Latin szépség Kawasakiból

23

A Valtoron motorépítő műhely munkái közül a La Bestia és a La Latina 400 is szerepelt már a Sebesség oltárán, most pedig a La Latina 900-ról küldött egy felvételt a Delgado testvérek videós barátja, Grantatini. A spanyol művészek rajonganak a klasszikus Kawasaki-modellekért, így ezúttal is azok közül választották ki az alapot, a La Bestia után ismét egy Z900-ast építettek át.

33

Szokásukhoz híven ezúttal is maguk tervezték és készítették az alkatrészek többségét. A La Latina 400-hoz hasonlóan itt is a café raceres formanyelv mellett döntöttek, a 400-as és 900-as modellek számos hasonló stílusjegyet őriznek. Ilyen például a blokk lyuggatott burkolata is, valamint a kerek lámpa, a rövid első sárvédő és a rajtszámos farokidom is. Erre 76-ost festettek, mely az átdolgozott Z900-as gyártási évére utal.

72

A 903 köbcentis sornégyes blokkra 26 milliméteres Mikuni karburátorok, valamint K&N levegőszűrők kerültek. Az elektronikus gyújtás Boyer-Brandsen-gyártmány, az oldalankénti két-két kipufogódob pedig egyedi, saját munka. A 900-as Latina 8500-nál adja le 82 lóerejét, végsebessége pedig 212 km/h. Ami a futóművet illeti, előre 36 milliméteres Kawasaki villát választottak, míg hátra két Showa rugóstag került. A lassításról és megállásról elöl két 296 mm-es tárcsa, hátul pedig egy 200 mm-es dob gondoskodik.

63

Pablo és Carlos Delgado egyébként 1995-ben kezdtek komolyabban fémmegmunkálással foglalkozni, elsősorban szobrokat készítettek, aztán a régi Kawasakik iránti rajongás motorépítésre motiválta őket. Egyedi gépeik közt nemcsak café racereket, hanem gyorsulásra, illetve terepezésre épített motorokat is találhatunk.

La Latina 900 from grantatini on Vimeo.

Fotók: http://concretemadrid.com/valtoron/

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr515636594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Béza Dániel 2013.11.16. 15:15:15

Az a baj, hogy a fotós már megint azt hitte, hogy ő főszereplő, Utálom mikor a fotós vagy operatőr, más tehetségére, művészetére próbál ráakaszkodni, és a saját egóját előtérbe tolni. Engem a motor érdekel, amiből itt alig látszik valami a túlművészkedett képek miatt...

bobfalfa 2013.11.16. 15:18:41

Tetszik az MZ TS250-szerű lámpája (is)

mt-03 2013.11.16. 17:34:06

A multkori 400as eleg bena volt, de ez viszont franko.

Hun_Fighter 2013.11.16. 19:29:50

Újabb motor magányosoknak. Amúgy szép, de teljesen egyetértek Béza úrral, ami a fotókat illeti.

virago 2013.11.17. 05:21:21

Magányosoknak?"
Ez egy café-racer!
Ki látott már 2 személyes café- racert?
Ez nem egy 1200es túra bmw!
És igen, ez egy szép motor, valahol itt ér véget a motor, és kezdődik a művészet. Bár a kettő nem zárja ki egymást.
Nekem ebben nagyon tetszik az egységes összmegjelenés, ezt kevesen tudják.
Szeretném a garázsomban tudni az fix.

daxember 2013.11.19. 14:26:35

Jó kis MZ lámpafej :D
Hogy utáltam anno.... most meg ez a menő !?

razer 2013.12.02. 17:43:19

utálom ezt a nagy café-racer divatot de ez valami gyönyörű...

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása