Csoda történt, visszament a fogyasztás!


Vannak dolgok, amiket csak Magyarországon kapni. Ilyen például a mangalicakolbász, a Kőbányai Világos, a Túró Rudi... és a Suzuki Gemma Questo benzincsap. Néhány troll most nyilván megjegyzi, hogy az első háromból más országban is találni, de a benzincsapban biztos vagyok, olyan újonnan nincs, csak itthon.

DSC05537
Tiszta volt a légszűrő

Aki nem tudná, mi az a Suzuki Gemma Questo: legyen róla elég, hogy egy apró és régi robogó, amit azért vettem, hogy a szétesett futóművű nem annyira apró, de szintén régi Honda Spacy-met nyugodtan szét tudjam szedni, meg tudjam rendelni hozzá az alkatrészeket, majd pár hónap kiesés után visszaülhessek a csodásan megnyugtató és kellemes foteljébe.

A Gemma Questót egyébként 3700 kilométerrel vettem (a szalonúj-szerű állapot nyomós érvként szolgált a döntés mellett), s már hazamenetelkor gyanússá vált, hogy a fél tank elfogyott, mire letámasztottam otthon. Mindez cirka 15 kilométer után. Szét is szedtem, gyanakodtam az eltömődött kipufogóra, beljebb tekertem a szívatócsavarját, de ezt az egészet már megírtam.

DSC05540
Karbi, pőrén

Pár nap használat után még kellemetlenebb felfedezést tettem: benzintócsa terjengett alatta. Márpedig bármilyen járműnek rosszul alakul a fogyasztása, ha álló helyben ömlik belőle az üzemanyag. Sajnos a benzintócsa egy karburátoros motor alatt két hibát valószínűsít egyszerre: a benzincsapét és a karburátor tűszelepéét. Ha ugyanis a kettő közül bármelyik is zár, máris nincs tócsa.

Alkatrészlistát készítettem: kell egy tűszelep és egy benzincsap. Mivel a motorral együtt egy gyári alkatrészes zacskóban kaptam majdnem egy teljes karburátorbelsőt (használtan), úgy gondoltam, simán tudom majd hozzá vadiúj felújítókészletet is venni. Hát nem.

A zacskó matricáján levő számot bekalapáltam a Google-be, és kiderült, hogy az a benzincsap kódja. Egy japán oldal dobta fel az alkatrészt, ha jól mozognék a krikszkrakszok tengerében, talán meg is tudtam volna rendelni. A japánokon kívül csupa magyar oldalak jelentkeztek – Suzuki Love-hoz való vákuumos csap, 3000-4500 forintos áron. Nini, pont olyan, mint az enyém, fényes, kicsit lapos a vákuumos része, nem szétszedhető. Csak iránymutatásul: az eredeti szétszedhető, van hozzá javítókészlet, ráadásul matt a színe.

DSC05567
Kiszerelve nem tűnik rossznak a benzincsap

Eddig azt hittem, ennyire csodás állapotban maradt meg a benzincsapom, de egy frászt, azt már valaki kicserélte előttem, majd a fene tudja honnan szerzett karbialkatrészeket ugyanez a valaki betette a csap nejlonjába. Gondoljuk tovább: ez azt jelenti, hogy a csapom szinte vadiúj, s ereszt, ez is egy új információ. És csak hajszálpontosan ugyanolyat lehet kapni, most is. Randa egy csapda.

További kutatásaimban kiderült, hogy karburátorfelújító nincs, van az olx-en ugyan ilyen karbi, de a fene se tudja, milyenek benne az alkatrészek, mert erősen bontott jellege van. Japánból lenne másik bontott, vagyonért, de nem tudnám, hogy kell megvenni. Kutatásaimat az 1,5-ös Mikuni-tűszelep felhajtására korlátoztam. De olyat, amilyen az én motoromban van, nem lehet kapni. Sehol. Van sokféle más 1,5-ös, de mindnek hosszabb a háza, ami elrontja a benzinszintet. Illetve az FA50-es, nyolcvanas évek eleji, ál-krosszmotorban ugyanez a karbi van, és egy abból való bontott tűszelepet fel is dobott az ebay – Kanadában. Nem volt olcsó, de legalább a postázás sem, ráadásul pokoli gyanúsnak nézett ki az egész. Lemondtam róla.

DSC05556
Maga a tűszelep zár

Mivel két tűszelepem is akadt (a zacskóban levő és a motoré), ezért próbálkozhattam. Fújtam, szívtam, még talán kipufogtam és gyújtottam is, de úgy tűnt, mindkettő jó, az egyik halálbiztosan zár. Hol ereszt akkor? Ezt a kis bigyót egy O-gyűrű zárja a karburátorházhoz, s az a gyűrű mindkettőben összezsugorodott, sőt, egyenesen porladt. A karbi és a tűszelep között megy el a lé.

Hurrá, akkor veszek O-gyűrűt. Van erre egy rendkívül jó kis cég, az O-Ring Kft. Budapesten, ahol az összes létező méretet meg lehet venni. Gazdag vagyok, éppen ezért a különlegesen benzinálló, ám sokszoros árú Viton-gyűrűt választottam, s rögtön vettem belőle kettőt – 270 forintért. Mit van mit tenni alapon megrendeltem az egyik netes boltból a Gemma (azaz Suzuki Love) benzincsapot is. A terv: addig küldöm vissza, amíg valamelyik jó nem lesz. Hacsak nem ugyanazt az egy benzincsapot árulja az összes netes bolt, s mihelyt magamévá teszem azt egy szem sztárolt csapot, el is fogy örökre a készlet.

DSC05551
Aha, a lukon át ki tudom csavarni! Érdekes, de nincs egy vonalban a lyuk és a csavarfej, emiatt csak kisebb csavarhúzóval lehet kitekerni

A „ha rossz a csap, visszaküldöm” ábrándja azonnal szertefoszlott, amint megint szétszedtem a motort, és belepróbáltam a postán megjött cuccot a tankba. Valóban jó a Love csapja a Gemma Questóba, egy módosítással: a búvárcső hosszabb, azt le kell vágni méretre. Így viszont már nem veszik vissza, az ziher.

DSC05573
Dani is átjött, hátha hall újfajta népi káromkodásokat a gyűjteményébe
DSC06171
Régi gyűrű, új gyűrű

A karbit alapos elemzésnek vetettem alá. Rájöttem, hogy a szívatóautomatika zsírpatronos/mechanikus működésű, akár a termosztát az autóban. Ehhez a hőt egy rézrúd viszi át a hengerfejből. Ez a rúd én karbimban lötyögött. Sőt, lötyögött maga a patron is a helyén, ez a rúd egyébként egy ferdén levágott műanyag rudat tologat, ami egy áttétellel egy járatot elzár a karbiban. Mind a rudat, mind a patront precízen betekertem alufóliával, hogy szépen illeszkedjenek a házba, máshogy ugyanis esély sincs rá, hogy átvegyék a hőt. Új zsír, új állítócsavar, a csodásan passzoló Viton O-gyűrűvel faszán illeszkedő tűszelep, új benzincsap... Jónak kellene lennie.

DSC05570
Illesztési problémák megoldva

És lőn. Aki nem emlékezne: 6,8 l/100 km volt az első tankolás utáni fogyasztás, a második 6,5, s így tovább, a benzinkutasok már előre köszöntek, állandóan náluk voltam, a 46 kilométeres hatótáv ugyanis olyan kútra járási kényszert szül, mint a két kiló szilva sörrel.

A szerelés óta nincs többé hoppá. Pontosabban benzintócsa. A Gemma még jobban is megy, mint előtte, pedig az erejére már akkor sem panaszkodtam. És a fogyasztás? Elsőre 4,2 l/100 km volt, másodszorra 3,9 – mivel sokkal-sokkal jobban megy, mint anno az Aprilia Gulliverem, és az is megette a 3,7 litert (a Hungárián járok, muszáj végig nyeleznem), tényleg nem panaszkodom. Kipufogókiégetéssel még lehet, hogy nyernék pár decit, kicsit lehetne játszani talán a szívatócsavarral is, de nem piszkálom, van elég dolgom – Spacy, Ponton, Puch, no meg olyan is, amiről nem beszéltem még.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr156764281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthur877 2014.10.25. 09:29:19

Az az alufólia nem lesz túl tartós...

mtk001 2014.10.25. 09:56:10

Automata szívató !
Tényleg, a Ponton rendesen működik már ?
Mi van az OT vizsgával ?

Csikós Zsolt 2014.10.25. 10:49:40

@mtk001:
Zöldön OT-újracsináltam, lenyeltem.

Ponton szar. Nyakig ülök a motorjában.

CinqAbarth 2014.10.25. 11:20:11

ÉS mi az új...?! Lesz róla cikk a holnap reggeli kávéhoz, ugye!!!???:-)

plümpike 2014.10.25. 11:21:25

Zsolt, újfent megerősítem, hogyha kész a Spacy, én átveszem a Gemmát tőled.

alvázvédelem 2014.10.25. 12:01:37

most adtam el a 250 es Forsigthomat 120 ért 2 év vizsgával,nem túl szép műanyagokkal,de az nem evett ennyit :-) és sosem romlott el,150 ért a kutyának nem kellet :-) ezt meg állandóan szerelni kell?az tuti hogy a km nem valós,ennyi kmbután még egy simson sem megy tönkre

no_holy_shit 2014.10.25. 13:42:14

6.8L/100km?

az szep... amikor ennyit eszik a kombi TDI, akkor kezdem szetboritani es gondolkodom a felgyujtasan :-)

dextercapo 2014.10.25. 13:47:55

@alvázvédelem: a magyar benyatol megdagadnak a gumigyuruk . amikor kiszarad osszezsugorodik es torik , morzsalodik . reprodukalhato a dolog . mas markan is sikerult tipushibava valnia . a robin valasztott anyagok nem felelnek meg itt . a viton tartos lesz . jobb mint a gyari .

alvázvédelem 2014.10.25. 14:24:56

@dextercapo: nekem még egy robigómon sem volt ez gond,pedug volt már vagy 10

Pepejoe 2014.10.25. 14:27:37

@Csikós Zsolt:
Legrosszabb esetben vákuumcső ledugóz, hagyományos benyacsap beszerel. Ezek a csapok amúgyis nagy hulladékok.
Karbit meg kompletten íbéjről, nevenincs belpiacos kínai robiknak ugyanazon alkatrészeik vannak mint a mintát adó japánnak.
Nekem is ilyesmi robim van, a Gemma kisebb változata és annak alváltozata. Az 50-es Gemma alkatrészei kellenek bele lényegében de az összes korabeli láncos (de nem feltétlenül láncos) Suzuka megtalálható benne. Ez egy Chance, de a "restaurálás" folyamán még egy Chance alkatrészt sem vettem bele, mert az nincs. A kortársak alkatrészeivel viszont fullon van, csak ki kellett nyomozni, mi-mivel csereszabatos és ugyanaz.
Szerintem ebben a nagy Gemmában is rengeteg Ran-Love-Bara-Carna-Katana meg mindenféle ilyesmi cucc van, ezeket is nézegesd ha valami gáz van.

dextercapo 2014.10.25. 14:52:48

@alvázvédelem: nekem is volt mar vagy tiz japan belpiacos salient , ran , love2 , sepia stb. europai atlantic , rs , mojito stb
kinai honda gorilla replika
de a dolog ettol meg teny .
az uj adivamon elbol beutott a problema : a karbi talcatomites es a benyacsap , tuszelep is megserult .
kozben nagymotorokon (big , caponord)
es autokon is tapasztaltam az alkohol aldasos hatasait .
totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/01/24/jol_nezze_meg_mit_tankol/
a cikk cime kiakaszto , a megfogalmazasok is nehol , de a gumilap valtozasait erdemes megnezni a galeriaban - ezt nem sok dolog birja ki . eleg egy rossz beszallito vagy egy jonak gondolt megoldas (o-gyurus tomites az uszohaznal) es kesz a baj .

bonfred 2014.10.25. 19:02:41

Jól van, nincs hétvége Csikós cikk nélkül!

Csikós Zsolt 2014.10.25. 20:42:19

Kár egy ilyen keveset futott motort összehasonlítani bármivel, amit használtak is. A modern benzin fél-egy év használat után csodás pusztításra képes a teljes üzemanyagrendszerrel. A km valós, egy gramm kopás nincs semmin, ez az instabil, állot modern benzin pusztítása. No meg a szörnyű utángyártott alkatrészeké.

Csikós Zsolt 2014.10.25. 20:47:48

Ja, az új csappal egy ideig csodás volt, aztán elkezdett leállogatni, most nem indul egyáltalán, nem jön benzin a csapon. Megint a Spacyt használom. Éljen a kínai utángyártás! Előre féltem tőle, igazam lett.

nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2014.10.25. 21:18:35

@no_holy_shit: Majdnem azt akartam írni, hogy az öreg polo 1,4 tdi 5,18-nál tart a legutóbbi ~2000 mért kilométeren (kattanásig tele / megtett km-ek számítás). :D

Igaz városban tény hogy praktikusabb a robesz, de ilyen fogyasztással majdnemhogy nem versenyképes az autóval.

mosön 2014.10.25. 21:22:16

250 es Forsigthot nem szabad eladni!Szebbet lehet venni de jobbat nem.A nejemé 3,2-4,2-ig eszik de akkor 2 személlyel csutka gáz.Városba 3,5 lityi.A lányom Piaggió Zipje ami 50-es ugyan ennyit eszik,meg 2T olajjal bívelődni.

zsolaxxx 2014.10.25. 21:35:10

Csík! Ezek a kínai utángyártott csapok nekem soha nem voltak jók. A régi szétszedhetőst kell megjavlítani, az tartós lesz. Ezek már új korukban azonnal áteresztik a benzint, és nemhogy nem zár el, hanem még a vákuumcsőbe is beengedi a benzint...

alvázvédelem 2014.10.25. 23:14:23

@mosön: már elment :-(
de tényleg ár érték arányban nincs jobb,ma már spacy árban mennek

no_holy_shit 2014.10.26. 01:57:25

@nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk:
vettem par eve egy Yamaha XJ600-t (azert vettem mert 235euro volt 1,5 év TüV-vel, es hogy 6 honapos rendszammal gyüjtöm a bonuszt)
neha voltam vele meloban, de 4.5-t bekajal... Corsa 8.6-t, de LPG-bol. 1,3 mjet panda 4,5-t, de dizelböl...

gazt huzni nyul vagyok, nem motoron nötem fel. TEhat a vegen csak dragabban kozlekedek es kozben megazom.
varosban viszont kiraly a robogo, de vhogy mindig inkabb bringa lesz belole, vagy kocsi, tömegközlekedes

1127ccm 2014.10.26. 07:00:20

Tisztelt Csik ur, ez azo gyuru az elso amit meg kell nezni egy regi japan motoron! A masodik (amit kevesebben ismernek) a keverek allito csavar alatt van egy rugoval es alatettel. Ezek jellemzoen eltunnek-eloregednek...

nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2014.10.26. 10:00:06

@no_holy_shit: Kymco agility 50-esen vagy 50-es cityn agyalogtam el, volt egykettő elérhető árban a használt piacon és ezeknek a fogyasztása sem vészes. Persze megázik az ember. De ilyen hat liter környéki fogyikkal hááát, az komolytalan. Autótól is sokallom. :D

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása