Ilyen bukás márpedig nincs

Kevés töményebb adrenalinlöket létezhet annál, mint amit egy gyorsulási motorversenyző él át a rajttól a célig. Ez nagyjából nyolc másodperc negyed mérföldön, azaz hosszabb mint egy átlag férfi orgazmus, és simán lehet, hogy van olyan jó. A tempó irracionális, ha elesel,…

tovább »

A motor elé még beférünk?

  Szánalmas, hogy ezt a cikket már meg akartam írni, és most már konkrét apropója is lett a baráti körömből. A motorosokkal szemben sok dolog jobb, mint régen, de mindig akad egy-két súlyos homályökör és nagyon bajt tudnak csinálni. Sajnos az utóbbi időben divat lett a "ez…

tovább »

Bázisugrás motorral?

Brad O’Neal tizenkét éves korában kezdett arról álmodozni, hogy motorral visz véghez egy bázisugrást. Tisztában volt vele, hogy nem ő lenne az első motoros, aki ejtőernyővel a hátán ugrat bele egy szakadékba, ezért vitt egy csavart a történetbe: sík területen, mindössze egy…

tovább »

Guruló sámli, szükségből. De szép!

Az elmúlt évekre visszatekintve, nehezen tudom felidézni azt a korszakot, amikor én voltam a Totalcar legnagyobb járműszédelgője. Időközben alfás/volvós/audis/alfás/béemvés Pista és mercis/béemvés/fiatos/bogaras Tibby átvette tőlem a stafétát, és akkor ne is beszéljünk Göbi…

tovább »

Vespát bírod?

Szeptember 5-én, most pénteken, a Gellért téren találkoznak azok, akiket nem tántorít el a Halálos Horpadás, akiknek nem kezd el remegni az ajka széle, ha arról kérdezik, hogy és mondd Dani, mennyit evett a rendbe rakott Vespád? És menyibe is volt végül, mielőtt eladtad? Nem…

tovább »

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása