Csempe 2.: meghatódtunk, örülünk

Emlékeznek még, amikor roncsgyűjtő kollégám megvádolt, hogy puha a pöcsöm, mert nem vettem újabb krepedlit Imolában? Ő ilyen, neki a szép motoros csempéim nem számítanak, kénytelen voltam írásban és képekkel megvédeni magamat.

A blogbejegyzés után egy kedves olvasónk levelet küldött – cége éppen hasonló technikával kísérletezik, bármilyen zománcozott agyagfelületre képesek egyedi mintákat felvinni. Tizenkét órán át magas hőmérsékleten égetik a felületet, amely a végén kopás, karc és UV-fény tűrő lesz.

Munkájuk eredménye megérkezett a szerkesztőségbe: három gyönyörű csempe, amelyen egy Gilera reklámgrafika, egy eredeti monacói versenyplakát és a Sebesség oltárának grafikája látható.

Az autós, 15x20-as csempe megrogyasztotta Csikós térdeit, ettől még ő is ellágyult: nem emlegette fel a máskor hangoztatott rozsdás vasakat, azonnal garázsába képzelte. A Gilerás agyaglap is kelendő lesz, habár jövendőbeli gazdája még nem is tud róla. Megérdemli, veterán tesztjárműveink (Triton, Vespa VNB, Volvo P1800) állandó kölcsönzője; éppen egy Gilera Rossa Super Sport 150-et restaurál – természetesen azt is szeretnénk majd kipróbálni, muszáj előre megkenni.

A 10x10-es fekete csempe természetesen nálam marad, úgyis egy kísértetház felújításán dolgozom; lesz helye a koponyás dizájnnak valahol a falon. Kedves András, köszönjük szépen, rég örültünk ennyire ajándéknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr981551485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tibita 2009.11.25. 14:21:47

Hűűű....ezek az egyedi csempék gyönyörűek.

Nem is tudtam,hogy nálunk is foglalkozik ezzel valaki....

Tudom,hogy a reklámokért súlyos pénzeket kell fizetni, de nem lehetne András cégének elérhetőségéről egy linket "becsempé(z)szni".

Ha mégis, köszönöm....

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.11.25. 14:26:34

András, kommenteld be önkezűleg az emiledet :)

pog ma thon 2009.11.25. 14:38:05

A garázsombanlenne hely agy ilyen sorozatnak ugy 30m2-en. De gondolom nagyon huzos az ára.

akutyafáját 2009.11.25. 14:48:46

örülök hogy örültök :)
weblap most készül de addig is érdeklődni lehet a andris8111kukachotmailpontcom

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2009.11.25. 15:16:31

Angélás képek :-)

Kéne Pannónia képes csempe is. Nekem. Sok.

bgy_ 2009.11.25. 17:08:20

András, nem lehetne hogy esetleg némi infót itt is elcsepegtess? Lehetséges méretek, árak, minimális rendelési mennyiség, ilyemi...
Aki ilyen demóanyagot küld, annak jár az ingyenreklám.

akutyafáját 2009.11.25. 17:47:16

@bgy_: hát ez elég összetett.nem mindegy hogy hozott-e a csempe vagy be kell szerezni vagy, nem.aztán hogy mennyit kell "fotoshoppolni" a képet stb...
elvileg minden méret,nincs minimális rendelés.
minden kérdésre szívesen válaszolok mailben.

Neonknight 2009.11.25. 18:47:55

Media-Markt: Bögrefeliratozó fólia.
Tintasugarassal nyomtatható, kerámiára meg ilyesmikre felvihető, azt hiszem van rajta valami plusz réteg is, ami kopásállóvá teszi. Sütőben kell megsütni miután felragasztottuk.

zöldi 2009.11.25. 21:42:37

@bervas: Add el a fekete feneketlen pénznyelőd, lesz belőle tengernyi csempe :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.11.25. 23:38:57

Waaagh, ilyen kell nekem is.
Ofkoz Land Roveres... Kell egy SI, aztán SII, aztán SIIa, meg SIII, meg Defi, meg Rangeből háromajtós, meg négyajtós classic, meg LWB... Aaaaaaa, kurvajó! :)

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2009.11.26. 10:50:48

@Harthezige Bauer:
Feketét nem bántjuk. Nem feneketlen, én vagyok csóró hozzá :-D

BlazeHun 2009.11.27. 11:32:07

KÉREK ILYENEKET!

AZONNAL KELL AZ ELÉRHETŐSÉGÜK!

Jövőre úgy is építkezünk/felújítunk!

Bigiboy77 2009.12.17. 10:04:27

Arpi, legyszi kuld meg nekem iz az elerhetoseget a csempegyarosnak ;)
Koszi

bigiboy77@gmail.com

Friss topikok

Hirdetés