Harminc éve folyamatosan ácsol


Bakos Peti barátom – egyébként mindenki Jimiként ismeri – nem ma kezdte az ipart. Élete első motorját az első pár száz méter használat után szétfaragta. És mindenről Peter Fonda tehet. Én a hetvenes évek végén még kiskamasz voltam, és egy rendezett Budapesten éltem, sok-sok Zsiguli, Trabant, MZ és Jawa társaságában, a rendőr még húsz forintra büntetett, amikor anyukámmal pirosban átmentünk a zebrán. Jimi ekkor alig pár kilométerre az otthonomtól, az iskolámtól pedig szinte csak százméterekre egy párhuzamos univerzumban mozgott. Ha akkor ismerem, nem hiszem el, hogy létezik.

Most, hogy már messziről látom azokat az éveket, és kicsit talán értem, miért lehetett akkoriban olyan rendezett minden, végképp érthetetlennek tűnik, hogyan lehetett olyan szabadon, a hatalmat nagy ívben leszarva élni. Pedig Jimi nem egy hangos, lázadó, cigizős, ivós, összeférhetetlen alak. Több mint tíz éve ismerem, klubunk egyik alapköve. Csendes, szorgalmas, mindig, mindenféle témához végtelen kulturáltan hozzáálló srác, csak a haján és a járművein látszik, hogy ma sem pont azon a sínen gurul az élete, mint a többségé. Igazából a hangját nem hallani, csak ha kérdezik, viszont akkor akármihez mélységben hozzá tud szólni, legyen az motor, zene, vagy éppenséggel festészet.

A múltkor azonban egyszer, kivételesen ömlött belőle a szó. Nála volt a barátnője notebookja, rajta képekkel. A Jimi-életmű állomásaival, nagyrészt fekete-fehér fotókon, sztorikkal. Mi pedig, a kispályások, tátott szájjal hallgattuk.

Mert más, ha valaki egyik-másik szombat délelőttl ecsámborog a fűtött garázsba a pirítósillatú lakásból, még a hitvesi csókkal az arcán , szelepet állít, izzót cserél, és utána este megdicsőül a haverok körében. És megint csak más a város egyik legforgalmasabb utcájában, harminc éven át vasat reszelni a hidegben, hóban, ha pedig igazán cudar az idő, az első emeleti lakás egyetlen szobájában, házilag öntött alkatrészekből choppert összeállítani. Megsúgom – utóbbi életformáról az olyan földhözragadt ember, mint én, nem tudja eldönteni, hogy a világ legszürreálisabb, avagy legvalódibb életérzése-e. Mindenesetre nekem, átlagembernek megvalósíthatatlan, erre születni kell.

Nem is szaporítom a szót, olvassák Jimi kéziratát a dolgairól, zokogni fognak. Én semmi mást nem tettem, mint begépeltem a kompjúterbe, a szöveg kerek, olvasmányos, szabatos, tökéletes a helyesírás és az arányérzék – ehhez hozzátenni nem lehet, maximum elvenni belőle.

Így kezdődött.

Életem első és egyben valószínűleg utolsó nullkilométeres autója, egyenesen az Úttörő Áruházból. És az utolsó is, amely megúszta komoly flexes beavatkozás nélkül. Hot Rod-forma, ballonos gumik, diszkrét plexi szélvédő. Úgy volt jó, ahogy volt!

Ezután eseménytelen évek következtek ’73-ig, amikor az Alkotás moziban megnéztem az „Easy Ridert”, azaz a „Szelíd motorosokat”. Korhatáros volt, de megoldottam a bejutást. Többször is. Ezek után nem csoda, hogy amikor első motoromat, egy 250-es BMW-t megszereztem 1978-ban, pár száz méter(!) próbaút után vált első áldozatommá.

Kicsi motor volt, de igen gyorsan átalakult. A recept: 16”-os MZ-felni befűzve hátra, lépcsős ülés, tank eleje kicsit megemelve, magas kormány, Czetka-lámpa, néhány alumínium alkatrész felpolírozva, kevés króm, és kész is volt a CHOPPER!

A chopper szót ugyan még nem is hallottuk, kivéve Szilvási Zolit, aki akkoriban már összerakott egy Trabant-kerekes, nagykormányos Bianchi-motort, és körülbelül ekkor már egy R69-es BMW-vel küzdött. Többen alakítgattak motorokat a saját ízlésükre, de ezek MZ-k Jawák, Pannóniák voltak. Az átalakítás általában egy szebb tankból, egyedi fényezésből, plusz krómozásból állt. Én úgy gondoltam, hogy amennyi pénzt ezekbe beleöltek, annyiból rendes motort is lehetne építeni.

A munka ugyanannyi, a költség ugyanannyi, de komolyabb alapból komolyabb motor lehet összehozni. Így lett meg a 750-es („sivatagi”, vagy „szódás”) BMW-m. Egy csoda volt! A giga méretei, az egyszerű sebváltója (kézi-lábváltó, felezős oldalkocsi-meghajtás, diffizár), valamint a már készen kapott, gyári chopper-méretű, 5,50x16-os gumijai. Igaz, az országban ilyen méretű gumikkal csak a Zsukokon lehetett találkozni.

Röpke egy év alatt lett kész. A műhely az első emeleti, 36 négyzetméteres lakásban lévő szobám volt. A motor levitele az utcára elég mókásan nézett ki, képzelhetik. Közben bejött a képbe egy 500-as BMW is, rugózás nélküli merev vázzal. Ő volt a „rosszfiú”, háborús filmekben szerepeltünk együtt. Lefestették katonai zöld temperával, és máris indulhattunk a csatába.

És akkor, 1981 tavaszán jött a Legenda, a Mítosz maga, személyesen. A Harley! Igaz, csak 750-es, mereve vázas WLA, de kit érdekelt? És persze ki tudta, hogy mi az? Egy nagy faládában voltak a motor darabjai, a blokk, a váltó szétszedve, egy Polski alkatrészeivel összekeverve. Csak a szétválogatásra, rendszerezésre rámentek ifjúságom legszebb hónapjai. Közben már alakult a kép a fejemben, mit szeretnék csinálni belőle. Hát, elég reménytelennek tűnt.

A blokk összerakásával egy időben belevágtam (szó szerint) a váz építésébe is. A váz felét a tank mögött levágtam, oda beugrott (nem könnyen!) egy Junak hátsó része. Máris lengővillás lett, komoly rugózással.

Közben készültek a járulékos részek. Ülés, kormány, egy csomó, hiányzó alkatrész, ami nem volt meg a motorhoz. Oldaldekli a meghajtáshoz, kerekek, fékek. Több próbálkozás után küllős kereket tettem bele. Előre 18”-as, hátra pedig egy 750-es BMW felnivel fűzött kereke került, tárcsás fékkel. Elöl-hátul 2-2 tárcsaféket használtam, hátul egy tárcsán két féknyereg volt. Biztosra mentem! A kerék- és a gumiméret az akkori gyári Harley-méretekkel egyezett meg. Ez idáig persze több évi munka volt.

Be kell szúrnom, hogy a klubon ezeknél a fotóknál többen is belevágtak Jimi sztorijába – „Figyi, honnan lett a nyolcvanas évek elején, itthon alufelni? És féknyereg?” „Öntettem, itthon mindet, aztán esztergáltuk, reszeltük, jó lett” – válaszolt Jimi. „Miért, mit gondolsz, a féktárcsák, hogy készültek? Mindent elkészítettünk, magunk. A tankon a Harley-embléma például egy újságból lett, lemásoltuk, leöntettük. De elég jó, nem?” – kérdezi, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember féknyerget öntött abban az időben, amikor még Zsigulihoz se lehetett gyújtáselosztót kapni a boltokban. A szerk.

Kisebb-nagyobb alkatrészeket, mint a hátsó lámpa, olajhűtő, tükrök, a nyugatnémet haverjaim hozták. Nem kaptak gyújtást attól, hogy itt, a vasfüggöny mögött ilyesmi épül. A német rockerek úgy jártak a garázsomba, mint mások az állatkertbe. Csodálkozni.

Ott már persze nagyban épültek a chopperek. Kicsit könnyebb dolguk volt katalógusokból és boltokból összerakni, de az eredmény általában siralmas volt. Jól elrettentett, hogy hogyan nem szabad motort építenem.

Közben szerencsére itthon is egyre többen kezdtek choppert építeni. 1985-ben, a „Százéves a motorkerékpár” kiállításon a PeCsában az ország motorjainak színe-java ott szerepelt, és nekünk ott már külön placcunk volt. Három gépet állítottunk ki. Endre haveromnak az én almomból kinőtt motorja volt a másik Harley az enyém mellett. Ő ’83 környékén kezdte az én műhelyemben építeni a gépét. Szép lett. A harmadik pedig Erdős Csabié (ismerős a név?) volt, ez egy 500-as BMW-ből készült. Később persze többen is eljöttek egy-egy találkozóra, amit szerveztünk, mindig feltűnt valami új vas, kicsit hosszabb villával, nagyobb kormánnyal, mint a többi.

Körülbelül hat év alatt lesz kész a sárkány. Rendszámot persze nem kapott, erre számítottam is. Minden volt a motoromon, csak hely és keret nem a rendszámnak. Fölösleges lett volna, tudtam. Az országban egy ilyen motor soha nem kapott volna forgalmit. Ennek ellenére sokat túráztam vele, életem legszebb időszaka volt. Néha megállítottak a rendőrök, nézegették a motort, de a látványtól annyira meglepődtek, hogy soha nem piszkáltak.

Később lett autóm is. Valamire az is jó…

Soha nem vágytam japán autóra, eleinte mégis csak ilyenjeim voltak. Először egy Suzuki LJ80-as dzsipem lett (törött, borult, hűtő nélkül, ötvenezerért vettem), aztán megláttam a Toyót (Toyota Corona Mark II, 1971) 1990-ben. Szerelem lett első látásra. Autóhoz még annyit sem értettem, mint a motorokhoz. De beleestem a szép hátsólámpa-sorba, a B-oszlop nélküli bódéba és a belső mozimban már láttam azt az autót, ami majd lesz belőle!

Körülbelül egy év használat után lakatolni kellett az autót. És ha már ott volt… Ekkor elszabadult a pokol. Ekkor került a mókás kis 13”-as kerék helyett 14”-es hátra (később 15”-ös is), a kipufogók a küszöb alá költöztek, a légszűrőt pedig kitoloncoltam a motorháztetőre.

Került rá egy hátsó farok, beépített féklámpával. 1992-t írunk, akkor még az ablakba szerelt pótféklámpát is tiltották itthon, az autógyárak is csak jó pár év múlva kezdték ezt szériában beépíteni.

Ja, és a szép, sárga szín is eltűnt. Először piros-fekete lett, de aztán gyorsan ledőlt, hogy minél több a fekete, annál szebb. Így aztán egy viharos napon a piros is eltűnt.

Tizennégy harmonikus év következett. Kisebb-nagyobb módosításokkal jól bírta a Toyó. Elég hamar beköszöntött a matt fekete korszak, változtak a kerekek, újabb kipufogó került a küszöb alá, új légszűrő, hátsó légterelő lett. Mindent az utcán csináltam, garázsom nem volt.

Közben 1996-ban a Suzuki dzsipemet ellopták. Akkor éppen egy vagyonvédelmi cégem volt, irodaházakat, néha embereket őriztem. Benne voltam a szakmában, saját szakállamra keresni kezdtem. Bár az LJ nem lett meg, menet közben rájöttem, hogy ebből akár meg is lehetne élni. Magánnyomozói irodát alapítottam, éveken át lopott autókat kerestem, és találtam is. Mindezt a Toyotával. Nagyon szerettem a kocsit, a végén még a motort is felújítottam.

A végén egy kedves kis feltöltőt is kapott - volt benne Tatrából származó ventilátor, ahhoz magam készítettem egy kuplungot, amit belülről lehetett vezérelni. Kompresszonak nem nevezném, mert csak finoman nyomott be egy kis plusz hideg levegőt, de azért egészen mad maxes lett tőle a kocsi. Mivel sokáig megvolt, alig van autós ember a városban 8 és 78 év között, aki ne ismerte volna.

Sajnos sok kellemes év és élmény után meg kellett válnunk egymástól. Bár a motorja szinte vadiúj volt, műszakilag is eléggé rendben levőnek mondtam volna, az alja olyan állapotba került, hogy már nekem is kérdésessé vált, megéri-e több pénzt, energiát beleölni a felújításába. Eladtam százezer forintért, kellett a pénz a következő projektre.

Tudom, hogy szívesen olvasnák tovább a sztorit, de sajnos szerkesztői hatáskörön belül be kell rekesztenem az össznépi olvasást. Valaminek maradnia kell holnapra is. Dobják félre a családot, tegyék a gyereket járókába (tévé elé, bízzák bébiszitterre), feleségek küldjék a férjet sörözni/pornófilmet nézni, férjek az asszonyt kozmetikushoz/barátnőhöz! A családi béke árán is tartsanak velünk vasárnap, a Totalcar és Totalbike matt fekete reggelén!

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr601007989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.03.21. 00:16:44

Igen, emlékszem én is erre a toyotára, maros utca, gondolom a mad-max merga gyün vasárnap :-D

Rocko- 2009.03.21. 00:21:43

beteg.

galériában:
"A légszűrőtől csak kifordított jobb lábbal lehetett vezetni"
nem bal? :)

"A családi béke árán is tartsanak velünk vasárnap, a Totalcar és Totalbike matt fekete reggelén!"
hát várni fogom, de belsőségen már le lett lőve h mi lesz ott. :)

r51per3 2009.03.21. 01:04:12

"Már önmagában is impozáns egy ilyen BMW" az bizony Ural

MP 2009.03.21. 01:04:20

Azért az R75-öt szétfaragni bűn volt!!!

terrybenedict 2009.03.21. 01:42:29

NAgyon zorall ez a toyota!!!
Hol lehet ilyet beszerezni???

martong 2009.03.21. 02:34:41

@terrybenedict: európában? nem szétrohadva? sehol.

Az poszt/cikk pedig szórakoztató, siklik rajta a szem, látszik, hogy nem erőlködve, nyögvenyelősen karakterszámolva, készült hanem, rendes "mesélés". Várom a fojtatást, még ha a témája kb. már "sejthető" is.

Ja és kicsit off: soha ne keverjétek a vodkát a whiskeyvel mert nincs jó vége.

Szűcslaci 2009.03.21. 03:57:13

@martong:
Fülig Jimmyt juttattad eszembe: " megfojtatása következik"

gin74tonic 2009.03.21. 05:30:09

@Szűcslaci: ...megfojatasa

bazz, bmw/ural csavarig azonos

1984-ben nekem szekszardon szoltak a rendorok a "marlboro" feliratert a zsigulin, eleg kemenyvonalas korszak volt, nem tudom te hogy motoroztad at rendszam nelkul az orszagot.

a cikk nosztalgiazos, abban az idoben peregyes emzevel hoditottam a noi sziveket, a harlidevidsonrol annyit tudtam hogy amerikai es nekem nem lesz sose ( 12.60ft/liter a benzin, talan 1989-bol emlekszek 19.50-re, 1991 oszen a taxis sztrajk elott volt 35forint? jol csalodom? )

azt nem tudom a csikos ur honnan rangat elo mindig ilyen sztorikat/embereket???? mi jon meg???? :)

gin74tonic 2009.03.21. 05:31:33

a cikk nagyon tetszett, az elobb az lemaradt:) sok ilyet mr csikos!!!

csöcsfej 2009.03.21. 05:49:24

Hát basszus, felébreszt a fejfájás, nem látok reggel csak dühöt és mondom ezek megint szétk***tak egy kupét mint a kaprit aminél a seggem is autentikusabb, 5kor hétvégén meg pláne pusztul a világ, de ez gyönyörű...ez egy jó sztori és nagyon szépen köszönöm hogy megosztottátok!

karlov 2009.03.21. 06:39:33

A figura a "lázadás" az nagyon ott van...
Nemigazán tudok vele azonosulni de van benne valami amitől egy jelenség.

Kezdő Laikus 2009.03.21. 07:01:11

Es ismet egy kivalo Csíkos-posztot, olvashattunk... Ez szemet-gyonorkodteto, szivet-melengeto volt(remelem nem haragszik meg a lecsíkozásért:D:D)):))

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.03.21. 07:22:20

Örület... Sajna nekem a Toyota kimaradt, pedig biztos emlékeznék rá, ha csak egyszer is láttam volna.
Az öreg "Szódást" szétfaragni talán ma már a gazdája sem tartaná okos ötletnek (már csak azért sem, mert ugye az árából, ha valami gyűjtőnek eladja, igen komoly színvonalú álom-megvalósítászt lehet csapni), de bizony nagyon ott vannak a formák a motorokon! Érdekes, hogy pár évvel később már a népek megállíthatatlanul pakolgatják a motorjaikra a világítószeműsasokat, meg rojtokat, meg króm szarokat.
A Tojónál először még húztam a szám, de a végére kiadta!
Jimi, térdre borulok!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.03.21. 07:43:41

Őrület a köbön! Most néztem végig a galériát. Két karburátor a WLA-n! Zsiguli sárfogó az Ural fogaton! Van itt minden, ami csak felidézi a múltat.

Devil2 2009.03.21. 08:17:24

Jó volt látni a képeken Freddy Mercury-t és Waszlavik Gazembert. :)))

A mocik azok nagyon trék, de tudom hogy az átlagember nem fogja fel az alkotás örömével készült kultusztárgyak jelentőségét.

Néhány fotó az Toyotáról annyira valószínűtlenre sikerült, mintha valami makett lenne.

Devil2 2009.03.21. 08:20:41

By the way, gondolom nem eredetiek a '71-es Toyotán a műanyag lökhárítók(sem).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.21. 08:41:06

Na ez nem semmi hallod.
Ezt összehozni a soci érában - hát, respect!

Mammut8 2009.03.21. 08:48:30

A végén egy kedves kis feltöltőt is kapott - volt benne Tatrából származó ventilátor, ahhoz magam készítettem egy kuplungot, amit belülről lehetett vezérelni. Kompresszonak nem nevezném, mert csak finoman nyomott be egy kis plusz hideg levegőt, de azért egészen mad maxes lett tőle a kocsi. Mivel sokáig megvolt, alig van autós ember a városban 8 és 78 év között, aki ne ismerte volna.

ez már elég kókány, kb mint amit a neten árulnak elektromos turbók...

Ubul1 2009.03.21. 08:59:28

BMW-hez nyúlni az eredeti állapotra való törekvésen kívül szentségsértés! Azok a gépek mind műremek, és a Német Birodalom lelke van bennük! Hogy jön bárki ahhoz hogy valami elmebeteg jenki szubkultúrába belekeverje ezeket? Ettől a szeméttől nem alszom egy hétig nyugodtan! Így is csörömpölő dugattyú hangjára ébredtem ma!!
A Coronát meg végtelen igénytelenség így leépülni hagyni és ilyen sufnisan átalakítani! Abból talán egy műszakizott példány sincs már az egész országban, de már Japánban is ritkaság egy szebb darab! Ünnepnapokon röstellném használni.

alvajaro 2009.03.21. 09:01:25

Respect az ürgének, de... ez az autó, ez a motor nagyon tré. :)

Ubul1 2009.03.21. 09:02:12

@martong:
Miféle idióta keveri a vodkát a whiskyvel? Mintha a ruszkikat kevernéd a jenkikkel! Jó nem lehet belőle.

rognork 2009.03.21. 09:07:55

interceptor. egy fucker matrica még elfért volna hátra (mai szemmel). emlékeztet valamelyik srác fekete moszkvicsára. nagyon fasza.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.03.21. 09:09:53

@Ubul1: A Német Birodalom lelke? Az a sűrű és tömör pára amiben keveredik a szorgalmasan kiböfögött Käsekrainer és Leberkäse vegyestál a precízen lehörpölt Weißbierrel?

Ubul1 2009.03.21. 09:13:29

@baowah:
Akár az is, meg a tehénszartól tömény hegyvidéki reggeli harmat is, amit a ébredés utáni korsó barna sör után szippantasz az udvarra kilépve. Szigorúan Thüringen tartományban.

Ubul1 2009.03.21. 09:18:35

@baowah:
Ja és csakazért is, a búzasörnél jobb bezony nincs, pláne ha szűretlen.
És a fotók végignyálazása után rájöttem hogy Indian Larry-nek tökéletesen igaza volt:
"A villaszögnek pontosan 29,5 fokosnak kell lennie"
És erre ráigazol pár német vas megint: Az MZ-k és a Simsonok géprajzán ellenőrizve azoknak is annyi. Vagy 30 kereken. És mindegyik prímán szlalomoz a városi forgatagban.
Motorrad Ideal Supafantastisch

swingerforyou · http://www.swingerforyou.hu 2009.03.21. 09:25:46

Az a baj, hogy aki 1975 után született, nem nagyon tudja értékelni a kor "vívmányait"...Valamelyik nap meséltem egy haveromnak, hogy a RALLYE így, meg úgy,meg a SALGÓ rallye, meg a Porán, meg az összes legendás gyorsasági...És akkor az Ő 17 éves fiacskája azt kérdezte, milyen autóval mentünk...Mondom LADA VFTS...Na erre aztán elkezdett röhögni...41 éves vagyok, de a szar úgy elöntötte az agyamat, hogy nagyon csúnyán kiosztottam a srácot, elmondtam, hogy nem mindig volt az úgy, hogy bementem, és vettem a boltba alkatrészt...Sőt...Az oroszok vagy hoztak egy BBK futamra eladó gyári cuccokat, vagy nem volt nagyon 5 gangos gyári váltó...
És akkor Alvajáró azt írod, hogy ez nagyon tré...
Annak idején a csodájára járt mindenki a motornak is, meg a TOJO-nak is...Na meg a mercinek, amit szintén ez az ARC kreált...
NEm úgy volt akkoriban ám, hogy leültél a net elé, és rendeltél felnit, meg zenét, meg bármit, Apuka bankkártyájával fizetve...
EHHHHH....
A cikk naon jó, és nagyot nosztalgiáztam...Grat:-)

alvajaro 2009.03.21. 10:17:30

tomekka: igen tré. Nem vagyok 17, sőt már harminc is elmúltam, de számomra az nagyon tré, amikor egy sufnituning vasra harley emblémát öntenek. Az autóról meg már nem is beszélek, mert hihetetlen egy gány.

