A kibicre hallgatni kell?

Az embert néha a saját barátai viszik a hülyeségbe. De van úgy, hogy a végén mégis mindenki örül.

Mikor ősszel Imolába tartottunk (Csikós, Zirig, Zách, a Szabó Gyurka meg jómagam), hogy ismét egy hétvégét töltsünk autós és motoros relikviák között a híres versenypályán megrendezett Mostro Scambio-n, sokat tudtunk a Transitban beszélgetni.  A sok locsogás közben megállapítottuk - mert már mind ismerjük már jó ideje Zirig Árpit-, hogy ő talán a világ legnagyobb kibice.

Minden héten több mailt is küld a levelezőlistára, amiben valami hihetetlenül ritka, őrületesen különleges, vagy nevetségesen olcsó motor vásárlására buzdít másokat. Mindezt úgy, hogy ő maga egy imolai börzéről is képes két darab motor-mintás csempével hazatérni, mikor mások fél vagy egész motorokat slihtolnak a kocsi rakterébe.

Szerencsére engem kevésbé hoznak lázba a robogók, meg öreg Jawák és negyven éves kétütemű csodák, ezért nyugalommal nyitom meg a leveleit, tudom, rám nem leselkedik veszély. Éberségemet elaltatták a korábban mutogatott, számomra érdektelen vackok, most is kattintottam. Hibáztam. Csak ennyi állt a mailben: valaki gecire vegye meg – a világ egyik legjobb motorja. Meg egy link, ami ennek a motornak a hirdetésére mutatott:

Azonnal beindult a zsizsegés a levelezőlistán. Először B. Capelluti, a Rallye Dream blog szerzője, (kiskorában száját nem az anya, apa, hanem bal kettő, sodor szavak hagyták el először), tett egy tétova megjegyzést: „Rákívántam. De... Esetleg, ha Tibby lealkudja, és valaki jól megnézi.” Pillanatokon belül előjött, hogy hány filmben, milyen jelenetekben használtak ilyen rendőrmotort - Halálos fegyver, Terminátor 2, meg szinte az összes 80-as, 90-es években készült hollywoodi akciófilm). Aztán Winkler csak ennyit mondott: „Ráadásul ennyiért egy lófasz. Kérdés, van-e olyan jó állapotban, mint a Marvin új Kawája, mert ha igen, akkor nyilván vinni kell.”

Pontosan 590 ezer Forint volt. Nem sok, de nem is kevés. Az 1993-as gép fényképen szép, a legendák és internetes fórumok szerint a konstrukció tartós. Csak meg kellene nézni. Nekem még a Tibby segítsége sem kell, már régóta tudok egyedül is alkudni, ha kell. Márpedig elindult a vezérhangya, egész sebesen sikerült még magamnak is hihetően megmagyarázni, miért nem tehetem meg, hogy nem menjek el megnézni: „Igazából kell. Nincs most egy használható nagymotorom, az Intrudert már mióta szét akarom kapni, a Katanát nem használom, mert kopik, esetleg törik. Ez meg nagy, idomos, dobozos, igaz kettővel több a hengere, mint kellene, de mindegy is.”

Aztán Árpád benyögte, hogy ugyanezt a motort a Malackarajos, ex-TC-s Péter Annának is ajánlgatta, akit érdekel is. Püff neki. Azért olyat nem csinálunk, hogy barát elől elhappoljuk a koncot, Annát pedig szeretjük, nem babrálunk ki vele. Azért finoman megjegyeztem, hogy „Ez Annának egy kicsit nagy lenne.” Árpád megnyugtatott, hogy Anna „egy 650-essel jár most is, nem okoz neki gondot ránézésre. Szerintem ezzel se lenne gondja, nem hajtja rosszul a gépet.” Oké, oké, de ez 310 kilós dög. „De, de, túl nagy neki. Kényelmetlen a városban, túl széles, neki nem jó. Nekem jó.” Igaz, Capelluti is jelezte, hogy esetleg megvenné.

A nagy okoskodás közben leellenőriztem, hogy tényleg ez-e az egyetlen magyar KZ1000P. Az, amit az ötödik kerületben használtak, és még élénken emlékszem rá, sokszor láttam a kapitányság előtt állni. Ha ilyesmi infóra van szükség, az ember csak kinyitja a policecars.hu mindent tudó oldalalait, és voilá, meg is van, ő az. Asztabüdös, ez egyre jobban kezd izgatni.

