Ezek fegyverek, a viselésükhöz versenyzői licensz kell

A versenymotorok csodálatos tárgyak. Ugye az a dolguk, hogy gyorsabbak legyenek a többi a versenymotornál, és ennek rendelnek alá mindent. Illetve a szabályoknak, de azért elég köztudott, hogy a szabályok nem szentek, nem kell különösebben belső körökben mozogni ahhoz, hogy sejteni lehessen, éppen melyik csapat talált egy olyan kiskaput vagy megoldást, amivel némi előnyhöz juthat.

 

tumblr nk6wpc5VdZ1thtp5no1 1280
Tom Sykes Kawasaki ZX-10R-je

 

tovább »

Kínai, de vállalható

Termékteszt: BT Intercom M800

Nem ez volt az első alkalom, hogy Elektronikai Cuccokat Okosító András kisegített a bajból, így teljesen nyilvánvaló volt, hogy amikor rászántam magam motoros átbeszélő beszerzésére, akkor nála kezdtem az érdeklődést. Egyrészt tudom, hogy sokfélét ismer, árulja is őket, sőt elég profin be tudja építeni őket. Ahogyan elkezdte sorolni az árakat, hogy a mennyibe került az Interphone és miért a Nolan M5 a legjobb jelenleg, akkor sejteni kezdtem, hogy a nagy nevű gyártóktól egy darab eszköz kétszer annyiba kerül, mint amit én a páros szettért ki tudok fizetni.

tovább »

A vagányság könnyen kicsinál

A valóság a legparább dolog, amivel valaha találkoztunk

A közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés nem vicces téma. Hosszasan lehetne taglalni, hogy a különböző óriásplakátoknak, televíziós kampányoknak mekkora a haszna, illetve milyen a ráfordított költségek és elért eredmények aránya. Egyre többen ismerik fel azonban, hogy semmi nem olyan sokkoló, mint a valóság. 

orfkobb

tovább »

Varázslat: Softail lett a Dynából

Monster Customs Trucido

 

Nem biztos, hogy mindenki érti, miről van szó: a motorépítés olyan is lehet, hogy két típus előnyeit egyesíti.

6.JPG

Egyszerűen nem jutok el Monster Andrishoz (vagy Norbihoz mert ketten vannak testvérek), akit - az isten szerelmére! - nehogy összekeverjetek a pocsék energiaitallal, a Monster Customs ugyanis motorépítéssel foglalkozik. Még a kutyájukat is így hívják - Monster -, pedig nem épített kutya; inkább befogadott. 

4.JPG
Szóval az a helyzet, hogy a Drag Starom hátsó része finoman szólva is finomításra szorul, mert tákolmány. Az eredeti eszcájg már rég el van távolítva, cseppet sem hasonlít az egész a gyári túra-krúzerhez. Inkább lapos dögről van szó, ami nagyon jó, csak kicsit nagyon ratbike-fíling köszönhetően a matt fekete fényezésnek és némi rozsdának.

3.JPG
Nem bánom a patinát, de a Winklernél kevésbé csípem a retek stílust, mondhatni semennyire. Szóval legalábbis a hátsó rész a sárvédő felett elvezetett szigszalagozott kábelekkel nem jön be, ráadásul gyakran bele is ér a gumi a hátsó segédvázba.

A műtét mellett döntöttem: távolítsuk el szépen az egészet flexkészülékkel, mint valami szemölcsöt. És majd kap szép csavarozott külső sárvédő tartókat.

5.JPG
Na ezért jártam Andrisnál, és akkor ott állt ez, amit a képeken láttok: Trucido a neve. Finoman szólva impozáns jármű. Impozáns embernek, mert három méteres testmagasság kell hozzá, de mondta Andris, hogy az emberünk három méteres, tényleg.

Valaha Dyna volt.

2.JPG

A Dynának gyárilag van két rugóstagja. A drágább softaileken a rugózás/csillapítás egység nem látszik, mert alul van: olyan, mintha merevvázas lenne.

Ez a motor Dynából Softail lett. Levegősre alakult a rugózás: a motor beindítása után pumpálódik fel az üzemi magasságra. Hátra a lehető leghordóbb gumik kerültek: le lehet vele úthengerelni egy frissen aszfaltozott kerékpárutat. A Dyna hallatlan előnye, hogy nincs benne kiegyenlítőtengely, így jobban ráz és nagyobb az élmény, így az elvileg két előny kovácsolódott-hegesztődött egybe.

7.JPG

Üres cső és direktszűrő növeli az audiovizuális hatást - nem biztos, hogy szeretnék a szomszédban lakni.

Majd' kifelejtettem egy szemet gyönyörködtető okosságot: a hátsó lánc fogasszíjkerék és a féktárcsa egy egységet képez.

9.JPG

Azaz a hátsó kereket hajtó szíjkerék oldala maga a féktárcsa: abba markol bele alul a féknyereg. Nem csak az esztétika brutál, hanem a műszaki megoldások is olyanok, hogy élvezettek csámcsog rajta az ember.

8.JPG 
Persze mielőtt izgalomba jövünk, nem árt tudni, hogy egy ilyen motor nagyon sok munkaóra. Ami azt jelenti, hogy egy ilyen komoly átépítés ára is sok munkaóra neked. Igaz, ezzel még kiállításokon is lehet villogni és ez már egy másik kaszt, mint halandó motorosnak lenni.

1.JPG

Totálbika randizna Mancival

Bevándorlók leszünk Angliában, sőt, úgy fogunk élni, mint egy utolsó gazdasági bevándorló, a rosszabb fajtából, lakókocsival, miegymással. Talán babakék lesz, a szökőkút még egyeztetés alatt.

Lassan több mint egy éve döntöttünk így, elhagyjuk a hazát, kár erőlködni, és megfeszülni, itt akkor sem lesz jobb, inkább élünk lakókocsi telepeken, és vállalunk majd illegális bokszmeccseket, állítólag lesz egy kutyánk is, talán, meg perzsaszőnyeg, és bőr ülőgarnitúra. Az angoloknál sokat esik, többen mondták, és az idő is szar, a bőr biztos kireped, de hunok vagyunk, a magyar virtusnak ilyen apróságok nem szabnak gátat.tt_kis.jpg

Távozásunk legfőbb oka, hogy Magyarországon nem rendeznek utcai motorversenyeket, csak azon az átkozott szigeten, az Ír tengeren, valahol a senki földjén. Ezért magunkon kívül néhány százezer ökörrel egyetemben kénytelenek vagyunk majd négyezer kilométert autózni, hogy élőben megnézzünk egy kamionszerelőt, egy rossz fogazatú, ámbár tehetséges ex-kőművest, és egy dallamosan hadaró írt, aki életre szóló focihuligán kártyával rendelkezik egyedi fizimiskája végett, noha a focit talán nem is kedveli.

A gazdasági bevándorló státuszt annak köszönhetően kapjuk, hogy erről még tudósítani is fogunk. Ezt persze igyekszünk titokban tartani, mert az angolok pillanatok alatt kiutálnának bennünket, és mocskos magyarok felkiáltással kergetnének a tengerbe Liverpool alsónál.

Külön nehézségi fok, hogy a Man szigetről közvetíteni rendkívül nehéz, hol esik, hol fúj, a versenyek rendre elmaradnak, vagy átteszik őket másnapra, de a sajtóközpont ehhez nem igazodik, angol bürokratikus módszerek szerint reggel nyit és este zár, ott bizony nincs éjszakázás, ha nem tetszik, rád zárják az ajtót, de hogy még jobban porig alázzanak, lezárják az internet-csöpögtető főcsapot.

Úgy hallottam, kitűnő idő van odakint, amolyan brit nyaralóidény, tegnap például az évszázad vihara csapott le a szigetre, az edzést törölték, fák dőltek az útra, a kempingek elmocsarasodtak, a sátrak szétszakadtak, a lakóautók egytől-egyik beáztak. A mi babakék csodánk szerencsére még a balkán napsütés langymelegében terpeszkedik, bár remélem, hogy ez nem befolyásolja a héten esedékes műszaki vizsgát.

Csütörtökön indulunk.

Terv szerint a versenyhét napjait töltenénk a szigeten, és majd valamikor nagyon sokára indulunk haza, talán hétfőn.

Sosem feltételeztem, hogy az angolok nagy hívők lennének, persze azt sem, hogy ateisták, de nem gondolom, hogy a vasárnapi miséhez igazítják a hetet. Ezzel ellentétben néha úgy érzem, hogy az egy négyzetméterre jutó legtöbb hívő Man-szigeten él.tt_kis_2.jpg

A tomboló vihar ideje alatt szüntelenül twittereztek, Istenhez fohászkodtak, és imáikat küldték a kint rekedt embereknek. Majd jött néhány nő, aki be is fogadta a hontalanná váló kempingezőket. De nincs mese, értem én, ez egy sziget, ahol a monda világa máig tombol, szellemek furikáznak falvak között éjjelente, és van egy híd, ami alatt tündérek hálnak, így hinni kell, abból legalább nem lesz baj. S míg az asszonyok imádkoznak, férjeik építik az offshore birodalmat.

Na mindegy, ezek ilyenek, lassan indulnom kell, hogy szombatra megérkezzünk. Amúgy jó fejek, és tudom, hogy még a bőrük alatt is pelyva van, remélem, adnak majd ezt-azt ingyen szerencsétlen bevándorlóknak.

A magyar srác, Bitter Sanyi sajnos nem indul, nagyot esett pár hete az íreknél, most gyógyul, hogy talán már augusztusban újra versenyezzen, de legkésőbb novemberben.

Találkozunk ott, valamikor szombat körül.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása