A világ legrondább motorjai? 

Amikor néhány hete a Johammer J1-eséről olvastam, a megosztó formát látva felmerült bennem a kérdés, hogy vajon melyek lehetnek minden idők legrandább motorkerékpárjai. Nem könnyű kérdés, hiszen ízlésről nincs túl sok értelme vitatkozni, ráadásul a témában már számos toplista készült. Az ezeken szereplő gépek döntő többségét nemhogy nem találom csúnyának, de kifejezetten tetszenek is. A Robogó blog gazdája, Kőbájker korábban már összegyűjtötte minden idők talán legcsúnyább robogóit, én pedig most a nagymotorok közül válogattam.

Johammer-J1-electric-motorcycle-7

Egy ilyen listán mindenképpen helyet kell szorítanom a Bimota DB3-asnak, ismertebb nevén a Mantrának. A kis olasz cég a kilencvenes évek második felében, 1995-től 1998-ig gyártotta ezt a roadstert. 904 köbcentis kéthengerese 86 lovas teljesítményt és 90 newtonméteres csúcsnyomatékot tud leadni. Kevesebb mint ötszáz darabot gyártottak belőle, de ez talán nem is baj: csúnyasága talán a fejidomban és a tankot borító műanyag burkolatban rejlik, de az első sárvédő rögzítése is igen érdekes.

Bimota-Mantra

A BMW-ről általában nem a csúnya motorok jutnak az ember eszébe. Gondoljunk csak a kilencvenedik születésnapra készített R nineT-ra - ugye? Ha viszont visszatekintünk a nyolcvanas évek végére, akkor mégis találunk valamit: a K1-est 1988-tól 1993-ig gyártották. Nem spóroltak a műanyaggal, hatalmas burkolatokkal látták el a sport-túragépet. Ennek két eredménye lett: az egyik a kor motorkerékpárjaihoz képest kimondottan jó, 0,34-es légellenállási tényező. A másik pedig a sokak szemében ormótlan forma.

K1 SIDE Schlosser

Ma már a Ducati Multistrada sem számít csúnya motornak, ez azonban nem volt mindig így. A kétezres évek első felében alkalmazott fejidom és az érdekes formájú fényszóró igen érdekes karaktert kölcsönzött az olasz túragépnek - igaz, szélvédelme viszonylag hatékony volt. Hab a tortán, hogy a plexi a fejidomtól külön, a kormánnyal együtt mozog.

Ducati Multistrada 1100 2007 08 1024x768

A Topper a Harley-Davidson egyetlen robogójaként kakukktojásnak számít ebben a posztban. A hatvanas években gyártották, ma már kevésbé ismert. 165 köbcentis kétütemű egyhengeres hajtotta, elöl-hátul dobfékkel szerelték. A Harley aztán gyorsan felhagyott a robogógyártással, és azóta nem is igazán kísérleteztek hasonlóval. Ma már csak elvétve bukkan fel egy-egy Topper a hirdetőoldalakon, ezekért a példányokért akár egy-kétmillió forintnyi dollárt is elkérnek.

harley-davidson-topper-1-4140

Hangyászszerű ábrázatával került a listára a KTM 690SM supermotója. Ehhez hátul kacsafarok és az égnek meredő dupla kipufogó társul, hogy igazán megosztó legyen. Külseje vagy tetszik valakinek, vagy nem, műszakilag azonban nagyon is rendben van. Ahogy az osztrákoktól megszokhattuk, ez is egy kezes, agilis gép, elődjéhez képest kissé visszafogottabb teljesítménnyel.

KTM LC4 690 Supermoto 07

A klasszikus Suzuki Katanáról, vagyis a GSX 1100 S-ről is elmondható, hogy formáját lehet imádni, és lehet borzongani is tőle. A terveket egyébként a bajor Target Design készítette, a korábbi BMW-dizájner, Hans Muth vezetésével. Több variáció is készült belőle, ED-1, valamint ED-2 néven, utóbbit az 1980-as kölni Intermot szalonon mutatták be. A sorozatgyártású változat 1981-re született meg.

S  gsx 1100 s katana 1000x671

A Triumph ugyancsak képes gyönyörű és kevésbé szép motorok gyártására is. A Tiger 955i ufószerű fejidommal riogat, az összképen pedig nem túl sokat javít a zöld fényezés sem. 955 köbcentis, négyütemű háromhengerese kellően erős, 104 lovas, legnagyobb nyomatéka 92 newtonméter. Huszonnégy literes üzemanyagtankjával akár nagyobb túrákra is alkalmas az enduró, hatótávja 320 kilométer körüli.

Triumph Tiger 955i 01  5

A lista végére maradt egy kevésbé ismert klasszikus. A Vincent Motorcycle 1954 és 1955 közt, mindössze egyetlen esztendeig gyártotta a Black Knightot. A brit gyártó egyébként több, kimondottan szép motort is készített az ötvenes évek elején, de a Black Knight sokak szemében nem illeszkedett ezek sorába. Talán a félig burkolt hátsó kerék és a szinte függőlegesen álló fejidom az, ami kicsit furcsává teszi a motort. Az aukciókon akár 10 millió forint fölötti összegeket is kifizetnek egy példányért.

07 vincent hrd black knight.jpg (1000x671)

Nem ért egyet a fenti listával? Vagy éppen hiányol valamit? Mondja el a kommentablakban!

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr726118051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gomulka Béla 2014.05.05. 18:20:42

A Katanát nem kéne bántani. Lehet hogy csak azért, mert fiatal voltam és ábrándos, de engem nagyon megfogott. Illetve: ha a Katana csúnya, akkor az MZ Tropy is az, meg a Cseh (-szlovák) robogó variáns, Tatran vagy mi volt a neve.

Gomulka Béla 2014.05.05. 18:22:21

Meg a Jawa Pioner - az viszont nem bántjuk, mert kis városom két legendája is avval járt, és ez magában piedesztálra emeli a modellt.

Schütii 2014.05.05. 19:15:07

A Cezeta is bőven ráfér erre a listára.

Suraki 2014.05.05. 19:21:50

A rondaság erősen szubjektív.
(számomra pl a custom/chopper kategória 99%-a a giccs szinonímája, pedig jelentős rajongótáboruk van és ők biztos nem így látják)
Így inkább a saját korában "meg nem értett motorok" néven emlegetném ezt a gyűjtést, ezzel kicsit objektívebben kezelendő a kérdést. Így lazán itt a helye a Honda DN-01-nek. Illetve az utódjelölt NM4 is hasonló génkészlettel bír. Ha már a K1 a listán volt feltétlen befutó egy másik kedvenc az F650CS is.
Szívesen hallanék még a 70-es évek előtti néputálat tárgyairól, ha valaki rálátott már akkor a nemzetközi motorpiacra, az ne tartsa magában! :-)

decompression 2014.05.05. 19:22:10

Nem akarom mélyen kivesézni senki szubjektív ízlését, de azért a mihez tartás végett: - ha szar a DB3 akkor tessék a cikkbe mellé irni a BMW F650CS-t és a Yamaha TDM-et is.

Ha a Multistrada-ról a szerző is úgy ír hogy érdekes ne adj isten megosztó a formaterve, akkor minek veszi fel a listára?! Ugyan ez igaz a Katanára is. A nagyja meg csak középszerű.

Hiányoltam a listáról viszont az Aprilia Motó 6.5-öt, ami a Johammer mellett már nem is olyan para, de na, a Honda v45 Magnát és a Valkyrie Rune-t, a Suzuki Hayabusát meg a HD Road Glide Ultrát. Illetve ott kell lennie a BMW R1200C-nek is a dobogón. Meg néha elgurult a pöttyös a Voxan-nál és a Victory.

joejoe1974 2014.05.05. 19:25:07

A Katana gyönyörű motor
,sajnos a mai gépek sokkal rondábbak,főleg hogy szinte egy kaptafára készülnek.

decompression 2014.05.05. 19:25:27

Meg még néhány, amit nem is rég mutatott az egyik munkatársam, csak eddig nem jutott eszembe ez a beszélgetés. Szóval Ducati Paso és Honda Pacific Coast. Mind a kettő egy műanyag ételhordó Wartburg lámpákkal. :-D

decompression 2014.05.05. 19:30:49

@joejoe1974: hát naked és sport/sporttúra vonalon sajnos igen. Tisztelettel a kivételnek. Rovarfej és kalap-kabát. :-(

Suraki 2014.05.05. 19:32:22

@decompression: ó igen, kitűnő lista! :-)
Bár én azokat a motorokat kihúznám a sorból, amiből azonos néven folytatás készült (multistrada, haya,...), hiszen ez éppen a sikerüket bizonyítja.

Lendvai Zsolt 2014.05.05. 19:38:10

@decompression: Bizony, van ebben a listában is valami. :)
Bár a Paso először még nálam is szerepelt a listán, aztán ahogy nézegettem egyre többet, elkezdett tetszeni. Ez is mutatja, mennyire vékony a határ néha az érdekes/különleges meg a csúnya között.

decompression 2014.05.05. 19:38:15

@Suraki: jogos módszer, jól kiszűri az egyeni ízlésben rejlő szélsőségeket.

Bónusz pontokért még kettő, Moto Morini Rebello (Jézusom) és Grandpasso. Utóbbiról nekem kizárólag Wall-E jut az eszembe (idősebbeknek Johnny-5). :-) Amúgy a passo még járhat úgy mint az első generációs Multistrada, miszerint idővel beérik a forma, de nálam egyelőre NEM.

Hun_Fighter 2014.05.05. 19:38:56

K1 és a Katana szerintem nem érdemli meg, hogy a listán legyenek. Helyükre mehetne a Cezeta és a VStrom. :)

decompression 2014.05.05. 19:46:56

@Lendvai Zsolt: nekem hasonló perverzióm van a Honda CBR1000F iránt, az is egy szappan, de valahogy jobb illatú mint a többi. :-) Bár annál nagyon sokat számít a szín, egy fehér-piros kék üléssel kíván egy ízlést, - itt elnézést kérek magamtól - de mondjuk egy szürke teljesen korrekt és átlagos túrasport vas, minden kultúrkörben abszolút élhető. :-)

mükkemakk 2014.05.05. 19:57:13

áááá a CBR1000 F volt a nagyon vágyott űrjármű 1988 körül.... no, meg Sabrina keblei!

ANTI-SQUIRREL 2014.05.05. 20:05:24

Erdekes cikk, koszi a valogatast!

Szerintem is ez nagyon nezopont kerdese hogy mi csunya es mi nem. BMW F650 es TDM Yamaha. Nekem mindketto nagyon bejon, persze en Enduro parti vagyok szoval ez ertheto.
Amugy regen ki nem alhattam a Choppereket, most meg valahogy bejonnek.
Persze amikor motort vettem munkaba jarni, mert atom sokba kerul a vonat, igy nem a chopperek kozul valasztottam. Egyreszt vagy 50%-al tobbe kerulnek mint barmely mas motor, masreszt nem lehet veluk varosban lavirozni.
Szoval ebbol a listabol siman a Triumh, Suzuki, KTM es Ducati bejon. Mondjuk a Ducati nem kene, mert mind atom megbizhatatlan mint tudjuk. Amugy ez a modell kegyetlenul draga, multkor lattam az ebay-en es ugy licitaltak ra mint Afrikaban az ivovizre.

Hun_Fighter 2014.05.05. 20:05:49

@decompression: Pedig az a legszebb (fehér-piros, kék üléssel), a hófehér felnijeivel... Az volt a Hurricane fantázianevű. :) www.motorera.com/honda/h1000/hurrican/cbr1000f-90a.jpg

decompression 2014.05.05. 20:08:31

@Hun_Fighter: hát épp ez az, nekem is az tetszik a legjobban, de ha mutatom valakinek az általános reakció nem ez. :-)

Hun_Fighter 2014.05.05. 20:10:43

@decompression: A zseniket sosem akarják megérteni... :) Én bárkinek a jobb kezét odaadnám, ha szert tehetnék egy jó állapotúra. :D

mt-03 2014.05.05. 20:16:01

hat ja a katana baromi jol nez ki, nem is ertem hogy lehet ilyen listan. a k1 se rossz, de nem csunya.
ha mar bmw akkor az f65cs, na az hanyinger.

dummyname · http://budapestdailyreview.com/wineguide 2014.05.05. 20:40:48

Én még csúnya Vincent-t nem láttam. Ez sem az.

Viszont ha egyszer látnék végre egy HD-t vagy japán cruisert ami ízléses...

Oldm4n 2014.05.05. 20:43:19

A KATANA??? Ember, be vagytok rúgva?! o.O
K1? Ennyire nem volt mit ide tenni? Nekem tetszik! Ne kövezzetek meg. (Főleg, hogy nem mondtam hogy JEHOVA! ÁÁááááá... (puffogás))

Hun_Fighter 2014.05.05. 20:43:20

@dummyname: A cruisernek TILOS ízlésesnek lennie, a célcsoport elvárásai miatt.
Sajnos nekem is tetszenek... :DDDDD

Hun_Fighter 2014.05.05. 20:44:24

@dummyname: A cruisernek TILOS ízlésesnek lennie, a célcsoport elvárásai miatt.
Sajnos nekem is tetszenek... :DDDDD

Hun_Fighter 2014.05.05. 20:45:13

@dummyname: A cruisernek TILOS ízlésesnek lennie, a célcsoport elvárásai miatt.
Sajnos nekem is tetszenek... :DDDDD

Hun_Fighter 2014.05.05. 20:46:40

Nahhhhhhh... Hát bocsánat, sokadszorra frissítettem és nem jelent meg a kommentem, aztán meg mutatja a mellékelt ábra a helyzetet...

dummyname · http://budapestdailyreview.com/wineguide 2014.05.05. 20:47:00

@Hun_Fighter: nagyon köszönöm, ez az első elfogadható magyarázat amit eddig hallottam, ilyen közel még sosem kerültem ahhoz, hogy megértsem ezt a célcsoportot. És neked ez csak úgy csípőből megy...

Hun_Fighter 2014.05.05. 20:56:28

@dummyname: De most tényleg. Az ízlésesség valamilyen szinten visszafogottságot is jelent (nem egyenlő a szerénységgel, vagy a jellegtelenséggel), egy cruiser pedig nem lehet visszafogott, hisz akkor már nem az lenne. :)

Tényleg nem akartam semmilyen negatív színben senkit és semmit feltüntetni, de az igazság néha akkor is fájhat, ha amúgy nem kéne. Mint említettem, nekem is tetszenek a cruiserek, de még érnie kell az elhatározásnak, hogy szert is tegyek egyre.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.05.05. 21:07:23

Nekem is tetszik a K1 főleg amikor megjelent.
A legrondább motor egyértelműen a Jawa Mustang:-)

dummyname · http://budapestdailyreview.com/wineguide 2014.05.05. 21:08:02

@Hun_Fighter: az előbb már majdnem értettem.

Most akkor azért szeretjük a cruiser-t, mert (per definíció) nem lehet visszafogott, vagy azért nem lehet visszafogott, mert így szeretjük? Vagy másért szeretjük, de mellesleg nem visszafogott?

tiborr72 2014.05.05. 21:11:47

A BMW 1200 ST is befér a listára, de nagyon!

T1OK3 2014.05.05. 21:21:19

Nem tartozik a kommentem szorosan a cikkhez,de valaki a Totalcar/Totalbike-nál írhatna a kínai elektomos vagy benzinmotoros biciklikről.Na azok giccs és a hányinger keverékei!A közlekedésben való részvételükről nem is beszélve.

oldbikers 2014.05.05. 21:34:26

Suzuki Katana forever!

kzolee 2014.05.05. 21:35:19

Hamár a BMW, akkor az ST?

www.carsbase.com/photo/BMW-R1200ST_mp2_pic_19722.jpg

A Katanát nem értem én sem, az márpedig szép.

akos27 2014.05.05. 22:18:23

@bakonyibetyarbandi81: az gyönyörű!...nekem. ;-) Amikor címlapra került anno a Motorrevün akkor kezdtem újra vásárolni.
Szeretem a Guzzit de ez inkább "érdekes" volt mint szép: www.motorcyclespecs.co.za/Gallery%20%20A/Moto%20Guzzi%20V10%20Centauro%20%203.jpg

decompression 2014.05.05. 22:35:57

@románc cuvée: Ha már retek robogó, akkor mindenki emlékezzen meg a Honda EZ90 Cub-ról. Mondjuk nem hiába az antikrisztus felesége járt ilyennel! :-D (legalábbis a Végítélet című filmben, az eredeti King könyvben Vespával nyomta)

Majdénmegmondom 2014.05.05. 23:21:07

Szinte mindegyik kéne a fenti listáról.

Quattroman 2014.05.05. 23:25:28

valahogy mindenki elsiklott a BMW C1 mellett.
azon kívül hogy ronda, roppant magas a súlypontja, szerintem szarul is motorozható.
és még az állványra rakása is külön procedúra....

Kron 2014.05.06. 01:05:16

K1??? a maga korában az egyik legszebb motor volt, a Katana formaterve pedig még a ma is időtálló. simán hozzámérhető külsőben, stílusban egy mai CB1100-hoz.

Szabi01 2014.05.06. 08:47:33

Ízlés kérdése, vannak köztük furcsa motorok, meg korukat meghaladó kinézetőek is köztük. De ezek legalább egyediek kicsit.
Nekem a legrondábbak a softchopper-ek. Főleg a 80-90-es évek japánjai, de mondjuk a Motoguzzi Nevada is elég erős versenyző.
Ezek annyira egységesen semmilyenek és annyira aránytalan túlcsicsázott vackok, hogy ki sem tudnék emelni közülük egyet sem. Mind nagyon ronda!
És ez a vonal ma is tovább él a kínai kis chopperekben.
Legviccesebbek a gyárilag szegecselt bőrtáskás és a markolatokon önkorbácsoló bőrszíjjakkal szerelt 125ccm-es változatok.
Márpedig, ha gyártják, akkor veszi is valaki. Tehát van akinek ez is tetszik.

daxember 2014.05.06. 09:45:07

Ha már JAWA: A JAWA Mustang ! ?
Nem tudok egy olyan pontját sem, amitől ne hánynék .

Bilok 2014.05.06. 10:42:48

Ezeknek a többségét inkább csak érdekesnek nevezném, 1-2 kivételével erős túlzás a világ legrondább motorjai közé sorolni őket. Az én szememben még a Suzuki SV 650-nek és GSXF 750-nek is sokkal inkább itt lenne a helye, mint ezek közül szinte bárminek.

kőbájker · http://robogo.blog.hu 2014.05.06. 10:53:59

@Szabi01: Én is így gondoltam sokáig.

De azért nézd meg ezt: www.youtube.com/watch?v=iORT5E6Hbkc

Sok ronda motor van, a régi BMW-k például simán, de az első CBR 1000 is igen rút, vagy a púpos GSXR.

Persze a rútságban is gyakran van szépség.

Lehetne ezt a cikket még ragozni. Mondjuk a Katanáért jár egy tockos a Szimós Zsoltinak!

gumitamin 2014.05.06. 11:20:04

Bármelyiket elfogadnám innen, egyik se ronda, sőt (KTM, Triumph, Suzuki, Ducati)!

Hun_Fighter 2014.05.06. 11:20:15

@dummyname: A kérdés jó, de nem egyszerű. Azt gondolom, hogy a cruiser, mint kategória eredetileg azért jött létre, hogy ő és tulajdonosa kiemelkedjen (kiváljon) a tömegből, egyedi és mással össze nem téveszthető legyen, életszemléletet közöljön mások számára és egyértelműsítse, hogy a motor gazdája nem kívánja a konvenciók jól kitaposott útját járni. Sokan azért vesznek ilyen motort, mert azt remélik, hogy ezzel közelebb kerülhetnek a "cruiserség" alapvetéseihez és legalább kicsit megérinti őket az, amit keresnek. Mások azért vesznek ilyen motort (ezek közé tartozom én magam is), mert esztétikai szempontból fogékonyak a formára, színekre, a stílusra. Nem keresnek mögötte semmilyen emocionális, pláne spirituális alapokat.

Összegezve azt gondolom, hogy azért szeretjük, mert ilyenek, és azért nem lehetnek már másmilyenek. Ha megnézed, a cruiserek estében a gyártók egy modellfrissítés, vagy új modell esetén nagyon-nagyon óvatosan nyúlnak a formákhoz és a technikához. Ez nem véletlen, a stílusjegyeket így vagy úgy, de meg kell tartani. Persze a modern technika beszivárog ebbe a szegmensbe is, hisz a célcsoport jelentősen felhígult, ám a vízhűtőt igyekeznek jól eldugni, a vízhűtéses blokkok hengerein ál-hűtőbordákat alakítanak ki, sorolhatnám. Azt hiszem, simán megérne ez a téma egy külön cikket, vagy akár cikk-sorozatot a TB-n... :)

Hun_Fighter 2014.05.06. 12:07:40

@Bilok: Mint GSXF 750 tulaj, határozottan tiltakozom!!! :)

Bilok 2014.05.06. 12:17:13

@Hun_Fighter: bocsánat, a tied szép, én a többiekére gondoltam. :)

conmorientes 2014.05.06. 12:20:01

Úgy látom megint bennem van a hiba...

A katanán és a KTM-en kívül ugyanis mindegyikben gondolkodtam már. Egy Mantarát néhány éve majdnem meg is vettem:)
Szerintem ugyanis ezek az izgalmas és szép motorok, nem pedig a fősodor.

Hun_Fighter 2014.05.06. 12:25:33

@Bilok: Nah, így már más. Már majdnem küldtem neked egy VStrom posztert büntiből... :)))

ZON 2014.05.06. 12:57:26

Régebbről : Velocette Le (valami postásmotornak készült, ha jól tudom)

Na, az első Hesketh V1000 sem kecses vonalaival hódított...

1127ccm 2014.05.06. 13:00:42

Sokan leirtak mar de a katana es a k1 is gyonyoru. Cagiva freccia c10. Norton commander(bar ez a motor miatt miatt elfogadhato) yamaha trx850. Kawa gts. Ducatinak is volt valami rut szeriaja talan ss?!

Pepejoe 2014.05.06. 13:02:30

A legszebb motorokról nem lesz egy ilyen kis összeállítás?

joejoe1974 2014.05.06. 19:14:07

@bakonyibetyarbandi81: Épp írni akartam tegnap azt a gépet.

joejoe1974 2014.05.06. 19:15:21

Személy szerint a Ducati sportmotorjai is felkerülnének a listára,a 998r utáni időszakból.Az amcsi stílus hazavágta az olasz szépséget.

korzo 2014.05.06. 20:38:56

Ki kellett mennem a garázsba megvigasztalni a Multistradámat (c:

559 2014.05.06. 21:03:33

@Schütii: Szerintem listavezető! :)

Bq 2014.05.06. 22:29:01

@kőbájker: Naja, a Katanáért tockoshoz csatlakozom :) A púpos Gixxer meg tényleg csúf a dupla lámpájával, de már annyira ritka belőle a gyári, hogy kultusza van annak is...

gezasz 2014.05.10. 19:35:21

A TDM nem csúnya csak szokatlan a szemnek. Régebben én is rondának láttam ma már van egy a garázsban és tetszik.

gezasz 2014.05.10. 19:36:44

A Katana meg szép, régen is az volt nekem, ma meg már egyenesen gyönyörű

Katana750 2014.05.13. 18:16:13

@gezasz: Nekem most is meg van. Igaz 750es, igaz bukólámpás, de mégis csak a Katana. Soha nem adnám semmiért. '86os, '91 óta a tulajdonom és imádom.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása