Nyertünk is meg nem is

hd_praga_3_of_10.jpgKicsit bonyolult követni elsőre – a Harley Davidson Battle Of The Kings motorépítő versenyének közép-európai döntőjén jártunk, ami egyben egy buli is: Dark Custom Party. Ne tévesszük össze a Yamaha hasonlóan "dark" kampányával, amely az MT sorozathoz tartozik, és persze azzal sem, hogy az Yamahának is van motorépítő sorozata. Ezt csak azért írom így le, mert nekem sikerült belekeveredni. Az "originál" nyilván a H-D, hiszen magát a műfajt is ők teremtették meg, pontosabban a vásárlóik. Ez a verseny pedig konkrétan az XG 750 Street átépítéséről szólt, a dílerek számára.
helyszin.jpgA cseh központ nem aprózza el a dolgokat, ha szervezésről van szó. A helyszín a lehető leglátványosabb: Prága egyik leghíresebb építménye, a Károly-híd lábánál levő szórakozóhely. A 16 motort szabad téren állították ki, egy amolyan félsziget-szerűségen, amihez a híd és a folyó adta a hátteret. A zenekar pont azokat a rock-klasszikusokat játszotta, amit magam is kedvelek, és nem, nem volt huszonháromszor a Born to be wild, sőt, talán egyszer sem. Még a hoszteszek is messze felülmúlták például az AMTS néhol rettenetes felhozatalát.
2.jpgA Street, mint motorkerékpár értelmezése nem feltétlenül egyszerű: eddig is össze bírtam rakni, hogy ez egyfajta világmotor, amelynek indiai gyártása is azt mutatja, hogy a célpiac legfőképpen Ázsia. A H-D koncepciója Európára és Amerikára az, hogy nem csak a kezdők és az újrakezdők/visszatérők járműve, hanem kifejezetten a mai trendi fiataloké, az ún. Young Adult rétegé.

1.jpgEz nekem elsőre nagyon ijesztően hangzik, gondoljunk csak arra, hogy ez a Homály Alkonyat és egyéb filmek közönsége, de felfoghatjuk úgy is, hogy a H-D szent háborút vív a férfivá válásért. Leszámítva, hogy kifejezetten csajoknak is ajánlja a motort. Olyan fiatalokat is be akarnak vonzani ezzel, akik esetleg eddig nem érdeklődtek a motorozás iránt, vagy ahogy manapság szokás, semmi más iránt sem. És ez nem rossz küldetés.

hd_praga_4_of_10.jpgMi ezt olyan irányba gondoltuk tovább, hogy szerintünk külön stratégia van az egyes piacokra. Indiában ezt a motort eladja a Harley-Davidson név. Viszont muszáj Európában és Amerikában is vevőt találni, még akkor is, ha esetleg ezeken a piacokon kisebbek lesznek a számok. Mert az adja meg Indiában a presztízst, hogy ez egy Európában és Amerikában is létező modell. India nyilván nem akar egy indiai piacra gyártott Harley-t.

hd_praga_5_of_10.jpg

A nyugati világ viszont magasabb igényszinttel rendelkezik, így célszerű volt a típust rögtön megfejelni a motorépítés koncepcióval. Így a kezdő, ismerkedő motorosnak is lehet relatív olcsó Harley-ja, a rutinosabbak, esetleg visszatérők pedig kiélhetik egyediesítési hajlamaikat egy gazdaságos/praktikus megoldással. Szerintünk ez a mesterterv. Persze lehet, hogy az egész teóriám hülyeség.

hd_praga_9_of_10.jpgÉs a zseniális, agilis kis 750-es vizes blokk (itt a Porchével közös fejlesztésű V-Rod génjeiről van szó!) köré kanyarítottak pár olyan átépített motort, ami tényleg rendkívüli. Igaz, pár építőnél szinte csak az átfényezésben és a nyereg kicserélésében merült ki a dolog, de ennek oka lehetett az idő rövidsége is, nem volt ugyanis reális határidő.

hd_praga_8_of_10.jpgVolt szó a jövőről is, ami a sokakat megbotránkoztató Livewire-projektet jelenti, azaz az elektromos Harley-t. A cég hazai műszaki vezetője, Rapkay Zoli megnyugtatott, hogy ugyan idén megérkezik Európába, de azért ez még odébb van. Nyilván elkerülhetetlen a folyamat, de még mindig attól tartok, hogy ez az egész villanyjármű-mánia meghaladta már a technológia fejlettségi szintjét.

hd_praga.jpgSokan mondják, hogy felesleges károgni, csak az a baj, hogy nekünk a szenvedélyünk a motorozás a velejáróival együtt, mint benzinszag, motorhang és mindaz, amitől szeretjük a motorkerékpárokat.

hd_budapest.jpgPersze a következő generáció már nem ezt fogja szeretni, hanem a zümmögést és a kamu sebességváltót. Az elektromos járműveket – mint városi közlekedési eszköz – amúgy nem tartanám ördögtől valónak, csak pont a H-D szellemiségéhez képest nagyon nehéz felfogni.

hd_varso.jpgA jövő nagy kérdése nem az elektromos energia, hanem hogy a H-D hogyan fogja ezt az ő tradícióival a maga képére formálni, és hogy hiteles tud-e maradni. 

A sajtótájékoztató közben vizuális trükkel éltek a szervezők: mire vége lett, beesteledett, így egészen más látványt nyújtottak a kiállított motorok a városi éjszakai fényeivel a háttérben.

hd_praga_1_of_2.jpgAz eredményhirdetés gyorsan, különösebb időhúzás nélkül lement. Az a helyzet, hogy a közönségszavazást nem nyertük meg, bár a szervezők szerint sokáig Sapka Scramblere vezetett. Ez a rész véleményem szerint nem csak a motorok versenye volt, hanem a közösségeké és ebben a csehek bizony erősebbek. Nem csak több a lóvé mindenre, hanem nagyobb az érdeklődés, a lelkesedés, az összefogás is – a rideg matematika pedig azt mondja, hogy bár a lakosság nem sokkal nagyobb, a cseh gazdaság nagyon odébb van, mint a miénk. Ergo több pénz, nagyobb piac, több motoros.

hd_praga_6_of_10.jpg
Ezek fényében viszont a második hely is nagyon szép, csak sajnos nem jutunk vele tovább az európai döntőbe. 

Az első a Harley-Davidson Prága lett az ezüst színű cafe racerrel, amely elöl még egy kis alsó idomot is kapott, bár nem hóekét. Nem indították be, de a kipufogó nagyon direktbe vezeti ki a gázokat, mivel éppen csak egy kis gyűjtőt fabrikáltak, amiből gyakorlatilag csak két lukon szellőznek a hengerek. A sportosságot csutkakormány hangsúlyozza, amelyet nem nagyon értek, miért erőltetnek annyian, mert a sportosság közúton nem ekvivalens a használhatósággal.

hd_praga_7_of_10.jpg

Ami kifejezetten nem tetszett: egy normális műszeregység helyett okostelefont raktak a villahídra.  

varso.jpgA harmadik helyen a H-D Varsó Liberator nevű motorja szintén cafe raceres vonalat képvisel – hiába, manapság a legmenőbb motorok ezek. Szintén csutkakormánnyal, szép egyedi tankkal ez a motor volt az egyik legszebb fényezésű anélkül, hogy feleslegesen csicsás lenne. Tetszett a lendületes vonalvezetésű kipufogó is.

3.jpgA CEE különdíjat – bármit is jelent ez – a H-D Hradec Králové kapta, aki nyilván egy cseh márkakereskedő. Tudomásom szerint ezt a motort élből kizárták a közönségszavazásból, mert meghaladta a költséglimitet. Az viszont tény, hogy a mezőny egyik legjobb átépítése volt, olyan látványos elemekkel, mint az egyedi lengőkaros első futómű. A kissé katonai jármű beütést a terepgumikkal és a fényezéssel fokozták.

hd_praga_2.jpgA sajtódíjat a Sapka/H-D Budapest koprodukcióban készült zseniális scrambler kapta. Első pillanattól kezdve nagyon bejött a motor. Egyrészt a dizájn, a fényezés, minden telitalálat, másrészt ez a motor az egyik legradikálisabb átalakítás, elkerülve azt a csapdát, hogy a látvány oltárán feláldozza a funkcionalitást.

hd_kralove_1.jpgEz a motor hagyományos értelemben is jobb lett: most már univerzálisan használható aszfalton és földúton, maximálisan kiaknázva a Revolution X blokk lehetőségeit és a motor kompakt méreteit. A hangját még itthon volt alkalmam hallani, és azóta sem felejtettem el. Zseniális, na.

hd_bp_csapat.jpgNem mindegy, hogy közösségi oldalon futó szavazáson Józsika és Pistike 14 éves fiatalemberek, vagy hozzáértők véleménye dönt a munka minőségéről szakmai alapon. És a szakma itt és most a H-D Budapestet értékelte a legjobbra.

vege.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr247455862
Nincsenek hozzászólások.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása