Már a klasszikusok között

Csikóssal tegnap este azon vitatkoztunk, hogy csak nekem maradt-e ki eddig, hogy a Wankel-motornak velejéig kétütemű hangja van, vagy önök közül mindenkinek. Hallottam már alaposan kihúzatott RX-8-at, sőt szerencsére vezettem is, semmi kétüteműség. Ez itt viszont egy Mazda 110S Cosmo Sport, a bolygódugattyús technikára épülő autózás egyik őseredetije és bizony pömpörög. A típust a hatvanas évek elején kezdték fejleszteni, majd 1967-ben dobták piacra. Kéttárcsás motorja kezdetben 110 lóerős volt, a kamrák térfogata, egyenként 491 köbcenti. Később megváltoztatták a vezérlési időket, a teljesítmény 128 lóerőre emelkedett. Lehet, hogy a Wankel-technika története az autótörténelem leghosszabb nyilvános haldoklása, de nagyon érdekes egy ilyen autó az Ennstal mezőnyében.

Sajnos belebeszélek a felvételbe, pedig a mély hallgatás az egyetlen adekvát reakció, amikor a sok-sok Porsche után egyszer csak megérkezik egy nagyon igényesen megépített Mercedes-Benz W109 6.3. A hatvanas évek végének csúcsmodelljére épül. Motorja az M100-as jelű V8-as, a többit viszont nem tudhatjuk. A kék autó versenyszerű, de utólagos építés lehet, nem teljesen egyezik példaképével a legendás Red Piggel, vagyis a világ első AMG-nek nevezett Mercedeszével. A hátsó futóműterpesz azért adja, nem? Zsolt szerint egyszerűen csak gond van a hátsó felfüggesztéssel.

Mit keres ez a mazsolaformájú bácsi a finom bőrkesztyűs kezekkel irányított drágaságok sorában? Hát csak annyit, hogy ő egy igazi sztár a sok tucatmilliomos társaságában. Ebben a Miniben maga a rali professzor Rauno Aaltonen ül. A finn ralivilágbajnok 1973-tól versenyzett, és rengeteg nemzetközi versenyt nyert, többek közt Minivel. A Monte Carlo Rally egykori nagymenője hetvenhat évesen ott parolázott mindenkivel, az egyik legnyitottabb résztvevő az Ennstal Classicon. Remélem, holnap látom még csapatni, amíg itt vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr736502055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mtk001 2014.07.12. 10:04:49

Szerintem nem a széria kétüteműhöz hasonlít, hanem az NDK-ás szupertuning Trabikéhoz.

Gomulka Béla 2014.07.12. 10:56:11

Nincs po"ro"m-po"m-po"m, ugrabugra alapjárat. A kipufogó hangja, az hasonló. Lehet hogy sokat és elégetlent fúj bele, mint ahogy a kétu"temu"ek is, és azért?

bervas · http://mt10.blog.hu 2014.07.12. 11:56:20

Ezek a korai Wankelek résvezérlésűek, és a gázok ugyanúgy lengenek a szívó és kipufogó oldalon, mint egy kétüteműnél.

Itt a Ro hangja, az is kicsit pömpörög. Ez részben a túl olajos keverék miatt is van:
www.youtube.com/watch?v=_MHJw5HdR00#t=75

Az Rx-8 már kapott mindenféle csappantyúkat szívó oldalon, azért civilizáltabb a hangja és a viselkedése.

stofilol 2014.07.12. 18:12:44

az akkori merciken ültetve-terhelve teljesen normális a terpesztés ....

ismerni kellene a hátsó futóművét...

ráadásul,ha lógása van, sem terpeszteni fog.

Csikós Zsolt 2014.07.14. 07:52:58

@stofilol:
Ismeri. Eingelenk-Pendelachse. Ha ülteted, terpeszt.

Ismerni kellene a hátsó futóművet inkább oda. Ja, és nem kéne kötözködni, csak ha tudjuk.

Szkotti 2014.07.14. 13:05:03

Mikor először hallottam Kincses István RX7 pályaautóját, esküszöm, egy haragos Barkas ugrott be a hang alapján...

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása