Harley a halálgömbben

Az egy dolog, hogy tanultunk fizikát. Néha ugyan majd' megbuktunk belőle, de akkor is rémlik, hogy az olyan alapfogalmak, mint centrifugális erő és mozgási energia léteznek és működnek. Ennek ellenére mégis csak egy törvényben hiszünk igazán: a gravitációban.

Mindannyian tudjuk, milyen könnyű irtózatosan nagyot esni, éppen ezért nem feszegetjük a határokat. Aki megteszi, azt félelemmel vegyes tisztelettel bámuljuk – nem véletlen, hogy a halálgömbben motorozó akrobaták az egész világon népszerűek.

A nagyjából négyméteres, fémhálóból összeillesztett gömbben akár két motoros is képes körözni – jellemzően gyorsan felpörgő, erős, kétütemű krosszgépeket használnak a bemutatókhoz.

Phillip Jones mást választott. A Harley Sportster hangulatos motorozásra alkalmas, de még az elfogult rajongók is elismerik, hogy gyári állapotban nem egy robbanékony erőgyár. Az akrobata némi gumiégetéssel melegített, majd ahogy illik, össze is törte a gépet. Természetesen nem adta föl: némi tornáztatás után körbeforgatta a 260 kilós V2-est.

Ismerve a fizikát, rettegve a gravitációt, teljesítménye bámulatos – aki itthon is szeretne halálgömbbös bemutatót látni, keresse Gombos „No Gravitation” Attilát: a nemzetközileg elismert motorosunk is félelmetes kunsztokra képes.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr261648339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2010.01.05. 13:08:27

Ritkán ámulok motoros kunsztokon, de most megtörtént. Elképesztő ahogy körbepörög a nagy vassal.

kanpulyka (törölt) 2010.01.05. 13:19:08

Ezt már Homer Simpson is megcsinálta Harleyvel, (még egy furgont is nyert vele) úgyhogy nem is olyan nagy szám...:))

Honer (törölt) 2010.01.05. 13:26:06

Homer azért nagyobbat taknyolt elsőre, ha jól emlékszem! :D:D

energe (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=Ckpr994iQ2s 2010.01.05. 13:30:16

Én még nem láttam ezt a mutatványt, de baszki arra voltam kiváncsi, hogy áll meg?! Még az elindulást elbírtam képzelni, de onnan épségben leszállni...? Iszonyat állat ráérős emberek vannak abban az USA országban!
És hogy nem nagy szám? A síugrás sem az, mégsem próbálnám ki, de ezzel sokan mások is így vannak, pedig ugrottam már 60m-ről, csak oda elég egy kis mersz, ide még pluszban tudás is kell.

asd62 2010.01.05. 13:40:40

2008 őszén sanghaiban - cirkuszban- láttunk hasonlót. Egy kb 10 m átmérőjü hasonló " halálgömbben " előszőr egy majd 2.3.4.5.6 azaz 6!!!! zsonglőr motorozott körbe. hihetetlen volt. Videoztam, bár a sötétben nem lett jo minőségü, ha sikerül felteszem..

balota 2010.01.05. 14:00:25

Centrifugális erő márpedig nem létezik.

balota 2010.01.05. 14:08:19

A videó áááállat :)

konti10 (törölt) 2010.01.05. 14:35:22

Jöhet az oldalkocsis Ural :)

KRi · http://etika.blog.hu 2010.01.05. 16:03:52

Kár, hogy NEM LÉTEZIK centrifugális erő.
A turbo sem kapcsol be. Ugyanolyan.
Pont ahhoz kell erő, hogy körpályán tarts valamit. Azt hiszem a fizikaóráknak ez volt első értelme, amikor ezt megértette valaki. Nos mivel ez sem világos senkinek, ez bizonyítja a magyar oktatási rendszer hibáját, valós megértés nélkülis lexikális szart tanítanak. Amire ott net azóta :)

nitro1 2010.01.05. 16:17:16

Don't try this at home, kids! :-D

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.01.05. 18:32:41

@KRi: Gyorsuló koordináta rendszerben létezik a centrifugális erő.
:)

zsüber 2010.01.05. 18:46:52

Megnézném hazai körülmények között is ezt a Harley-s produkciót. Attila a halálgömbjével 15-20 centit mozgott körönként. Egy két mázsa feletti motor tán' még el is gurította volna...
www.youtube.com/watch?v=70KNnlfUZ6s
Tavalyelőtt volt szerencsém személyesen látni. Természetesen le a kalappal előtte.

KRi · http://etika.blog.hu 2010.01.05. 19:17:27

@baowah:

He? :)
egyszer lehetne egy ilyen überalulkattintott cikk, hogy a motorozás fizikája.
Mi a répáért nem dől el a motor menet közben, miért az első féktárcsa nagyobb, és miért a hátsó kereket hajtjuk, és nem azt kormányozzuk meg hasonlók, nem is beszélve arról, hogy a v motor miért nyomatékosabb, mint a soros, mi a répa az a gázlengés, nem is beszélve a miért fagy le a tököd 15 fokban a motoron, hogy ha pulóverben amúgy kurva jól elvagy sétálva.

repecs 2010.01.05. 19:29:29

Biciglivel is csináljamegvalaki, esetleg futva.

Álomgyáros 2010.01.05. 21:12:01

AZ ÖSSZES KALAPOM MEGEMELEM A SRÁC ELŐTT!!!
De általában az ilyen merészkedő okozzák a baleseteket, akik szeretik feszegetni a határokat. Mindenesetre én mindig csak addig szoktam csinálni a dolgokat, ahol a másik még nem borul, így úgymond az ő hibájukból tanulok, hogy hol mennyire lehet még biztonságosan, de élvezkedve száguldani.
Még egyszer penge a srác, nagyon.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.01.05. 23:02:41

@kanpulyka: van Harley egy Simsonnal... lehet keverem a dolgokat.

konti10 (törölt) 2010.01.06. 08:17:56

@baowah: Na ja! Az a vagány, aki gyenge géppel is tudja. Mintha régebben láttam volna , hogy ilyen gömbben többen is motoroztak.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.01.06. 12:34:59

Örülnék neki, ha a gömb aljára esve még rámzuhanna egy 280 kg-os motor.

Ahogy néztem a videót, azt láttam, hogy a csávó feje gyakorlatilag a gömb középpontjában van. Nem is halad, csak forog. Érdekes érzés lehet. Gondolom, van szédülés...

ketrecmotoros 2010.01.06. 12:55:41

Nem örülnél neki, biztos nem komolyan gondoltad.
Én is kipróbálnám egy Harley-vel, bár elsőre nem hiszem hogy sikerülne.
Bátor a srác, egy ekkora motorral nem semmi...

Korcs · http://mztrophy.blog.hu 2010.01.06. 14:25:24

Erről eszembe jutott a kedvenc H-Blockx számom a How Do You Feel klipje, igaz ott nem gömbben nyomják hanem... na de nézzétek:
www.youtube.com/watch?v=xBi4Pa8neo0

Friss topikok

Hirdetés