Nápolyt látni Cezetával, 1964-ben

A hatvanas évekbeli izgalmas útleírás szerzője apósom, Massányi Aurél.

Kevesen tudják ma már, mit jelentett az IKKA rövidítés, és mi volt ez az intézmény az 1950-es években. Én úgy emlékszem, az IBUSZ Külföldi Kereskedelmi Akció rövidítése volt a négy betű. Ma az IBUSZ szó hallatán mindenki az IBUSZ Utazási Iroda Kft.-re gondol, pedig eredetileg az IBUSZ szó jelentése egészen más volt: Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Részvénytársaság (alapítva: 1902).

Ha erre a képre kattint, az út teljes képanyagát megtalálja a galériában! Egyébként ez itt már az újabbik fajta, indexlámpás Cezeta, ilyen volt az 1964-es

A II. Világháború előtt az IBUSZ a nyári időszakban egynapos, úgynevezett filléres (olcsóbban, mint a MÁV-jegy) vonatkirándulásokat szervezett a Budapesthez közeli, balatoni üdülőhelyekre. Előre kellett az oda-vissza útra helyet foglalni. Ez tulajdonképpen a mai fapados légijáratok elődje tekinthető.

Visszatérve az IKKÁ-ra - Budapesten az egyetlen üzlete a Belvárosban, a Tüköry utcában volt, amit a nagyközönség egyszerűen dolláros boltnak hívott.

A szocialista állam első pillanatától mindent megtett annak érdekében, hogy gyarapítsa valutaállományát. Először megtiltotta az otthoni valutatartást, majd a Nyugaton élő rokonok által küldött valutát szerezte meg oly módon, hogy a hivatalosan küldött valutát bevonta, s helyette a Magyar Nemzeti Bank IKKA-utalványt adott. Az IKKA-utalvány egyenértéke egy az egyben a dollár volt. Az illegális valutaküldés és -tartás nagyon kockázatos lett, mert nem csak elkobzással, de súlyos büntetéssel is járt. A Nyugaton élő rokonok a valutát segélynek, sírgondozásra, vagy egyszerűen az életszínvonal emelésére szánták az itteni rokonság, ismeretség számára.

Orion Pacsirta-rádió, a kor legnívósabb magyar készüléke. Ez is hiánycikk volt a forintos üzletekben, de a diplomata-boltban könnyebben hozzá lehetett jutni

Az IKKA utalványt az V. kerületi Tüköry utcai boltban lehetett beváltani az ötvenes évek elején a kiskereskedelemből teljesen hiányzó élelmiszerfélékre (Pick-szalámi, rizs, kakaópor, csokoládé stb.), élvezeti cikkekre (kávé, nyugati italok, amerikai cigaretta), nyugati gyártmányú ruhaneműkre és használati cikkekre (pl. aranyékszerek, Doxa órák, angol szövet), illetve hazai gyártmányú iparcikkekre (például Pacsirta vagy Fecske rádió). 1956 után megsokszorozódott a valutát küldők száma, és ezzel együtt a vásárolható áruk köre is bővült.

A lista kiegészült szocialista gyártmányú hiánycikkekkel, amelyeket így előjegyzés és várakozás nélkül lehetett beszerezni, például az Orion gyár AT 505-ös, fekete-fehér csúcsmodellje, az első hazai nagyképernyős tévé is így volt hozzáférhető, de porszívó, padlókefélő, gáztűzhely, varrógép, mosógép, fürdőkád, Pannónia motorkerékpár, Moszkvics, Skoda, Trabant, Wartburg autók is szerepeltek a kínálatban. Lehetett csomagot is rendelni, Susan, Kitty, Bessie, Caroline, Roma és Iris fantázianeveken. A legdrágább a Caroline volt, huszonöt dollárért fél kiló teát, két kiló kávét, egy kiló kakaót, két doboz szardíniát, egy üveg rumot, egy kiló kekszet és egy kiló cukrot mértek bele. Akkoriban, 1954-ben, például Pannónia motorkerékpárt forintért (14 000) csak úgy lehetett venni, ha egyúttal a vevő mellékelt egy igazolást, hogy leadott az államnak 12 mázsa kukoricát a hivatalos felvásárlási áron. Ezt más is megtehette helyette.

Ilyen Pannónia TLB-t is lehetett olykor kapni a diplomata-boltban

Az IKKA-utalvány rendszere az utazási lehetőségek kinyílásával, a TESCO-n (semmi köze nem volt az ugyanilyen nevű brit áruházlánchoz, ez egy magyar kereskedelmi cég volt, amely javarészt magyar szellemi tőkét és hozzáértést exportált szakemberek formájában) keresztül vállalható külföldi (dollárban fizető) munkavállalás terjedésével és a diplomatabolt-hálózat (a Konsumex kereskedelmi vállalat egyik ágazata volt) kiépülésével párhuzamosan az 1980-as évekre elvesztette funkcióját. A diplomatabolt-hálózat azért jött létre, hogy a diplomaták, illetve a megkülönböztetett státuszú magyar állampolgárok itthon költsék el valutájukat, és ne Nyugaton. Az Utazási BC-számlán elhelyezett pénzből is a diplomataboltban lehetett vásárolni.

A Pénzügyminisztérium 1957-ben hozta létre ezt a számlát, melyen, a külföldön élő hozzátartozóktól érkezett pénzátutalásokat, vagy egyéb úton, de legálisan szerzett valutát itt lehetett elhelyezni. A pénzt utazáshoz is föl lehetett használni, így egészítve ki az 1963. évtől a külföldre indulóknak járó, háromévenkénti 70 dolláros keretet. A rendszerváltással a diplomatabolt-hálózat is megszűnt.

Hasonló boltok máshol is voltak az egykori szocialista országokban (Csehszlovákiában a Tuzex üzlethálózat, Lengyelországban a Pewex, az egykori NDK-ban az Intershop, a Szovjetunióban a Berjozka boltok).

Az IKKA előtt nyüzsögtek a nepperek, akik ajánlkoztak az utalványok megvásárlására. Főleg idős emberektől tudták névértéken megvenni, majd a kiváltott keresett árut némi haszonnal továbbadni. 1960 körül 25-30 forintot ért egy IKKA-dollár, ez volt a nem hivatalos árfolyama az utcán.

Čezeta robogó IKKA utalványért

Női munkaerő is kellett a gyárakba

E hosszú bevezetésre azért volt szükség, mert ezekre koránál fogva nem is emlékezhet a többség, vagy ha akkor élt is, csak keveseknek volt ezekről részletes ismerete, viszont egy új Čezeta robogó vásárlás megértéséhez szükséges ismerni a hátteret. Új Čezeta robogót 1962-ben, sőt még évekkel később is csak az IKKÁ-ban lehetett vásárolni körülbelül 400 USA-dollárnak megfelelő IKKA-utalványért, azaz 10-12 000 forint körül. Nem volt könnyű ekkora összegű utalvány megszerzése. Én a Čezeta ellenértékének megfelelő IKKA-utalványt egy falusi plébánostól vettem, akinek Nyugat-Németországból küldtek márkát (1 USD akkor 4 DM volt) a templomának felújítási munkálataira.

Nem emlékszem a járgány típusszámára, de az biztos, hogy már volt rajta gyári irányjelző és pótkerék. A még 1950-ben 4100 forintért, újonnan vett, pirostankos 125 cm3-is Csepel motorkerékpáromat eredeti állapotában (kivéve a karburátort és a vízzsákos benzincsapot) akkor, 1962-ben 4000 Ft-ért sikerült eladnom. Körülbelül 60-80 ezer km lehetett benne addigra. 1956-ig édesapám használta, majd utána az eladásig én. Abban az időben - úgy emlékszem 1958-ig - a benzin és a motorolaj csak jegyre volt beszerezhető, az illetékes helyi tanácsoknál kellett igényelni rendszám alapján.

Kismotorkerékpár-vizsgát akkor betöltött 16 éves kortól lehetett tenni. Engem nagybátyám tízéves koromban megtanított motort vezetni, és mivel folyamatos gyakorlatban voltam, könnyű volt levizsgáznom 16 évesen.

Előkészületek az útra

Már 1963-ban, a 70 dolláros turistaútlevél bevezetésekor elhatároztam, hogy egy év múlva motoros körutazást teszek Olaszországban, természetesen a Čezetával. A szükséges anyagiak azért állhattak rendelkezésemre, mert 1958 –1963 között nappali szakra jártam a Budapesti Műszaki Egyetemen, és tanulmányaim alatt, sőt még később is az esti és a levelezős munkáskáderek házi feladatait készítettem el nem kis pénzért. A beajánlók a tanársegédek voltak, akik ezért pénzt nem kértek tőlem, csak teljes titoktartást. A tanársegédek a szóbeli vizsgákra való felkészítést végezték.

Valamikor az ötvenes évek közepén, az apámtól kapott Csepel 125-öt hajtom

A munkáskáderek voltak a kinevezett főmérnökök, minisztériumi főosztályvezetők, egyebek, akiknek záros határidőn belül be kellett mutatniuk a diplomát. Pénzük volt bőven, de idejük, előismereteik és kedvük a házi feladatok elvégzéséhez nem. Félévente az akkori tandíj (1000 Ft/félév) sokszorosát kerestem meg, igaz, megdolgoztam érte. Az 1000 forintos féléves tandíj – semmiféle kedvezményre nem voltam jogosult – akkoriban egy kezdő mérnök nettó havi fizetése volt.

1963 őszén beiratkoztam az Olasz Intézet nyelvtanfolyamára, hogy legalább az alapszókincset és a számokat elsajátítsam olaszul. Volt ugyan némi német nyelvismeretem, de az ismerősök azt mondták, hogy ezzel Olaszországban nem érek semmit. Igazuk lett, a két félév alatt elsajátított olasz tudásomnak sokkal nagyobb hasznát vettem.

Tekintettel arra, hogy akkor még nem lehetett tudni, hogy a 70 dolláros útlevélrendszer meddig lesz érvényben, minél nagyobb útra vágytam, minél több országon át. Az útvonalterv az alábbi volt: Ausztria – Olaszország – Svájc – Nyugat-Németország - Ausztria. Tervezett időtartam egy hónap, 6000 km. Az egyik legnagyobb problémát és költséget a vízumok beszerzése okozta, többszöri hosszas sorbanállás a követségek előtt, sőt Ausztriába többszörös vízumra volt szükségem.

Egy korábbi Cezeta 

A 70 dollárból szállodára már akkor sem tellett, viszont ismerősöktől megtudtam, hogy Bécsben be lehet lépni egy diákszervezetbe 30 schillingnyi összegért, és ezzel jogot lehet szerezni diákszállásokon való kedvezményes éjszakákra többágyas szobákban, sőt egyes múzeumokban ennek felmutatásával kedvezményes belépőjegy is váltható. Az úgynevezett Jugendherberge rendszerhez több ezer diákszállás tartozott Európa-szerte, a nagyobb városokban mindenütt volt legalább egy. A címüket egy prospektusban lehetett megtalálni. Az éjszakai szállás feltétele volt egy különleges lepedő, melynek a két széle össze volt varrva (hogy bele lehessen bújni) és a körbevarrt fölső részébe pedig bele lehetett dugni egy párnát. Így nem kellett a szállásadónak ágyneműt adni, csak pokrócot és nagypárnát.

Ha az ember nem a nyári főszezonban utazott, nem kellett előre helyet foglalnia. Ez is közrejátszott abban, hogy április-májusra terveztem a körutazást. Szóval egy éjszakai szállás országtól függően fél-háromnegyed dollár volt közös mellékhelyiségekkel, ugyanennyiért lehetett egyszerű reggelit vagy vacsorát kapni. Viszont ezek a szállások este 10 és reggel 6 óra között zárva tartottak, ezalatt se be, se ki nem lehetett menni, mivel nem volt éjjeli portaszolgálat. De napközben a portások mindenféle ügyben segítettek, felvilágosítást adtak, jegyet rendeltek stb.

Akkoriban Olaszországban a Fecske, az első magyar füstszűrős cigaretta (20-as csomag akkori ára 4,40) kelendő volt főleg benzinkutaknál és piacokon. Egy csomagért lehetett kapni akár 500-600 lírát (közel 1 dollárt) is. Igen ám, de akkor még itthon is hiánycikk volt, eltartott egy ideig az 50 csomag beszerzése. Nekem viszont mindenképpen kellett kiegészítés a 70 dolláros valutamennyiségemhez, máskülönben nem tudtam volna megtenni az utat. A valuta kiváltásakor ért meglepetés azt volt, hogy mivel nem igényeltem vonatjegyet, a motorra még további 55 dollárt válthattam ki benzinköltség címen.

Cezeta-készítés 

Olaszországban akkor 600 líra körül volt egy liter benzin, de külföldieknek az előre kiváltható Carte Carburantéval csak 500 líra volt literje. A különféle címletű benzinjegyeket előre meg kellett venni, ráírták a gépjármű forgalmi rendszámát. Ettől még ezzel is lehetett üzletelni, s ezt a lehetőséget én sem hagyhattam ki, mert a benzinkutas minden tankoláskor megkérdezte, nincs-e véletlenül eladó benzinjegyem.

A kétütemű motoromhoz egyébként keverék kellett, méghozzá 1:25 arányú olaj-benzin. Néhány flakonnyi 2,5 decis Arol 2T kétütemű olajat vittem magammal, ez az adag Velencéig tartott ki. Ismerőseim előre figyelmeztettek, hogy keverékkutak csak Olaszországban lesznek, ott is a nagyszámú moped miatt. A kutakon a keverék-beállítást százalékban kellett megadni, nekem 4%-ra kell állítanom a kijelzőt. Csóválták a fejüket az olasz tankolók, mert a Vespákhoz, Lambrettákhoz ők 2,5%-ot állítottak be.

Mivel idehaza akkoriban külföldi térképeket és útikönyveket nem, illetve alig lehetett kapni, az Olasz Intézetben megszereztem a jelentősebb olasz utazási irodák címeit. Ezektől kértem és kaptam bőséges mennyiségben prospektusokat, várostérképeket, útikönyveket. Körülbelül tíz kilogrammnyi anyag gyűlt össze. Rómából az anyag dobozban érkezett, a többi borítékban. Persze a dobozt hivatalosan újra lezárták, ebből tudtam, hogy a vámhatóság felbontotta.

Egy másik cezetás kiránduló

Az előkészületek befejeződtek, és végre eljött az indulás napja is. A Čezeta felkészítése az útra abból állt, hogy elhelyeztem az ülés alatti csomagtartóban a tartalék alkatrészeket. Az összes bovdenből egyet-egyet, gyertyákat, izzókat, szénkeféket a dinastarterbe. A gyári állapotú robogón csupán egyetlen változtatást végeztem még új korában: kicseréltem a 35/35W-os reflektorizzót 50/35W-ra.

Az akkori útviszonyok, a kivilágítatlan lovaskocsik és kerékpárosok, a szabálytalanul közlekedő gyalogosok idején nagyon jó szolgálatot tett az erősebb fényszóró, hiszen akkoriban éjjel alig volt szembejövő forgalom. A tartalék alkatrészek közül egyetlen egyet használtam fel, Münchenben a gázbovdent. A karburátor felőli vége kirojtosodott és cserélni kellett. Életemben akkor szereltem először Cezetát, esteledett, el kellett érnem a Jugendherbergét, mert közeledett a záróra, de tőben, a karburátornál elszakadt végül. Bonthattam le az összes burkolatot, kicsit izgalmas volt a helyzet, de végül lélekszakadva beértem a szállóra.

Ezek kívül a járgány bírta a strapát, a gyakori teljes gázt (90-95 km/h), és fogyasztása sem haladta meg a 4 litert száz kilométerenként, az átlagfogyasztás 3 liter/100 km körül alakult. Mivel a szüleim nagyon féltettek, Csehszlovákiában vett bukósisakkal, úgynevezett dióhéjjal a fejemen indultam el az útra. A Cezetát mindenütt megcsodálták, különösen nagy sikere volt az önindítónak, ilyen az akkori olasz robogókon még nem volt.

Utazás

Ferenc József-magaslat, útban a Grossglockner-hágó felé, 1964. május 4.

Magát az utat és a látottakat részletesen nem írom le, azokat az útvonal alapján útikönyvekből elő lehet keresni. Csupán a mai ember számára érdekesnek tartott eseményeket foglalom össze, kicsit kitérek azokra a látottakra, amelyek mind a mai napig hatással vannak rám. 

Az útvonal, vastaggal jelölve a legalább egyéjszakás tartózkodások:

Budapest – Győr – Sopron – Nickelsdorf – Bécs – Graz – Klagenfurt – Villach – Tarvisio Velence – Ravenna – Ferrara – Bologna – Firenze – Sienna – Róma – Nápoly (innen: Pompeii, Vezúv, Capri) – Sorrento – Amalfi – Róma – Livorno – Pisa – La Spezia – Rapallo – Genova – Milano – Como – Lugano – Szent Gotthárd vasúti alagút (Airolo-Andermatt vonattal) – Zürich – Konstanz (Bodeni-tó) Friedrichshafen – München – Innsbruck (innen: Európa-híd) – Zell am See (innen: Grossglockner Hochalpenstrasse) – Salzburg (Salzkammergut) – Wien – Budapest.

Említésre méltó események

Ismerőseim javaslatára – azt mondták, kellemesebb a határellenőrzés – Sopron felé vettem az irányt. A magyar határállomás ott volt, ahol ma is, viszont utána egy több kilométer hosszú „senki földje” következett, majd egyszerre Nickelsdorf község közepén találtam magamat. Egy arra sétáló, magyarul beszélő osztrák, látva tanácstalanságomat, felvilágosított, hogy az osztrák határállomást már elhagytam, forduljak vissza, és menjek el a falu széléig. Alig találtam meg az állomást, még sorompó nem volt. A határőrök az épületben kártyáztak, és még én szégyenkeztem, hogy megzavartam őket. Ott az irodában bepecsételték az útlevélbe a belépést, és jó utat kívánva folytatták a partit.

A Grossglockneren hótorlasz állta el az utamat

Ma már hihetetlen, hogy akkor Bécs belvárosában a Grabenen és a Kärtnersrtassén is volt autóforgalom (két fényképem is van róla) továbbá a belső Mariahilferstrassén járt villamos is a kétszer két sorban közlekedő autókkal együtt. Itt találkoztam egy hölgyismerősömmel, aki röviddel később szintén indult Olaszországba - megbeszéltük, hogy következő vasárnap délután öt órakor, a Trevi-kútnál találkozunk legközelebb. Odaértem.

Az osztrák-olasz határon az olasz vámosok azon viccelődtek, hogy egy magyar mérnöknek csak robogóra futja. Akkor még piros útlevél volt forgalomban és ebben a foglalkozás is szerepelt, onnan tudták.

Ismerőseim arra is felhívták a figyelmemet, hogy Velencében olcsón lehet ruhaszövetet venni a Rialto közelében, de célszerű alkudni. Mikor az árus a kiválasztott három méter szövetre azt mondta, hogy 6000 líra lesz, én 1500-at mondtam. Ez a szemtelenség annyira meglepte, hogy csak dadogva sziszegte: „briganti!”. Végül 3000-ben alkudtunk meg. Azt viszont az ismerőseim elfelejtették mondani, hogy az 500 lírás fémpénz ezüstötvözet, de rengeteg hamis van belőle országszerte forgalomban. Az olaszoknak már akkor sem volt váltópénzük. Amikor ilyen érmével akartam fizetni, minden pénztárnál az üvegre ejtették, majd a rossz csengése miatt kértek másikat. Mire észrevettem a bajt, már három darab hamis 500-as boldog tulajdonosa voltam. Végül is olyan helyen adtam túl rajtuk, ahol csengetésre nem volt lehetőség (jegyváltás a Vaporettóra beszállásnál, parkolás kifizetésre). Az etetést elváró velencei galambok már akkor is szemtelenek voltak a Szent Márk téren.

Hóekével takarítottak

Felejthetetlen élmény volt akkor a Bologna–Firenze autópálya, ahol az alagutak és a viaduktok egymást követték, gyakran úgy, hogy az alagút viaduktban folytatódott, meg fordítva. Firenzében lenyűgözött az Uffizi képtár és a rengeteg Dávid szobor, igaz, az eredeti Michelangelo-alkotás akkor már védett helyen volt.

Rómával úgy ismerkedtem meg, hogy az elszállásolás után, térkép nélkül, vaktában 200 kilométert motoroztam a városban, gondoltam így látok a legtöbbet. Itt Rómában, motorozás közben láttam utam során az egyetlen magyar rendszámú autót, egy Skoda Spartakot. Akkor volt új a római Hilton, ahol egy ’56-os ismerősünk volt a főmérnök. Megmutatta a szállodát, a pazar lakosztályokat, megvendégelt, és arra agitált, hogy maradjak kint, ő egyengeti majd a beilleszkedésemet. Erre nem került sor, de volt egy kérésem hozzá.

Európa-híd Innsbruck mellett. Akkor volt vadonatúj

A Čezeta kormányzárát cilinderzáras fedél védte. Egyszer még Firenzében benne felejtettem a kulcsot, és a térdemmel letörtem a fejét. Ettől kezdve a letört véget erősen a törött résznek nyomva tudtam csak kinyitni-zárni a fedelet. A kulcskészítés kérésére a szeme sem rebbent, elvitt egy kulcsmásolóba. A betört részt két acéltűvel kihúzták a cilinderből. Majd egy körülbelül 2x3 méteres táblán a sok száz nyerskulcsból kiválasztották a megfelelőt, és géppel előállították az újat. Itthon akkor még tűreszelővel és satuval készítették az ilyet, arról nem is beszélve, hogy nem is mindig sikerült az új kulcs.

Római emlékem a rengeteg, talán túl sok antik rom, a vatikáni múzeum (benne a magyar korona másolata, hiszen az eredeti akkor még az USÁ-ban volt), a sixtusi kápolna mennyezetfreskója és különösen a Haldokló Gall szobra a capitoliumi múzeumban. Hihetetlen volt az irdatlan gépjárműforgalom, a rengeteg parkoló autó és a még több, parkolóhelyet kereső, keringő gépjármű. Róma akkor újonnan épülő városrészét, az E.U.R-t is felkerestem. Ez a modernség akkor nekem új volt, pláne a sok antik rom, illetve a hazai szocreál után.

A Róma–Nápoly autópálya egyik benzinkútjánál, az autópálya felett átívelő étteremben kortyolgattam a kiváló kapucsínót, ahol szó szerint a lábam alatt hömpölygött az autók áradata – ezek az Autogrillek akkortájt épültek, vadonatújak voltak, és ma is megvannak. A nápolyi halpiacon szokatlan volt, hogy mindenfelé fehér patkányok szaladgálnak, de még ennél is jobban meglepődtem, amikor egy vásárló rámutatott egy élő polipra, majd az eladó levágott egy éles bárddal két lábat, becsomagolta egy újságpapírba és átadta a vevőnek. Aki aztán az aktatáskájába tette a még mozgó lábakat.

Még szinte új volt a római E.U.R. városnegyed. Előtérben a Cezeta

Nápoly egyik tengerparti, többsávos, egyirányú útján én a sávok közötti üres villamossínt választottam. Egészen addig, amíg a távolban fel nem tűnt egy szembejövő villamos! Akkor értettem meg e szokatlan jelenség okát. Amikor Capri felé hajóztam, amerikai hadihajók előtt haladtunk el a kikötőben. A szigeten a barlang valóban felejthetetlenül kék volt, viszont az odavivő hajó oldalát sem felejtem el. A hullámoktól a hajó jobbra-balra dülöngélt az úton, az utasok zöme rosszul lett és az ablakokon kihajolva öklendezett, s ez a hajó oldalán átmeneti nyomokat hagyott.

Nápolyi kikötő amerikai hadihajókkal 

Csak átmenetit, mert a legénység a délutáni visszaútra csodát művelt, addigra a hajó mindkét felét patyolattisztára mosta. Méretével nagy csalódást okozott Pompeiiben a „Táncoló faun” szobor, mely talpazatával együtt alig haladja meg az egy métert. A Vezúvra addig mentem fel motorral, amíg véget nem ért az addig is inkább úttalan út.

A legtávolabbi pont, ameddig Budapestről eljutottam, a kedves Amalfi volt. Visszafelé ismét Róma, majd a Földközi-tenger partja várt. Pisában tériszonyom lett a ferde torony tetején, állandóan az volt az érzésem, hogy dől és le fogok csúszni. Genovában megismerkedtem a szálláson három fiatal francia lánnyal, akik egy ócska Citroen 2CV-vel jöttek Franciaországból. Kérdezték, honnan érkeztem, mit keresek itt. Mikor említettem, hogy a világhírű temetőt jöttem megnézni, kitalálták, hogy menjünk együtt, de én vezessem az autójukat. Közben azt is elárulták, hogy fogytán a benzin, mire rákényszerültem, hogy saját pénzemen tankoljak helyettük, 2 darab, ötliteres, Čezeta rendszámra szóló Carte Carburante-jeggyel. A kutas a kedvező áron eladott Fecske cigarettáért elnézte a turpisságot. Mind az 50 csomag Fecske cigaretta elfogyott az olaszországi út végére, teszem hozzá, igen kedvező paritáson.

A Genova–Milano autópálya akkor csak féloldalasan volt kész, öt kilométerenként váltakozott az egy, illetve a két sáv, de azért ezen is teljes árat kellett fizetni. A körülbelül 150 kilométeres Genova-Milano távot a Čezetával nem egészen két óra alatt tettem meg, ez volt a legnagyobb átlagsebességem az úton. Milánóban a Dómról készült fényképen zavaró a rengeteg villanyvezeték, viszont az Utolsó vacsora akkor már élvezhető volt. Mint ismeretes, az épület elpusztult bombatalálat miatt, de a freskó csodával határos módon megúszta. Addig egyébként azt hittem, hogy a milánói Scala egy, a mi Operaházunknál is szebb épület, de csalódnom kellett.

Régen ugyanolyan szemtelenek voltak a galambok a Szent Márk téren, mint ma. Csak kevesebb volt az ember

Comóban a főtéren éppen Renault-bemutatót tartottak ottjártamkor, akkor reklámozták a legújabb, 1964. évi Renault Floride- és Caravelle-modelleket. Az egyik kupé nekem megtetszett, és én is szimpatikus lehettem az eladónak, mert próbakörre invitált, úgy, hogy én vezethettem. Magyarországon akkor a szerencsés kevesek, akik hozzájuthattak, évekig vártak az autójukra.

Róma, kilátás az Angyalvárból. Balra lent a Cezeta, mögötte sréhen egy Daimler Dart, vele egy vonalban, hátrébb egy Fiat 1500 Spider a Fiat 600 mellett.  Az első sorban Fiat 1100, Alfa Giulietta, Lancia Appia, Fiat 1500, mögötte balról jobbra, a Daimlerrel kezdődő soban talán egy Renault R8, egy Opel Rekord, Fiat 500, Fiat 1500, Renault Dauphine, Ford Taunus 17m, Ford Anglia, hátrébb érdekesség még a Citroen DS, az Alfa Giulietta Sprint, jobbra, a folyó felé egy hatüléses Fiat 600 Multipla, tőle hátrébb pedig egy MG A Roadster. Már akkor se volt parkolóhely

Reggel nyolc óra körül léptem át az olasz-svájci határt. Külön-külön sorban mentek a gyalogosok, a kerékpárosok, a motorosok és az autók. Ebben az időben jártak át az olaszok Svájcba dolgozni. Én a motorosok között haladtam előre, mígnem éktelen füttyszó hallatszott. Kiderült, hogy a svájci határőr parancsolt vissza, mert csak akkor vette észre a magyar rendszámot, amikor túlhaladtam a határon. A Szent Gotthárd-hágót még zárva tartották a tél után, közúti alagút viszont akkor még nem volt (azt csak 1980-ban adták át), alatta vonat (Airolo-Andermatt útvonalon) vitt át. Az autósok az autóikban maradhattak, a motort kikötötték a platós kocsin, engem egy utaskocsiba vezettek át.

Zürichben és Münchenben ismerősöket látogattam meg. Zürichben hidegség fogadott a svájciak részéről is. Miközben ott álltam, térképpel a kezemben, a keresett utca közelében, járókelők egyszerűen elengedték a fülük mellett a köszönésemet és semmiféle válaszra nem méltattak. Münchenben, április végén, május elején még tél volt, de mire én odaértem, egy csapásra tavasz lett. Anyám barátnője szívesen fogadott, és elmesélte, hogy azért szakították meg a levelezési kapcsolatot velünk a háború után, egészen az 1950-es évek végéig, mert nem volt tanácsos nekik szocialista országbeliekkel levelezni.

Még nem volt az autóknak alagút, azért vonattal szállították a kocsikat a Szent Gotthárd-hágó alatt. Airolóban vagyunk, a vasúti kocsikon VW Samba, Ford Falcon, Citroen DS, VW Bogár, Renault Dauphine, Fiat 1300 Familiare, meg sokan mások

A csodálatos fekvésű innsbrucki városközpont megtekintésén túl mindenképpen át akartam menni az akkor nemrég megnyílt „Európa” autópályahídon. A híd sokkal rövidebb, mint a kőröshegyi hasonló, de a legmagasabb oszlop közel 200 méter magas volt így is. Az utolsó kívánságom is teljesült, a Čezetával Zell am See felől feljutottam a Grossglockner-csúcs alatti Ferenc József-magaslatra, de a gleccseren nem sikerült sétálnom az akkor még méteres hó miatt. Sajnos mára az a gleccser szinte teljesen eltűnt. Azóta sem jártam arra, de máig kíváncsi vagyok, hogy az akkori, út menti korlátokat kicserélték-e komolyabbakra. Még egy sort a Salzkammergut régióban gyönyörködtem, majd a 30. napon hazaérkeztem. Azóta is hihetetlennek tűnik, hogy az út során egyetlen egy esős nap nem volt. Az, hogy milyen mély nyomokat hagyott bennem az út, abból is látszik, hogy 45 év elteltével vetettem papírra e sorokat úgy, hogy közben csak a térképeket és a fényképeket nézegetem.

A Cezetáról és az akkori motorozásról

Pompeii, a táncoló faun. Alig egyméteres a szobor

Nekem nem a korai, irányjelző nélküli fajtájú volt, hanem sokkal újabb, pótkerékkel és indexekkel, valamint plexi szélvédővel szerelt verzió, az az első példányok egyébként 1958-ban készülhettek. Az én 1964-es Cezetám rendszáma: EM-02-48, a színe szürke/kék volt. Az elsőt 1962-ben vettem (még szürke/bordó színben), de azt 1963-ban eladtam többért, mint amennyiért vettem. Akkor rögtön megvettem a másodikat, azt 1966-ban adtam el. Az elsőben 15 ezer kilométer lehetett eladáskor, a másodikban közel 50 ezer kilométer, mert akkor még oda is motorral jártam, ahová a király gyalog. Rengeteget utaztam a balatonföldvári telekre velük.

 

Egyik Cezetát sem vittem soha szervizbe, nem is volt egyiknél sem szükség garanciális javításra (egy évet adtak akkor). Mind a kettő megvételéhez ugyanattól a plébánostól vettem az utalványt. Magyarországon nemcsak, hogy bukósisakot, de semmiféle motoros ruhát és cipőt nem lehetett kapni 1964-ben. Mivel 1963-ig vitorláztam, a vitorlás ruhát is úgy kellett csináltatni nagy nehezen beszerezhető import anyagból. Egy ilyen "vízhatlan" felsőrészem volt, azt vittem magammal a motoros útra, de csak egyszer-kétszer volt rajtam. Nem eső, hanem a hideg miatt. A kéznél madzaggal lehetett behúzni, az eleje dupla volt, igaz, gombolós kivitelben. Volt hozzá kapucni is, de arra a sisak miatt nem volt szükségem.  

Róma, Arco Constantino, előtérben magyar turisták Skoda Spartakja. Az egyetlen hazai autó volt, amit láttam Olaszországban

Abban az időben (1960 körül) volt új a 100 forintos cipő, amelyért sorba kellett állni a cipőboltokban. Ennek tiszta gumi talpa volt, a felső része nubuk (szőrős nyersbőr) vagy rücskös sertésbőr. Barna, szürke, fekete, drapp színekben árulták a kétféle felsőrésszel. Én ebből több tucat párt is elhordtam, de két ilyet vittem magammal. Valamiféle bélés is volt benne, és rém kényelmes volt. Eleinte eléggé hegyes orrú formában készítették, később elkezdett gömbölyödni a fazonja.

A felsőruhám csináltatott, sötétzöld, bélelt kordzakó volt, ennek a romjai ma is megvannak a telken. Ez direkt motorozáshoz csináltattam egy szövetkezeti (FEDOSZ) üzletben, a Kossuth Lajos utcában. Egyébként az üzletben elsősorban ingeket varrtak méretre, én pedig kisírtam, hogy a lerajzolt fazont készítsék el kordbársonyból. Olyan jól sikerült, hogy attól kezdve reklámozták a "zakót", én pedig két év múlva rendeltem egy újat, mert az előzőt már kiszívta a nap, de nem egyenletesen.  

Bár nem laktam ott, a római Hilton szálló kertjéből azért kaptam ízelítőt a kilátásból

Jégeralsót/felsőt is vittem, a zoknijaim térdzoknik voltak. Sohasem voltam fázós, s így pulóverekkel, flanell ingekkel jól tűrtem az utat. A plexi szélvédőnek ugyan nagy volt a légellenállása, de védett a széltől és az esőtől is. Mindig akkor lettem vizes – az olasz úton egyszer sem, mert akkor nem esett -, amikor meg kellett állni, vagy lefröcskölt egy autó oldalról.

Motoroskesztyű és -sisak mindig volt velem, igaz, utóbbi csak a dióhéj-fajta. Viszont a szerelése valódi bőrből készült. Ezt még Trencsénben vettem. A 6000 kilométer alatt csak németeket láttam bukósisakban, igaz, ők a nagy BMW-kkel száguldoztak az autópályákon.

A bécsi Graben, ahol ma már csak gyalogosok járhatnak. Egy Peugeot 403-assal indul a sor

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr40903752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pezzep 2009.01.27. 00:02:53

(Off: Én akkor születtem)
Nagyon tetszett, az éra utóhangulatába én is belekóstoltam. Nekem is van egy 125-ösöm (is) amivel 3 év alatt bő 40 e.-t mentem (80-90 km/h utazó). Most kedvet kaptam egy hosszúra vele :-) Remek volt, köszönöm!

JawasZoli 2009.01.27. 00:09:32

nagyon elvezetes, irigylesremelto utileiras. az ember kedvet kap, hogy menjen valamerre. Gratulalok az ironak, tetszik a tortenelmi visszatekintes is. erdekes lehetett akkor elni, de azert konnyebb manapsag. Talan ezert olyan talalekony a magyar!!
Isten eltessen minket es a szerzot!!

guni 2009.01.27. 04:12:59

Szite már sajnálom, hogy én csak kapom a személyimet bedobom magam az autóba és irány Itália, semmi kaland! :)

Jó családba nősültél Zsolt! :)

Guni

kzol 2009.01.27. 05:34:44

Azért az IKKA fennmaradt, jóllehet sok helyen - valószínűleg nem tudván, mit jelent - helytelenül írják.

Fenyő Miklós: Made in Hungária
"Nekem megvolt Amerika,
Amíg másnak csak az IKKA"

molaris 2009.01.27. 07:03:24

Apámék is a plexiszélvédőssel jártak. Aztán még fiatal állapotában el kellett adni, mert építkezni kezdtünk. Bordó- drapp volt, és emlékeimben nagyon szép.

Gomulka Béla 2009.01.27. 08:07:51

A csehek megint feltették a lécet. Nem számítva az 1:25 keverékes motort, természetesen. Én anno szovjet dózerek benzines indítómotorjából lopkodtam a benzint a Mustangba. Szó szerint folyt az olaj a kipufogóból.
Viszont az a Pannónia a Parlamenttel, az rettenetesen ronda.
(Kádár csontjait meg valaki ellopta, a kamrájában tartja, és részegen megmutatja a barátainak. Ez a legszebb az egész dologban.)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.01.27. 08:29:03

Masányi Úr/Csikós Úr, hála és köszönet! Ittam a beszámoló mindent szavát.

Riasom 2009.01.27. 08:46:29

Gyerekkorom maradandó emléke, amikor elkölthettem 1, azaz egy angol fontot a Novotel szálló aljában lévő "dollárboltban". Bár ez már '80-as években volt, amikor nem volt annyira extrém "Nyugatra" menni, vagy ottani árukat beszerezni.

Köszönet a beszámoló közreadásáért, olvasni is élmny volt!

Flankerr 2009.01.27. 08:59:52

Nemsemmi lehetett belevágni ebbe. Gratulálok hozzá, és a nagyon részletes, ám minden percében élvezetes íráshoz is.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.01.27. 09:01:56

Tizen év után újra szerelmes lettem.

Gyerekek, ez az oldal nagyon rendben van: ez a motorozás, nem R1-gyel a kávézóig...

micz 2009.01.27. 09:02:25

A poszt gyönyörű! Köszönet érte! Gyakorlatilag faltam a szavakat. Grat a bloghoz. Magasra tettétek a lécet, de remélem sikerül tartani a színvonalat, és még sok hasonló írást élvezhetünk.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2009.01.27. 09:04:55

Profi, ízesen megírt poszt.

Jó egészséget a szerzőnek!

Frankofil 2009.01.27. 09:19:32

@Riasom: Én pedig Blu Stratos nevű dezodort vettem ugyanott.Évekkel később egy parfüméria polcán megszagolva egy másik kor jelent meg....
Köszönet a posztért.

MZ Laca 2009.01.27. 09:21:29

Nagyon jól sikerült írás, gratulálok, öröm volt olvasni.
Egyszer szeretnék én is egy ilyen túrát az MZ-vel.

ChPh 2009.01.27. 09:28:25

Egy csipet történelem :)

Jó írás volt, köszönjük :)

TheKoko 2009.01.27. 09:43:10

Udv!

Koszonet a leirasert. Habar en 81-ben lattam meg a napvilagot, azonban elso motorom egy 1979-es
MZ TS 125 volt. Azzal mentunk egy kb 1200 km-es turat. Nagyon nagy elmeny volt. Az embernek kedve tamad egy ilyen tortenet utan ujra egy regi motor nyergebe pattani es egy jo kis turat megejteni.

Szep napot,
Kornel

u.i.: az index oldalan megjeleno cikkek kozul valamiert mindig a totalcarral/autos/motoros dolgokkal kapcsolatos cikkek a legigenyesebbek. Pedig hat elvileg akik ezeket irjak nem ujsagiro iskolak gyongyszemei... (ha nem igy van szoljatok)

loláb 2009.01.27. 09:46:44

Jó kis történet, igazi életre szóló élmény.

Catmayer 2009.01.27. 09:47:01

Bravo, nagyon jo cikk, le a kalappal!

klondike 2009.01.27. 09:54:54

Csatlakozom az elöttem kommentezők táborához. Ez a poszt ÉRTÉK! Köszönöm jól indult a nap!
(Egyszer talán majd én is elmesélem a lányom férjének a 18 évesen velem majd egykorú Ford Transittal végrehajtott 2 hetes svájci nyaralásomat...)

Sütő Zsolt · http://autonews.blog.hu/ 2009.01.27. 09:59:20

Szintén nagyon tetszett a beszámoló, csak remélni merem, hogy lehet még hasonló kalandban részem. Gratulálok az íráshoz!

Barchetta 2009.01.27. 10:03:08

Hihetetlen jó érzés volt végiolvasni ezt az írást. Talán azért fogott meg ennyire, mert nekem is évekig volt a nagy álmom egy európai motoros kőrút. Négy évvel ezelőt sikerült nekem is, igaz egy kicsit nagyobb motorral( 1300 cccm-es yamah túracirkáló). Fantasztikus élmény volt. Két hét alatt 4500 kilómétert mentünk és eljutottunk egész a Mount blanc-ig: Az útvonal Magyarország- Ausztria-Olaszország-Franciaország-Svájc-Ausztria-Magyarország volt, a szállást soha nem foglaltuk le előre, mindig valami szép helyen álltunk meg és kerestünk valami falusi szállást. Isteni érzés visszagondolni rá, ha hazaérek azt hiszem előveszem a fényképeket. :-)

Rocko- 2009.01.27. 10:03:38

nagyon szépen köszönjük, igazán kalandos. :)
és hát mimás lenne hozzá a zenei aláfstés, mint ez: www.youtube.com/watch?v=vG-FnXNPvjA

yeti 2009.01.27. 10:04:24

Sokadikként én is csak gratulálni tudok.

Jorde 2009.01.27. 10:33:05

Tisztelt Massányi/Csikós Ur,


nos, a napom széppé tették, köszönöm, bejöttem melózni korábban, de posztolvasás lett belőle...

Ha tehetek én is vmit, hát tessék, az egyik kérdését megválaszolom, a Grossglockner korlátait részben már cserélték, de szerintem sok helyen még ugyanazok az x éves régi elemek maradtak meg, novemberben voltam fent, és most ujitják fel a Ferenc Jóska magaslat élületeit is, ha érdekli, vannak képeim.
Németországban élek, tőlem olyan nagyon nincs messze, 320km, de mikor odaérve elkérték a 34 euros belépőt a Hochalpenstrasse használatáért, hát kicsit sokalltam, de megérte, főleg, hogy az északi lejtőn ereszkedtem le (dél felől mentem fel) és a Hochtornál tombolt a hóvihar, mindebből a déli oldalon nem lehetett semmit érezni.

Mégegyszer köszönet az értékes beszámolóért, kinyomtattam, elteszem későbbre.

Üdv.

decens 2009.01.27. 10:55:40

Majdnem kortársként gratulálok a az íráshoz és a túrához is. Voltunk néhányan akkoriban akik bevállaltunk dolgokat, és nem bántuk meg.
Én és három társam 1964-ben, 17 és 18 évesen, pedálos Simson és Tomos mopedeken jártuk meg a távot Budapest - Varsó - Gdansk - Wroclaw - Prága - Budapest útvonalon. Az is 27 napig tartott, de oda legalább már nem kellett tőkés valuta és útlevél, csak egy rózsaszínű betétlap (50 forintért) a személyi igazolványba. .... most is megvan még, őrzöm az összes határátlépési pecséttel.
A kalandot kedves emlékként őrzöm ma is, de a kort annál nagyobb undorral.
A motorozás ma is az életem része.

Salvia Divinorum (törölt) 2009.01.27. 11:14:19

Feliratkoztam RSSre :D

Amúgy grat. Ilyen túrához sok kitartás és szerencse is kell. Én az 50cc-s Honda robogómmal 20 ezer km-t tettem meg mindennapi használatban anélkül hogy egyszer is hangyányi hibája lett volna.
Amikor viszont Balatoni körútra mentem vele 4x szereltem útközben.

yeti 2009.01.27. 11:28:03

@decens: Le a kalappal a teljesítményetek előtt.Ezek a történetek döbbentik rá az embert,hogy a motoros túrázáshoz,nem feltétlenül kell százlóerős csodagép és százezres felszerelés sem,valamint eloszlanak a kételyeim,hogy neki merjek-e vágni nyáron Pannóniával Erdélynek.

Krisi 2009.01.27. 12:13:48

Én nyáron mentem volna Simsonnal ki Belgiumba, ha lett volna lehetőségem ott szakmai gyakorlatra, de végül elmaradt, sajnálom nagyon, jó móka lett volna az biztos.

Az egész írás pedig nagyon jó, öröm volt olvasni, megtudtam pár érdekes dolgot azokból az időkből. Én már szerencsére/sajnos később születtem, így nekem kimaradtak ezek a dolgok - de azért annak örülök, hogy elmondhatom magamról, hogy 2 évesen voltam NDK-ban, ezt már egyre kevesebben mondhatják el :)

Csikós Zsolt 2009.01.27. 12:20:04

@decens:
Ugye ez a sztori szerepelt kb. egy évvel ezelőtt a Veteránban is? Nagyon jó történet volt.

papracing 2009.01.27. 12:25:49

Nagyon jó! Köszönjük.

Gazuzem 2009.01.27. 12:28:40

Engem érdekelne az is, hogy mi történt, miután Massányi úr megtankolta a francia csajok kocsiját...

Mertcsak 2009.01.27. 13:11:11

Nagyon jó volt olvasni a történetet!
Köszönjük!

1 apróság,ami szemet szúrt:a soproni határ másik oldala nem Klingenbach? Nickelsdorf Hegyeshalomnál van.

PepeXVI 2009.01.27. 13:13:51

Isteni volt!

Még ilyet!!!

:D

Lalikiraly 2009.01.27. 13:14:27

Egy apróság nekem is szemet szúrt.
Itt a Cikkben egy Orion Pacsirta rádió van lefotózva. De a képeknél ha nézem már videoton van írva. Pedig az mér erősen Orion :)

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2009.01.27. 13:18:45

Nagyon jó írás, igazi mérnöki pericizitással elvégzett munka! Hiába hosszú, nem unalmas, minden szavát "ittam"! Sokkal élvezetesebb, "mívesebb", mint az egész mai sajtóban megjelenő cikkek nagy része.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.01.27. 13:29:55

apámék 61-ben vagy 62-ben mentek három Jawa 250-el Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Albánia (ide nem engedték be őket), Bulgária, Románia, Ukrajna, Magyarország ás csehszlovákia útvonalon - sajnos fotók nincsenek. De a sztorik alapján súlyos trip lehetett.

Riasom 2009.01.27. 13:56:06

@Gazuzem: akkor nem csak nekem tűnt fel, hogy az a sztori valahogy befejezetlen maradt.. :)

Aqvasky 2009.01.27. 14:05:02

Nekem, a régi rendszert fiatalon átvészelő és belőle gyakorlatilag semmire nem emléksző ifjúnak, ez az írás igazi csemege! Nagyon érdekes és izgalmas kaland lehetett!

Csikós Zsolt 2009.01.27. 14:13:02

@Lalikiraly:
Először Videotonnak írtam (én, a vej készítettem a képaláírások egy részét), aztán egy kommentelő kijavított, hogy az Orion volt. Kijavítottam. Egyébként mintha valamelyik cég a másiktől átvette volna a termelés egy részét, annyira népszerű volt a rádó egy időben. Én Orion-eredetre emlékeztem, nekem volt is egy Orion ilyenem régen, de gondoltam, aki ilyen miatt ír, az jobban tudja.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.01.27. 14:26:11

az igazán fiatalok, már csak arra emlékeznek, hogy "orion, az idő ura" :)
www.youtube.com/watch?v=PQL4ZCUIKic

kujoon 2009.01.27. 16:56:46

Grat, nagyon jó írás.Sejtem, hogy milyen lehetett, mi is csináltunk olyat, hogy Bajánsenyétől (szlovén határ) a Garda tóig, és vissza.1400 km két hét alatt, de bicajjal! Q sok csomaggal, konzervekkel, és nem csak a gázt kellett húzni...Helyenként kompletten hülyének néztek, mikor mondtuk, hogy honnan-merre megyünk...nagyjából most indulnék én is újra... :-)

kujoon 2009.01.27. 16:58:19

A 80as években volt egy hasonló nevű motor, a Cezet (Czetka), annak volt köze ehhez a típushoz?

kujoon 2009.01.27. 17:15:31

A Zindex, vagy a blogmotor meg szégyellje össze magát ezekkel a kérdőjelekkel...baromi idegesítő...

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.01.27. 18:08:08

@kujoon: igen, ez a CZ motogyár egy modellje volt.

Ubul1 2009.01.27. 19:17:41

Tisztelt Massányi Úr!
Na ennek a cikknek aztán van hangulata, komolyan hiányzott az ilyen motorozásra teljesen alkalmatlan időben! Tényleg szinte kedve lenne az embernek most mindjárt kerülni egyet. És ez a korszellem ami ordít a sorok közül valami fenomenális. Sajnos-a tervgazdaságot leszámítva természetesen-már nincs többé esély ilyet megtapasztalni. Mint ahogy Nyugat-Európának se olyan a hangulata mint annakidején. Irigylem akinek volt lehetősége megtapasztalni egy ilyet. Lehet h a határ osztrák felén ott is ragadtam volna.

mrsc 2009.01.27. 19:48:51

Technikai megjegyzés: csak úgy tudtam elolvasni az írást, hogy kijelöltem az egészet, így szürke alapon fehérek lettek a betűk. A fekete alapon nagyon bántja a szememet.
Hátha tudtok rajta változtatni, mert úgy érzem, szeretni fogom ezt a blogot is. :)

T-boy (törölt) 2009.01.27. 21:01:57

Pontos/mérnöki módon/útleírás,köszönet!
77'-ben én is mentem egy nagyobb kört.
Drezda,Lipcse,NDK tengerpart,Gdansk,
Sopot,Varsó,Pozsony.Tettestársam egy
300-as NSUMax volt.A maga idején/1955/
érdekes új fejlesztésekkel gyártották:
tűgörgős vezérműtengely,1db rugóstag
az ülés alatt,a vezérműtengely
meghajtása/nem egyszerű leírni/.
Semmi gond nem volt vele,igaz tartalék
alkatrészt nem vittem.Néhány defektet
szereltem,az elöregedett gumi miatt.
Legnagyobb problémám,minden megállásnál ki akarták vásárolni alólam!Ma simán ellopnák..
Adalék a rádióhoz 4 hangszórós,2800ft-os
árcédula volt a enyémen.

románc cuvée 2009.01.27. 21:04:34

Ettől az írástól letesteltem! Grat. érte! ...ha megszólal a kakukk, megyek is, és megreszelem az öreg Staromat...

silurus 2009.01.27. 22:13:35

Massányi Úr ! Egy igazi élmény volt olvasni. Ha bármi eszébe jutna még, kérem írja le. Ez az út egy ikon a fiatalság oltárán. Köszönöm.

MKati 2009.01.27. 22:25:40

Kedves Mindenki, aki a blogra írt!
A papám nevében is köszönet a kedves kozzászólásokért! (Ő valószínűleg nem fog regisztrálni, ezt a hozzászólósdit még én is szokom.) Az igazság az, hogy bár tudtam, hogy fiatal korában motorozott, a sztorit ilyen részletesen én is csak most ismertem meg, hogy leírta.

Fekete Pákó 2009.01.27. 22:47:16

remek írás, öröm volt olvasni! jó egészséget a szerzőnek!

oldbrother 2009.01.27. 23:16:43

Pokolian jó volt a cikket olvasni! Nekem is volt egy bordó/szürke szinű Cezetám, szélvédővel, öninditóval, pótkerékkel, akku-s gyujtással és még sok mindennel, ami akkor egyetlen kétkerekűn sem volt található. Eredetileg egy 175 cm3-es, u.n. "kiskerekes" Jawa-t akartam venni, és ezért mászkáltam hónapokon keresztül a Bp. Jókai téri motorboltba. Ott akadtam rá a Cezetára. Összesen két példányt kaptak, ládába csomagolva.

Teljesen kiegyensúlyozott karosszéria, stabilis futómű, abszolut igénytelen, de kényelmes és megbizható gumituskó rugózás (a későbbi kiadásokon lényegesen rosszabb teleszkópok), pillanatok alatt szétcsavarozható keréktárcsák, zárható tárolók és halkan doromboló 150 cm3-es motor, jellegzetes hangú, ventillátoros hűtéssel, ezek voltak a fő jellemzői.

Nagyon szerettem ezt a kis jószágot, és még most is, több mint egy tucat autó után jó szivvel emlékezem rá. Zseniális tervezőinek, a Czetka gyár cseh mérnökeinek örökké hálás leszek érte.

oldbrother 2009.01.27. 23:26:06

Bocs. Ez is 175 cm3-es volt.

lally 2009.01.28. 00:09:22

@mrsc: Egyetértek!!!
Nagyon kényelmetlen, szar olvasni!

strfifi 2009.01.28. 00:51:53

Ez egy nagyon-nagyon jó történet volt! Vagy 4-szer visszaolvastam.
Lassan megjelenhetnek a balatoni túrák történetei is.
MKATI:Hol vitorlázott a Papád? Csak nem a Honvéd - Művész Sc. majd Spari-ban?! Lehet, hogy a Papáink jól ismerték egymást...

Kifordított kacagány 2009.01.28. 01:14:30

már vártam ezt az írást. köszönet érte, nagyon élvezetes volt.

Ricardo 2009.01.28. 09:59:45

Grande Massányi Úr! Sok ilyet még! Vagy rosszul emlékszem, hogy nem ez volt az egyetlen út?

MKati 2009.01.28. 15:27:50

@strfifi: Nekem a Spari rémlik, a Honvéd nem. A Spariba most is járnak rokonok Balatonföldváron. Este megírom, ha megtudom.
@Ricardo: Jól emlékszel, volt egy '65-ös út is. Valószínűleg arról is lesz majd poszt.

axax 2009.01.28. 21:20:08

Zsolt! 1964-ben buktad el az olasz autós újságírói állásodat... (:-o)
Egyébként fantasztikusan jó cikk! Nem semmi figura az apósod! Nem semmi volt 64-ben egy ekkora túrát lenyomni, olyan eszközökkel és olyan körülmények között. Manapság mi van? Jó verda, jó utak, GPS, s ott vagy pikk-pakk pl. Párizs egyik legeldugottabb utcájában a keresett ház kapualjában.

apamacko 2009.01.28. 21:21:44

Kedves Zsolt !

Kérlek szólj apósodnak írjon ő is rendszeresen ide !

Gratula az írásához.
(most már nem csak a türelmes feleség miatt irigylünk :-)

MKati 2009.01.28. 22:28:16

@strfifi: A papám 1954-62 között vitorlázott Füreden, először Törekvés, majd a jogutód, BKV Előre nevű egyesületnél.

2009.02.05. 14:29:24

Nagyon köszönöm ezt a történetet!!! Élvezet volt végigolvasni. Nyár elején valószínűleg mi is Nápolyt vesszük célba - igaz autóval, de én vagyok olyan elborult, hogy a kis TS-el lemennék odáig :D

xenuka 2009.02.06. 22:32:36

Nagyon szép leírás! 10 pont!

Szabványok 2014.05.25. 15:01:21

:-))))
Tetszett a cikk!
A nagybátyám egy 100-s csepellel járt akkoriban('63..'64) Nyugaton.
Ő nem ment le délre, Ausztria, Svájc, NSZK, Ausztria kört tett meg. Gyerekként néztem a képet, amin ott a 100-s csepel (csomagtartóján egy börönd!) a Grossglöckneren.
(Aztán három évvel későbbi utazásán vett egy BMW Isettát, csodálatos darab volt.)

Szabványok 2014.05.25. 15:08:45

@Csikós Zsolt: Az Orion rádiók tévék igen érdekes történet. Régi jó szakemberek fejlesztették-gyártották a rádiókat, majd '57-től a tévéket. Jókat.
De KGST és tervgazdálkodás volt. A döntés: rádiókat Bulgária fogja gyártani! El is kezdték gyártani a Pacsirta klónját(?) Budapest rádió néven.
A Vadásztölténygyár (későbbi Videoton) is kezdett rádiókat, tévéket gyártani. DE az Orion sem állt le, mert annyira azért nem volt nagy a fegyelem. Az emberek pedig keresték az Oriont, mert mégis az az igazi.

Friss topikok

Hirdetés