Feje tetejére rakta a motort

Na kérem, így kell ezt csinálni. Indiában is vannak, akik ha messzire utaznak, nem ülnek végig a nyeregben, mert az fárasztó. A motort felpakolják, ők meg csak ülnek a kényelmes buszban, aztán a célnál lemálházzák a motort a csomagok közül, felpattannak a gépre, és már el is tűnnek a helyi forgatagban.

Csakhogy ez India, itt a motorszállítást sem úgy csinálják, mint ahogy azt mi megszoktuk. Mert a motort nem tréleren transzportálják, hanem a helyközi járatú busz tetejére teszik fel, a zsákok, bőröndök és dobozok közé. Oké, ezen nem lepődünk meg nagyon. De hogy viszik fel Indiában a busz tetejére a motort? Tisztára, mint egy automata gépsor, hiszen szinte emberi kéz érintése nélkül történnek a dolgok. Radzsif se nagyon fogja a motort, hiszen a kezeivel a létrába kell kapaszkodni. Ezért a fekete dögöt a feje tetején egyensúlyozza fel vagy négy méter magasba. Egyedül. Pedig a motort négyen emelték fel, és tették a feje búbjára rakott kis párnára. Az emberi test csodákra képes.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr836513015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.07.16. 18:31:39

Hány kilós motor lehet?
Még ha csak 150 kilós akkor sem semmi, ez valami erőművész,jó kemény feje lehet :-) :-)

Ez a demokrácia, nézzétek ilyenekkel lőnek! 2014.07.16. 18:44:48

Ha a segédmotorkerékpárt lehetne vonaton szállítani, én is avval járnék mindenhova.

póli 2014.07.16. 19:51:59

hát biztos nem gerincbeteg a hapikám :)

Taurista robogós 2014.07.16. 22:06:51

Mert,ott gondolom olcsóbb a tömegközlekedés,nem úgy mint nálunk.
Itthon egy 6 litert fogyasztó autó vagy motor még olcsóbban kijön, mint a busz vagy vonat.

Taurista robogós 2014.07.16. 22:15:36

Még a nyáron akartam menni 70km-t vonattal. Közölte a pénztásos,hogy 3ezer valamennyi egy oda-vissza út. Szépen hazasétáltam a 125ös robogóért és góó. Oda-vissza megjártam 1400ft-ból. Nem 1óra 20perc volt egy oda út,hacsek 50pörc.

papugaja 2014.07.16. 23:01:49

Ez vagy OKJ-s rakodószakember, vagy vándorcirkusz.

sanyix 2014.07.17. 00:12:29

ezt hogy a picsába csinálta? Mert így a 125-ös motorok néznek ki, amik legalább 120 kilósak.

Vagy ez egy nagynak látszani próbáló 50-es? De azok is vagy 80 kilósak!

gigabursch 2014.07.17. 05:56:16

Uhhh...

Van még hová fejlődni a közoktatásban a testnevevelésnek.

Erő-egyensúly-kitartás-állóképesség.

mpali35 2014.07.17. 06:58:14

Multkor egy bébielefántot vitt igy fel, mi ahhoz képest egy motor?

an-dee 2014.07.17. 07:54:31

@Taurista robogós: Ez szép, de számold hozzá azért a szervízdíjat is. Egy járműhöz lehet kerékpár, robogó, motor vagy autó nem csak üzemanyag szükséges. Vegyél egy robogót, 10.000km-ig ird össze hogy mit költöttél rá, mindent, ruha, kerék, szervíz, olaj, üzemanyag, mosás stb, majd ezt az összeget oszd el 10.000-rel, meg fogsz lepődni hogy a kapok km költséged az üzemanyag 1,5-2 szerese lesz.

apamacko 2014.07.17. 07:57:32

@Ez a demokrácia, nézzétek ilyenekkel lőnek!:
Mikor Május 1-én felmotoroztunk a MiniRigával és a MiniRomettel Székesfehérvárról Bp-re, ott a Romet Gyújtás hazaindulásnál megadta magát, mi eltoltuk a déliig, és felszáltunk velük a biciklis vagonba. Nem szólt senki. :-)

autofilia.blog.hu/2009/05/07/minimotorok_nagy_kalandja

magyar bucó 2014.07.17. 08:12:58

@an-dee: A ruhát ne számold bele, az már van neki. Az egyszeri beruházás, nincs értelme kilométerre számolni. A többi igaz, de még így is olcsóbb, mint a vonat.

ZYLO 2014.07.17. 08:29:22

A publicitás tuti, mert ha leejtette volna, akkor meg azért kerül be, "-Nézd má', milyen hülye, fején akarta felvinni a motort!"

Kíváncsi vagyok, mennyit utazik, hogy megéri neki ez a mutatvány. Inkább az a valószínűbb, hogy hibás a motor.

Mészáros Laci 2014.07.17. 08:40:08

Szemre ez egy Honda Dream Yuga lehetett, saját tömege köbcentiméterenként egy kilogramm, az (ottani új) ára pedig köbcentiméterenként 1700 forint.

Mészáros Laci 2014.07.17. 08:52:43

www.motorbeam.com/bikes/honda-dream-yuga/honda-dream-yuga-review-performance-specifications-price/

108 ccm, 109 kg, 8.5 lóerő, 50 ezer rúpia.
A fogyasztása 1.5 liter per 100 km körül van, így a 8 literes tankkal 500-600 km-t lehet megtenni, de elég sokáig fog tartani, mert legnagyobb sebessége 80 km/h, elöl-hátul dobfékkel nem is kell több.

kb ezek lennének a munkába járó robogó jellemzői nálunk is, csak az árak el vannak szállva. ezt a regadó miatt még értem is, de a fogyasztást nem.

Lova 2014.07.17. 09:52:16

Indiában a Honda motorok olyanok mint nálunk a Porsche, senki nem használ olyat. Ez egy Bajaj, indiai belpiacos cucc, valszeg Discover. A tömege viszont nagyjából stimmel.
A vonat/busz árakról meg annyit, hogy átszámítva nagyjából 2 Ft/km a viteldíj ELSŐ OSZTÁLYON!
Az persze szarabb mint idehaza a II. osztály, de ha igazán spórolni akarsz, szinte ingyé utazhatsz az ottani harmad (!) osztályon. Csak számíts rá, hogy a 80 személyes vagonban 250-en lesznek és az öledben fog ülni egy kisiskolás csoport vagy három ötven kilós málha.
Személyes tapasztalat :)

Mészáros Laci 2014.07.17. 10:16:22

@Lova:

én nem ismerem az indiai motorokat, csak amikor tavaly a totalbike írt erről a honda motorról, kedvet kaptam hozzá :) és talán ezért láttam bele a gyenge minőségű videóba ezt a típust.

egyébként a honda épp az indiai piacra fejlesztette, másutt nem is forgalmazzák.

Mészáros Laci 2014.07.17. 10:19:10

@Lova:

egyébként ahogy nézem, a Bajaj Discover nem sokkal olcsóbb ennél a hondánál, 10-15%, bár a tárcsafék jobban hangzik.

2014.07.17. 10:33:59

hatalmas kamu videó lehet

magyar bucó 2014.07.17. 10:57:41

@Mészáros Laci:

A flakonok üresek, így nem olyan emberfeletti a teljesítmény. :)
www.theepochtimes.com/n2/images/stories/large/2011/04/14/WATER-51399522.jpg

A képeken általában nem több, mint egy mázsát visznek és kézzel fogják közben. Valamint nem másznak vele létrára.

Mészáros Laci 2014.07.17. 11:02:15

@magyar bucó:

lehetséges (én nem tudom megítélni), de akkor ez a kivétel, a többi képen meglehetősen nagy súlyt visznek a fejükön.

Lova 2014.07.17. 12:42:22

@Mészáros Laci: És egy egész családot elbír:
<a target="_blank" href="http://imageshack.us/photo/my-images/674/560092.jpg/"><img src="http://imagizer.imageshack.us/v2/150x100q90/674/560092.jpg" border="0"></a>

Láttam olyat is, hogy hátul anyu szoptatta a babát menet közben O_o

Mészáros Laci 2014.07.17. 13:04:25

@Lova:

...akkor lehet, hogy értékelni fogod a Dogora című filmet, Kambodzsa arcai (csak képek és ragyogó zene, amiről a történet nem vonja el a figyelmet, mert az nincs), itt a mopedes részlet a filmből:

youtu.be/9Fc6qjCVOeI

2014.07.17. 16:01:55

@Mészáros Laci: és te most komolyan annyira fogyatékos vagy hogy egy sokkal könnyebb dolgot összehasonlítasz egy nagy darab motorral? -.-

Lova 2014.07.17. 17:28:32

Ez nagyon jó, totál ilyen élőben is.
Kambodzsa (és Vietnám) amúgy is még rajta van a listán.
Ezzel a filmmel fogok hangolódni. :)

Taurista robogós 2014.07.17. 18:15:43

Azért kiváncsi lennék,hogy ázsiában ha valami ügyet kell intézni 200-300km-re mivel indúlnak el? Fejemet rá,hogy mopedel is nekivágnak.

Mészáros Laci 2014.07.17. 18:17:45

@Barát Csaba:

Igen, sajnos, sokan mondják.

Nem tudom, hogy száz kilóval lehet-e így mászni. Egy kőműveletlen, aki ciszternát betonozott nálam vagy tizenöt éve, két cementes zsákot vitt a két hóna alatt, nem a mostani kicsikból, hanem még a régi ötvenkilósakból.

Megnéztem a pasi mozgását, ahogy a létrán mászott, látszik rajta, hogy nagy súlyt cipel a fején. De hogy hatvan vagy száztíz kilót, azt nem tudom.

Mészáros Laci 2014.07.17. 18:18:20

@Taurista robogós:

nincs olyan ügy.

ha mégis, akkor busszal mennek

Taurista robogós 2014.07.17. 20:14:54

2 cementes zsákot,bármely 80kg feletti egészséges férfinak el kell bírni.

Taurista robogós 2014.07.17. 20:26:16

@Mészáros Laci: Még Magyarországon se lakik mindenki busz közelben. Vagy nem biztos,hogy arra az adott helyre,megy busz. Ahol valami dolga van.

Anno én is mentem mopedel (peugeot 103) 100km-eket mert vagy nem ment oda tömegközlekedés vagy csak nagy szop@s árán. Azaz 24órán túl,tartott volna a lejutás. Mopeddel 110km 6óra alatt (kaja,pisi,cigi,több helyen is)

magyar bucó 2014.07.18. 05:59:22

"Mopeddel 110km 6óra alatt (kaja,pisi,cigi,több helyen is)"

Ezt hogy? Én 50-et szoktam menni robogóval, az másfél óra, benne keresztül Budapesten...

Taurista robogós 2014.07.18. 14:12:56

Hogy, hogy? Hát lassan. De még így is fele annyi idő mint a tömegközlekedés.

Robogóval 100km-t 2-2,5óra alatt lenyomok. Hosszabb túrákon a napi 500km-is megvan. Reggeltől-estíg. Papás tempóban,én nem szeretek megállni pihenni. (álló munkában megértem,hogy az ember le ül pihenni. Én meg ülő munka után álljak fel pihenni? :) Hokedlin van hely nyújtózkodni,izegni-mozogni.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása