Meglopták a japán utazót

Rendszeres olvasóink közül talán sokan emlékeznek még Aoki Kunio történetére. A japán világutazó kettőötvenes Suzuki Djebeljével átmotorozott többek közt Szibérián, Ukrajnán és Románián is. Magyarországra érve a Király utcai hostelben szállt meg, ám motorját reggelre ellopták. Kunio minden reménye ellenére a Suzuki nem került meg, Zengő Zoltán segítségével azonban egy Honda Dominatorral folytathatta útját. Mielőtt továbbindult, még hozzánk is benézett a szerkesztőségbe. Igaz, útja ezt követően sem volt kalandoktól mentes.

5412712 a6dcea6fa6224a65141fbaab1011a00e wm
Forrás: kerekagy.blog.hu

Úgy tűnik, a japán világvándoroknak továbbra sem hoz szerencsét Budapest: Yoshihiro Shimadát bringájától fosztották meg a Kertész utcában. Yoshihiro pénteken érkezett Magyarországra, kerékpárját pedig a szállást adó bérház udvarán zárta le. Másnapra a sodronylakatot levágták, a biciklinek pedig hűlt helye sem volt.

A japán fiú öt éve indult útnak, érintette Észak- és Dél-Amerikát, Afrikát és Európát is. Útja során több mint 50 ezer kilométert kerekezett, és számos országban megfordult. Hozzánk Ukrajna, Moldova és Románia átszelése után érkezett meg. Saját honlapján naplót vezet, így kalandos útját angolul is nyomon követhetjük.

2012-0818-sahara2
Forrás: on-the-pla.net

Yoshihiro egy német, Riese und Müller gyártmányú kerékpárral rótta a kilométereket. A BD-1-es jelzésű, ezüstszínű Birdy egy kiskerekű, összecsukható modell. A japán utazó elsősorban nem is az anyagi veszteség miatt szeretné mindenáron előkeríteni a biciklit: az elmúlt öt évben rengeteg élményt szerzett a nyeregben, így érzelmi okok miatt lenne nagyon fontos, hogy megtalálja.

5412710 c2bdac363f2298d70aab03ace0dc148a wm
Forrás: kerekagy.blog.hu

A japán fiú a message@on-the-pla.net e-mailcímre várja azoknak a jelentkezését, akik látták a kerékpárt, vagy bármilyen, hasznosítható információval rendelkeznek róla.

A bejegyzés trackback címe:

http://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr495774083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ghostdog75 2014.01.21. 21:09:41

www.youtube.com/watch?v=lWqeHVOQa58

:-(
Részvétem.

Ui: lesz gyűjtés új cangára?(pirul)

akos696 · www.focusauto.hu 2014.01.21. 21:11:50

Szerencsétlen! Remélem, hogy meglesz! Majd nyitott szemmel fürkészem az oldalakat. Amúgy elég lehangoló, hogy ilyen méreteket öltött a járműlopás (is). És a mi kis nemzeti "kincsünk", a rendőrségünk nem, hogy nem tesz semmit, hanem egyenesen akadályozza azokat, akik tesznek, mint pl a tolvajkergetők.

kermi 2014.01.21. 21:20:27

Elég szomorú, hogy mindig ilyenekről értesülhetünk. Nincs komoly következménye a bringalopásnak, meg úgy általában a lopásnak se nálunk. A rendőrök se nagyon keresik, a bíróságok is tesznek rá, ha véletlenül mégis eléjük kerülne egy tolvaj. Szinte bocsánatos bűn. :(

sunblind 2014.01.21. 21:25:51

Több traffipax kéne.

Csizirájder 2014.01.21. 21:30:38

Ez szégyen. :( Rakás szar ez az ország, ez a helyzet.

Boka1 2014.01.21. 21:36:56

Dózsa György úti piacon 10 ezerért visszaveheti.

Zoltan Csorosz 2014.01.21. 21:37:20

@Csizirájder: +1
El kéne innen húzni ... vagy tekerni, amig van mivel. :)
Ja, nekem is megfújták mindkét bringámat egy füst alatt. Az egész tárolóban von vagy harminc, de az én (mi) kettőnk kellett neki.
Ez van, de legalább pár éhes száj/heroinfüggő kar megtelt anyaggal.
Ez a dolog ad csak erőt, elviselni hiányukat.

srank 2014.01.21. 21:39:04

országimidzs, jó nagy szégyen, hogy nálunk primitívebbnek mondott országokat megjárt ilyen probléma nélkül ...

cso zsi 2014.01.21. 21:44:58

Király utca, Kertész utca.
Védett övezetek...

Tapogatott Kukorica 2014.01.21. 22:01:36

Vagy 10 percbe telt, mire rajottem, hogy ket kulonbozo japan utazo is jart Magyarorszagon, es mindketto talalkozott norveg turistakkal. Pech, de benne volt a pakliban.

tukacsakos 2014.01.21. 22:16:59

MacGywer tárcáját is ellopták Budapesten. Kemény környék.

Pasas 2014.01.21. 22:25:02

Welcome to Hungary, guys!

csubakkapákó 2014.01.21. 22:36:35

Amellett, hogy sajnálom a csávót és a lopásért általában véve itt már nemhogy kéz, hanem láblevágás is simán kijárna minden rohadt tetves bebizonyított elkövetőnek, az a véleményem, hogy ezért a "kerékpárért" bizony nem kár. Ez kb. olyan, mint amikor az a szerencse ér, hogy a 150 kg.-os, bűnronda házisárkány feleség lelép a postással. Őt is meg lehetett szokni, de mennyivel jobb nélküle :-)
Vegyünk neki egy lopott tecsós montenbájkot valamelyik "lomistól" adok bele 500-at, azzal lehet, még a holdra is elteker ezután a roller után.

Árpádné, Pehely 2014.01.21. 22:46:44

@Csizirájder: Szívemből szólsz, én is így érzek.

ccvv 2014.01.21. 23:15:27

@csubakkapákó: én meg azt hiszem, hogy ez egy elég komoly bringa, kb. űrtechnika gyermekkorunkban kempingjéez képest.

TaaT 2014.01.22. 00:12:37

@csubakkapákó: "az a véleményem, hogy ezért a "kerékpárért" bizony nem kár."

www.youtube.com/watch?v=Wime96rfSFM

Majdénmegmondom 2014.01.22. 01:02:14

Basszus... Ez egy két-háromezer eurós bicaj! Megy Kunio Suzukija és Brad Pitt Leicája mellé, a "Magyarország bemutatkozik a világnak" tablóra. :(

Liba Tóni 2014.01.22. 05:49:49

Milyen sötét(börű) ország vagyunk. Idejönnek a kedves turisták és értékeiktől megfosztva távoznak. Érdekesen értelmezzük az idegenforgalmat...

A dologban az az egyedüli megnyugtató, hogy ha mi itt ebben a kis országban hosszú távon is képesek voltunk eddig túlélni, a világ bármely pontján röhögve megélünk. Így voltam ezzel, amikor rémhíreket hallottam nagyon-nagyon régen az olaszok vezetési stílusáról, aztán eljutottam Olaszországba és rájöttem, hogy egy könnyed délutáni budapesti dugóra emlékeztet a legnagyobb közlekedési káoszuk is.

malátadzsúsz 2014.01.22. 05:55:55

szolgálunk és védünk ! (kisebbségieket és mindent túlélőket , valamint Menórákat és zsinagógákat ). Welcome to Hungary guys

csubakkapákó 2014.01.22. 08:15:46

@ccvv: nem azt vitatom, hogy jó-e, meg micsoda technika, hanem azt akartam csak mondani, hogy szerintem kibaszott ronda, tákolt prototípus kinézetű egy cucc ez, még a kemping is szebb volt ennél szvsz.
Van ilyen autóban is, hogy mekkora technika, meg áttörés meg a Náza is azt lopkodja, meg egy falu ára komplett etc. etc., de olyan ocsmány, hogy nem ülnél be, jelen esetben rá.

gumitamin 2014.01.22. 08:19:45

Adjatok neki egy kempinget.

nb01 2014.01.22. 08:25:07

Mindig ugyanott száll meg? Harmadszorra üssed, üssed botocskámmal jöjjön!

Szabó F. Balázs 2014.01.22. 08:29:25

Mégis mit vártunk el. Egyik (nagyobb vidéki városban élő) barátom biciklijét pár hónapja lopták el. Nem volt különösebben drága darab de ott, ahol a havi átlagfizetés inkább alulról karistolja a százezret egy bő negyvenezer forintos bringa igenis tétel.

A rendőrségen bejelentette az ügyet, amit két hét alatt lezártak (persze gyanúsított hiányában), az egyetlen dolog amit találtak egy homályos 10-15 másodperces felvétel egy térfigyelő kameráról amin "talán" az elkövető látszott "talán" a lopott biciklivel. A leírása alapján amúgy a felvétel alapján a tolvaj és a bicikli helyett szerepelhetett volna Stephen King és egy unikornis is a felvételen, mert pont annyi látszott bármiből.

De ő nem törődött bele a dolgokba, ismerősök, szomszédok, barátok segítségével, többségében hallomások alapján kiderítette hol van a bicikli, ki lopta el (annak a háznak az udvarán ahol a feltételezett tolvaj lakott látta is a biciklit). A nyilvánvalót kár ecsetelni, hogy kiféle-miféle népség volt a ludas (éljen Borsod).

Bement a rendőrségre, hogy elmondja: megtudta ki lopta el a biciklit, és szeretné, ha érvényt szereznének a jogainak és visszaszereznék azt a tolvajtól. A rendőr válasza: "az ügyet már lezártuk, de ha tudja hol van a kerékpárja, akkor menjen és kérje vissza, HÁTHA visszakapja..."

Végül döntenie kellett, hogy visszalopja vagy visszaveszi, de mivel nem akart kórházba kerülni, végül 6000 forintért "kiváltotta" a tolvajtól, akinél több tucatnyi lopott bicikli volt és tök lazán csak annyit kérdezett: "Na melyik a tiéd öcsém?"

Jossarian 2014.01.22. 08:50:23

Aki eddig tiltakozott a "balkan" es a "ciganyorszag" megnevezes ellen, annak ez a cikk a valasz. Fogadjatok el vegre, hogy mive lettetek es tegyetek ellene.

proton1701 2014.01.22. 08:54:42

Az arcomon ég a bőr a magyarok miatt. Kétszer lopták el a cuccait. Ezek után nem csoda ha a világ sok részén ferde szemmel néznek ránk. Még szép.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2014.01.22. 09:03:08

Halkan jegyezném meg, ez két különböző ember, az egyiknek a motorját, a másiknak a biciklijét durrantották meg. Csak mindkettő világutazó, mindkettő japán, és mindkettő a bulinegyedben szállt meg.

Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke 2014.01.22. 09:07:00

(tavol alljon tolem, hogy vedjem a rohadek norvegokat, de) mi a jo banatos pek faszaert nem csukta ossze a bringat es vitte be a szobajaba? mert ha jol ertem, nem egy percre allt meg, hanem megszallt ejszakara

ccvv 2014.01.22. 09:10:51

@csubakkapákó: oké, csak az előző kommentből nem ez jött le. Viszont azt gondolom, hog ha prototípus is, akkor erősen túl van a béta-fokozaton, tekintve, hogy mennyit meg tudott tenni vele szegény csóka.

Szépség? Értem én, hogy egy százhúsz éves Raleigh bringát romantikus, elpárásodott tekintettel tud nézni az ember, de annak a "letisztultsága" jó részben az akkori technológiának tudható be. Már akkor is megfelelő ár/értékes termékek voltak eladhatók és annál bonyolultabb cucc irreálisan drága lett volna.

Aztán a piac eldönti, hogy az újítás fennmarad-e, vagy nem, nem? :)

srank 2014.01.22. 09:11:12

@csubakkapákó:
az eszmei értékről hallottál már?
ez egy olyan bringa volt amivel körbekerekezte a földet valaki egyhuzamban, javaslom nézd meg "cejzelendre" videóját a YT-bon az értelmi fogyatékosságról ...

Szabó F. Balázs 2014.01.22. 09:15:35

@Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke:
Mert szép számmal vannak országok, ahol ha az ajtód mellé csak simán odatámasztod a biciklidet nem viszik el - és ilyen keleten-nyugaton egyaránt van.

Nem mindenhol szokás például zárni az ajtókat. Persze ez a kisszámú bűnöző elemnek kedvez, de ott legalább utánamennek az ilyen ügyeknek a rendőrök, vagy a háziak megvédhetik magukat. Én meg mire átjutok a társasházon, ahol élek egy kapun, egy acélrácson és két záron keresztül vezet az utam (és még így is havi rendszerességgel lopnak el a házból ezt-azt - babakocsit, biciklit, robogót). Riasztó, acélrács, két-három-négy zár mindenhol, mert a többség tudja, hogy ha őt kirabolják akkor a rendőrségi statisztikákat tekintve az esetek többségében az életben nem lesz meg semmilyen ellopott vagyontárgya...

Jossarian 2014.01.22. 09:17:16

@Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke:

Leggyakoribb esetben egy Ember nem alszik a bringajaval egy szobaban, foleg nem, ha azt hiszi, hogy Europaban van. Hat itt tevedett... Valoszinuleg te a harmadig vilagban elsz ha ilyen beidegzodeseid vannak. Sajnallak...

csakegymaradhat 2014.01.22. 09:18:02

Kerdezitem meg naspat lehet mar ajanlottak neki :)

Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke 2014.01.22. 09:33:17

@Jossarian: ostoba vagy, eppen a jappo csavo utazott at a harmadik vilagon es ott nem tortent ilyen, pont europaban tortenik ilyen. egy bicaj azert nem kecske, hogy ne lehetne a sarokba tamasztani...

Thanathos 2014.01.22. 09:58:04

Kíváncsi lennék, hogy az a szarházi, aki ellop egy ilyen bringát az tisztában van e az árával, vagy csak viszi ami vihető.
Ez egy igen drága bicikli volt, min. 300.000 Ft, de lehet több mint egy milla is. Az utóbbi valószínűbb.
Sajnálom a japán srácot, de magunkat is mert részben az ilyen lopós, rongálós, primitív patkányok miatt tartunk ott ahol.
Az országgal egyébként nincs semmi gond, ellentétben az itt élők egy komoly részével.

bpe 2014.01.22. 10:31:55

@Thanathos: maradjunk inkább az 1200 eurónál, és akkor vett egy újat.

www.r-m.de/bike/world-birdy-sport/

mert ez már egy kifutott konstrukció, nemhiába tekerhetett bele min. 5 évet.

a sodronylakat meg azért vhol full naivság, a bringa értékének 5-10%-át szokták dífenszre költeni, egy ilyen fenszi cucc (10kiló, mér nem vitte fel magával egyébként?..) megérdemelt volna vmi combosabb abust/trelockot.

főleg, h az a titán nyeregcső benne is 100+ euró..

"Mitnehmen und Losfahren." - ja, kicsit furán hallik itt át a birdy-szlogen.. :?

hát, ezvan, nem volt szerencséje.

323 2014.01.22. 10:40:24

@csubakkapákó: mégis ki nem szarja le, hogy neked tetszik-e, vagy sem? Egyrészt végig bírta a világot baj nélkül, másrészt keleten egész más a szépségideál, akármiről legyen is szó.
Primitív egy gondolat volt ez részedről, már ne haragudj.

Nesebar 2014.01.22. 10:52:20

Hívjátok Zengőt megint, megoldja.

mt-03 2014.01.22. 11:00:15

oke ez egy ilyen fos orszag ezt sokan leirtak.
de a sodronyzar is eleg gaz dolog, azzal en egy kilo kenyeret nem kotnek oda.
persze mondhatnank hogy egyaltalan miert is kell oda kotni? hisz a maset miert viszi el barki is? csak hat a realitas mas. raadasul az egyik legrosszabb reszre birt tevedni, mindket japo srac.

csubakkapákó 2014.01.22. 11:11:42

@323: és mégis ki nem szarja le, hogy neked meg mondjuk tetszik? :-)

csubakkapákó 2014.01.22. 11:12:57

@srank: te naponta nézegeted? úgy látom, teljesen hiába :-)

halszájú 2014.01.22. 11:34:18

A bicikli 4000 euró körüli. Érdekes hogy eddig nem lopták el Moldován és Románián átkelve.
Ugyan Magyaroszág Fábry Sándor szerint az az ország, ahol a tejzacskóhoz a közértben rongyot is kitesznek, nemugy tölünk keletebbre.
Tanulság? A magyar tolvaj szofisztikáltabb volt, tudta hogy milliós értékű a bicikli, mig a moldáv tolvaj lehet azthitte osan gazdaságos.

323 2014.01.22. 12:06:42

@csubakkapákó: Aztanemjóját, mennyire hülye vagy.

1000rörö 2014.01.22. 12:28:36

Hogyan is mondanák ezt a nyaranycsosok: ezt a librálbolsikumunistaemútnyócév találta ki, nem igaz az egész hisz hazánkban már 3 és fél éve megszünt a bűnözés. Ismét egy pozitív vélemény kezdi meg repülését a világban hazánkról.

csubakkapákó 2014.01.22. 13:52:30

@323: nem baj, te legalább nagyon-nagyon okoska vagy, szépségideál mi? mégha tudnál értelmezni 4-5 összetett mondatot, ami elvileg az anyanyelveden íródott....de ne nehogy megerőltesd magad, még a végén kilövi a varánusz azt a nyamvadt 3 isolator gyertyát a nagy erőlködésben :-)

csubakkapákó 2014.01.22. 13:59:23

@Ámond Pista: látom, 1-2 hasonszőrűhöz hasonlóan itt, te sem álltál sorba, amikor a humorérzéket osztogatták; de ne ess kétségbe, egyszerű a gyógyír: kerüld az érintkezést az emberekkel. Nekik is jobb lesz :-)

Dr.Beverneki 2014.01.22. 14:14:23

Szegény csókáról a régi vicc jut eszembe:"vadász,vadász te ide jársz szopni..."

csakegymaradhat 2014.01.22. 15:06:23

A moldavok meg a romanok pesten lopjak a bringakat es romaniaban adjak el oket nem kell filozofalni csak pesten pofan kell vagni az osszes gyanus romant :)

SwedishRunner 2014.01.22. 18:28:43

Ha valaki ilyen cangát árul mostanság akciós áron, engem érdekel! :-)

Ámond Pista 2014.01.22. 18:51:11

@csubakkapákó:

Te viszont túl sokat kaphattál, így kérlek holnap 6-kor találkozzunk a Blahán, vennék belőle!

CsLacc 2014.01.22. 20:09:52

Minden városban kb 1-2 család tagjai élnek üzletszerűen elkövetett kerékpárlopásból. (de Őket kötelezően szeretnünk kell!!!)
Mindenkinek ajánlom a youtube-on a tolvajkergetők
www.tolvajkergetok.hu/
sorozatát. A magyar rendőrség leköpi és mindenben hátráltatja őket, de van ahol néhány felderítéssel 90% csökkent a bringalopások száma.
A japó csákónak is kötelző szeretni őket!!!(elő van írva)

Adam2101 2014.01.22. 21:39:41

Tíz év alatt a az amerikai titkosszolgálat kifejlesztett egy gépet, ami képes volt felismerni a nemzetközi körözési listán nyilvántartott embereket akkor is ha közben álruhában, "új" arccal rejtőzködtek.
A mérleg:
Los-Angeles: 25 perc alatt 2 gyilkos.
New York: 40 perc 1 drogdíler 3 gyilkos
London: 30perc 3 autótolvaj
Moszkva: 2 maffiafőnök 1 milliós sikkasztó
Budapest: 5perc alatt ellopták a gépet.

pog ma thon 2014.01.23. 19:33:56

Az elkényeztetett "megélhetési " bűnözőkel már kivan a botom.
Jó helyre kell szavazni, ennyit tehetünk mást nem . Ugyanis a mostani jog nem enged semmit tenni a rabló rohadékok ellen. Röhögnek a markukban.

Virago_1000 2014.01.24. 19:32:08

@csubakkapákó: Latszik, mennyire hulye vagy a biciklikhez.

@mindenki:
www.youtube.com/watch?v=BinVx0tKQR8

Virago_1000 2014.01.24. 19:38:25

@streetsta: es mindketttot valoszinusithetoen ciganybunozok loptak el, mert nekik mindent szabad, es a zsindex.hu is oket mosdatja.

Tilts ki nyugodtan.

Virago_1000 2014.01.24. 19:40:46

@Szabó F. Balázs: Amikor kanadai ismerosom itt volt pesten es latta, hogy 9 zarat kell nyitni-csukni, hogy atverekedjuk magunkat a racsokon es ajtokon keresztul az elso emeleti lakasba, akkor azt kerdezte: Es mi van, ha tuz van?
En csak szettartam a kezemet.

TaaT 2014.01.25. 12:38:45

Öröm é bódottá :)

dekás dezső 2014.01.25. 16:31:42

Hagyjuk már ezt a "Magyarországon történik csak ilyen" nyavajgást. Leszálltam Párizsban a repülőről és 1 órán belül ellopták az összes iratom, laptopom, pénzem. Mégsem általánosítok, hogy mekkora retek ország az. A bűnözés világprobléma.

Majdénmegmondom 2014.01.25. 23:45:02

Meglett, juhé! Remélem, hamar kiszabadul a canga a rendőrség karmaiból, és nem kell hónapokat várnia Yoshinak, hogy teljesen szabályszerűen visszakaphassa!

Friss topikok

  • Bystrica: 118as véget egy jobbacska 125ccm robogó is tud. 100-110es utazót akár 3 literrel is. De 80nál a 2.... (2017.06.06. 13:09) A megoldás: robogó helyet robogót!
  • VALAKI1969: Amikor odáig jutottam a szövegben (3. mondat kb.) hogy "Besztercebányáig semmi érdekes", és eszemb... (2017.05.15. 06:16) Kanyar kell? Irány észak!
  • merekÉn?: Nem mondod? Sokan güriztek akkoriban a puszta megélhetésért. És nem volt keretük, meg idejük az á... (2016.12.12. 01:35) Harminc éve folyamatosan ácsol
  • rt rider: Most botlottam ebbe a nagyszerű leirásba.A kommentek láttán eszembe jut a villamos és torony verse... (2016.06.13. 13:09) Törökméz, MZ-n szopogatva
  • Wolfram: Mekkora amatőr lúzerség már egy újságírótól, hogy egy több részes cikkbe nem teszi bele a folyatás... (2016.03.13. 13:39) Szuperálom, vagy szamurájkard?

Hirdetés