Fogom a fejem mindenféle patkányosítástól, mert amíg egy józan átépítés tud értelmes és szép lenni - pl. egy öreg GS-be egy modern futómű eléggé állat - addig a legtöbb patkány sima igénytelen szétberhelt szar.
A cafe racer stílus szintén az, amiben az ember hümmögve elismeri a beletett munkát, ha éppen nem azt látja, hogy elbarmoltak egy jó motort, de sajnos ez utóbbi a gyakoribb. Már csak úgy vagyok vele, hogy nemhogy a könyökömön jön ki a nyüves café racer divat, hanem simán csak sosem tetszett, ráadásul mind ugyanolyan.
Spalya egy lerozsdásított GS-el jelent meg a Belsőség-találkozón, amire én fogtam a fejemet kissé. De jobban megnézve azért tetszik, és meg kell mondjam, osztatlan sikert aratott: mindenki megnézte a kempingben és bármerre, ahol járt. Spalya nem hajhássza a népszerűséget: kifejezetten Tóháti Robit és az újpesti cafe racer banditákat emlegette, mint kivitelezőket.
Én elsőre - bár mindig értékelem a befektetett munkát - idegenkedem tőle, de ahogy ment előttem, egészen bejött a dolog: a két Harley-kipufogó brummogása és még a hátul 18-as, keskeny kerék sem butának, inkább stílusosnak nézett ki.
Nem is rossz ez, kis pénzből, bár jó lett volna nem ragaszkodni a csutkakormányhoz, a béna kávéversenyző-klisét félredobva rendes kormánnyal pofásabb kiállású motor lehetne, mert így szemből nem érvényesül a szép, levegős, a hűtőbordákat semmiféle csúnya hűtővel nem takaró sornégyes blokk szélessége. De ettől nem karcsú, hanem inkább bénán keskeny, igaz, ez kétségkívül nem von le stílusosságából semmit.
A baj csak az, hogy ez a motor nem kis pénzben van.
Nyilván nem az üléskárpitozás, a váz íves lezárása, az ülésbe ügyesen beleintegrált lámpa, a csutkakormány vagy tank locsolással történő szisztematikus rozsdásítása került sokba, sőt, még csak nem is az amúgy meglepően olcsó gyári Harley kipufogók. Az történt, ami előfordul sajnos ilyenkor korú motoroknál: bele kellett nyúlni a blokkba. Innen pedig gyorsan pörögnek a húszezresek, így a motor ára az egekben van, és ez az eladási árában is tükröződik: a következő projekt miatt megválnának tőle, olyan 650 ezer magasságában.
Sajnos egy ilyen '78-as GS 750 D (nem dízel!) ára alapban sincs arányban a kockázattal: görgős csapágyazású főtengely, még nem membrános karburátorok, ezek már nem evilági dolgok, és sajnos könnyen előfordulhatnak olyan kopások, amit horror költséggel kell javítani, mert az alkatrészek már nem hozzáférhetők az első motorosboltban. Ráadásul a gyártási minőség még nem volt a tíz évvel későbbi, beérett szinten.
A hengerrel és a dugóval nem volt gond, a bibi a vezérműtengelyek csapágyak, a hengerfej és a szelepek környékén volt, így komplett csere, gépmunkával. A váltó külső egységeit is cserélni kellett.
A tank gyári, a lámpa új így már szinte világít is, az eredeti indexeket lecseréltél, mivel akkorák voltak, hogy azóta alkatrészmosónak használják. Az elektronika a vázháromszögbe költözött, a légszűrőház kuka, helyette direktszűrő, ami szexi szíváshanggal jár tényleg.
A motor kicsit nyűgösen indul, mint minden régi motor, melegíteni sem árt éppen. Az üléshelyzet elsőre mókásnak tűnik, az ember azt hinné, ezekkel a nagy kerekekkel (elöl 19-es!) horror az irányíthatóság, de korántsem annyira rossz, pedig rendesen hasalni kell. Az üléspárna is vékony, a térd kissé hajlított. Kissé rockandroll a kuplung is, de működik, a váltón pedig tökre érződik, hogy nem 2013-as szerkezet, de azért megtaláltam az ürest kis ügyességgel, pedig nincs visszajelző. Semmilyen. A műszerfal drámaian ellenpontozza a retro minimalizmust, ugyanis digitális bicikli sebességmérőből áll, de az is 90 fokban el van fordítva, fejlesztendő a saját sebességérzékelésedet.
Az első futómű lejjebb lett engedve, ami nem nagy baj országúton, csak néha ver bele az ember gerincébe a rossz út, de ez belefér az élménybe.
Sokkal rosszabb menetre számítottam. Egyszerűen van benne valami nagyon-nagyon jó, ahogy hörög a motor, surrog befelé a levegő a karbiba, ráadásul vissza is durrog, nem ritkán és nem kicsiket. Ez a motor csörtet az úton, igaz, hörpöli is a benzint rendesen, de még a hasonfekvős üléshelyzetben is mókás. Milyen jó lenne egy rendes kormánnyal? Esetleg azon egy rendes tükörrel?
Valahol sokkal közelebb van a gép-élmény - amit én a motorokban keresek - ezen, mint egy mai motoron. És persze nem marad el az igazi motoros rock'n'roll életérzés sem, értem ez alatt a szívásokat. De valahol ez is jó benne, hogy foglalkozni kell vele. Ezzel minden méter egy kaland.