Nagybátyám fényező volt, neki csak egy ezerkettes zsigára futotta a nyolcvanas években, de az olyan esztétikai állapotban volt, hogy a mai autók megirigyelhetnék a fényezését, na nekem az a mérce, nem pedig egy ilyen, a szelíd motorosokat véháesen rongyosra nézett valakinek a összegányolt álharley-ja, illetve gagyi toyotája.

Ettől függetlenül respect a csávónak, hogy mindezt megcsinálta, és élvezetét lelte benne. Kívánom, hogy még sokáig csinálhassa, mert jópofa, még akkor is, ha nekem nagyon nem jön be.

ViKo · http://fair.blog.hu 2009.03.21. 10:39:45

bazd 100-ér én is vettem volna

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.03.21. 11:11:16

@alvajaro: a chopperépítés nem a szépségről, hanem az önmegvalósításról szól: ez viszont egy klasszikus old-school építés, semmivel sem rosszabb, mint a hetvenes évek amerikai vagy nyugat-európai vasai: a gép vonalait ne mai szemmel, a csillivilli milliós customcsicsa szemüvegén át nézd.

ez egy más attitűd. vagyis ez az attitűd, minden más meg csak póz.

Csabby 2009.03.21. 11:40:06

Szép kis poszt...és a képek!!! A mosogató és a kenyértartó közti moci a csúcs! Gondolom hogy örülhetett az asszonka...:-))

Sákif za morro? 2009.03.21. 11:42:10

@alvajaro: Nagyon egyet tudok veled érteni. A hozzáállást, kitartást szakértelmet nézve abszolút riszpekt. Sőtt! Maxi riszpekt. A kivitelezést nézve, háááát.... Azokat a motorokat én inkább eredeti állapotban megőriztem volna. Néha a kevesebb több. Ez a házilag öntött herli izé is emlékeztet az adidas felvarróra. Mai szemmel nézve nagyon gáz, de kiválóan tükrözi a kor hangulatát.
Az autó külön tanulmányt érdemelne. Inkább nem szólnék semmit az igénytelen beltérről, a hülyegyerekes beömlőről, a bohóc dizájnról. Negyed ennyi pénzből, nyolcad ennyi erőfeszítéssel egy ezeröcsit zsír állapotban tarthatott volna. Az az autó legalább kinéz valahogy. :-)
Mindezek mellett abszolút tisztelet az Úrnak!

jihad motorsport 2009.03.21. 11:52:28

Bírom h itt mindegyki mindig talál kivetni valót a más művében! A veterános sajnája a vasat , a "nagytuningosigényes verdás"-nak semmi se jó csak a címlapkocsik,A fényező unokaöcsének a volt osztálytársának a nagykabátjának nem jön be a matt felület! Stb Stb A lényeg az h mindenki azt csinál a saját vasával amit akar,tud , szeretne! És ami fontos h saját magának csinálja (nyilván kompromiszumokat kötve) És nem nektek! Szerintem nagykirály h vannak ilyen emberek és örülök h így tudomást is szerzek róluk! A kiscsávó meg aki fikázta a VFTS-t vérdíjjat tűzök ki a fejére! Hoppá előbb még a toleranciárol puncsoltam......Enivéj!!!! Csigiri csá nyálcsorgatók!

ZON 2009.03.21. 12:36:37

Aki itt köpködik ennek a tiszteletreméltó elmebetegnek a bátorságát és kreativitását, azoknak ennyit:Most már én is tudom, hogy mit csináltam rosszul 20 éve... Nem tudom, hányan éltek AZOKBAN az időkben fél-egész felnőttként, de ezekkel a vasakkal mozogni igen komoly bátorágot igényelt.Nem úgy volt, hogy kidugta a gazdag zsúrfiú a bankjegyet a résnyire leengedett ablakon: "Sietnénk,biztos úr..."Biztos kapott volna egy körmöst a kádárkolbásszal.4tonic írja, hogy brekegtek neki a zsaruk egy Marlboro matrica miatt.Egy barátomat, aki zenélgetett egy amatőr (vendéglátós) zenekarban, igazoltatták.Gyalog volt, színjózanon.Félhosszú haj,farmerdzseki,személyiben korrekt munkahely.A hekus végigmérte, aztán rábökött az ingére: "Gombolkozzon be!"Ez
a két szó jut mindig eszembe a Kádár-kori nosztalgiákat hallva.
Szóval minden teljesítményt a maga idejében, a maga helyén tessenek megítélni.Én 43 évesen tisztelem az illetőt.

for-avar 2009.03.21. 13:44:03

10teletem az "Építésznek"!
75-ös vagyok nekem a "szimó"tuningolás maradt...jöttek a külföldi gépek!
A maiak nem tudnának alkatrészkatalógus,net nélkül gépet építeni!!!
Nem volt abroncs,felni amire fölállíthatta a járgányt!
Nem volt alkatrész csak homályos eredetű maradékok!Már a Csepel gyár alkatrészei is tünedeztek!
Egy Veteránban láttam egy magyar autóépítést!Nem semmivolt az sem!
Talán azért csinálnak manapság olyan szép és használh6ó customokat mert:
-az alkotók nem felejtették el az elődök "nyomorúságát"
-a rendelök sem nyugatiak
A VFTS lejárt szép volt jó volt(már akkor is volt jobb)de letünt...a Delta is kikopott

zubug 2009.03.21. 13:46:09

a fiatalok ezt nem értik, nem is érthetik...
ennyi!!!!
gratula, a vasakhoz!!!!!!

alvajaro 2009.03.21. 14:27:29

@baowah: a chopperrel semmi bajom, az még néz is ki valahogy. Frankón eszembe jut az a gép róla, amit Fonda hajt a Szelíd motorosokban... De az öntött Harley embléma akkor is megagáz. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.21. 14:36:35

Az alkotás szeretetét kell nézni ezekben a munkákban.
A 70-es és korábbi években "rugdostuk" az ilyen motorokat.
AJS_JAP_Norton_BSA_BMW /Horex :) / majdhogynem hétköznapi motorok voltak,ezeket átalakitani nem volt "bűn"
A lenyeg, mint ma is , ne olyan legyen a mocim/autom mint a szomszédé és SAJÁT kezuleg csináljam
Könnyu milliomosnak lenni és +rendelni , aztán villogni vele
De amikor tudom, hogy pl.a fogaskereket vagy más alkatrészt is én készitettem, azért az nem semmi.
Hadd buszkélkedjek abbol az időből:
A 100 éves a motor kiállitáson szerepelt a 4hengeres P20 Pannonia blokkom
Az ötlet, AutóMotor-VArga Zsolt ipari formatervezőé volt.
Persze mások is készitettek ilyet, futott vagy 3-4 db. akkor
Hajh , régi idők :)

by horex

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.21. 14:43:06

A szobában levő motor képröl jut eszembe
Megnéztem egyszer egy hirdetett motort
Zündapp750 szóló gyönyöruen felujitva I.em kb. hasonlo kicsi lakás
Eladási ára 20.000Ft/huszezer akkori Ft/
idő:1983

for-avar 2009.03.21. 14:49:11

A magyarokra gondoltam...persze

for-avar 2009.03.21. 15:00:11

Horex:
Te a "Töki" vagy?A piros,mágnesinditó-gyürűs Pannoniás...akinek a barátnéja keze tartja a lámpát?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.21. 15:11:14

@for-avar: Nem, én miota net a net horex vagyok mindenhol :)

pickapu 2009.03.21. 17:20:53

Én azt mondom hogy a kutyásrendőrös Beatricekoncertek idején egy ilyen építésbe belevágni több mint elhivatottság egy olyan országban, ahol vajmi kevés alapanyag állt rendelkezésre az efféle munkákhoz. Semmi bajom nincs azzal, hogy utólag öntött Harley-emblémát rakott a motorjára (főleg ha az is volt), és tisztelem azért mert nem akart beállni a sorba, hanem úgy élt ahogy kedve tartotta. Kellett ehhez azért egy egészséges elmebaj is, de hát így halad előre az emberiség :)
@ZON: Engem még 91-ben is megállítottak gitártokkal a kezemben, hogy van-e rá engedélyem (azt hitték hogy vadászpuska):)))

ElGatoNegro 2009.03.21. 18:17:04

...Amikor a HVCS-k a simokkal száguldoztak a lakótelepen, akkor Jimmi épített járgányon rótta az utat.

Nem semmi!

Ha már visszeamlékezünk akkor már leírom:
Én a Gyöngyösi u.-i gangos házban nőttem fel.
A házban az egyik srácnak volt egy MZ-je, amin egy olyan burkolat volt mint a modern speed gépeken. (ez úgy 1982 környékén lehetett) Mi kis srácok úgy néztünk erre az MZ-s emberkére mint a "motoros istenre"...sokat lógtunk nála.

Kámfor 2009.03.21. 18:32:03

Kicsi a világ! A toyota itt állt a szomszédban a marosban. Csak MadMax autónak hívtam és mindig rácsodálkoztam amikor arra jártam. Mindig kíváncsi voltam ki az aki reszelgeti a gépet.

Emelem kalapom, ezek a projektek nem egyszerű munkák, de úgyis az érzi át ezt, akiben szintén ott van a buherálás iránti vágy. :) A lakásban motorépítés az külön bónusz, ehhez azért nagy fokú elborultság kell. :)))

Sákif za morro? 2009.03.21. 18:34:59

Mutattam a cikket a barátnőmnek. Szelíden emlékeztetett arra az időre, amikor a 45m2-es lakásunkba vártuk az első gyerekünket, és nekem szét volt borítva egy Peugeot 6 sebességes váltó, amit felújítottam és a 205GTI-re akartam ráfaragni. Ekkor arra jöttem haza egyszer, hogy az asszony a bőröndöt pakolta éppen... :-DDDD A váltó elköltözött....

sz.kupac 2009.03.21. 18:37:15

Minden tiszteletem az elszántságához. Az ,hogy mit farag össze valaki saját kezüleg az figyelemre méltó és itt kezdödik az épités. A töbi lószar. Nos valami másrol. Mi van srácok lassan elfelejtünk magyarul? Respekt??????????? Használd baszki a tisztelet szót szararc.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.03.21. 18:43:51

@alvajaro:
De hát ez a chopper. A saját, vágott váz, innen indult az egész. Amit ma látsz, az Custom.

A CNC-vel mart, krómozott 20"-os felnik béna spinnerekkel, rajta a 240-es gumik, katalógusból rendelt kormány, az airbrush, az egy másik világ. Izlés kérdése, hogy valakinek bejön-e, de nem a Teutul-klán indította el a chopperek építését.

A Chopper mindig az ilyen faragásokról szólt, nem csak itt, hanem az USA-ban is. Nem érdemes hasonlítgatni, ott lényegesen egyszerűbb dolga volt már akkoriban is annak, aki motort akart építeni.

Nekem egyébként nagyon tetszik mindegyik építés, az autók is, a motorok is.

Az pedig, hogy BMW-t átbarlkácsolni bűn lenne? Na ja, ma már talán. De akkoriban? Mintha ma átépítenél egy öreg Kawasakit vagy CX500-at.

Csizirájder 2009.03.21. 19:19:49

Minden elismerésem Jiminek! Bár én fiatal vagyok, a '80-as évek elején még csak a kis Csepel bringámmal tekertem föl-le az utcánkban, de emlékszem hogy akkoriban pl. banánt csak nagy ritkán lehetett a pult alól kapni a sarki zöldségesnél. Szóval abban az időben nem volt semmi ezeket a dolgokat összehozni! Hahhh, a '70-es '80-as években négyütemű nyugati motor? Az valami földöntúli dolog volt! :) Mindig a csodájára jártunk a Guzziknak, Kawasakiknak, Hondáknak, stb-nek, amikor Aggteleken a barlang előtti parkolóba begördültek velük a többnyire német turisták. Hát igen, akkoriban szinte csak szoci 2T géppel találkozhatott az ember, mert más nem volt.

ZON 2009.03.21. 19:58:42

@scheerti: igazad van.Az az igazi motorépítő, aki el tud rugaszkodni a CHOPPER=HARLEY dogmától.Egy BMW, Guzzi,Ducati vagy Yamaha XS650 blokkal legalább olyan egyedi custom építhető.
(Lásd: japán műhelyek.)

Csikós Zsolt 2009.03.21. 20:40:42

Ja, amikor a mai harleysok az amerikai szabadságról, meg a végtelen országutakról papolnak. Rajtuk ötmilliós bőrruha, a mociban japán dugattyú, karjukon Rolex, és fél szívvel már a hétfői igazgatótanácsi értekezleten vannak. Überlol basszátok meg.

Ja, és az ilyen srácokat, mint a Jimi, be nem engednék az elit klubnak tartott találkozókra. Még megtetvesedik az utánfutón odavitt motorjuk.

karlov 2009.03.21. 20:56:11

Hát mint figura csúcs az tény...
Igen, ez valami elszánt elhivatottság,bár ami nekem a motornál emészthető az azért az autón inkább "sokk".
Akkoriban azért ez tényleg valami őrült lázadás volt, meg ugye a leleményesség na az ami előtt itt kalapot lehet emelni.

DonVincenzo 2009.03.21. 22:25:25

Elől a Samara lökhárító még el is megy,de a forgásiránnyal ellentétesen felrakott első gumi az súlyos. :)))

loláb 2009.03.22. 15:13:02

@Csikós Zsolt:
Na ja, Porschét sem a huszas, harmincas generáció vásárol zömében magának, hanem a kapuzárási pánikos orvosprofesszorok, meg ügyvédek, hátha így lesz még pár kalandos év.

citromhély (törölt) 2009.03.23. 01:14:21

nem azér rakta fel a házi herli emblémát, mert a dollárboltba' nem lehetett kapni? Idióta műmájerek a fikázók, gondolják át, van-e valami az életben, amit ekkora lelkesedéssel csinálnak! szerintem nincs.

Bq 2009.03.23. 09:14:01

Gratula a cikkhez Csikós Úrnak, Jiminek meg úgy az egészhez, amit véghez vitt. Az az öntött H-D embléma meg akkor lenne gáz, ha valami AWO Simsonon, MZ-n, egyeben feszítene, amihez semmi köze sincs...
Hálistennek, itthon azért még van mindenfajta építés, otthoni garázsos, és komoly műhelyes is, és azért a komoly műhelyek jó részét is olyan emberek indították, akik Jimihez hasonlóan otthon, garázsban kezdték... És még azokon a motorokon is sok a kézi munka, amiken van (több)100ezres katalógus-alkatrész is. Pont ezért vannak nemzetközi szinten is elismert magyar építőműhelyek...

Merida001 2009.03.23. 10:40:48

Nagyon jó a cikk, gratulálok én is! Jimihez hasonló ismerősöm nekem is van és Ők azok a fajta emberek akik igazából nem jó helyre születtek térben és időben(ismerősöm mondta egy beszélgetés során). Megfelelő születési hely Amcsi lenne és a 66-OS út mentén lenne az életterük!:) Ahogyan a szobában tárolt motor és a műhely-garázs falán is újságokból kivágott papírképek száma is utalnak arra, hogy egyfajta beteljesületlen álom hajta ezeket az embereket. Gratulálni tudodok Jiminek és sok sikert az újjabb géphez is!:)

gacsat 2009.03.23. 22:32:23

Nna végre!
Kedves Jimi! Aligha ismersz engem,de az 500as piros políros BMWd (600asra felfúrva),nálam dekkolt 20 évig. Gyuritól vettem 20 rugóért '91 körül,de hamar rájöttem,hogy ebből használható motor sose lesz. Szobadíszként szolgált vagy 5 évig,majd költözés után a pincébe került elcsomagolva,változatlan formában,az összes alkatrészével 1ütt. (Mendén) Néha átforgattam,oszt ennyi. Tavaly meghirdettem 250 000ért,de aláárazhattam,mert valaki aznap érte jött Pécsről.Amikor már odaadtam minden felszerelésével 1ütt,akkor láttam meg 1 képen,hogy Bugatti lámpája van.20 év alatt csak az elmállott gumikat cseréltem ki a lábtartókon,és a kormányon. Hát ennyi.

gacsat 2009.03.23. 22:36:15

@horex: Akkor te robogtál a 4hengeres Pancsi-csopperrel föl-le krómozott biliben?
1 csajszi keze tartotta a lámpát.

chopper 2009.03.25. 12:44:23

Full respect Jiminek,példaértékű az életműve! Még a merevváz lengővillásra alakítását sem tudom a szemére vetni,pedig azért ölni tudnék alapesetben,de AKKOR és OTT ezt így kellett megcsinálni,belátom!

@Csikós : ugye nem mosod össze a HOG-os utánfutón Alsóörsre motort utaztató faszpörgettyűket a többi Harley-sal? Remélem,mert rajtam kívül is van 1-2 száz olyan srác ebben az országban,aki ma is Harley-val jár,de kétkezi kőkemény munkával kereste meg a rávalót,feláldozva sokminden mást és maga fűrészeli a vasát.
Az meg akit az összepakoló asszony az álma/élete feladására késztet,ne dumáljon,inkább bújjon vissza a papucsba,ahonnan Anya véletlenül kicsit kiengedte levegőzni...:)
Uff,
Chopper
IHMC Hungary
prospect

Csikós Zsolt 2009.03.25. 13:09:40

@chopper:
Nem, épp ellenkezőleg :-)

Baromira bosszant, hogy a Harley-nevet, -világot, harleys életmódot, chopperezést és mindent, ami ezzel jár, és nem ők teremtették meg, most kisajátítják, máshogy mondom, megveszik kilóra. Közben pedig könnyes szemmel bólogatnak egymásnak, hogy igen-igen, hát ez a szabadság barátom, meg hát ez a Harley, és böfögnek egyet, bár a jogsit kapcsolatokon keresztül szerezte egy részük, és egy Simsont nem tud biztonságosan elvezetni.

Mintha valaki megvenné az anyádat pénzért, és azt mondaná, most már az övé, mert átíratta a saját nevére, és most megeszi, mert éhes. Majd erről nagy sikerű filmet készítene, amit mindenki lát, és ő gazdagodna meg belőle. Szörnyű.

Neonknight 2009.03.25. 16:31:54

Azért a HD-ért nagy kár (persze azok más idők voltak).
Nem vagyok egy "minden alaktrész eredeti/korhű legyen" stílusú ember, de szerintem nagyságrenddel szebbet lehetett volna csinálni belőle, ha nem akart volna ennyire radikálisat építeni. Mondjuk egy csinos kis bobbert esetleg.

Neonknight 2009.03.25. 16:52:58

@alvajaro: Mitől "álharley" az szerinted? Ha a blokk az, akkor egyáltalán nem ciki a házilag utángyártott HD logo.

Bq 2009.03.26. 12:39:44

www.hasznaltauto.hu/2747830_honda_cb900f2_1980

Na, EZEN ciki a szárny, de ahogy össze van gányolva, még a gyári is... és persze drágábban adja a "lassan veterán" gányolt hulladékot (amit még vissza is kell alakítani, hogy veterán lehessen) a 2 évvel fiatalabb full gyárinál...

dextercapo 2009.04.02. 01:23:49

monnya man ! kend ácsol vagy csak kendacsol ?
:)
tiszteljuk egymas elmebajat .

CANADA 2009.04.10. 23:25:57

Jó itt nosztalgiázni

woodoo 2009.05.17. 13:58:05

......folyt. köv. ????????? Remélem..!

fosdapass 2009.07.17. 22:50:54

SB kategória. BMW-ből kókányt csinálni?! Nem volt az ilyesmire megfelelő valami hulladék dnyepper, vagy ural? Ez persze csak a jéghegy csúcsa, tudom, de szomorú amellett, hogy az alkotószellemet honorálom.

merekÉn? 2016.07.25. 01:05:10

Ültem a 6.20-ason, és azon merengtem, mekkora durranás a retorika! :)

merekÉn? 2016.07.29. 13:45:36

@Rocko-: Nálad a pont! Senki nem figyel a részletekre :) A krapek meg egyszerűen nem igaz. :)

Csikós Zsolt 2016.08.04. 16:48:21

@merekÉn?:
Egy idióta korszakban, nagyon rég. És a világ legszelídebb és legaranyosabb embere csinálta :-)

merekÉn? 2016.12.12. 01:35:56

Nem mondod? Sokan güriztek akkoriban a puszta megélhetésért. És nem volt keretük, meg idejük az álmaikért élni. Kiváncsi lennék, hogy mindezek megvalósitásához hány ember önfeláldozása kellett. Lennék én szelid és aranyos, a környezetem pedig álljon helyt, nevelje a gyerekemet, gondoskodjon a mindennapi megélhetésről. Csakhogy a világ nem igy müködik. Nézem a cikket és a "tiszteletreméltó" one man show feelingben egy szó sem esik senki másról. Pedig mint tudjuk, ez igy nem gömbölyü.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása