allando apro nyügjei miatt került hasznalaton kivülre. 3 ev es 10.000 km alatt SOHA EGYSZER SEM volt olyan, hogy minden mükodott volna. :)

Jamesblond 2010.02.14. 14:09:33

Pesten kitették és nem lopikálták még el??? Wazze ott aztán van közbiztonság még ha egy MZ-ről is beszélünk. Pont mint a nőkkel:) Ezt a motort 30 éve még valaki nagyon megbecsülte. Most meg kiköti hátha lesz vele valami. Egy 50-es nő 30 éve 20 volt. Akkor még őt is mindenki be akarta vinni a szobába. Mára pedig hogy 50 lett szívesen lecserélnék. De a nő automata. Magától hazamegy:D Minden esetre kár ezért a motorért mert látszólag meg van mindene. Munkába járni igenis még ma is jó egy ilyen. Ha jó.

pet77 2010.02.14. 14:35:52

...Ender biztos le tudja kérdeztetni kié a motor!:)

Neonknight 2010.02.14. 14:36:52

skyrangr:"Amúgy nyugati országokban ez büntetendő, környezetszennyezés címén, ugyanúgy ahogy használaton kívüli autót sem tárolhatsz közterületen."
Nem olvastad figyelmesen: Rendszáma van!
Nem forgalomból kivont roncs, tehát nyugodtan parkolhat vele az utcán.
Nem tudom, arra mennyi egy garázsbérlet, itt évi 200-220ezer lenne. Érthető, ha nem áldoz rá a gazda, ha a motor értéke töredéke ennek. Olcsóbb évente javítgatni a festést, eltávolítani a rozsdát. Azért egy ponyvát tehetne rá.

lutria 2010.02.14. 15:36:59

A mi házunk elött meg egy Skoda 110R Coupe áll már vagy 10 éve,állítólag a tulaj meghalt,de a kocsit a család mint"emlékmű"megtartotta.Rendszeresen elviszik vizsgáztatni de azon kivül egy métert sem mennek vele.Már vagy 10-en meg akarták venni mint ritkaságot de nem eladó inkább nézik ahogy szétrohad a szemük elött.

l75p 2010.02.14. 15:53:21

Amennyiben valaki pontos címet küldene,hogy hol található megpróbálnám kideríteni kié.Már épp elég ideje várok egy ilyen megmentendő,ápolásra szoruló példányra.Hajlandó lennék időt és pénzt áldozni a rendbetételére.Édesapám valamikori szolgálati motorja is ilyen volt.Biztos szívesen kipróbálná felújított állapotban.

loláb 2010.02.14. 15:58:40

Van még a környéken pár kiláncolva rohadó motor, például a fokt elött van valami 2T sportmotor, azt se nagyon piszkálják.

wpa 2010.02.14. 16:04:53

nekem kéne. így, ahogy van. letisztítani, leszárítani, és így rozsdásan dísznek használni. azt hiszem az lenne a jó hely neki. ha jelentkezne a gazdája, küldjétek hozzám. mindig örülök az ajándékoknak :)

joe3650 (törölt) 2010.02.14. 16:15:11

Sajnálom az ilyen gépeket,tipustól függetlenül.Mégiscsak egy technikai emlék.

Pasas 2010.02.14. 16:43:27

A műanyag nem olvadt le a lakatról, mikor rátette a forró kipufogóra?

Krisi 2010.02.14. 17:01:20

kár érte szerintem is. szokott állni egy TS is nem messze, az Anfiteátrummal szemben.
rossz nézni, amikor egy hanyag tulaj miatt megy egy motor tönkre. nem igaz, hogy nem tudja sehova betolni, nincs semmi ismerőse, akinek ne akadna a sufni vagy a garázsa valamelyik szegletében egy hely. szomorú az ilyen. amúgy a Mammut parkolójában is áll már évek óta egy kék, oldalkocsis 350-es Jawa, az legalább fedett helyen várja sorsa jobbra fordulását.

@pet77: :D

fosdapass 2010.02.14. 17:24:56

Én tavaly előtt láttam először ezt a trophyt. Jól láthatóan nemrég szedte rendbe a tulaja (vagy szerezte meg), jó küllemi állapotban vesztegelt a masina a pózna mellett. Kicsit bántja az én ráció központomat is, hogy egy takaróponyva erejéig sem izgatja a tulajt a romlás, de hát ez az ő dolga.

Anyagi szempontból viszont nem egy összeomlás, hiszen dögivel van 20ezres árkategóriában ilyen gép. Ezért se nagyon értem az itt siránkozókat: ha annyira kell nekik egy trofi, ne sajnáljanak alsókategóriás mobil, vagy edzőcipő helyett egy ilyet venni valamelyik hirdetési oldalról. Amíg ilyen sok van és ennyire olcsón.
Mert az egyetlen vetélytárs manapság a méh telep, nem a nepperek és a mesebeli német gyűjtők hada.

akos696 · www.focusauto.hu 2010.02.14. 17:28:18

Nálam is elférne, szemezgetek már a szoci típusokkal egy idelye, egy haveromnak van egy Trophy-ja, mondogatja, hogy újítsuk fel, de nem lesz belőle semmi, ahogy ismerem. lehet, meg kéne vennem tőle....

konti10 (törölt) 2010.02.14. 18:18:32

Kipufogó gyári, könyök sem rozsdás, indexek kormányvégen, ülés jónak tűnik, tankon kétszínű festés rendben van. Rozsda csak látszólagos. Ezt valaki rendbe rakta. Ezek a Trophy-k igen kényelmes gépek voltak, kicsit berázott a kormány fékezéskor, néha. Ha 150-es, még erősnek is tűnhet.

papa33 2010.02.14. 18:22:23

Nekem TS 125 volt és 2 felújítással (főtengely darált csörgés után, nem állt be) 60 e km-rel ment el, mindig mindene jó volt, egy defekt és egy kuplungbowden(otthoni induláskor ill a defekt 1 km-re), meg 1-2 gyertyaslussz volt mindössze. Ma is meglenne, ha a tárolóhelyet nem privizték volna.79-es drágaság volt, a 80-as években 1-1 éjszaka Balcsi stb és akkoriban nem bántották, ma 5 perc... kész csoda ez.

A fiatalok is eljutnak, jobb egy 40-es, 50-es nő tíz húszévesnél, majd rájönnek keservesen, egy igazi ékszer mind.

Slampixxx 2010.02.14. 19:03:35

Nekem a betekerős, pedálos motoromat (Kreidler MF4) ellopták...
Nevettem is, mikor ellopták.

De aztán majd 1 hónap múlva meglett, hívtak a rendőrök. :-)

Ezt meg nem viszik el...
Nem értem a tulajt...

cartshee 2010.02.14. 19:08:37

Klassz kis gép, Zoli, az unokabátyám gyerekkoromban vitt engem ilyenen...
Így múlik el a világ dicsősége..... kár érte..

Donor 2010.02.14. 19:19:56

Ilyen öreg MZ-ket nem lopnak.
Házunk elöl 3 robogót loptak el, a TS-emhez pedig egy újjal sem nyúltak soha.
Enyém mondjuk jobb állapotban van, de hagyom az olaj befedje, és beleragadjon a por. Senki nem mer hozzányúlni :) Ráadásul az olaj jól védi.
Télire elvittem a céges garázsba de sajnos a másik motoromat nyitott parkolóban kell tartani :( tettem rá ponyvát de azt már elvitte valamelyik szélvihar.

Donor 2010.02.14. 19:23:14

@Krisi: Sajnos ez nem ilyen egyszerű.
Egy darabig lehet potyázni haveroknál, de engem már kiutáltak mindenhonnan :(

Donor 2010.02.14. 19:24:28

@fosdapass: Igen mondjuk mindenki csak a sajnálkozás és nosztalgiáig jut, de lépni senki nem akar :)

b-gabee 2010.02.14. 19:25:54

Mentsétek meg Emzit!

_FoxiMaxi_ 2010.02.14. 20:12:59

baowah: Miért nem dobsz rá egy takarófóliát kis madzaggal ha ennyire szúrja a szemed?! A költsége kb. 500-1000Ft között lenne.

mükkemakk 2010.02.14. 20:28:21

szegény motor, van-e "szíve" a tulajának?!

Sose értettem azokat akik csak egy GÉPet láttak benne....lelke van.

Herr Glatzkopf 2010.02.14. 20:49:13

@l75p: Szia! Én arra dolgozom és nekem is feltűnt a gép. Nos, itt van:

www.norc.hu/pano/RIwuxrjw/

Hajrá!

paca78 2010.02.14. 20:50:54

Azért nem vitték el a vasasok, mert spéci lánccal van lekötve, ezt egy vasfűrésszel nem vágod át, csak flex-szel. Sajnos már én is ilyet használok, miután a lomtalanításkor megszabadítottak a Schwalbémtól. Én tavaly vettem egy ugyanilyen kis Trophyt, ő is csillaggarázsban áll, de csak nyáron és akkor is ponyva alatt.
AKI A TROPHYT SZERETI, ROSSZ EMBER NEM LEHET! :-)

UltimateUbul 2010.02.14. 21:13:33

Egy erővágó aztán meg van oldva a lánc kérdése. Aztán betoljátok a szerk. mélygarázsba. Mert nincs rossz állapotban.
Érdekelne, hogy milyen nagy mutatvány lehet ilyenhez típus specifikus alkatrészeket szerezni, mert nekem az ETZ-hez meg az S51-hez is már nagy muttavány néha használhatót találni, gyakorlatilag már bontott cuccokból élek.

A rendszámán meg se néztétek, hogy a műszakija érvényes e még? lehet h már rég lejárt és a tulaj meg kipurcant, az örökös azt se tudja hogy van egy ilyenje, ha tudná akkor se lenne eszébe levizsgáztatni. Mégis csak el kéne onnan tenni valami védettebb helyre :S

Edd China 2010.02.14. 21:33:08

Kojak.007 2010.02.14. 20:49:13

Milyen aranyosan mutat azon a képen a kis vézna teste az oszlop mellett.

Remélem mostmár valamelyikőtök ellopja és vigyázni fog rá!

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2010.02.14. 21:48:32

hmm, szomorú így látni, nekem 3 ilyenem van, igaz az elején gyűlöltem, mert megbízhatatlan volt, de csak 40 éves motorról van szó, és amikor már mindent kicserél az ember, akkor kezdi élvezni.

Tsyga 2010.02.14. 21:57:25

@UltimateUbul: mindent lehet hozzá venni... csak gagyi utángyártottban. =>Bőrzék, és bontott cuccok...

Tekila (törölt) 2010.02.14. 22:10:30

Nem tudom elképzelni, hogy egy tulaj (gazda?) ilyen nemtörődöm. Hacsak nem magatehetetlen, halott, stb.
Még ha már relatíve nem is képvisel komoly értéket (márakinek) akkor sem ezt érdemli. Egyetértek az egyik előttem szólóval. Ezeknek lelkük van...
A cikk írójának üzenem, hogy verje le a lakatot, és nyugodtan vigye be a szerkeztőségbe. Aztán figyelje a fejleményeket.
Nem nosztalgiázni kell, cselekedni b.....meg!
:)

yeti 2010.02.14. 22:14:04

Egy ilyet vettek meg előlem.Ha nem vették volna meg nem raktam volna össze a már meglévő de romos Pannóniát,hanem eladom és az árából lett volna vizsgás az Mz.De elvitték,így maradt a gittelés a garázsban és a gyűjtögetés a festésre gumikra alkatrészekre.A Pannóniát nem bántam meg (bár egy évig szopatott keményen a 3. fokozattal) különösen ha megnézem hogy mekkora lett az árkülönbség a két típus között.Kicsit azért vágyok egy ilyenre.Ha nem kell senkinek és megvan a gazdája nagy duzzogva tudok neki szorítani a garázsban egy helyet.:)

Tekila (törölt) 2010.02.14. 22:28:13

Ja igen! Mivel pár hónapja már nincs mit szerelni, tavasszal az enyém lesz egy ilyen gyönyörűség.
1974-es kiadás, fellelt, de hiánytalan állapotban, 4500(!) valós kilóméterrel, első tulajdonostól, eredeti okmányokkal, szerszámkészlettel, e.ü. csomaggal, stb.
50(!!!) ezerért. A tulaj nem árúlja, úgyhogy csak rám vár!

De nem árulom el, hogy hol!

fosdapass 2010.02.14. 22:31:17

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg:
Egy-két hétig én is össze-vissza szidtam a gépem, aztán elkezdtem gondolkodni és munkálkodni rajta. Azóta üzembiztos.

Eszembe jutott barátom ismerőse, egy Rózner nevű. Kölcsön kapott egy ETZ-t, ami lefulladt méretes ülepe alatt. Dühében a kölcsöngépet ócsárota, aztán bedöntötte egy árokba és otthagyta gond nélkül.
A freewindjéhez viszont bunkófonon hívta a "motojmentőt" ugyanilyen esetben.
Pedig ha motoros lett volna (és ember), az MZ-vel jobb esélye lett volna tovább menni.

quby 2010.02.14. 22:58:30

Rendszáma közzétehető? Vagy nekem emailba eljuttatható?? Nem kizárt hogy megtudom ki a tulaj. Bár bazi messze vagyok a fővárostól. Elsírom magam....:(

gabexka123 2010.02.14. 23:30:54

Vazzeg én már rég elcsórtam volna. :)

Trob 2010.02.14. 23:49:29

Pár évvel ezelőtt, még fősulis koromban vettem egy ts 125-öt. Sokáig állt, sok munka volt vele, de most utána fordul mindenki az úton. Hiába öreg motor, sokan odajönnek megnézni. Igenis büszke vagyok rá hiába öreg. :)
Ha valakinek kell valamilyen info ts 125-ről keressen nyugodtan.

es125 2010.02.15. 00:19:11

háth igen...szomorú a sorsa ezeknek az öreg csodáknak...speciel nekem is ilyen van,125ös, amint azt a nickem is mutatja:)
fellelt állappotban kaptam egy örg nénitől 2 éve, azóta kisebb-nagyobb problémákkal működik,működött, amíg most nyáron el nem tört a gyűrű benne...az én motorom nagyon rossz állapotban volt, illetve még van is, de IMÁDOM, 1989óta állt, kukoricás zsákok között, a benzin berohadt a tankba, eszi a rozsda, de olajscere ,fesszabályzó és gyújtásállítás után félórai rugdosást követően már röffent is!!!mi ez ha nem csoda ;)?! voltam vele szlovákban, csináltunk nemegy 71 km körüli túrát(persze papírok nélkül), de soha, ismétlem SOHA nem hagyott ott sehol! volt, hogy a házunk előtt 100 méterre adta meg magát,hazafelé jövet buzitáról(40km),egyszer ugrattam vele 2 méter magasat(krosszos vagányok csak néztek;)) kipuf leszakadt, fejcső elrepedt:) földúton négyütemű kvad főzte a vizet, de a sas csak ment megállíthatatlanul...ahol voltam vele, mindenhol megbámulták,sokszor aláztam vele porig robogókat, kisebb 4ütemű új(!) motorokat(persze,17voltam,versenyszellem)
a vége 110 kmóra,amit octaviával mértünk. én modom csodák ezek a gépek, imádom a sajátom is,ha egyszer lesz pénzem, üzemképesre vágom újból! megérdemelne már pár új alkatrészt, festést, miegyebet, mert látszik rajta az idő vas foga...de nem fogom eladni soha, mert ez egy igazi,szerethető motor!
CSUPÁN ANNYIT SZERETNÉK, HOGY NE HAGYJUK ELVESZNI EZEKET A MÁR-MÁR MUZEÁLIS IDŐGÉPEKET,kis ráfordítással bizony óriási örömforrást varázsolhatunk belőlük!és nem hinném, hogy ilyen sorsra érdemesek ezek az egykoron igenis megbecsült sasok! remélem sikerült valakiben felébresztenem a vágyat, hogy nekilásson egy ilyen projektnek,aki szereti a benzingőzt,annak ígérem nem lesz csalódása egy ilyen motortban:)
üdv mindenkinek:D

pog ma thon 2010.02.15. 02:06:32

Tényleg. Miért nem takarjátok le ti pl. egy szemeteszsákkal ?

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.02.15. 05:23:52

elbirtoklas - ez egy mukodo jogi forma magyarorszagon, talan alkalmazni lehetnbe esetunkben!

zovar 2010.02.15. 07:34:30

Ha vkit komolyan érdekel, írjon priviben, ( zovar23@gmail.com )elküldöm a pontos címet+rendszámot, esetleg holnap reggel csinálok még pár fotót.
Én is sajnálom, minden reggel mellette megyek el, nagyon szép kis jószág, kész csoda, hogy egyben van. Mellette 200 méterrel egy bolt előtt van kikötve a fentebb említett sportmoci, kissé törött, de arról lopkodnak gazdagon.

trakee 2010.02.15. 08:46:13

Hümm.. Érdekes ez a zúgolódás itt! Csak azt érteném meg, ha ekkora "leletmentők" ücsörögnek a számítógépek előtt, miért nem tesznek inkább valamit? Nem ezzel, nem kell elcsórni másét, még ha úgy is gondolja valaki, hogy nem gondos gazda, hanem egy másikat! Tényleg 10-50 e Ft között lehet kapni papíros ES 125-öst. Felújítani is fillérekből lehet, talán a legolcsóbban rendbetehető veterán nagymotor, ráadásul rendkívül megbízható, jó motor! Hja, hogy a legtöbben csaj szájhősök? Bocs. Meg hja, hogy nincs motorjogsi? Meg át is kell iratni? Hát ezeken kár siránkozni, ellene nem sokat tehetünk, vállalni kell a költségeket.
És ha valaki öreg motorhoz fogna, és tetszik neki, sokkal kedvezőbben kijöhet egy MZ-vel, mitn egy Pannóniával! Ráadásul egy 25-ös keveset eszik, és jól is megy!
Utángyártott alkatrész van bőven, ha nem is olyan jó, mint a gyári, de legalább nem is vagyonokért. Mert sok tulajnak nagy a szája, de kiváncsi lennék, ki venne 20 e -ért gyári dugattyút, ha lenne egy ilyenbe... 100 ból 1 valaki. No nem elméletbe ide leírva, mert úgy könnyű!
Szóval aki érez magában kedvet, tessék elkezdeni! Levizsgáztatni, átiratni ráér 1-2 év múlva, mire összeáll a motor.

arthur877 2010.02.15. 09:13:50

Én hosszú évekig egy 28 éves TS 125-el jártam napi használatban az 50 km-re lévő munkahelyemre! Mindent megkaptam hozzá! Pesten több bolt is speciálisan az MZ-re van ráállva!
Szebb volt amikor eladtam 4 éve, mint amikor a gyárból kigurult!
Fotó, ha érdekel:
www.mobilozz.hu/user_feltoltesek/Arthur877/Kepek_animaciok/MZ_TS_150_de_lux_.jpg

zöldi 2010.02.15. 09:35:07

Kíváncsi leszek a fejleményekre.

Még meggondolom, de lehet hogy nemsoká lesz itt egy felajánlás egy papíros ts 125re, szét van szedve, ingyen kaptam, hasonló áron..Nem hagyhatom, hogy ennyi motor nélküli ember maradjon itt :D
Meg asszem a Simsonokat is eladom. Négyüteműsítek, ha minden jól megy.

rognork 2010.02.15. 09:44:47

70-80 körül is beráz a kormány, valamint az elöregedett kábelek el is húzzák. a 125-ös elvileg 10,5 lóerő, bőven elég a dinamika. az enyém kb 10 éve áll letámasztva, de akksi + átmosás + benzin esetén 10 perc alatt kotyogna, az tuti.
vékonyka embernek nem ajánlom.

Lük 2010.02.15. 10:05:34

2,5 éve látom szegénykét, a környéken dolgozom minden reggel és este elmegyek mellette, párszor nekikezdtem a tulaj felkutatásának de nem jártam sikerrel. Pedig a cbr 600am mellé nagyon szívesen befogadnám a kis gépsárkányt :(

Korcs · http://mztrophy.blog.hu 2010.02.15. 10:10:07

A lámpaemblémájáért ölni tudnék! Az hiányzik a 250/2-esemről... brühühü!

Psziho 2010.02.15. 11:44:03

éppen most megy rá a patina,szerintem meg pont fordítva, egy kókányoló többet ártana neki mint a természet

münchenben láttam öreg bmw-ket ugyanígy,de azok szerintem 15 éve álltak ugyanott

ja meg triesztben a vasutállomásnál vannak olyan robogók odaláncolva amikről már lefoszlott a gumi

én imádom nézegetni az ilyen vasakat,látom hogy emészti őket az oxigén-dekorációnak kiválóak lennének

marad még épp elég

donpueblo 2010.02.15. 12:22:52

1998-tól 2006-ig jártam 250-es trophyval, sose zártam, és a slusszkulcsot is benne tartottam. ezeken a motorokon csak mosolyognak a tolvajok is.

Lük 2010.02.15. 16:21:37

azóta ott áll?hát baszod

Krisi 2010.02.15. 22:36:50

@Donor: szerintem próbálkozz érdeklődni plázák parkolóházában vagy nagy mélygarázsoknál, beszélj a portásokkal meg biztonsági őrökkel, valahol talán le tudod rakni a gépet legalább csak télre. egy próbát mindneképp megérne. MOM parknak a garázsa pl. tömve van motorokkal.
ha nem is ingyen, de pár ezresért szerintem meg tudod beszélni az üzemeltetővel bármelyik mélygarázsnál, betolod valamelyik zugba, ahol a tartó oszlop miatt úgy sincs normális méretű parkolóhely. teszel rá egy rendes láncot, és még aggódnod se kell, hogy ellopják. az utcánál minden jobb.

a többieknek meg én is csak azt tudom javasolni, hogy vegyenek egyet, ennél olcsóbb veterán nagymotor biztos nincs sok. nekem már van egy patent állapotú ETZ-m, haveroméknál is várja egy 250-es Trophy a megújulást, szóval nekem már nem kell. az emberek pedig imádják, az biztos. nem az az első kérdésük, hogy "mennyi volt?" vagy hogy "hány lóerős?". egyszerűen csak mindneki megnézi, aki ismeri azért, aki nem, az azért :)

es125 2010.02.15. 23:27:04

hello, újra itt:), pár adatot közölnék a típusról(erősen szubjektív):
szóval fogyasztás: nekem olyan 4-5 literre jött ki,ha nem tapossuk ki a belét,presze ha tartósan nagyobb sebességgel,felső teljesítménytartományban utazgatunk vele,akkor nem is merem leírni:D
alkatrész szempontjából alátámasztom, hogy vidéken is rengeteg bolt foglalkozik ilyesmivel(Pl.:Miskolcon),alkatrész ellátás tehát nem akadály.
valóban olcsón fenntartható, felújítható típus.
azt viszont csak cáfolni tudom, hogy "ember" kell hozzá, meghogy úristen, milyen nehéz lehet hozzászokni,stb,stb. merthogy kritikák jöttek ám bőven, mindenki mosolygott, amikor megláttak vele. érdekes, én akkor 65 kilóval, és körülbelül 20km-es simsonos tapasztalattal simán meg tudtam tanulni rajta motorozni,nagyon kezes motor szerintem.a papírozás-átírás-iratok témában viszont nem vagyok otthon,mivel az enyém papírok nélkül futott(leginkább földutakon)
lényeg a lényeg:
akinek csak lehet,próbálok kedvet csinálni egy ilyen motorhoz, mert valóban fáj látni, hogy ami sokaknak mai napig álom mardt, az mások felelőtlensége miatt az út mentén rohad el...amennyiben hosszúak, ill. érdektelenek a kommentjeim, kérem kultúrál formában jelezni,csak valahol meg kell osztani az embernek élményeit,tapasztalatait másokkal
:D köszönöm, jóéjt mindenkinek!
szép estét!

BlazeHun 2010.02.16. 09:12:49

Csapjátok már le a láncot, oszt vigyétek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

fosdapass 2010.02.17. 01:45:04

@BlazeHun: a kibicnek semmi se' drága...

Herr Glatzkopf 2010.02.17. 08:03:56

Hétfőn jártam arra, készítettem pár fotót. Sajnos egyre inkább rozsdásodnak a krómozott részek (is)...

kepfeltoltes.hu/view/100217/photo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

NRG--> (törölt) 2010.02.17. 08:17:54

és aki megakarja venni, a hitelét rögtön elintézik. Annyit azért megsúgok, egy ilyen motorhoz kell 2 kezes, 1 ingatlanfedezet és 50% önerő!

Herr Glatzkopf 2010.02.21. 21:57:21

@joe3650: Eléggé az. Ugyan volt már afférom 250-es ETZ-vel (ami nagyon nem jött be, ezért is vettem anno inkább Jawa 350-et-már eladtam), de ez a Trophy valamiért tetszik. Talán azért, amiért pl. a Pannonia TLB, ami hasonlóan ehhez, burkolt bringa. Ehhez képest most chopperem van...

Szóval a gazdája tényleg eléggé elhanyagolja. Csodálom egyébként, hogy még nem álltak neki ismeretlenek szétszedni-eléggé jól látható helyen van.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.02.22. 11:09:18

Na ki vitte el az MZ-t? Hétvégén eltűnt.

joe3650 (törölt) 2010.02.22. 12:05:31

lehet a gazdája meggondolta,és fél hogy valaki jobb helyre tenné.

Suttora 2010.02.22. 12:34:00

@baowah: Ez várható volt, ezek után...

NRG--> (törölt) 2010.02.22. 12:52:59

elvitte a gazdája JOBB helyre. Az ÚJ gazdája!

NRG--> (törölt) 2010.02.22. 12:53:59

lehet csapatott egyet hétvégén, én is gondolkodtam rajta és utána beadta egy kozmetikába, mert utálja koszosan lerakni!

GrafUr · http://grafur.hu 2010.04.10. 17:56:37

Óóó Istenem, neeeeee!

Ez Édesapám motorja volt sok-sok évvel ezelőtt. Jópár éve én találtam meg a fészerben, és 23 évnyi állás után rendberaktam, leműszakiztattam, és használtam egy darabig.
Apum újra motorozott vele egy darabig, például EZZEL a motorral megjártuk Eger-Pécs (400 km) távolságot oda-vissza egy hétvégén... Apum nagy kedvence volt, de amikor mindkettőnknek ETZ 250,251-ese lett, akkor eladtuk.
Volt mindez 2005 környékén. Eladása előtt visszakapta a szép, gyári tükreit, és üzemképesen, tán friss műszakival adtuk el anno..... Nagyon fáj így újra látni, mert bár sokat nem mentem vele, de így is rengeteg szép emlék köt hozzá, apumról nem is beszélve.
Sose felejtem, ahogy egyik régi cimborámmal mennyit szereltük, hogy a műszakira jó legyen... Teljesen újrakábeleztük, kínlódtunk vele rengeteget 17 éves fejjel..

Képek a fényesebb korszakáról:
http://grafur.siska.hu/index.php?b=04&t=04gallery&sub=jarmu&sec=MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!&curr=gallery/jarmu/MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!

GrafUr · http://grafur.hu 2010.04.10. 17:57:21

Ejj, itt van működő linkként:
http://grafur.siska.hu/index.php?b=04&t=04gallery&sub=jarmu&sec=MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!&curr=gallery/jarmu/MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!

GrafUr · http://grafur.hu 2010.04.10. 18:06:30

Neeee, istenem neeee!
Rossz látni, ez volt édesapám motorja, ami aztán az enyém is volt egy darabig!

Az előbb megírtam a történetét, de elszállt a komment, így most újra:
Ahogy megláttam, felismertem, pedig azóta át van festve, és a gyári tükrök helyett nagy batár tükrök vannak... Aztán ahogy fent valaki belinkelt egy fotót a rendszámról, összedőlt bennem valami...
Ezt a motort még 2003 környékén találtam a nagyszüleim házában lévő fészerben. 23 évet állt ott, én túrtam onnan ki, és egy cimborámmal éjszakákon át szerelgetve, újrakábelezve, rendberaktuk, és leműszakiztattam. Fel kellett kutatni hozzá a jó régi, édesapám előtti első tulajt, hogy írjon nekem egy adásvételit, amivel mehet műszakira.
2004-ben leműszakiztattam, és használtam egy darabig, de legfőképpen apum, aki újra motorozott vele. Közben én egy ETZ251-est vettem, így én azzal, apum pedig ezzel a trophyval jött velem. Megjártuk vele Pécset is (Egertől, 400 km) oda-vissza egy hétvége alatt.
Aztán később apum is szerzett magának egy ETZ-t, így inkább azzal jött velem motorozni, így ezt a trophyt 2006 környékén eladtuk. Eladás előtt visszakapta a gyári tükreit, amik közül a jobboldali akkorra került elő, meg tán frissen le is műszakiztattuk....

Szinte fillérekért adtuk el (anno az árábók egy sisakot vettem - amit azóta is használok), szóval olyan 60 ezer forint körül lett eladva a friss műszakijával..
Nagyon fájó dolog így látni, mert bár én sokat nem használtam, azért sok szép élményem van vele a motorozási mániám kezdeti szakaszaiból. Apumnak ezt viszont meg se merem mutatni, ő napokat tudna mesélni a közös élményeiről ezzel a motorral.... Kár érte, kár!

Képek a szebb korszakából: http://grafur.siska.hu/index.php?b=04&t=04gallery&sub=jarmu&sec=MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!&curr=gallery/jarmu/MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!

GrafUr · http://grafur.hu 2010.04.10. 18:07:09

no, csak bement mindegyik komment.. :D Ezigen.. volt némi fáziskésés. Elnézést a dupla (tripla?) kommentekért!

Suttora 2010.04.10. 22:17:32

@GrafUr: Viszont egyik link sem működik :) (404)

GrafUr · http://grafur.hu 2010.04.11. 13:47:08

@Suttora: Javítva itt a már biztosan jó link: http://grafur.siska.hu/index.php?b=04&t=04gallery&sub=jarmu&sec=MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!&curr=gallery/jarmu/MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!

GrafUr · http://grafur.hu 2010.04.11. 15:36:26

Na, ezt nem értem.. én "href.hu"-s linket teszek be ide, ez meg mindig átfordítja, így persze, hogy nem működik... Megpróbálom Tyniurl-lel, hátha:
http://grafur.siska.hu/index.php?b=04&t=04gallery&sub=jarmu&sec=MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!&curr=gallery/jarmu/MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!

Ha így sem, akkor: grafur.siska.hu -> képgaléira -> járművek -> MZ Trophy 125...
Nem egyszerű itt linkkel kommentelni.. :)

Suttora 2010.04.11. 18:00:18

@GrafUr: Köszi, megtaláltam. Megpróbálom egyszer én is :)

http://grafur.siska.hu/index.php?b=04&t=04gallery&sub=jarmu&sec=MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!&curr=gallery/jarmu/MZ-Trophy125-ES125-ELADVA!

csepger,, 2012.09.09. 16:22:04

Rendszám: UMB-937
Gyártmány: MZ
szerintem ellopták: Típus: ES 125/1
Szin: KÖZÉPKÉK
A jármű körözés alatt áll? IGEN
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás adatai: A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állásfoglalása alapján adat nem adható ki.
Forgalmi adatok: -
Egyéb: A lekérdezett jármű nincs forgalomban

Friss topikok

Hirdetés