Csak kaland volt V4-es blokk. Mind a kétszer

harley-davidson-v4.jpg

Az 1970-es évek közepén a Harley-Davidson egy rövid időre, de szemezett a V4-es motorelrendezéssel, ám a V4 Nova néven futtatott projekt összesen harminc blokkot és tizenkét működő motorkerékpárt tudott felmutatni. Végül ejtették az egészet, ráadásul annyira sötét korszak volt az a Harley-nál, hogy mindenki boldogan felejtette el az egészet.

harley-davidson-v4-concept.jpg

Harley V4 streetfighter. Csak szobor lett belőle, de az jelzi, hogy komolyan gondolták


A V4-es pletyka 2009-ben robbant be újra, akkor egy 1600 köbcentis, 72 fokos hengerszögű, 170 lóerős egységről szóltak a hírek. Akkoriban egyébként sokak szerint az összeomlás szélén billegett a H-D, de a cég megmaradt, a Cycle World által előhúzott történet pedig lecsengett. Nem kizárt, hogy valóban voltak ilyen tervek – simán lehet, hogy a V-Rod utódját már négy hengerrel képzelték el, vagy a V-Max-tól rettegtek vészesen, ki tudja, de végül maradtak a hagyományaiknál.


harley-davidson-v4-top.jpgSok munka volt a blokkban, mire a kukába söpörték

 

Nemrégiben ismét fellángolt a téma, aminek kapcsán kiderült, hogy pontosan mi is történt 2009-ben. Akkoriban a Harley-nál kétségbeesés lett úrrá, hiszen az európai eladásaik beleálltak a földbe, miközben a BMW például lényegében meg sem érezte a válságot. Amerikában ebből leszűrték, hogy az öreg kontinensen az erős sporttúra- és kalandmotorok mennek, a cruiserek iránt csak minimális az érdeklődés.


harley-davidson-v4-concept-2.jpg

Csemege lett volna az egykarú lengővilla


A projektet egy bizonyos James Ziemer indította el, majd Keith Wandell vette át, és zárta le – a cég átalakítása, az MV Agusta és a Buell fémjelezte kalandok lezárása elvitte az erőforrásokat. Pedig eredeti tervek szerint nem csak egy típusra, hanem komplett modellcsaládról szóltak a tervek.

A bejegyzés trackback címe:

http://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr387411166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Suraki 2015.05.06. 19:02:58

Pedig még így félkészen fehér műanyagböl is pöpecül néz ki. Eszerint lehettek volna motorgyártok is a szoborgyártás helyett. ;-)

dried 2015.05.06. 23:24:51

Ha ezzel az európai piacot akarták volna visszaszerezni akkor jól döntöttek hogy lesöpörték a terveket a kukába.
A Harley Európában egy sznob rétegmotor marad mindörökre.

H31N3K3N 2015.05.07. 00:09:46

Egesz jol nez ki! De azert a H-D megiscsak V2 leghutessel az igazi.

Honda RC 51 2015.05.07. 04:43:54

@H31N3K3N: Mert addig csak a primery chaincase meg a transmission es a motorolaj folyik. Pedig a blokk meglepoen nem HD kinezetu. Gondolok itt a kidolgozasra.

tibita 2015.05.07. 08:27:49

A 70-es években a fejlesztések, pl. V4 projekt leállítása tette majdnem végleg olyan "legendává" a HD-t, mint mondjuk az Indian.
Pedig a japók már "spájzban" voltak, igaz a kezdeti kisérleteik hiába voltak technikailag kiválóak, a cruiser feelinget a dizájnt nagyon nem érezték és többnyire csak 500-750 cm3 között voltak
Aztán jött a HD számára a kínos meglepetés.......a japók a 80-as évek elejére elkapták a fonalat.
Jöttek a nagyköbcentis Virago-k, a Magna-k ( v4!!!) kicsit később a Vmax.
Ezek már nem kínos kisérletek voltak. Viszont teljesítményben, nyomékban, és amúgy kb minden technikai paraméterben lenyomták a HD-t.
Ez odáig vezetett, hogy az amúgy is évről évre csökkenő HD eladások 83-ban olyan mértékben zuhantak le, hogy elkerülhetetlennek tűnt a csőd.
No de Amerika nem véletlen a szabad kereskedelem és a nyilt piacok élharcosa, (amig a saját termékeikről van szó)
nosza gyorsan brutális védővámokat vetettek be a 700cm3-nél nagyobb külföldi motorokra 5 évre.
Ez az 5 év mentette meg a HD-t.......ekkor indult be az oriási marketing kampány (az örökség meg a legenda rizsa) és Hd-mértékkel "hatalmas" fejlesztések
Lehet, hogy kicsit elegánsabb lett volna felvenni a kesztyűt a 70-es években, mondjuk elsőként pont egy v4-es blokkal.

c 2015.05.07. 09:33:13

Yamaha V-MAX

HD maradjon csak a 2 hengernél. A 4 már túl sok, meg bonyolult...:)

mt-03 2015.05.08. 21:44:36

erdekes az a kád a hatso ules alatt (az lett volna a tank?).

minel tobb gyarto van a piacon az mindenkinek jo, nem kotelezo hd-t venni, de ettol meg engem baromira nem zavarnak, hagy rotyogtassanak, mas rizsraketazik, legyen minel valtozatosabb annal jobb. lehet megnezni az autopiacot, mar csak az emblema kulonbozteti meg oket, es van vagy 4 nagy gyarto az egesz vilagban.

Friss topikok

  • Bystrica: 118as véget egy jobbacska 125ccm robogó is tud. 100-110es utazót akár 3 literrel is. De 80nál a 2.... (2017.06.06. 13:09) A megoldás: robogó helyet robogót!
  • VALAKI1969: Amikor odáig jutottam a szövegben (3. mondat kb.) hogy "Besztercebányáig semmi érdekes", és eszemb... (2017.05.15. 06:16) Kanyar kell? Irány észak!
  • merekÉn?: Nem mondod? Sokan güriztek akkoriban a puszta megélhetésért. És nem volt keretük, meg idejük az á... (2016.12.12. 01:35) Harminc éve folyamatosan ácsol
  • rt rider: Most botlottam ebbe a nagyszerű leirásba.A kommentek láttán eszembe jut a villamos és torony verse... (2016.06.13. 13:09) Törökméz, MZ-n szopogatva
  • Wolfram: Mekkora amatőr lúzerség már egy újságírótól, hogy egy több részes cikkbe nem teszi bele a folyatás... (2016.03.13. 13:39) Szuperálom, vagy szamurájkard?

Hirdetés