Ezek fegyverek, a viselésükhöz versenyzői licensz kell

A versenymotorok csodálatos tárgyak. Ugye az a dolguk, hogy gyorsabbak legyenek a többi a versenymotornál, és ennek rendelnek alá mindent. Illetve a szabályoknak, de azért elég köztudott, hogy a szabályok nem szentek, nem kell különösebben belső körökben mozogni ahhoz, hogy sejteni lehessen, éppen melyik csapat talált egy olyan kiskaput vagy megoldást, amivel némi előnyhöz juthat.

 

tumblr nk6wpc5VdZ1thtp5no1 1280
Tom Sykes Kawasaki ZX-10R-je

 

Egy időben például bevet dolog volt a tank kapacitásának növelése, amit a következő módon oldottak meg három lépésben:
- a ledugózott gyári tankot feltöltötték nagy nyomáson valamilyen légnemű anyaggal, jellemzően levegővel.
- elkezdték melegíteni.
- a tank méretei pedig megugrottak egy kicsit.
Ez persze egy mellékszál, vicces érdekesség, hiszen a győzelemnek csak egyik feltétele a motor, ott van még a pilóta és a mögötte álló csapat - ezek nagyjából egyenlő arányban tesznek hozzá a sikerhez, vagyis a világbajnoki címhez ezek szerencsés együttállása szükséges.

tumblr nk6wpc5VdZ1thtp5no2 1280
Jordi Torres Aprilia RSV4 RF-je

 

Ebből általában a csapat szorul magyarázatra. Pedig a csapathoz tartozik, hogy a motor fel legyen készítve a futamra, de oda tartoznak a kulcsfontosságú beállítások ismerete is: nagyon nem mindegy, hogy mekkora tapasztalat áll a háttérben, és nem nulláról kell elkezdeni a beállításokat. Emiatt az évtizedes múltra visszanyúló csapatokat meg sem tudják közelíteni a friss belépők. Fontos a motorerő is - a WSBK csúcskategóriájában 220-230 lóerő körüli a motorok teljesítménye, ilyen körülmények között minden tizedmilliméter rugóútnak fontos szerepe lehet.

tumblr nk6wpc5VdZ1thtp5no10 1280
Leandro Mercado Ducati Panigale R-je

 

Most viszont fókuszáljunk csak egy kicsit a kompromisszumoktól mentes versenygépekre - ebben a remek fotósorozatban a Superbike Világbajnokság 2015-ös indulóit láthatjuk. Jó, a Ducatik némileg felülreprezentáltak a válogatásban, de annyira szépek, hogy nehéz ezért neheztelni rájuk. Érdemes végigkattintai a galériát.

Csodáljuk hát őket, és azokat a hősöket, akik kőkemény meccseket vívnak velük őrült tempóban. Vágyni viszont nem feltétlenül érdemes rájuk, hiszen Enderbaba is megírta, hogy egy halandónak a széria a legjobb.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr637564424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaaT 2015.06.22. 19:49:44

"bevet dolog volt a tank kapacitásának növelése"

approved by üa csempészek :D

mpali35 2015.06.23. 07:38:39

Csodáljuk hát őket, és azokat a hősöket, akik kőkemény meccseket vívnak velük őrült tempóban.
Hát én szócserét kérnék, annak ellenére, hogy nem tegnap óta folyik benzin az ereimben vér helyett.
Csodáljuk hát őket, és azokat a örülteket, akik kőkemény meccseket vívnak velük hős tempóban!

Valószínű, bennem a hiba, nem az én kategóriám, már 90ben unalmasnak találtam a GP-t a Hungaroringen, unatkoztam nemrég a Szlovakiaringen is. A Race taxiban csak azt dicsértem meg a pilótának, hogy ahhoz képest, hogy 1,6 dízel, elég jól megy. Majdnem leesett az arca, hebegve magyarázta, hogy az M3 nem dizel és nem 1,6. Szóval nekem ez a zárt pályán tizedmásodperc kergetés kottonbabujtatott motorosélmény.
Ennak ellenére a versenymotorok azok csodállatosak.

okta 2015.06.25. 15:27:47

Valamikor régen a NASCAR-ban csinálták, hogy adott volt a tank max. kapacitása, de a benzincső hossza nem volt szabályozva... :-)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása