Őrültek játéka: terepes robogózás Magyarországon

 

„Megvan a nap elmebetege!” - kurjantotta Winkler. Láttam szemében az őszinte tiszteletet és lelkesedést, ahogy sorolta a kulcsszavakat: robogó, Magyarország átszelése, terepen. Pillanatokkal később megérkezett Csóka Attila levele a postámba. Olvassák önök is, itt a bizonyosság, hogy a kaland nem áll összefüggésben a köbcentivel:

„Azonnal eszembe jutottak a kölyökkori emlékek, amikor véletlenül ráakadtam a II. Budapest-Szeged Offroad Moped Rally kiírására. Mint minden rendes falusi gyerek, mi is lepattant öreg Simsonokkal, Rometekkel szeltük a határt, egymást üldözve nyektettük szegény, jobb sorsra érdemes motorokat. Mentünk árkon-bokron keresztül, majd szereltünk két napig - amikor a motor elkészült, megint mentünk. Aztán megint szereltünk.

Szép lassan benőtt a fejünk lágya, a gépeket eladtuk vagy kidobtuk. Mindenki élte a maga életét. Már el is felejtettük volna a kismotoros kalandokat, amikor mégis megszálltak bennünket az emlékek. Felhívtam haveromat, hogy menyire állat - benevezünk-e? Hiszen mindkettőnknek van egy Gilera Stalker robogója, azzal járunk dolgozni, gombászni, olykor pecázni - amúgy öregesen.

Cimborám egyből rá is állt a dologra, de a logisztikával bajban voltunk, nem tudtuk hogyan juttassuk fel a gépeket Budapestre? A kényszer szülte a javaslatot, hogy merjünk nagyok lenni: menjünk fel „lábon”. Erre csak röhögött, de látta az elszántságot a szememben. Azt mondta, hogy alszik rá egyet. Másnap jöttek a kifogások, de én már annyira ráizgultam a kalandra, hogy megterveztem az útvonalat és szállást kerestem. A végén a barátom csak ráállt a dologra.

Ahogy közeledett az indulás időpontja, egyre többen tudták meg, hogy mire készülünk. Rengetegen akadtak, akik azt mondták, hogy a motoroknak ez sok, de akadtak olyanok is, akik úgy vélték, hogy mi nem bírjuk majd.

Péntek reggelre tűztük ki az indulást, hogy legyen időnk kényelmesen felgurulni Pestre. Sopron mellől indultunk, egyértelmű volt számunkra, hogy a régi 1-es úton menjünk; szerencsénkre egyáltalán nem volt nagy forgalom.

A Moped Rally Szigethalomról indult, ezért a közelben kerestünk szállást, ehhez viszont át kellett verekedni magunkat a fővároson, ami simán ment. Meg is született bennem a gondolat, hogy kocsival Budapestre többet nem megyek, csak és kizárólag motorral - a családot meg felültetem a keréknyomra. Nem is értem, miért nem látni több motort Pesten, hisz anyagilag sem olyan megterhelő a dolog. Mi fejenként kevesebb, mint kétezer forintból feljutottunk a fővárosba, majd át rajta. Azért kiderült, hogy a robogót nem hosszú útra tervezték: Tatabányánál már zsibogtak a golyóink, és zúgott a fülünk a Stalker durva mintázatú gumija miatt, ami zizeg-búg bármilyen aszfalton.

Másnap reggel a gyülekezőn megismerkedtünk a versenytársakkal és gépeikkel. Az emberek és a motorok is megérnének egy misét. Volt Simson robogó, aminek a virsligumijai nem kis gondot okoztak a gazdájának. Akadt Schwalbe is, ami üléspozíciója és keskeny kormánya miatt kezelhetetlen volt a helyenként harminc centis mély homokban. Sajnos a gazdája el is dobta, így kiállni kényszerült - fájt mindene, amit nem védett a bukósisak. A keleti blokk utolsó képviselője egy Simson S51B volt, ami zokszó nélkül elvitte gazdáját a célig. A csapatban az másik klasszikus, váltós motorja egy Yamaha DT 50 volt, ami elemében volt a mostoha utakon; irigyeltük hosszú rugóútjait.

A szervező egy abszolút tájidegen Piaggio Bravo motorral érkezett. A gép csak negyvenöttel ment, de ha felgyorsult, azt a tempót tartotta minden körülmény között. Jöhetett bukkanó, vagy tengelyig érő homok; a gazda nem engedte vissza a gázt egy fél pillanatra sem. Az olasz robogós-szekcióban képviseltette magát egy Piaggio Typhoon is, ami tavaly már végigment ezen a ralin.

Az nyomatékváltó jó szolgálatot tett, nekünk mindig kellő erő állt rendelkezésünkre - a váltós gépeken hol sírtak, hol hörögtek. A mi motorjaink egyetlen problémája a pokolian rövid rugóút volt. Az első teleszkópokkal nem sok gond volt, de a hátsó végig kopogott. Nem ártana hosszabb és keményebb teleszkópot szerezni, mert a gyáriak még az aknafedőkön is felütnek, nemhogy terepen.

A motorok gond nélkül teljesítették a verseny 213 kilométeres távját, amiből mindössze csak 5 km vezetett aszfalton. A többit javarészt homokban, részben a Közép Európai Rali útvonalán, részben a susnyásban ugráltuk végig. Megérkezésünkkor nem volt erőnk a motorokkal foglalkozni, de másnap hajnalban kipucoltuk a levegőszűrőket – más karbantartásra nem volt szükség. A filterolajnak hála egy-egy homokozónyi anyag kötött rájuk – a másik oldal viszont szűziesen tiszta volt.

A motorok minden ellenkezés és probléma nélkül teljesítették a hazavezető 450 kilométert. Csak nekünk voltak bajunk - kimondhatatlanul sajgott az ülepünk.

Összefoglaló:

Első nap: 273 km (Perszteg- Halásztelek)

Második nap: 231 km (Szigethalom-Szeged)

Harmadik nap: 450 km (Szeged-Pereszteg)”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr701150691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

h. 2009.05.29. 12:48:08

Gratulálok a teljesítményhez!
Hozzám is közel áll ez a fajta szórakozás és igencsak megértem. Valójában lassú járműről igazán élvezhető az utazás. Valaha Babetáztam, voltam hosszabb úton is és meg is jegyeztem amit útközben láttam, mert olt rá időm 30 km/h-es tempónál. Sajnos manapság sokszpr sietek, nem is emlékszem az útra ...

veronel 2009.05.29. 14:18:54

Jó hülyének lenni? :D
Gondolom. Királyok!

lazlo85 2009.05.29. 14:22:41

igencsak meglepődnek ha libákat terelgetű juhász lennék az alföldön és 20 30 éves fickokat látnák ötvenes robogokon:D

sziklageza 2009.05.29. 15:11:16

ez mekkora királyság már, kár, hogy nem tudtam róla előbb!

konti10 (törölt) 2009.05.29. 15:48:52

Semmi sznobéria, semmi rongyrázás, csak egy sima túra Magyarországon? Jó buli lehetett.

nitrobi 2009.05.29. 15:52:28

50es robogómmal többször lementem Budapestről (Csepel) a Velenceitóig. 6os 7es úton mentem. Az Érdi emelkedős rész mindig problémás volt. :)

olaffpiffpaff 2009.05.29. 16:52:09

http://william350.w.interia.pl/

no itt is van egy mannocska aki nem ismer lehetetlent... romet 125 ttel egész európa bakker bocsenko de az oldal lengyelül van

Ubul1 2009.05.29. 17:35:18

A Bp.-Kolozsvár Simsonos túrához képest ez csak picsafüst... Ráadásul ott púpostankos 30 éves S50B2 volt az egyik szereplő. De különösebb bajom nekem sincs ezekkel a gépekkel, ha meg valami előjön azt általában elviszi háton és csak aztán adja meg magát. Az elmúlt 35e km alatt a 51B-m 2x állt meg amiből az egyik csapdugulás volt....

Ubul1 2009.05.29. 17:36:02

Különben az tuti h az én seggem nem bírná egy huzamban. Pláne a csontra szétült nyereggel.

vadaj 2009.05.29. 17:58:01

Egy hasonló élményem nekem is van ilyen robogós kalandról. Egyszer egyik barátom honda diojával kellett hazajönnöm Győrbe Keszthelyről(130km). Ha nem előzgettek volna folyton kamionok egész békés lett volna :S DE egy örök élmény az biztos.

torzi 2009.05.29. 18:10:15

hát ehez a túrához csak gratulálni tudok :)
nem semmi kör.
mi most tervezünk egy Bp - balaton háromnapost, de szigorúan aszfalton :)

Ubul1 2009.05.29. 18:10:40

vadaj 2009.05.29. 17:58:01
megvolt tankolás nélkül? Mekkora átlagot tudtál vele menni?
Különben a DIO valami szupi kis echte Japcsi műszer, kár h utakat errefele nem építenek ahhoz a futóműhöz.

Mammut8 2009.05.29. 18:23:06

aprilia rally kell ide

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2009.05.29. 18:23:52

Gratula a szervezőknek és a résztvevőknek!

Ez a kaland, nem a szombat esti Váci úti csikicsuki.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2009.05.29. 18:26:54

Előjönnek az emlékek. Bp-Kékes-Bp. 220 km, kb. 8 óra alatt. Átlag oda 24 km/h, vissza talán 25,5 :-)

yeti 2009.05.29. 18:27:07

Gratulálok minden résztvevőnek!
Amikor hallottam a tavalyiról,elkezdtem rendbe rakni kis 50-esemet,hogy idén indulhassak.Sajnos egyéb okok miatt nem készültem el,de jövőre remélem ott leszek:)

yeti 2009.05.29. 20:39:50

@bervas: Akkor gratulálok neked is,nem kis teljesítmény ezzel a motorral!
Sajnos nekem csak roncs állapotban Bervám,azt is elcseréltem alkatrészekre.

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.05.29. 20:51:09

Haverom biciklivel jött le Veszprémböl Szegedre 8 óra alatt.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.05.29. 21:04:12

Király ez a túra.
Sokan csodálkoznak, hogy 100 km-es távokra simán elindulok Simsonnal, pedig tavaly naponta beletekertem egy 100-ast. Minden hiba nélkül.
De az más.
Itt az a frankó, hogy árkon-bokron mentek.
Azért az így kalandosabb.
Ha lesz még ilyen, szívesen elmennék.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2009.05.29. 21:33:18

Azon gondolkodok, hogy az ilyen hosszú távú motorozásoknál nem a teljesítmény a legfontosabb, hanem a kényelem. A nyereg tömése, a láb kinyújtottsága, az üléshelyzet, a rezgések elfogadható szintje. 4-5 óra nyeregben töltött idő után látszik meg, melyik a jó kényelmes motor.

papa33 2009.05.29. 21:52:22

Rekord 1 nap Verhovinával 420 km.Akkor az volt.
(Az a Simsonon 1000 km-távnak felel meg, az király gép volt zsír állapotban-nem tuningszétb@szva-65vége, az utazó 50, 2 l/100 km benya.Suttogó hang, pötyörgő alapjárat,a berugó megmozdítására... Megmondom nincs a világon mai robogó amiért Simsont adnék. Mondjuk saját nem volt, Verho után 125 jött).
Anno nem haltunk meg a motorozástól mint ma, nem tisztelik a gépet, a fizikát, nem vezetnek figyelmesen (tegnap 2 ma 1 és ráadásul mind hölgy akart kinyírni, (nem tom az ágyban is ennyire k-ra agresszívek?). Pl fiatal kifordul balra, jobbra nem is néz, stb... anno 250-essel meggondoltuk mit teszünk, nem jobb a mai humanoidanyag sem, még a vesék is kormosak a bagótól...

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.05.29. 22:28:29

@bervas: Igazad van.
Mikor szimóval legyúrok 100 km-t, egyszer tuti megállok útközben. Városban sokszor a lámpánál felállok, hogy tóduljon egy kis vér a seggembe.

@papa33: egyetértek
Tavaly, mikor elhatároztam, hogy motort veszek, nagymotorra nincs jogsim, így nem volt kérdés, hogy szimót veszek. 10enéves koromban sokat szimóztam, ismerem a szerkezetet. mindannyiunknak rendes "vázas" szimónk volt, csak az egyik havernak nem, ő az anyjától egy SR Rollert kapott, ami miatt csesztettük is rendesen. Én akkor kipróbáltam tartósabban is, és nekem tetszett, bár ezt fel nem vállalhattam.
Így kiskerekű szimót vettem tavaly. Ugyanaz a szimófíling, kivéve a kormánykifli közebében tárolt csavarhúzót.
Viszont szatyrot tudok akasztani magam elé, ami sokszor jól jön.

Fantasztikus technika ez, hogy ilyen egyszerű szerkezetek a mai napi megbízhatóan működnek, kezelésük napjainkban is egyszerű.

4x4 2009.05.29. 23:51:40

zsír! örülök h nem csak nekem vannak ien beteg dolgaim. én is Simsonoztam, és Mz-ztem, mind2vel igazán a földutakon éreztem jol magam. nyugisan, nézelődni, néha érezni a sebességet:) ott az is sebességnek tűnt! nah majd vmikor ha lesz kocsi, utánna engedünk a nosztalgiának is, és veszünk vmit...

davez 2009.05.30. 07:52:11

"instant get" túra :) Piaggio Typhoon-nal aka Szifonnal én is szoktam erdei ösvényeken, földeken csapatni, de nagyon kíváncsi lettem volna, hogy egy ekkora túrát én magam és a gép vajon bírt volna avagy sem?! :) legközelebb kéretik megfelelő időben és látványosabban megszervezni! grat. a résztvevőknek!!

Salvia Divinorum (törölt) 2009.05.30. 10:46:11

Én a Honda Tact-omat (kiskerekű, slickre kopott gumikkal) egyszer már eldobtam kb. 55-ös tempónál, földesúton.
A gagyi kínai bukósisakom félbetört, de amúgy semmi bajom nem lett. A robogó összekarcolódott, meg a légszűrő külső burkolata letört. Ductape elővesz, ragaszt, megy tovább :D

Amúgy ilyen túrára szerintem nem árt térd- és könyökvédőt szerezni.

zöldi 2009.05.30. 21:51:36

Emberek, minden tiszteletem! Naponta S51N visz dolgozni, de mindig örülök, hogy csak 8 km a melóhely. Lehet, hogy a normál, alacsony kormány a gáz(189vagyok), vagy a jawa mustang ülés(ezzel vettem, még nem volt "kedvem" kicserélni), vagy mindkettő de nekem kínpad. Viszont ezt a távot jellemszilárdítás címen jövőre jó lenne bepróbálni. Ez férfimunka.

Darazs442 2009.05.31. 15:35:17

@BeeTm:
Az szép teljesítmény!
Bár gondolom nem DH-s bicóval követte el...

Darazs442 2009.05.31. 15:39:10

@papa33:
Nekem a rekordom Bp-Besztercebánya volt Simsonnal, de totál szétült üléssel. Mégsem ez volt a legnagyobb baj, hanem a gyújtáshiba és a szakértelem teljes hiánya. Mégis hazahozott...

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.05.31. 19:05:22

...Harmadik nap: 450 km (Szeged-Pereszteg)...

Le a kalappal. A robogós korszakban ( ezerkilencszázhúderégen) a napi 200 is komolynak tűnt, full aszfalton is.

Apakuka 2009.06.01. 21:12:29

@kutya_zzr: Félreértés ne essék!A 450 km aszfalt volt.

SkyDog 2009.06.04. 14:47:21

Sziasztok, díjjazom az ötletet, királyok vagytok! Én is terepen szeretek motorozni, ezért nagyon hálás lennék ha elküldené valaki a túra térképét, mi is végig mennénk rajta :)

okta 2009.06.05. 14:17:36

@SkyDog:
A kulcsszó: Taki. Pl. motorozz.hu-n. (De szerintem ezt is olvassa...mindent olvas...)
Erre a hétvégére éjjeli terepmotorozást (nem mopedekkel) szerveznek. Őrült...

desperado25 2009.06.08. 21:28:09

Csak gratulálni tudok a robogósoknak! Az nem semmi!!
Hétvégén a Takival (www.takacsek.hu) végigmentem a HCC sötétség angyalai túrán. A végén már nem tudtam ülni, de állni se, pedig enduroval mentem dr250!! Robogósok! Ti Istenkirályok vagytok.
UI: a túra meg volt hirdetve már márciusban a motorozz.hu -n!! opáááá

ztaki 2009.06.25. 06:08:38

:))
Már meg is van az jövőévi kiírás.
Őrültek kerestetik: www.mopedrally.hu

Friss topikok

Hirdetés