Szerencsére közben Capelluti jelezte, hogy enyém a pálya: „Ja, és viheted. Nekem félbemaradt az A-m, és kis feleségemnek túl rendőrös, és azt mondta, hogy ha nem vagyok érte megveszve, ne ezt vegyük meg".

Még Koncz Jani is beszólt: „Ha lenne motorra jogsim, ez a vita már rég okafogyott volna.” Megnyugtattam, Eger túl messze van, mire Pestre ér, már hűlt helyét találja csak a gépnek.

Másnap felhívtam Annát, tisztességesek-e a szándékai a Kawával, vagy menjek én megnézni. Illetve, ha őt komolyan érdekli, nehogy mindketten bejelentkezzünk, mert ha egyszerre többen is érdeklődnek, az árfelhajtó, pontosabban alkupozíció rontó hatású lehet. Kiderült, Anna szerelője is azon a véleményen van, hogy ez nem igazán neki való motor, meg aztán inkább egy Ducati Monstert szeretne a lyány. Amikor meghallotta tőlem, hogy a Kawasaki 310 kilós, mondta, menjek csak nyugodtan megnézni.

Maga a vásárlásra fordított nettó idő rövidebb volt, mint amit a levelezőlistára válaszolgatással eltöltöttem. Odamentem, megnéztem, beindítottuk (na jó, ez hosszadalmas volt, feltöltött akksi és benzin hiányában kicsit macerás másfél óra volt), kicsit vakartam a fejem, majd kiterítettem a kártyáimat. A szituáció elég egyszerű. Van egy motor, ami tetszik, de igazából nincs rá égető szükségem.

Szépnek tűnik, a motorja egyenletesen jár, nem zörög, nem csattog. De természetesen vannak makulák, kell rá ez-az. Elmondtam, hogy nem szeretnék senkit megbántani, de van egy bizonyos összeg, amiért gyakorlatilag azonnal, kápé ellenében viszem a motort. Ezt az összeget úgy mondom, hogy nem alkudozni szeretnék, hanem alkudni. Tehát ha annyiért adják, viszem, ha nem, nem.

Az eladó és a sógora, akinél a motor állt, feljebb tolták a fejükön a sapkát, vakargatták a kobakjukat, hogy nem lehetne-e inkább egy köztes összegben megegyezni. Végül abban maradtunk, mindenki aludjon egyet a dologra.

Mivel másnap délutánig sokkal határozottabb lettem az árképzésemet illetően, egész gyorsan megegyeztünk. Sajnos, ha valaki nem tudja szezonban eladni a motorját, sokkal kevesebb az esélye, hogy később vevőt találjon, pláne nem annyiért, mint amennyit elképzelt.

Szerencsére Göbi, a Motordoktor következő nap pont ráért, és nem csak el tudott vinni a motorért, de át is nézte. Szúrós tekintettel, szakszerű mozdulatokkal átbogarászta, hümmögött, majd négyszemközt annyit mondott: „ez kurva jó.”

Az M0-n hazafelé folyamatosan vihogtam. Alattam ez az irtózatosan nagy batár, a fejidom tőlem egy méterre hasítja a mínusz két fokos levegőt. A testemet semmilyen szél nem éri, az arcomra húzott kámzsából kiáramló leheletem tökéletesen látszik előttem, a szél csak a számtól 10-15 centire kapja el. Terpeszkedek a nagy nyergen, a karjaim kényelmes pozícióban, szinte lógnak.

Basszus érzem, már nem is vagyok hús-vér ember. Lassan mimetikus-polialloiddá válok. És ezt valahol Baowah-nak köszönhetem. Piszok kibic, csak érdemes volt rád hallgatni! 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr143975964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2012.01.30. 12:12:56

Te lettél a király, ez nem vitás.

Addmin 2012.01.30. 12:17:01

Elnézést, hogy ezt mondom de szemét mázlista vagy. Káromkodás nélkül nem tudnám leírni, hogy mekkora király a masina. Gratulálok hozzá!

Tomchy 2012.01.30. 12:21:59

Mel Gibson-féle (LW3) letört plexit is kerítesz rá? :O)

Tényleg klassz jószág, balesetmentes kilométereket hozzá!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2012.01.30. 12:25:22

Gratulálok hozzá, legyen benne sok örömöd!

balalajka 2012.01.30. 12:41:00

Ismerős a szlogen: "nincs rá szükségem, de kell nekem..." Nekem is! :-)

Kiwicake 2012.01.30. 12:44:32

Na, ez egy igazán, fenntartás nélkül király vas, végre nem egy rom (bocs, fiúk...). Gratula, használd egészséggel!
A történetéről mit tudni, hogy került vidékre a rendőrségtől?

Lobogó gatyaszár 2012.01.30. 12:47:24

Te mázlista!

Gyerekkorom óta rá vagyok kattanva egy ilyenre.

Ez a sorozat megvan?
www.youtube.com/watch?v=qc-hGEzjHEg&feature=related

Hopi és Rugóláb 2012.01.30. 12:49:16

Szép, stílusos darab, ettől nekünk is csorog a nyálunk. Nem is annyira "amerikánó", a magyar szemnek is rendben van. A filmekben valahogy félelmetesebbnek tűnik.

ave 2012.01.30. 12:54:38

>"Sajnos, ha valaki nem tudja szezonban eladni a motorját, sokkal kevesebb az esélye, hogy később vevőt találjon."

? Mert szezon csak 10 evente van, vagy mi? Nehogymar problema legyen varni 3 honapot.

Katatón Dzsentri · http://www.twitter.com/katatondzsentri 2012.01.30. 12:54:52

NAGYON gratula a géphez! Nekem is kéne... és persze hozzá a kötelező bukó és napszemüveg... "látta ezt a fiút?" :)

Vinsz32 2012.01.30. 13:05:00

Gratula, nagyon szép! Nem irigykedés vagy rossz indulat szól belőlem de mindig megy a sírás a TC-n, hogy nincs pénz így-úgy de egy ilyen mocira is kell tőke, akármennyibe került.

Inner Circle 2012.01.30. 13:23:26

Esetleg egy régebbi modellt? Van háromkerekű is, csak a tulajokkal beszéld meg! :-)
imcdb.org/images/127/637.jpg

muz 2012.01.30. 13:25:33

Na ezt a gépet őszintén irigylem.
Különben sem sok jobb dolog van egy ezres,levegős kawánál:-)

Gzula[HUN] 2012.01.30. 13:29:26

Először is gratula a géphez, szép a vas. Viszont ez a "Sajnos, ha valaki nem tudja szezonban eladni a motorját, sokkal kevesebb az esélye, hogy később vevőt találjon." egy nagy baromság. Az összes motoromat szeptemberben vagy októberben vettem, és a többsége ősszel kelt el. Akkora különbség nincs a téli és nyári árak között, max. néhány ezer Ft.

zöldi 2012.01.30. 13:53:41

Garatulálok, ez a király választás, nagy ccm, sornégy, léghűtés, stílus, Kawasaki!

Irigy vagyok kicsit, legyen benne sok örömed :D

n000rbi 2012.01.30. 14:28:09

"Nem mondom, csinos motor."

Ez igen, lépcsőházban felfelé próbáltad már? :)

Sárgulok az irigységtől, egészséggel használd! ;)

Chingachgook 2012.01.30. 14:30:30

szerintem ronda, plusz kicsit olyan mint a trike-ok (ami a motorokbol es autokbol pont a rossz tulajdonsagokat egyesiti)

huleaks2 2012.01.30. 14:35:06

Nincs motorra jogsim, de ha tudtam volna hogy eladó megveszem. Oszt majd később lesz jogsim is.

Csak gratulálni tudok a géphez!!

huleaks2 2012.01.30. 14:36:06

Egyébként egy ilyen motornak ez az ára? Drágábban nem is lehetett volna eladni?

És az eladó honnan szerezte?

R1200Gs 2012.01.30. 14:51:22

"világ egyik legjobb motorja" Merész állítás. Mitől az egyik legjobb? Talán ,mert nehéz? Talán ,mert öreg? Talán ,mert fehérre van festve és órmótlan a fejidom rajta? Talán ,mert POLICE érzést sugall? (Senki nem áll félre ,mert rendőr pacekot lát..) A modern Police motorok nem is ilyenek. Talán ,mert el sem fér a kocsik közt?
Winkler anno tesztelte a GS-t és az is kifogott rajta városban... A GS csupán kb 80 kiloval könnyebb. Szóval és tettel:-) Ez csak olyanoknak király motor ,akik a filmeket nézegetik. A kommentekből is lejön ,hogy a vágyakozók vannak többen. És ,hogy hozzászólásom ne legyen túl negativ.. :-) Igaz ,hogy 5-6 kilóért elég nagy és elég feltűnő! Ennyi a pozitivuma. Amúgy mindíg öröm egy új vas a háznál! Lehet fikázni :-)

Addmin 2012.01.30. 15:04:32

@R1200Gs: Nem áll szándékomban fikázni, csak sajnálom, hogy nem ment át neked az érzésvilág, amit egy ilyen masina sugall. Nem vagyunk egyformák.

Hilux94 2012.01.30. 15:05:37

Te sem leszel már hüjje! De legalább japó a cucc, nem valami germán hulladék! :)

Lük 2012.01.30. 15:07:12

és akkor végüli mennyi az annyi lett a vége? ;) igen, az árra gondolok :)

R1200Gs 2012.01.30. 15:12:39

@Addmin: Írtam ,h minden "új" vas öröm a háznál. Én sem fikáztam csak kérdéseket tettem fel ,hogy miért is ez a világ egyik legjobb motorja? Amúgy sok világ legjobb motorja van. Ki és mire szeretné használni. Azt is írtam ,hogy 600 e körül látványos a mocc:-) Ár érték látvány arány :-)
Viszont ,ha rendőrségi aktiv használatban volt akkor nem 30e km van benne... Üdv!

akos696 · www.focusauto.hu 2012.01.30. 15:38:22

Egyedi gép, megérte, nem kérdés. Szépnek nem szép, de az érzés a nyergében valószínűleg tényleg űberfasza lehet. Gratula!

Z o z ó 2012.01.30. 15:52:54

Nagyon állat:):):) Gratula:)

baowah · http://baowah.blog.hu 2012.01.30. 15:56:36

@R1200Gs: azert az egyik legjobb, mert bizonyitottan brutalisan tartos. pl hat helyen van csapagyazva a fotengely. birja a valto, birja a vezerles, birja a vaz is. nem veletlenul hasznalta a rendorseg 1983 es 2005 kozott valtozatlan formaban.

mozso18 2012.01.30. 16:07:49

@R1200Gs: Azért a legjobb, mert megvette és mostantól ő birtokolja, élvezi.
Neki a legjobb motor a világon.
Gratula!

Garp 2012.01.30. 16:11:39

Alllaat! Gratula hozza, sok szep km-t egyutt!

www.donedeal.ie/for-sale/motorbikes/2881454
Ha esetleg vki rakivant volna :))

svega 2012.01.30. 16:22:41

@baowah: 6 helyen csapágyazva? Egy négyhengeres motor? Érdekelne a megoldás. Középen dupla csapágy van benne?

Mark a meggy 2012.01.30. 16:54:10

Nem elado? Mert nekem viszont egetoen szuksegem lenne ra! :)
Mondjuk elofordulhat, hogy tisztesseges (de nem tul nagy) haszonnal eladosorba keruljon?

Castigliano (törölt) 2012.01.30. 17:23:02

Nagyon jók ezek a léghűtéses nagyköbcentis japán motorok,mondjuk városban utálok az enyémmel menni.(főleg nyáron,amikor dobja a meleget tisztességesen)
Talán az idióta motortolvajok nem veszik észre,hogy már nem rendőrmotor és akkor nem is lopják el.

zöldi 2012.01.30. 17:40:16

@Castigliano: Menj gyorsabban, lehagyod a hőt :))

muz 2012.01.30. 17:55:54

Nincs olyan,hogy a "világ legjobb motorja" mondom ezt annak ellenére,hogy már nekem is volt pár:-)

nofatchx 2012.01.30. 19:44:37

ez aztán a pózer bike!

gratula!!!

pog ma thon 2012.01.30. 20:21:12

Kawasaki .Kell ennél több magyarázat?

átlátó 2012.01.30. 20:38:56

Dikmá he! Győzike vagy!

Virago_1000 2012.01.30. 20:43:22

@baowah: nagyon allat es stilusos moci. En is vigyorogtam volna hazaig rajta. De vigyorogtam volna ugyanugy pl. egy Ducati Monsteren is. Teljesen mindegy milyen motor, ha a szived vagya teljesul, megveszed amire gyujtogettel honapokig, evekig, meg szep, hogy vigyorogsz.

Azonban el tudom kepzelni, hanyszor porgettek hidegen ezt a motort, es hogy mit kapott egesz eleteben a rendoroktol, arol nem is beszelve, hogy akkor most 100 vagy 200 ezret porgettek vissza az oraajt.
De sebaj, streetsa nem fog vele sokat ugyse jarkalni. Ha nekem annyi jarganyom lenne, en se jarnek veluk sokat, mert nincs ra ido.
Meg biciklizni is szeretek :)

Rocko- 2012.01.30. 20:47:56

tűzoltó Transit, rendőr motor, halottas Volga, mindjárt kész a Sipos flotta!

Gomulka Béla 2012.01.30. 20:55:53

@svega: A hajtókar-csapágyakat is beleszámoljuk. Mit kell itt kicsinyeskedni.

antika13 2012.01.30. 21:26:52

Ha jól emlékszem 270.000Ft-ért kelt el tavaly augusztusban a vecsési árverésen.
Akkor nem volt működőképes. Tehát nem vette drágán, de olcsón se.

antika13 2012.01.30. 21:28:26

Ez egy pályamotor, pontosan az amerikai pályákra készült. 160-180-as utazóra.

antika13 2012.01.30. 21:32:12

Képzeljétek, mit kapott a városban szegény. Hosszú hónapokat töltött szervízben, egy-egy városí küldés után.

antika13 2012.01.30. 21:34:12

A km valós, mondjuk hozzájön pár száz km, amit tréleren töltött.

antika13 2012.01.30. 21:38:17

Ha elfogadjátok a tanácsom: Városban, csak nagyon óvatosan, finom gázadásokkal, csak gurulva kí a pályára és gyí! Kérdés, hol mehetsz 160-as utazót!:))

baowah · http://baowah.blog.hu 2012.01.30. 21:38:25

@Virago_1000: nagyon hamar kimutyiztak allitolag a zsaruktol, egy darab volt belole, nem erte meg rendszerben tartani. gondolom valami nemzetkozi akcio kereteben kaptak, aztan ki is vontak.

antika13 2012.01.30. 21:39:48

Ezt a szervizes bácsi mondta, akinél a motor a fél életét töltötte.

antika13 2012.01.30. 21:41:55

Nem kell megfogadni a tanácsom, nagyon gyorsan rá lehet költeni a vételárat újból!:)

antika13 2012.01.30. 21:44:42

A rendőröknek is mondták, de ugye az 5.kerben nincs autópálya. Mire felgyorsulsz 100-ra, kiértél a kerületből!:))
Meg is égették a blokkot párszor.

baowah · http://baowah.blog.hu 2012.01.30. 21:46:23

@antika13: inkabb egy hosszabb hozzaszolast irj :D

antika13 2012.01.30. 21:47:52

Rz a motor tényleg szép, de nincs igazán rá szükségem. Ez a lényege az egész történetnek.

antika13 2012.01.30. 21:49:08

@baowah: Persze, a kö..ög blogmotor majd kidobja a kukába!:)

sargarigo 2012.01.30. 21:51:54

Irigykedek és zöldülök,igen is add nekem lécciléccilécciiiiiiiiiii :-)

johnibyg 2012.01.30. 22:31:52

ahogy megláttam, azt hittem, Winkler megunta a robogózást és kemnyebbre váltott XD
a gond az, hogy ez Szeged-Bp és ilyen távokra jó inkább, persze 120+ üldözői sebességgel

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.01.30. 23:36:30

Sajnos csak most jutottam nethez. Mindenkinek köszönöm a jókívánságokat!
Nem, nem akarom eladni, még némi haszon reményében sem.
Hogy mennyit és mit kapott a motor rendőr korában nem tudom, de most elég egészségesnek tűnik.
Az árverésről, arról hogy kik akarták megvenni, és végül kik vették meg "nagyon drágán", mindent tudok. A döntésem meghozatalakor is birtokában voltam az információknak, az ember igyekszik alaposan utánanézni a dolgoknak:))
Ha szerencsém van, sokáig fog szolgálni, tényleg nagyon élvezem. Jópár tank benzint kimotoroztam belőle, kijelenthetem: szeretjük egymást...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.01.31. 02:28:32

Én nem értek a motorokhoz, de ez kiba...ttul jól néz ki.Vennék hozzá ilyen folyékony-terminátoros bukót, napszemügét, bőrruhát, és még a pofámat is igyekeznék így tartani, ahogy a filmben szerepelt.
Következő lecke: megtanulni keresztülfolyni bármi szilárd dolgon... :D Nagyon faja, grat hozzá...

antika13 2012.01.31. 09:22:36

@streetsta: Legyen hozzá szerencséd!
Vigyázz rá. 100 alatt megölöd. Legalábbis ezt mondta a szervizes bácsi.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.01.31. 10:07:30

@antika13: Ez elég nagy butaságnak hangzik. Természetesen egyhelyben járatni egy levegős blokkot nem egészséges (kánikulában, sokáig), de amit a bácsi mondott, erős túlzás.

netudGI 2012.01.31. 10:09:02

Most már kezded elhinni, hogy nagyon lehet szeretni egy Gold Wing-et ? És ahhoz a 400+epszilon kg-hoz képest ez egy könnyű motorocska. :)

baowah · http://baowah.blog.hu 2012.01.31. 10:10:04

@netudGI: a gold wing ehhez kepest egy rosszul vezetheto tehen. tenyleg. ez meglepoen jol fordul.

antika13 2012.01.31. 10:42:27

@streetsta: Ha hazudott, akkor én is hazudtam. :)
Sok szerencsét hozzá!
Vigyázz rá!
Ez USA Pályamoci.
Ha mégis beáll a tötymörgéstől, én szóltam!:)

antika13 2012.01.31. 10:55:37

@qwertzu: Ezt küld al Pali bácsinak is.
Ide padig normális blogmotort!:))

Taurista robogós 2012.01.31. 11:41:48

Hát igen ezek még motorok voltak. Nem ezek a mai transformers legó kinézetü hülyeségek.

Nekem egy Honda CB900-as rendőr motorom volt,ilyesmi stílusban.És egy ETZ 250 rendőr moci.

Taurista robogós 2012.01.31. 11:43:47

De egyszer kipróbáltam egy Harley Davidson police-t is :)

zöldi 2012.01.31. 11:53:30

@streetsta: "Ez elég nagy butaságnak hangzik"

Nem annak hangzik, konkrétan az.

zöldi 2012.01.31. 11:54:31

@baowah: Mivel ez egy normális geometriájú naked, virsi gumikon, felöltöztetve :)

David Bowman 2012.01.31. 18:55:47

@huleaks2: Akkor már nem lessz. Ha nem születtél Rossinak, akkor 5 év gyakorlás után.

David Bowman 2012.01.31. 18:57:36

@mozso18: Így van! Így van! Ez az egész lényege!
I feel like a king in my buggy!

David Bowman 2012.01.31. 19:01:43

@R1200Gs: Azért, mert örök darab, 10 éve még ezeket tuningolták 1000 lóerősre a drag versenyekre. Lehet, hogy ma is, csak én már nem figyelem.

baowah · http://baowah.blog.hu 2012.01.31. 20:49:37

@antika13: a haverom ilyennel jar evek ota, sot, a masik haverom, aki eladta neki ugyanilyennel jart evek ota. a gepben kb 100000 merfold van also hangon, de nem tette tonkra a normal uzem. nem kell mitikussa tenni, ez egy sima z1000 blokk.

Castigliano (törölt) 2012.01.31. 21:40:10

@zöldi:
Mennék én,de a sündőrök nem hiszem,hogy tolerálnák a városi száguldozást :)
Ezért inkább a Bakonyba megyek motorozni.

antika13 2012.01.31. 21:41:40

@baowah: Én hiszek neked, csak arra akartam rávilágítani, hogy nem városra készült. Pályán lehet erelni, de lámpától-lámpáig gyorsulást nem szereti.
Ezt a szervizes szaki mondta, akinek volt lehetősége több alkalommal is szétszedni a megégett blokkot. Gondolom ismeritek azt az égett-édes-kesernyés szagot! Még be sem tolták a műhelybe, de kellemesen betölti a teret.
A sok szerencsét hozzá. Az egyetlen magyar példány tulajdonosa vagy!:)

baowah · http://baowah.blog.hu 2012.01.31. 21:45:00

@antika13: nem en vagyok a tulaj, hanem a streetsta

antika13 2012.01.31. 22:33:19

@baowah: Szerintem van az a pénz . . .bocs

Tomchy 2012.02.01. 15:57:45

Hűha, most olvasom, hogy nem is mehetek a Katana-val városban??? Nem tudtam, de szerintem Ő sem! :O)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.02.01. 16:02:25

@Tomchy: Csak ha neked is bukólámpásod van:)

Tomchy 2012.02.01. 18:04:04

@streetsta: Nem, 650-es. De a Tiedet irigyelném, ha nem imádnám a sajátomat :O)

Herr Glatzkopf 2012.02.02. 14:54:34

A ku**a életbe, de tuti egy gép ez! Örüljééél! :)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása