Az új évezred Vespája

dsc04906.jpg
A bölcsek két köve egyben: egy Iphone és egy Tesla. Mindez két keréken – hol másutt találták volna fel mindezt, mint Tajvanon? A Gogoro még nem kapható, de szalonja már van Taipei központjában. Ahogy odabent körülnéztem, rögtön elém pattant egy látszólag régi haverom, Andy, a névjegye szerint evangélista. Szakasztott mint egy rajzfilmben, amit Steve Jobs rendezett.

dsc04914.jpg
Formatervezni tudni kell, nem csak magát az árut, de a csomagolást, a boltot és az egész körítést is. A Gogoro úgy néz ki, amilyen az Iphone lenne, ha szerelnének rá kereket, a szalon sokkolóan gusztusos, a hangulat pörgős, vidám és közvetlen, de még épp a nyomasztón innen. Ez az a fajta egyszerűség, ami nagyon sok melóba kerül; egy Wizzair-gépben sincs semmi érdekes, egyszerűen lefestik ferdén élénk rózsaszínre, valahogy mégsem jutott eszébe ez eddig másnak. És a Wizzair felfoghatatlanul sokat költött dizájnra.
dsc04909.jpg

A 2011-ben alapított cég rögtön 50 millió dolláros alaptőkével indult, amit két tajvani milliárdos, Dr. Samuel Yin és Cher Wang adtak össze, miközben ők nem is tulajdonosok, hiszen az Horace Luke. Tajvanon is él a kínai szokás, mely szerint azok, akik kapcsolatban állnak nyugatiakkal, nem hivatalosan angol, vagy egyéb nyugati (mondjuk spanyol) keresztnevet használnak, hiszen a sok kínai pingpongot nekik ugyanolyan nehéz megjegyezni, mint nekik a miénket. Így aztán még a névjegyekre is angol keresztnevet nyomtatnak, és persze nekik is nagy könnyebbség, ha a nyugati kitalál magának egy kínai nevet. Erre a célra remek online kínai névgenerátorok állnak rendelkezésünkre. Elnézést a mellékszálért, lényeg, hogy Horace-szal itt találtam egy interjút, ami kínai nyelvű, viszont látszik, hogy kicsit túltolta a névcserét, mert valójában ő is tajvani. A Gogoro másik tulaja az amerikai származású Matt Taylor, aki korábban a Microsoftnál dolgozott, majd a HTC műszaki igazgatójaként a hardver-szoftver összehangolásokért felelt.

dsc04913.jpg

A nevét jól kitalálták: Gogoro Smartscooter, nem is a Gogoro, hanem a smart, ami igazán a szívembe markolt. A robogógyártás ugyanis hellyel-közzel lépést tart az autóiparral, de mivel sokkal kisebb zseton van benne, inkább csak rutinból nyomják a kötelezőt. És ha jön valaki teljesen az iparágon kívülről, mint Horace Luke, valahogy jobban átlátja: igazából volna itt pénz, csak ki kell találni a prémium robogót. Nem úgy, mint a Yamaha a T-Maxot, hogy csinálunk egy nagyon minőségi, de normális robogót, hanem adunk neki egy eszelős dizájnt, ami láttán a Vespánál azonnal tökön szúrják magukat, hogy ez miért nem nekik jutott eszükbe. Valamint – és ez a legfontosabb – ráérzünk a 2010-es évekre. Ami nagyjából egy hárombetűs szóval leírható: app.

dsc04907.jpg
Semmi, nulla, hülye körítés, és ennyi, de ez fogja eladni: letöltjük a Gogoro Appot, és a telefonunkban lesz minden, amit a kis robikáról tudni kell: megtett távolság, hatótáv, mikor hol mennyivel mentünk, mikor van a kötelező szerviz, meg persze hogy hogyan világítson és milyen hülye hangokat adjon, ami a Renault Captur óta számomra is fontos selling point. Vagy cserélgethessük rajta a panelt, ami elsőre felesleges, hiszen mindegyik elképesztően jól néz ki, a legnemesebb Jobs-ikontervezési hagyományok szellemében: az ember meg is nyalná, annyira gusztusosak. (a paneleket, úgy értem)

dsc04933.jpg

A Gogoro, mint gyár egyelőre nem létezik, illetve egyéb terméke még nem volt; ezzel indulnak. Idén januárban mutatták be a Las Vegasi nagy szórakoztató-elektronikai vásáron (CES), egyszersmind bejelentették, hogy hamarosan elkészül az akksicsereberélő rendszer, melynek neve Gogoro Energy Network. Nem említettem, hogy a Gogoro elektromos robogó, de hát gondolom, elég nyilvánvaló, hogy 2015-ben csak egy texasi apokalipszisváró lépne a világ elé egy robbanómotoros robogóval.

dsc04916.jpg

A Gogoróban elég sok a saját fejlesztés, kezdve a G1 alumínium folyadékhűtéses szinkronmotorral. A tajvani guru nyilván nem egyszerűen egy gusztusos és menő közlekedési eszközt talált fel, hanem egy üzleti modellt: a Gogoro nem hálózatról tölthető, hanem benzinkutakon elhelyezett automatákból cserélgethetjük az akksikat. A Gogoro evangélistái (tán mintha még az Apple-boltokban hívnák így az eladót) természetesen a hat másodperces csereidőt hangsúlyozzák, és hogy annyit fizetünk, amennyit megyünk. Hát srácok, akkor is annyit fizetek, amennyit megyek, ha otthon töltöm. Illetve nem, mert akkor nyilván kevesebbet, hiszen a Gogoro is duplán húzza majd le a vásárlót. Természetesen a töltőállomás túrórudi-akksielosztója is el van már nevezve: GoStation a neve.
dsc04924.jpg
Legfeljebb 100 kilométeres hatótávot ígérnek, nálam ennyi Budapesten robogóval néha egy hétig is eltart, tehát simán töltögethetném otthon, de ugye egy Iphone-ban sem cserélgethetjük az akksit, meg bővíthetjük a memóriát, hiszen ugye az üzlet az üzlet, a menőségért fizetni kell. Maga az akkumulátor egyébként egy Panasonic 18650 lesz. A végsebességet 95 km/h-ra teszik, egy villanymotorral mondjuk bárhová tehetnék, nincs ezzel baj, a teljesítménye 8,3 lóerő, ami elég izmos, és 4,2 másodperc alatt éri el az 50-et, bár nem tudom, mekkora vezető alatt. (A fenti képen a tükör nyelére akasztva a slusszkulcsot helyettesítő kis transzmitter fityeg.)

dsc04915.jpg

Kipróbálhattam volna, ahogy bárki más is, de több napos előjegyzés van a tesztútra, és az már sajnos nem fért bele. Viszont az evangélisták szentül állítják, hogy még idén nyáron kapható lesz, egyelőre csak Taipeiben kiépített akksicsere-hálózattal, de a határ nyilvánvalóan a Föld meghódítása, a várólisták, és az új modellek boltba kerülésekor a szalonok előtt kempingező rajongók.

A két fő adakozóról


Samuel Yin (a hazai névjegyén Yin Yen-Liang) tajvani vállalkozó, a Ruentex befektetőcsoport elnöke, és az ázsiai Nobel-díjként emlegetett Tang-díj alapítója, ami 1,7 millió USA dolláros összeget jelent azoknak, akik kimagaslót alkottak a fenttartható fejlődés, biokémia, sinológia, és úgy általában a világ jobb hellyé tétele kategóriájában.
Cher Wang (Wang Xuehong) a kaliforniai Berkeley egyetemen tanult, a HTC társalapítója és elnöke, a Forbes befolyásos nők világ-toplistáján az 55. hely körül szerepel, 9 milliárd dollárosra becsülik a vagyonát. Rengeteg jótékonysági projektje van, elsősorban oktatási jellegűek.

dsc04931.jpg

dsc04926.jpg

dsc04944.jpg

dsc04917.jpg

dsc04918.jpg

dsc04910.jpg

dsc04935.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr567485358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Sanyi 2015.05.23. 19:17:32

Ezt a konzumszart, te jó ég...

Suraki 2015.05.23. 21:36:36

elektromos robi amit nem lehet otthon (is) tölteni?...gratulálok az ötletgazadának. Remélem lekoppintják a tesók az utolsó csavarig és tesznek rá egy hálózati töltőt is. :-)

akos27 2015.05.23. 23:23:23

Szerinted hány nap kell, hogy gyártsanak majd ehhez is...

guszti 2015.05.24. 01:45:24

Egyszer régen mikor marhára ráértem én is agyaltam ilyesmin (villanybicajként indult, csak aztán hamar beláttam hogy ha egy bicikliben motor van az már motorbicikli, de minimum smkp, vagyis robogó).
Az hogy "okos" legyen és telóról lehessen vezérelni szinte magától értetődött, azon van pl. térkép, így legalább a domborzattal is tud számolni, nagyon nem mindegy hogy az Oktogonig kell kitartson a töltés vagy a Költő utcáig.
Csak aztán megtérülési számolgatások is történtek, ki is jött, hogy egy akkupakk bár drága, kiteszi az előállítási költség felét-harmadát minimum, de elmegy úgy 40-60ezer km-t. Az meg alsó hangon 2-3 robogó élettartama. Szóval az üzleti modell is valahol "adja magát", egyrészt mert így megoldódik a töltési idő probléma, másrészt mert a teljesítmény/hatótáv miatt kell bele ennyi aksi, a súly/térfogat miatt csak lítium lehet, akkor meg drága, viszont szükségképpen többszörösen túléli a járgányt.
Persze nyilván nem egy darab Pana NCR18650 az aksi (mert az egy cella, 18mm átmérőjű, 65mm hosszú henger) hanem egy abból épült pakk (a Teslában is az van), de katalógusadat szerint 500 töltésciklus után még tudja az eredeti kapacitásának a kb. 80%-át, azaz még messze nem halott. Az élettartama valahol 600-1000 ciklus közt alakul, ezt 100km hatótávval felszorozva (amit persze egy katalógusadat, sok tényező csökkentheti azt még, domborzat, vezetési stílus, meg hát mint említettem, öregszik is szegény), na de valahogy így jön ki, hogy jóval tovább bírja, mint egy átlag robogó. (Néhai öcsém szerint, aki motorboltot vezetett, elenyészően kevés robogó éli meg a 30ezer km-t, az átlagos élettartam úgy 10ezer körül, de inkább az alatt van.)
Szóval a konstrukció lényege, hogy aksit vagy nem fizeted ki, hanem a csere árába van beleszámolva némi "bérleti díj", vagy kifizetsz rá egy húzósabb "betétdíjat", amit megúszol, mikor újra cseréled a járgányt. Mivel egy Li-ion pakkot töltés és kisütés (használat) közben is elektronikusan vezérelni kell, tehát maga az akupakk is "okos", nyilván azt is megoldják, hogy ne töltögesd otthon (legalábbis ha nem fizetted ki), legalább nem teszed tönkre.

Bod.z.a 2015.05.24. 01:52:15

Csak egy apró kiegészítés: a celláknál 18650 az a méretkód, tehát egy 18650 aksi 18 mm átmérőjű és 650 mm hosszú. Nem hiszem, hogy egyetlen ilyen celláról menne száz kilométert, valószínűleg több ilyen cella alkotja azt az aksit.

Egyébként várós a robogó, bár az, hogy nem lehet tölteni elég nagy érvágásnak tűnik.

rekszem 2015.05.24. 07:27:44

Szerintem elég logikus, hogy cserélni lehet az aksit benne. A robogó városi műfaj, városban pedig keveseknek van garázsa.

Èn tarsasházban lakom, van udvarunk, de mègsem tudnám hol tölteni.

nyelv-ész 2015.05.24. 10:36:33

A legvidámabb az lenne, ha a robeszból az akkupakkot úgy lehetne kiemelni, mint egy táskát, oszt felvinni a lakásba, ahol egy (smart, mi más?) töltőre akasztva éjjel szépen feltöltődne. Aki meg tanyasi, az vehetne egy napelemes töltőt is hozzá, és akkor a villany is "ingyen" lenne.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.25. 10:36:14

Én aszittem, hogy a Linda az Evangelista... :D

kalandozomagyar 2015.05.25. 15:25:49

@nyelv-ész: A legvidámabb az lesz, mikro valaki végigmegy éjjel az utcán és begyűjti az összes akku-t a robogókból...

nyelv-ész 2015.05.25. 16:12:56

@kalandozomagyar: De nem, mert az fenn van a lakásban, a töltőn. Max a robogót vihetné, aksi nélkül.

elektromotor 2015.05.30. 15:29:16

Higgadjatok le! A gyártó nem csak a robogók eladásából akar hasznot húzni, hanem a használatból is.
És így nem lesz hányódó akkupakk!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása