Lefejeztem, összeraktam, talán túlélte


Akad itthon ez a Yamaha XJ-m, ami a legmostohább korban van. Veteránmotornak még túl új és túl műanyag, viszont a súlyos többség már alaposan lenézi és cikisnek tartja. 26 évesen, műanyag idomos, nagy, mégis vékony kerekű japán motornak lenni ma, Magyarországon nem leányálom. Nulla respekt.

És én ezt a szart reszelgetem. Mert háromszázezer forintért a lehető legjobb kompromisszumot adja egy halálba egykerekezést már nem kereső, távoli helyekre normális karhosszal, belátható időn belül odaérni akaró, utas- és poggyászvivő, a vibrációt fél órán át baromi élvezetesnek, a harmincötödik perctől kezdve viszont sebes átmenettel baromi idegesítőnek tartó, vénülő majomnak. Például nekem. A Yamahán van szélvédelem. A Yamaha 40 és 220 között használható ötödikben. Visszagangolva nyargal. Valamennyi fékje is van (köszönet a fémborításos flexi-fékcső feltalálójának, ámen). Nem vibrál, azaz vibrál, de elviselhető amplitúdóval, inkább csikizős, mint fárasztó frekvencián.

És bazi nagy, kényelmes ülése, közepesen magas kormánya van, ami miatt jó pózban ül rajta az ember, de azért kanyarogni is lehet vele. Már amennyire az egy méter magasba tett tömegközéppont, és a 250 kiló engedi. Becsülöm az öreg dögöt. De azért a brutális, zörgős, légkalapácsba oltott, bömbölő óriásbiciklimmel, a kéthengeres, 750-es Kawámmal ágyba is mennék, azt meg annyira imádom. Pedig pár száz kilométer motorozás után hörögve issza a véremet, a kitört fogaimból szerencseláncot készít, megöl. A Yamaha hozzá képest egy finom plázacicák számára kialakított masszázsszalon.

Sajnos az XJ900-zal való bimbózó kapcsolatom korai szakaszát megpecsételte egy esés egy nappal a megvétele után, majd vagy másfél hónapnyi karcos idomos, törött műszeres, görbe villás használat még mélyebb barikádot ásott közénk, erről már írtam. Aztán beszereztem hozzá mindent, a villát profikkal megcsináltattam, szétszedtem az egész elejét, a kormánynyak-csapágyakat le-, ki- és szétműtöttem – ezt is taglaltam egy korábbi posztban.

Már csak össze kellett rakni.

Szerencsére vettem egy tartalék villanyakat a német ebay-ról, és bár úgy tűnt, felesleges volt ez a húzás, később több szempontból is szerencsésnek bizonyult. Egyrészt azért, mert a motor saját villanyakát nagyjából tönkre is tettem, amikor legyilkoltam róla a kormánynyak-csapágyakat. Az illesztési felületek megkarcolódtak, a fém felgyűrődött, nem csiszoltam, inkább elővettem a másikat. Másrészt az új alkatrészben volt egy gyújtáskapcsoló is, igaz, kulcs nélkül. Erről többet később.

Az ám, de az új villanyakhoz a gyújtáskulccsal egybeépített kormányzár-mechanika tartozik, a régi kormányát viszont még az MZ-k stílusában, oldalról lehet zárni. Emiatt az újnak a tengelyén nem volt olyan vályú, amelyikbe belemegy a kormányzár fütyije. Nekiálltam csinálni rája.

Egymáshoz mértem a két tengelyt, elővettem először a nagy flexet, és szikraesővel borítottam el a garázst. Mélyült a lik, jó csúnya lett elsőre, de ez még csak a nagyolás volt. Ezt követően a kedvenc Dremelemmel finoman eldolgoztam a széleket, megadtam a lejtést a széleknek, lesorjáztam minden élet. Egész jó lett, nem gyári, az látszik, de nem is egy borzalom. És persze úgyse látja ezt többé senki, lényeg, hogy működjön.

Mint említettem, végül vettem korrekt alsó porvédős Koyo-csapágyat is, felül maradt a német. Mindkettőnek a héját finoman belekocogtattam a vázba (ha durván csinálja az ember, és elferdül, könnyen beáll a Réka bútor gyorsan betolt fiókjának esete, és beszorul).

Majd a villanyak tengelyén finoman kiköszörültem azt a két pici felgyűrődést, ami keletkezett a csapágylevételnél, utána finom smirglivel eldolgoztam a széleket. Enyhe, óvatos kocogtatással tövig rátoltam a csapágyat.

Párhuzamosan egy másik folyamatot is futtattam – az idom festését. Úgy döntöttem, 400-as, majd 1000-es vízpapírral alaposan átcsiszolom az egész fejidomot, hogy tapadjon rajta az új festék. Utóbbival mázlim volt: amikor vettem a motort, kaptam hozzá egy tégelyt, benne szép adag eredeti, metálfekete festékkel. Ezt elvittem az ICI festékkeverő helyre tőlünk pár utcányira, másnapra a mester betöltötte a feketét egy szprés dobozba.

Azt sejtettem, hogy átfesthették a Németországból (jó olcsón) vett fejidomot, hiszen metál-kékeslila színben nem létezett az XJ900. Egyébként is, az elem belső felén láttam is ragasztások nyomait, ám ez nem zavart túlságosan, hiszen használós, 26 éves motorhoz kellett. De hogy ennyiszer átfújták, attól lementem hídba.

Volt ugyanis két, hajszálvékony repedés az idomon. Gondoltam, érzéssel lemegyek odáig, hogy csak vékony legyen itt a réteg, úgy kevésbé fog megrepedni nálam. Metálkék, piros, alapozó, fekete, világoskék, szürke, alapozó, sötétszürke, sötétkék, fekete, metálkék, rózsaszín… Döbbenet. És a repedés csak rosszabb lett. Hagytam a francba az egészet.

Visszatértem a kedvenc kormánynyakamhoz, mint eb a gumicsontjához. Betettem a villanyakat, a kormányzárral rögzítettem a helyén, ezzel egyben kipróbálva, hogy jól sikerült-e a reszelés. Jól. Örültem, vállveregetés, összeborulás, tudunk mi ecsém.

Aztán megint csiszoltam egy kicsit, majd amikor remegett már a kezem, visszatértem a sokkal hálásabb vasmunkához.

Összeraktam a villafejet. Betettem a fölső csapágyat is. Kiegyengettem a zárólemezt (elég sokat kalapálgattam a satun, mire elég szép lett, de ez kicsit kilátszik, nem akartam félmunkát végezni). Vastagon kitömtem zsírral – bejgli is, csapágy is bőséges töltelékkel a finom.

Majd lehúztam a szorítóanyát, feltettem a fölső villakiflit, betoltam a villaszárakat, rájuk húztam a légnyomás-átvezető gyűrűket és csövet (felpumpálható a villa, de csak az egyik oldalon van szelep, ez ezért kell), majd kicsit húztam a villacsavarokon. Nem teljesen, mert először a kereket kell megszorítani, utána ezeket, fent.

Bement a kerék is, sárhányó, villamerevítő, fékek – ennél a Váci utcán is nehezebb végigsétálni. Kicsit ekkor már bennem volt a félsz az elektromosság összerakásától, de azzal nyugtattam magam – minden jó volt, mielőtt szétszedtem a motort, a spéci csatlakozók miatt össze sem tudok semmit keverni a rendszerben, legfeljebb az indexeket, de azt meg hamar észre fogom venni, ha fordítva villognak. Nem lesz baj, nem lesz baj.

Pihenésképpen kicsit csiszolgattam megint az idomon. A repedés egyre zavaróbbá vált, kittelni nem akartam, akkor még nem tudtam, hogy a fényezéssel úgyis tönkreteszem az egészet. Így utólag tényleg kár a csiszolásra elpocsékolt, sok, drága időért.

Szóval összeraktam a stekkereket, meg az indexek szabványos kis csatlakozóit. Még korábban feltöltöttem az akkut, most provizórikusan betettem, ráadtam a gyújtást. Semmi. Tudtam én, hogy nem lesz könnyű…

Elkezdtem végigmérni az elektromosságot. Akku rendben. Biztosítéktábla… Ajjaj, mi van itt. Valami tulok előttem lusta volt néhányszor megmozdítani azt a két virslit, amit a lába helyén hord, hogy elcaplasson egy elektromos boltba néhány üvegbiztosítékért. Ezért faszántos autóbiztosítékokat tett be üvegbiztik helyett, hiszen a méret nagyjából stimmelt, ez is kis rúd, az is kis rúd, egál. Ezzel csak egy baj van. A műanyag nem vezeti az áramot.

Merthogy az autóbiztosíték a végén pattan be, ezért ott vannak az érintkezői, még a régi autókeres, rézkupakos, fehéreknek is inkább. Az üvegbiztosítékot viszont oldalról fogja meg az érintkező. Ott, ahol az autóbiztosíték műanyag teste pucérkodik. Persze, körmönfont érintkező-hajlítgatással, a biztosíték forgatásával, tologatásával előidézhető az áramköri csatlakozás, de elég, ha tüsszent egyet a biztosítékdobozban rekedt bolha, és oda a galvanikus kapcsolat. Káromkodtam, mint a vízfolyás, ez több mint cinizmus. Ha itt valami Kerceszomortól negyven kilométerre mondja be az unalmast, éjjel, ottrekedek. Még jó, hogy a garázsban vettem észre. Gondolatban feljegyzést tettem – „üvegbiztosítókat venni”.

De most vezet. Mentem tovább, mértem a gyújtáskapcsolót. Semmi. Ja persze, a hatszáz forintért vett bangladesi multiméter mérőpálcájában elszakadt a forrasztás, miért is ne tette volna pont most. Kis idő azért elment, mire erre rájöttem. Tehát a gyújtáskapcsolóhoz megjött a feszültség. Kifelé viszont semmi. Azaz igen, két csatlakozó működik a stekkerben levő négyből, de az a kettő, amihez a vastag drótok mennek (tudom, lineáris, fémes vezető), nem.

Volt már baj korábban is a gyújtáskapcsolóval, vagy valamivel annak környékén. Kétszer is, mindkétszer mikor el akartam indulni a TC mélygarázsából. De megmozgattam a kormányt, és visszajöttek a fények, menet közben köhintést nem hallatott soha. Sejtettem, hogy ebből baj lesz. Jó géphez illően a Yamaha is itthon, a meleg garázsban produkálja a bajait, ezt szeretem. Megveregettem az oldalát, jó motor vagy.

A kapcsoló vezetékét mozgatva hol zárt az áramkör, hol nem, persze elfordított kulcs mellett. A vezeték sehol nem volt sérült, valószínűleg az érintkező lötyögött bent. Kiszereltem, telifújkáltam WD40-nel, de nem lett jobb. Életmentő ötletem támadt. Mivel a másik két érintkezőt nem használja semmire a motor elektromos rendszere, ezért kihúztam a sarukat a csatlakozóból, áttettem a fölsőket alulra, az alsókat fölülre. Kicsit vékonyabbak ugyan így az áramot szállító vezetékek, a hozzájuk tartozó érintkezők is nyilván silányabbak odabent. De csak ideiglenesen van minderre szükség.

Volt ugyanis egy másik gyújtáskapcsolóm, ráadásul kopatlan feliratokkal, az ebay-ról vett villakiflire szerelve. Kulcsom ugyan nem volt hozzá, de a saját XJ-mhez megvan gyári tartalék. Beadtam a Schultzhoz a Nagy Lajos király útján, ott minden komplikált ügyemet megoldották korábban is. Kérek egy zárat a meglevő kulcshoz – persze, egy hét múlva készen lesz – ennyi volt.

Ekkor már egy nap szabim és vagy négy estém ráment a Yamaha összerakására. Este nekiálltam lefújni az idomot. Három gumipókkal felkötöttem a garázskapu vázára. Áttöröltem tiszta, nitrohigítós ronggyal (zsíros felületen nem tapad a festék, márpedig az ember mindig hozzányúl a festendő cucchoz, észre se veszi), fújtam. Hű de jó, feketedik. Csak óvatosan, egyszerre keveset, mindig a türelmetlenség az oka a rossz fényezésnek – mondogattam magamnak.

Egy réteg. Két réteg. Még mindig átlátszanak a csiszolásnál a színek. Harmadik – hűha, egyre kevesebb a festék. Még egy negyedikre futotta, aztán a szpré a szó szoros értelmében kifújt. Matt lett a felület. A rossebbe, ez olyan festék, amit még lakkozni kell, ugrott be, amikor a száraz felületet megnéztem közelről. Előkerült valami kis flakon Budalakk színtelen, elkezdtem ráfújni, egész jól nézett ki. Aztán kifogyott, de még előtte ráköpött egy csomó lakkgöböt a friss fényezésre. A @ä|Đ]ä\|!!!!!!! – gondoltam, és üvöltöttem.

Két hét múlva Ausztria, egy hét múlva OT-Expo, Belsőség-találkozó, Oldtimer Sokadalom, apósom 69. születésnapja, Pista barátom 40. születésnapja – ezen a hétvégén el kell készülnöm a Yamahával, hétközben minden este dolgoznom kell előreláthatólag, máskor hát nem lesz időm, be kell fejeznem, gondoltam végig a napjaimat.

Másnap húsvét jött, boltok zárva lesznek, rohantam hát a Tescóba. Alapvetően utálom a Tescót, főleg a Fogarasi útit, a legszörnyűbb balkáni olvasztótégely, amit ismerek, egy ploiestii kamionparkoló ehhez képest szálloda Monte Carlóban. Összevissza parkoló, leszakadt autók, kosz, bűz, gyanús csoportok, azerbajdzsáni üvöltözésbe albán káromkodás vegyül, odabent hipnotizáló neonfény, kosz, állandó pakolás, rendetlenség, sehol egy eladó, a pénztáraknál kilométer hosszú sorok – borzalom, utálom, mostanában túlságosan a Corára szocializálódtam.

De hát a Tesco nyitva van éjjel, a Cora nincs. Ahogy belépek, bemondják – „kedves vásárlóink, áruházunkat öt perc múlva bezárjuk, kérjük, fáradjanak a pénztárakhoz!” Micsodaaaaa? Öt perc múlva? Hiszen még tizenegy sincs!

Aha, húsvét. Éjfélig össze kell pakolniuk, ahhoz kell egy óra, ezért a tizenegy, rakom ki fejben. Lélekszakadva rohanok az autós sorhoz. Ezer festék, keresek, sehol egy vevő, csak éppen a festékes pult előtt áll egy extra méretű házaspár, tétován, falként elzárva a tájat. Szépen egymáshoz illenek, tény, de a terveimhez már kevésbé. Udvariasan ácsorgok, hallgatom a beszélgetésüket, nem igazán tudják, hogy kéne-e venni, vagy sem, és ha igen, mit. Én tudom, hogy nekem kéne, azt is, hogy mit, fogy az idő.

Kicsit krákogok. Semmi. Kicsit hangosabban krákogok. Semmi. „Elnézést, szabad lesz?” – kérdezem, mire hangyányit összébb zárulnak. Mit lehet tenni két ekkora, süket, rosszul szocializálódott húsheggyel? A jó öreg genfi szalonos fotósi módszer elővéve préselődni kezdek, ami e helyzetben meglehetősen komikus, hiszen kilométeres hosszúságban üres folyosók terülnek el, én meg itt vívok a két bengálival. Ha én lennék ők, biztosan nem tudnám nem kötözködésnek venni. De úgy tűnik, itt találkoznak a különböző kultúráink, kicsit rosszallóan bár, de széjjelebb csusszannak.

Legalul megtalálom – „színtelen lakk” – markolom, még elrohanok a Katinak ecetért (elfelejtette), fizetek, haza, fújok. Ami a Budalakktól fényes lett, az is bemattul. Ezek a huncut modern festékek, furán száradnak. De majd szépen terül, feszül, csillogni fog – és a gomolygó higítószagban fuldokolva, mosolyogva várom a XXI. századi kémia csodáját. Nem történik.

Az idom matt. Fújok rá még, van lakk bőven. Matt. Még fújok, egyre türelmetlenebbül. Megfolyik. Jajajajjajaj!!!!! - károgok, mint kilencvenéves matyóhímző néni, amikor a lábára ejti a pléhvödröt. Ilyenkor nem szabad belenyúlni. Nem szabad. Belenyúlok hát. Ujjlenyomat. Kicsit el akarom simítani. Két ujjlenyomat. Belepiszkálok ronggyal, hiszen annak nincs ujjlenyomata. Két ujjlenyomatos, belepiszkált és már szöszmős is. Aztán észreveszek még öt megfolyást. Hogy is mondtam két órával ezelőtt? Nem szabad türelmetlenkedni? Ugye, hogy nem? Na látják.

Ekkor megnézem a dobozt. Színtelen lakk, akril. Kis betűkkel a doboz alján – „a lakk fényes és matt kivitelben egyaránt kapható. Nézze meg a kupakon a jelölést!” Hát én nem néztem, örültem, hogy találtam. Így lett kérem, egy repedezett, matt fekete, megfolyt lakkozású, ujjlenyomatos, a lakkrétegek alatt szöszöket őrző első idomom a Yamahán. Mint az új.

Mindegy, összeszerelem a motort. Ráteszem a gyújtást – megy. Beindítom – több hónapos állás, némi krenkölés után elkapja, duruzsol. Jó kis Yamaha. De vajon miért nem égett az olajnyomás-lámpa, amikor beindítottam? Miért nem ég most se a helyzetjelző (hátul se, ez volt az igazi baj)?

Két napom ráment (mégis találtam délutánonként időt, inkább éjjel írtam cikket), de mindkét hiba meglett. Az olajnyomás-jelző azért nem ég, mert ebben a motorban nincs olyan. Csak olajszint-jelző, ami kikapcsol, amikor beindul a motor, hiszen az olajszivattyú olyankor a fordulatszámtól függően kiszívja az olajat a karterből, nincs mit mérni. Tavaly azért hittem erre a lámpára, hogy olajnyomás-mérő, mert kevés volt a blokkban az olaj, csak az ablak aljáig tartottam a szintet, és indítózáskor mindig figyelmeztetett. Pont úgy működött, mint egy olajnyomásjelző.

Mostanra viszont kicseréltem az olajat, olajszűrőt, még a hátsó hajtásban is lecseréltem az olajat, minden új. És az előírt mennyiséget töltöttem be. Naná, hogy nem ég, hiszen nincs hiba.

Helyzetjelző pedig azért nem volt sem elöl, sem hátul, mert az a kör megy arról a két érintkezőről a gyújtáskapcsolón, amit én kihasználatlannak hittem, amikor átépítettem a stekkert. Mire én erre rájöttem... Ezért megint levettem az idomot, sarukból, sorkapocsból és egy 1962-es Fiat 500 lámpakapcsolójából némi vezeték, szigszalag és gyorsszorító szalag segítségével rejtett gyújtáskapcsolót eszkábáltam. Aztán betettem üvegbiztosítékokat, olajat cseréltem a villában (azt a szörnyű trutyit, ami onnan kijött, fuj), és pár napot jártam vele.

Hamar kiderült, hogy a magas plexi nekem nem jó, pont a sisakomra dobja a szelet, mint szinte minden magas plexis motor, úgy rezegteti a fejemet, hogy nem látom az utat nyolcvan fölött. Leszereltem, feltettem a másik, szintén ebay-os kis plexit, azzal most fasza.

Utána volt egy jó kis hétvégi túránk Ausztriában, be a hegyekbe, kétméteres hófalak közé, másnap, a weissenkircheni hegyi felfutó után óriási tépéssel haza az autópályán – a Yamaha nem is köhintett, bár egyszer eldőlt oldalsztenderre állításkor. Sajnos ez gyenge pont, rövid is, ferde is, valahogy a lehajtóbütyke is rossz helyen van, még valamit tennem kell vele.

De a motor szuper, nyílegyenesen megy, szépen veszi a kanyarokat, a blokk állatszuper, nulla az olajfogyasztás, a szélvédelem, a rugózás, a nyereg mind közel tökéletes, ha muszáj, és az ember nagy erőket vet be, azért kanyarogni is lehet vele, mindenesetre sokkal jobban, mint egy mai chopperrel. A fogyasztásom is jó lett, 5-6,5 között alakult, szó nem érheti a ház elejét.

Itthon pedig azóta elkészült a gyújtáskapcsoló is a kulcshoz, felszereltem, tökéletes. Négyezer-ötszáz forintba fájt, pedig még a gyári, leköszörült fejű csavarokat is ki kellett műtenie Schultz úrnak.

És a GPS-tartót is sikerült átműtenem a Kawasakiról. Ez nem volt annyira könnyű, mert a boltban, ahol vettem a tokot tavaly, azt mondták ugyan, hogy a rögzítőgolyóhoz való két csavar közül valamelyik jó lesz bármilyen valaha gyártott motorba. Lehet, hogy így van, és a Kawa bilincses kormányfelfogatásához tökéletes is volt, de a Yamaha XJ900-asra nem gondoltak, amikor ezt a tartót előállították.

 

A Yamahának ugyanis állítható, több darabból álló alukormány van, sokkal vastagabb csavarokkal, mint a szabványos. Mást kellett kitalálnom.

Ráadásul a plexi és az idom miatt nem tehetem akárhová, mert kormányzáskor akad a tok, ami nem jó dolog egy gyors motoron.

Már azon voltam, hogy felszerelem kívülre, valamelyik idomtartó csavarra, amikor az egyik kacatos dobozomban találtam egy fura szorítót, benne egy csavar, az egyik oldalon olyan, amivel a kormányhoz szokás rögzíteni a tükröt, a másik pedig két U-alakú profil, kis vályúval, inkább nem magyarázom, nézzék meg a képen. Forgattam, nézegettem, meglett a megoldás. A Yamahán rövid, masszív, hajlított a tükör szára, van egy vízszintes része, arra fogattam rá a bilincset a GPS-tartó gömbfejének a csavarjával. Tökéletes lett.

További tételek:

- a szorulós kuplungbovdent ki kell cserélnem, mert gyártottam hozzá ugyan adagolótölcsért, hogy megkenjem, és napokig próbálkoztam Brigéciollal, olajjal, szilikonolajjal, de továbbra is úgy szorul a belekövült kenőanyagtól, hogy szétszakad a bal kezem (ki lehet vajon valahogy takarítani,
- meg kell oldanom a GPS tápellátását,
- nagyon lassan, de ereszt a hátsó gumim, ami alig két-három éves, jó a mintázata is, sajnálnám kidobni,
- fel kellene tennem az oldalsó Krauser-tartókat, de egyszerűen nem látom, hova kéne, pedig állítólag az XJ-hez valók,
- a másik fejidomot be kellene adnom valami normális helyre, kicsiszoltatni a karcokat, tisztességesen színre fújatni,
- ha eldönteném végre, hogy nem kell a motorral blokkvédő, feltehetném az ebay-ról vett, eredeti áll-idomot. 

De különben hepike vagyok, nagyonka, szuper a moci, sose rosszabbat. Ráment összesen két nap szabadságom, meg legalább tíz estém a szét-összeszerelésre, de a jóság fölött érzett hömpölygő kéj simán kárpótol az egész szívásrengetegért. Pláne, hogy legalább azt tudom, mi van a fékben, a kormányban, az elektromosságban és a villákban. Ezzel most el lehet indulni túrázni, nyugodtan. És ez volt a cél tavaly, amikor megvettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr631095870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pistabá 2009.05.03. 07:42:17

Szép munka, gratulálok. Az első teleszkópszárakra kéne még valami védelem, kis takarólap, nehogy kavicsfelverődés problémát okozzon.

ktp 2009.05.03. 08:16:36

Kedves Zsolt!

Wd40-et NE! használj,az egy olaj-víz emulzióhoz hasonló dolog,lényeg,hogy a benne lévő víz vicces dolgokra képes.Kenőképessége hosszú távon zéró.Ha tiszítani akarsz:motormosó spray,aztán féktisztító spray.Elektronikához:kontakt60 (ez tisztít), majd kontakt61 (ez vezető felületet képez)A többi ezekneka gyenge utánzata.A bowdennél meg ne próbálkozz,elöregszik,és szevasz.Amúgy jó a cikk.Megvesszük.

w111 2009.05.03. 09:21:29

Te Csík,nem félted a bianchit,hogy ráborul egyszer az egész garázs?
Amúgy grat a gíphez,de őszintén,mi a tökömnek az a kormányzár??????
Vétek szétbarmolni azt a vilaszárat,valamiért nem tették bele.

Hose 2009.05.03. 09:29:53

Jaaa, zseton lett a gép!
Jó motorozást! :)

hajaj 2009.05.03. 09:33:47

Szép munka, már csak egy 4-2 dörrentő hiányzik róla! ;)
Csak egy ötlet: Bol d'Or-ra a Schuh tartó felszereléséhez először le kell kapni az irányjelzőket, utána lehet a tartót a rugóstagok tengelyén, illetve az irányjelzők helyén rögzíteni.
És ha már szívás az elektronikával: nem tudja valaki, hogy komplett kábelkorbácsokat honnan lehetne szerezni 70-es évekbeli gépekhez?

Csikós Zsolt 2009.05.03. 09:44:34

@ktp:
Kösi, megszívlelem. Kontaktspré sajnos elfogyott vagy három hete, a WD40 csak halavány kísérletnek lett volna. :-)

Csikós Zsolt 2009.05.03. 09:48:22

@w111:
Hát, nem motorozol sokat városban, igaz? AMikor lépten-nyomon le kell tenned a motorodat, fárasztó, komplikált és borzasztó koszos dolog állandóan előráncigálni a láncot. Tárcsafékzár erre nem megy rá, mert nem úgy luggatott a tárcsája.

Egyébként pedig a másik fajtán is van kormányzár (mint minden közepesen régi motoron is már akár), csak azon a kormányfejben, a gyújtáskulccsal működik. De ahhoz még jobban át kellett volna alakítani. Miért baj, hogy az ugyanolyan anyagú, formájú, stb. kormánytengelybe egy ugyanolyan formájú, kb. méretű lyukat teszek? Összerogyni nem fog, az zicher, más pedig? Kormányzár kell, ha nincs, borzalmasan kényelmetlenné lesz a napi használat, hidd el. Tudom, hogy el lehet törni, de arra jó, hogy fényes nappal legalább ne tolják el a motort a helyéről.

Csikós Zsolt 2009.05.03. 09:49:22

@Csikós Zsolt:
ebayt próbáltad? Inkáb az angolt, ott több berhelős motoros cucc van.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.05.03. 09:55:45

A gép lehet, hogy öreg, meg vékonyak a kerekei, de igen meggyőzően teljesített. A bizonyos ausztriai túrán a sor legelején, tempósabb iramot diktálva haladt vele a Szerző, a többiek (mint például én is), erősen lemaradva követték csak az élbolyt. Meg is voltam lepődve, hogy azok, ott fent a magasban (mármint Csikós és b. neje a Yamaha nyergében, míg én az Intruderen) hogy a fenébe tudnak így hasítani a szerpentinen, ráadásul úgy, hogy a lemaradottak között voltak utas nélkül, modernebb motorokon hasítók is. Szóval, amilyen semmitmondónak tűnhet a Yamaha, olyan jól teljesített. És milyen jó hangja van!!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.05.03. 10:02:34

Valaki! Csináljon már valaki valamit, eltűntek a komment sorvégek!! A TC-n már jó, de itt még nem... Próbáltam ctrl+F5, de nem műkszik.

Csikós Zsolt 2009.05.03. 10:07:30

@streetsta:
A jó öreg explorer... Én felváltva használok Firefoxot és Explorert, amikor előbbi nem megy, előveszem a másikat. Próbáltad?

Andris25 2009.05.03. 10:08:09

Jó kis poszt volt így vasárnap reggel, köszönjük! Meg is jött a kedvem egy kis kerékpár szereléshez, jó-jó motor nincs benne, de szívni azzal is lehet...
Remélem lesz hozzá itthon miden és nem kell elmennem a fogarasi tecsóba!

gazsi bácsi 2009.05.03. 10:08:26

A WD 40-ben nem lehet víz, hiszen a fúróolaj képes csak arra tudomásom szerint, hogy emulziót képezzen a vízzel, ami tejszerűvé válik, de egy idő után az olaj kiválik belőle, ha nem keverjük folyamatosan.(gépi forgácsoló szakközépben végeztem 83-ban)
A WD 40 tisztít is, és még a ragasztók egy részét is eltávolítja,legalábbis nekem eddig még bejött, és az amerikai hadsereg is ezt használta Kaposváron a műhelyben.
A festés előtt a nitrohigító nem zsirtalanít, csak tisztít, hiszen olajat tartalmaz.
Szerintem.
Jó a moci,nekem tetszik.

Csikós Zsolt 2009.05.03. 10:13:17

@gazsi bácsi:
Na ja, de nincs rendes zsírtalanítóm. Lehet, hogy úgy tűnik, nem vagyok felszerelkezve, pedig 3 ládányi olajam, kencém, hígítóm, zsírom, adalékom, festékem ilyen-olyan izém van. Csak mindig pont az hiányzik, ami kell.

De ennek az idomnak. Még talán jót is tett :-)

Csikós Zsolt 2009.05.03. 10:14:23

Na jó, feladom, nekem most az explorerrel is eltűnt a sorvég.

gazsi bácsi 2009.05.03. 10:39:50

Nekem sincs soha semmi kéznél,csak el tudom mondani,hogy kéne szakszerűen csinálni,aztán megberhelem azzal ami van.
Most megnézem a Veteán AM.-t, hátha van benne valami szép Pannónia.

Fox888 2009.05.03. 10:45:40

Eskü jól néz ki ez a gép. Grat ehhez kell a kitartás.

Dokibá 2009.05.03. 10:50:26

Azért én tennék egy próbát a bowdennel is, ha nem szakadt benne szál, féktisztítóval ki lehet pucolni, az rendesen oldja a zsírt.
A fényezés meg... hát igen. Évekig éltem motorfényezésből és még én is megszívtam néha. Örülj, hogy a kismillió festékréteget nem marta fel az, amit ráfújtál, és hogy a flakonos lakk megszáradt valahogy :-)

walami 2009.05.03. 10:59:02

Fekete papíron fehér beűkkell = olvashatatlan az egész.
Az első 20 sor után feladtam.

Ubul1 2009.05.03. 11:03:50

Amatőrtől képest elég szép kitartó
kendácsolás volt ez és a lényeg h még
működik is. A biztitáblát azt még
azért vágd rendbe, a hajlított sarukkal nem érdemes játszadozni.
Az idom tényleg kicsit ósdi lett, de nem
üt el nagyon legalább a többi avítt kopottas részhez képest :D (tudom, degeci vok)
Ezzel a nitrós festékkel van is egy sztorim, évekkel ezelőtt lecseréltem a Simón a horpadt tankot,(az Rally Speciallal volt bordóra fújva, osztrák cucc és fenomenálisan bírja a benzint csak kicsit matt) szegény már generációk óta azzal járt, még a legelső tulajt lökték fel egy kereszteződésben, hja nagytata már ne motorozgasson. A villa bebaszta a tank elejét (S51) fasza mély horpadás, rendelek rá bagóért egy makulátlan belsejűt, tényleg egy szem rozsda se pedig az még a kisbetűs első 51-esről volt abban a nagyon ótvar okkerszínben és az is már félig lekopva. Mondom nincs 15-20 rongyom ilyen hülyeségre h benzinálló tükörfényezés, lenyomom 2 réteg eredetire hajaző LichtGrünnel és 2 réteg lakk megy rá. Már a színnél az első réteg után olyan volt h fésülködni lehetett volna benne a utolsó réteg lakknál már szembevillogtatni lehetett vele mint a tükörrel. Örülök a fejemnek h kurva baba lett a cucc, teletankolom otthon, pár hétig utánaforogtak az utcán olyan volt, (ki hinné h az egyenlítő-hossz 1,5X van benne) aztán a kutas tankolásnál kiderült h valami fantasztikus sebességgel oldja a benzin, annyira h szó szerint le lehetne ÖBLÍTENI vele, mint a vízfestéket! Azóta kb 1,5 éve van fent olyan lett mintha spenótkrémmel kentem volna át, de fedi legalább mindenütt és a lényeg h korrózió sehol, és továbbra is kurvára sajnálnék akár egy tizest is kibaszni egy fényezésre.
Szóval te még mindig SOKKAL jobban jártál.
Múltkor eszembe jutott h meglepő h mennyire egyszerre jött ránk ez az osztrákokhoz menés, csak én kocsival natürlich, (komoly hidegek voltak a felső részeken), aztán leparkol és gyalog folytat. És milyen jó h sétáltam, kár lett volna kihagyni azt a Burgwardot is, szerintem is gyönyörű gép. De a rönóra ütő embléma hogy jutott az eszükbe??!
A Bianchit én is félteném h ráburul valami vagy nekitolok valamit, egyszer még rábaszol, hidd el a dígó még bosszút forral ellened ;)
Na ennyi volt a mai mesemaci.

Ubul1 2009.05.03. 11:10:02

@Dokibá:
Szerintem a fényezéssel is lesz szívása még, majd a kismillió réteg gagyi nitrós szar berepedezik a naptól, úgy hogy a végére már gyöngyházhatású lesz! A fentebb említett tankomon már fél éve elkezdődött, de szarok bele.

Apropó, észrevettem h kocsinak a színezett alsó részeit (szoknya elöl, meg csomitartó feneke a látható részeknél) valami olyan anyaggal kenték le gyárilag mintha félig megkötött rágógumit fújnál a lemezre, szóval nem rideg, hanem képlékeny mint a műpadló teteje. És fehér az anyaga arra jött a piros színréteg. Gondolom marha jó, mert ezt nem pattintja le a kavics ami lent előfordul, ehhez hasonlító anyag kis kiszerelésben (fél liter) van valahol? Csak hogy a kezdődő csupasz foltokat kijavítsam.

Csikós Zsolt 2009.05.03. 11:13:43

@Ubul1:
Van direkt ilyen rücsis, gumis alapozófesték, festékesboltban tudják. Nem olcsó, de jól terül, ilyen fura szórófeje faj, csak köpködi, ezért jól kell maszkolni.

A Bianchi nemcsak forralja a bosszút, hanem már meg is volt, ne aggódj... Majd leírom, nem lövöm még le, majd ha kész lesz.

Csikós Zsolt 2009.05.03. 11:15:18

@Ubul1: Különben ott elés sok hely van a motor és az autó között, simán be lehet ülni, és szerelni a kettő közé. De ennél több helyem nincs a garázsban, ha teljes helyet akarnél, akkor a szerelés egy hónapja alatt (annyi volt kábé összesen) vagy a Bianchi lakott volna az utcán, vagy a szétszedett motor. Egyik sem túl okos dolog.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.05.03. 11:33:12

>Tudom, hogy el lehet törni, de arra jó, hogy fényes nappal legalább ne tolják el a motort a helyéről.

Zsolt, el kell, hogy keresítselek. Régi, bevált módszer, sajnos:

auto.indavideo.hu/video/Pofatlan_motorlopas


A poszt állat.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.05.03. 11:37:42

Ja, és mindezt világosban. A szomorú az, hogy Pesten sincs nagyobb biztonságban semmi. Az emberek kábé leszarják, ha valaki fényes nappal rongál meg autót/motort. A térfigyelő kamera meg haszontalan.

Ubul1 2009.05.03. 11:53:01

@Csikós Zsolt:
Tul képpen nem nagy gáz h drága, mert tényleg csak egy fél liter kéne, és valahogy megoldom ecsettel a felhordást mert a sárhányó ívek legaljára kéne,
meg elöl hátul alváz pereme. Maszkolni meg egyáltalán nem kell, mert nem szembetűnő a hely. De majd rákérdezek festékeseknél h milyen alternatív cucc van még a tartós korrózió ellen. Sajna Golf kint fog lakni a következő években, ponyva azért megy rá, egyszerűen natúr nincs szívem kint hagyni egy kocsit se, de az eső meg a sós szar ellen kell valami. A jó a dologban h a sok apró baromság után kezd összeállni, ma még kioperálom a generátort, holnap fesszab csere, aztán úgy nagyjából egy darabig meg is van.
Lehet h képtelenségnek hangzik, de keresnék rá egy tehetős gyűjtőt aki megvenné a Bianchit, abból a megfontolásból h irdatlan sok lóvéd van benne, mai forgalomba csaknem alkalmatlan és alapból sajnálnék kivinni ilyet az utcára, viszont neked nincs konzerválásra alkalmas helyed, a következő 20 évet pedig jó lenne szakszerű tárolással töltenie. És egy része a befektetettnek is visszajönne.
Tudom, hogy ez kb olyan mintha azt mondanám, cseréld el a Katit egy RR Silver Ghostra vagy egy Budaörsi öröklakásra.... (lol)

Ubul1 2009.05.03. 11:58:20

Te egyre több tűnik el jobboldalt,
HOZZÁTOK MÁR HELYRE A NYOMORULT BLOGOT!!!

Ubul1 2009.05.03. 12:00:00

Am ha kijelölöd és másolod majd Wordpad beilleszt akkor olvasható az egész szöveg.

2red 2009.05.03. 12:54:42

Fasza, nagyon tetszik!

Főleg a fényezős rész, az állat.

werebpecs 2009.05.03. 13:15:38

Látja, Csikós, mennyi nyűggel jár a sztárság... Szerintem hagyja meg a Winklernek :D

Csikós Zsolt 2009.05.03. 14:37:45

@werebpecs:
Rosseb akar sztár lenni. Csak próbálok valamit szórakoztatni, meg esetleg lelket önteni azokba, akik hozzám hasonlóan bénák és szívnak. :-)

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2009.05.03. 15:29:04

Tirgu Mures az Marosvásárhely!! Szerinted hogy esik az itt élő magyaroknak, amikor az egyik legmagyarabb romániai várost letirgumuresozod? Nagyon felment a pumpám!

Csikós Zsolt 2009.05.03. 15:42:21

@megszaLott:

Ó baszki. És amikor minden egyes magyar, aki nem budapesti, az én lakhelyemet, a fővárost, ahol egyébként születtem, és egyes részeit mélyen gyökeredzve iszonyatosan szűk otthonomnak és hazámnak tartom, nos ezt tartja a gettótrágya központjának, és jó budapesti szokással élve erre csak mosolyogni illik udvariasan, és bólogatni, hogy igen-igen, akkor a helyemben mit lépnél. Bólogatnál.
Na mindegy, ezekkel a dolgokkal csak hangyabolyba nyúl az ember, átjavítottam Ploiestire. Nem mintha bajom lenne a románokkal, én kivételesen általában csak jót tapasztaltam velük kapcsolatban, pedig volt elég sok felület már életemben. De hogy ne fájjon, frissíts, élvezd.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.05.03. 15:55:34

...26 évesen, műanyag idomos, nagy, mégis vékony kerekű japán motornak lenni ma, Magyarországon nem leányálom. Nulla respekt...

Hadd pontosítsak: az nem értékeli az effélét, aki 0%-os csilli-villin kezdte az ipart.
Aki ült már ilyenen, annak csak ez a Motor.
Jó lesz ez - egyelőre túrázni, utána meg egyre dráguló, garázs érték-növelő műremeknek.

(...és nem kell az az alsó idom. Ha ilyen a sztendered, akkor az a blokkvédelem, még életmentő lesz ! )

Thorodin 2009.05.03. 17:19:24

Gratula,széles utat kevés tahót. Bowdenre egy tipp, nekem egy ilyen tisztíthatatlan bowdent úgy sikerült kipucolni hogy simán összetekertem és egy tálkában felöntöttem fékolajjal. Egy nap alatt tökéletesen kipucolta, de az elképesztő volt ami mocskot ki tudtam ezután mosni belőle! Ja és kutya_zzr, igazad van.

gazsi bácsi 2009.05.03. 17:34:37

@Ubul1:
Amit keresel, a rágószerű anyag a szórható tömítő.
Kell hozzá spéci pisztoly,meg kompresszor. Többen is gyártanak ilyent pl Sika, Würth,Dinitrol. 310ml szilós tubusban,vagy zsákos kb. 300ml kiszerelésben kapható.Kb 3000 Ft.Csontszínű a legtöbb.
Amit a Csikós Zsolti ír, az a rücsi spray, ami nem alapozó!! Ha nem alapozol alá és nem fested át, a szivacsos szerkezete miatt beereszti a nedvességet, aztán rohad minden tovább!Fekete, szürke, ritkán fehér is kapható.Kb 2000Ft
Kapható még ecsetes gumi kb 1kg-os dobozban hozzávaló ecsettel.
Ezzel van a nyúlványok és a torony környékén kikenve, ez is jó, és festhető, szürke színű.Az utolsó ecsetvonásokhoz be kell nitrohigítózni as ecsetet, akkor szép.Kb 3000 Ft
Mindegyik alá alapozó, aztán átfestés!!
Bocs a sok szövegért, remélem segítettem.

Rocko- 2009.05.03. 18:53:21

Zsolti-Zsolti, nem unatkozol, de dícséretes munkát végzel. grat!

Dezső bácsi 2009.05.03. 19:11:37

Rettenet csúf ez a motor szerintem.

loláb 2009.05.03. 20:06:06

Zsolt, a bukócsövet eszedbe ne jusson levenni, semmiféleképpen! Anélkül egy szipla eldőlés is könnyen végződhet deknirepedéssel, egy csúszás pedig egész biztosan hegeszthetetlen sérülést okozna rajta. Ez pedig sok pénz, de mégtöbb elvesztegetett idő.

FCs 2009.05.03. 21:05:15

a wd40-ben nincsen víz, ne beszéljünk már butaságokat, a legnagyobb mennyiségben kerozin, magyarul petróleum van benne, plusz különböző olajok.
a rossz bowdent szvsz a legjobb cserélni, erre tudom javasolni ezt a céget: www.bowdenszerviz.hu/ , ott van nem messze a indextől és nekem nagyon jó tapasztalataim voltak velük.

zöldi 2009.05.03. 21:42:12

Zsír volt a cikk!!

Ahogy az előttem szóló kolléga, én is a bowdenszervízt ajánlom. Gyorsak, pontosak, olcsóak.

A bukócsövet nézd meg, leér-e a lábtartó előtt. Ha igen, le vele, jöjjön a szakáll :D

zöldi 2009.05.03. 21:47:44

@Ubul1: Ubul, láttam egy zöld simsont az oldtimer sokadalmon, aminek pont így nézett ki a tankja. Nem Te voltál?

zöldi 2009.05.03. 21:53:04

@zöldi: Ja, és szerintem a szakállat kéne kombinálni bukógombával.

zöldi 2009.05.03. 21:54:02

Hopp, mit látok az első képen a doboz tetjén? Csak nem egy megtisztult MBtext ülés???

Csikós Zsolt 2009.05.03. 22:10:20

@zöldi:
Nem, dehogy, egy tyúkólszagú szövetes 123-as ülés az. Amikor már nem kellett, nehezéknek még megtette.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.05.03. 22:13:39

@zöldi:

Én is azt mondom, hogy érdemes egy bowdent venni hozzá. Bár sokkal szebb, mikor az ember saját maga melegíti az ónt, és reszeli meg a végét és készíti el otthon a bowdent, de asszem Zsoltnak most volt bőven szerelnivalója.

Ronin_ 2009.05.03. 23:04:49

Nem értem ezt a sorvég levágást, nekem mindenhol megvannak a sorvégek a Firefox-szal.

A cikk meg yóóóóóóóó!
(Nekem is volt egy '84-es KAWA Z550F-em teljes burkolattal és dobozokkal.
Jó kis túramotor volt!

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.05.03. 23:15:04

Dehát a WD40-re is az van írva, h tisztító kontaktspré nem? egyébként fújtuk már bicikliláncra, marhajól megtisztítja a trutyitól :) egyébként emulziókat is használnak kenésre, főleg gyártástechnológiában, mondjuk esztergálásnál, ahol ugye kell a kenés

Virago_1000 2009.05.03. 23:41:50

Gratula, siralyvolt olvasni ismet a posztot!
Zsolt, hogy adtal tapot a GPS-nek?

Honer (törölt) 2009.05.04. 00:22:51

Ti hogy ejtitek az ebay szót?

DBandesz 2009.05.04. 07:46:26

Ejtsd: Íbéj.

Egy újabb kellemes olvasással eltöltött 10 percen vagyok túl; a cikk nagyon jó lett.
A hétvégén nem voltam netközelben, egy csontváz Honda Dio-ból építettem működő robogót. Ahogy most olvastam a postot eszembe jutott a tegnapi és tegnapelőtti garázshadművelet, megspékelve (szintén) némi szívással, anyázással, de az öröm a végén hasonló volt, csak kicsiben (mégiscsak 850 ccm-el kisebb motor ugye).

Fényezés előkészítéséhez a Body Antisil termékét ajánlom (maradéktalanul eltávolítja az ujjlenyomatot, polírmaradékot, szilikont), utána a Motip, vagy a Dinitrol műanyagra való szórókittjét (amit utána lehet vízbe csiszolni), majd jöhet a festés. Ja, és igen: a türelem fényezésnél nem hátrány...


Respect Don Csikós, várom a további postot.

Csikós Zsolt 2009.05.04. 07:57:33

@Honer:
Én elég vegyesen, ha az angol vagy amerikairól beszélek, akkor ibéjnek, ha a németről, akkor ebájnak (ahogy ők is), ez kis jelzés a külvilág felé, honnan van a cucc. Tudod, az ebájon vettem egy Puch-tükröt, illetve az ibéjről jött a Nissan-prosi.

Bq 2009.05.04. 10:01:05

Kormányzár ügyben nekem is vannak (lesznek) hasonló problémáim a Katanán... Hozzáteszem, hogy mechanikailag a régi "emzés" megoldás szerintem jobb. Újabb acélvázas Suzukik megoldását láttam már közelről, gyakorlatilag egy 2mm-es acéllemezből hajtott szem van felhegesztve a váznyakra, amibe becsúszik a zárnyelv. Az meg, ahogy a videon is látszik, nem túl ellenálló:( Egy vastagfalú acélcső szerintem stabilabb.

zöldi 2009.05.04. 10:03:42

@Bq: Kb mikor lesz kész? Képek esetleg?

Bq 2009.05.04. 12:50:12

@zöldi: csamclub.hu/blog/_bq_/

Itt tudod lekövetni, ahogy érkezésem van, csinálgatom folyamatosan, fotók is vannak...

ZsoltK 2009.05.04. 13:09:58

Zsolt,
mint az általad körbefényképezett Rat Racer tulaja lenne néhány jótanácsom a motorral kapcsolatban. Már csak azért is, mert szerintem a legjobban sikerült motorok egyike az XJ sorozat és jó lenne, ha ezt te is gondtalanul tudnád élvezni.

A biztosítéktáblát cseréld ki késesre. Sajnos a gyári megoldás elég bizonytalan és sok kellemetlen percet tud okozni.

26 év után a vezetékek megfáradnak az XJ-n, érdemes átnézni őket. Nem mellékesen sok - sok kábelt meg lehet spórolni az eredetihez képest.

Nem nehéz és érdemes megnézni a szénkeféket (igazából bronz) a generátorban és az önindítóban. Egyfelől ha nem voltak cserélve szinte biztosan mérethatár alatt vannak már, másfelől szokásuk egyenetlenül kopni. Kaphatóak Yamahánál külön - külön pár ezer forintért. Alattomos, mert egyfelől lemerül az aksid úgy, hogy észre sem veszed, másfelől egyszercsak nem akar majd indulni, pedig minden ok.

Önindítórelé. Sajnos az is hajlamos letapadni 26 év után. Nem vitamin.

Az oldalszendert szedd le és nézd meg jól. Szokása eltörni a szemnek és onnantól kezdve bármikor eltörhet az egész fül, aztán dől a motor.

A kuplungkar is hajlamos a kikopásra - kinyúlásra. Érdemes leszedni és megnézni. Pár ezer forintért kapsz friss ropogósat.

Mint látszik, ezeken a motorokon a gyenge pont az elektromosság. Írod, hogy időd az kevés, de télen a helyedben beiktatnék egy hétnyi időt az elektromos rendszer átnézésére.

Csikós Zsolt 2009.05.04. 13:36:07

@ZsoltK:
Jaja, pár dolgon túl vagyok már én is.

Önindító szuper - egyelőre, töltés is, de utóbbit akkor megnézem. Kábeleket, sarukat alaposan végignéztem, de intakt minden, szuperek a csatlakozók, bár hátul nem szedtem szét semmit, csak az elejében, akkor majd arra is ránézek.

Oldalsztendernek szerintem egész már baja van. Egyrészt kitört a vázból a konzol egyszer, amit a csodás Kis Csabi lakatos barátom visszahegesztett (kis lemez, formára hajlítva, korrektül körbevarrva, stb.) De szerintem nem a sajátja az oldalsztender. Ezt onnan gondolom, hogy a bütyke, amivel lehajtom, közvetlenül a látbtartó mögött van, tehát a cipőm orrával úgy-ahogy le tudom piszklálni, de nem lehet úgy, "ösztönből" rárúgni, mint egy normál oldalsztenderre. Aztán amikor lent van, nagyon rövidnek tűnik, iszonyúan dől a motor. És nem a konzol van hátrébb, mert azt nem szedtük le a motorról, hanem mintha az egész rúd maga rövidebb lenne.

Az XJ egyébként olyan jó, hogy igazából a lassan eresztő hátsó gumin és a nehéz kuplungon (tudom, bovdent kéne cserélni, csak ahhoz szedhetem megint szét) kívül semmi, de tényleg semmi kifogásom nincs. Nem lehetett sokkal rosszabb vadiújan sem.

zöldi 2009.05.04. 13:45:26

@Bq: Elkezdtem. Te sem vagy semmi :DDDD

ZsoltK 2009.05.04. 14:03:46

@Csikós Zsolt: Az enyém is iszonyat dőlt, az enyémnek sem volt jó helyen a bütyke, aztán kiderült, hogy el vol törve a szem. De valószínűleg igazad lesz, mert egyszer már szétszedtétek ha jól értem, akkor meg azért csak feltünt volna. Főleg úgy, hogy az XJ 650 - 750 - 900 sorozat (és egyéb változatok, van vagy 10 féle) sok darabja csereszabatos. Ilyen az oldalszender is. Cserélhető, de a másik típushoz való nem teljesen tökéletes.
Felajánlanám cserére az enyémet - nekem éppen meg alig dől a motor - de arról már le van vágva a kis bütyök.

okta 2009.05.04. 14:09:22

Szia Zsolt!

Vetted volna meg inkább az előző motoromat: FJ1100 (Stunt ex-motorja). A Nagykőrösi úti nemíromleanevét motorosboltban még mindig ott áll szegényke...már olyan olcsón adják, hogy komolyan gondolkodtam a visszavásárlásán. :o) De hát az asszony kivágna, ha hazavinném, meg aztán az aszfaltot is egyre inkább hanyagolom.
Bocsesz, ez volt a reklám helye. ;o)
www.motorland.hu/Tesztek/fj2.jpg

Cs. (törölt) 2009.05.04. 14:09:40

Mintha csak magamat látnám :)
Öreg motoron mojolok, alkatrészért túrok a neten, szívok az összegyógyult alkatrészekkel, javítok, majd rájövök, hogy +15 ezerért valaki 1 hét alatt megcsinálná helyettem.

De valahogy...valahogy mégis mindíg nekiállok magam megcsinálni.

A bovdenhez ajánlom a Printer 66 nevű sprayt. A cégemnél nyomtatók mechanikus részeihez használják, a dzsuvát leszedi és a mechanikus igénynek kitett alkatrészeket megkeni (például a nyomtatófej és annak tengelye). A bovdenekhez kiválóan beválik.

Honer (törölt) 2009.05.04. 15:32:58

@Csikós Zsolt:
Na, így már értem, hogy hogy jött a -ról toldalék hozzá! :) Mert én mindig béjezek, tök mindegy hogy angol vagy német. Ma is tanultam valamit!

Bq 2009.05.04. 20:36:04

@zöldi:
Sose állítottam, hogy tiszta fialás vagyok:)

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2009.05.05. 00:45:23

Rendes vagy Csikós, köszi. Igy már a poszt is nagyon tetszik. Sajna én nagyon alergiás vagyok a románokra, mert bozgor-nak, vagyis hazátlannak neveznek minket.

XJ750 2009.05.05. 13:53:56

Szia Zsolt!
Nekem a XJ750-en is van oldaldoboztartó és éppen Krauser.Ha gondolod lefényképezem neked akár több nézetből is csak valami elérhetőséget dobj!
Egyébként örülök, hogy az XJ mellett döntöttél tavaj.Nem fogsz benne csalódni!!!
Üdv.:XJ750

Ubul1 2009.05.09. 08:06:28

@gazsi bácsi:
Tyűha, köszi ez sok segítség volt, majd megérdeklődöm a helyi bótban, hogy mi van ezek közül raktáron.
@zöldi:
Nem az tuti h nem én voltam mert az nekem kb 130km-re lenne innen, ennyit meg nem bohóckodom ezzel a szarral, helyben egy laza 50km-es gurulás még jöhet, de azután is zsibbad a seggem ezen a gépen ;)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása