Az ember tegyen meg mindent, hogy ne érjék kellemetlen meglepetések. Van, hogy a nagy kapkodásban pont a szükséges dolgokra nem ügyel az ember. Aztán pár hónap múlva ott állhat széttárt karokkal: most mi a francot csináljak? Pedig lehet, elég lett volna, ha a legféltettebb kincsünkre védőburkot húzunk.
Ősszel az ember már gondolkozik, hová, hogyan tegye motorját, mert télen, latyakban csak a legmegátalkodottabbak (illetve a munkaköri kötelességből motorozók) használják. Akinek minden sikerült az életben, az csak letámasztja a fűtött garázsba a gépet, pár hetente beindítja, bemelegíti, ennyi. Aki kevésbé szerencsés, talál egy fedett helyet, de itt már nem biztos, hogy ideálisak az állapotok, poros lesz a járgány, lecsapódik a pára a krómokon, ezért hosszadalmas procedúra kell, hogy megelőzze a téli álmot. Fényezett alkatrészek leápolása, krómok, alumíniumok átpolírozása, waxolása, a motor szakszerű, hosszú tárolásra felkészítése, stb. De a rejtett zugokba nem jut be a védőviasz.
Évekkel ezelőtt már találkoztam egy leleményes megoldással, igaz, akkor még csak autókhoz árulták, és emlékeim szerint nagyon drága volt. Olyasmi, ami az uraságok garázsában található, a nép egyszerű fia sosem fog használni.
Idén viszont nálunk is elkezdték forgalmazni a Carcoon rendszert. Rendszer, mert van kültéri, beltéri, autós, motoros, de még mobil fényezőkamra is. A motoros buborék nagyon érdekelt, mindenképpen ki kellett próbálni. Két méretben, többféle színben, kül- és beltéri kivitelben kaphatók, ráadásul egész normális árakon. A buborék titka az, hogy folyamatosan keringeti a friss levegőt a motor körül, méghozzá aktívszenes szűrőn át juttatja be a friss ájert.
Mivel Asszúr a szerkesztőségi garázsban pihenteti a gyönyörű Suzukiját, egyértelmű volt, hogy ezt a klasszikus motort tesszük bele a zacskóba. Természetesen nem ellenkezett, mikor megkérdeztem, szeretné-e „klimatizált” körülmények között tartani a motorját.
Borsi Zoli, az itthoni forgalmazó egy gyönyörű Saab 900 kabrió csomagtartójában hozta el a pizzásdoboz méretű kartonba csomagolt Bike Bubble-t. A dobozban két nagy elem található, illetve egy kisebb kartonban a tápegység. Az egyik alkatrész az alsó elem, a másik az átlátszó buborék, ami majd a motort fogja körül. A tápegység nagyon ötletes, mert nem csak a buborék légkeringetéséért felelős ventilátort látja el árammal, de az egyik csatlakozón keresztül a motor akkumulátorát is tölthetjük, szinten tarthatjuk. Ráadásul egy olyan kábelt is adnak hozzá, amit fixen a motorra szerelhetünk, így nem kell bajlódni az akksi kivezetéseivel, hanem kényelmesen, egy laza mozdulattal csatlakoztathatjuk a töltőhöz a gépet.
A felállítása pofonegyszerű: az ember leteríti a földre a vastag, ponyvaszerű anyagból készült alsó elemet, rágurítja a motorkerékpárt, ha van, középsztenderre húzza, ha nincs, az oldalsó sztenderre dönti. Ezeknél a műveleteknél érdemes figyelni: úgy kell rátolni az alsó elemre, támasztás után se lógjon le semelyik irányba.
Ezután rá kell emelni a buborékot, és elrendezni. Nagyon fontos, hogy csak kellően lehűlt motornál kezdjük el ezt a műveletet, különben csúnyán kiégethetjük a kipufogóval és egyéb forró alkatrészekkel az átlátszó anyagot. Egyetlen cipzárral körbezárjuk a nájlongarázst, csatlakoztatjuk a tápot a ventilátorhoz, és elkezd duzzadni a buborék. Méghozzá egész látványosan. Egy kis csalásra szükség volt, de ez a folyamatot nem gyorsította. Zoli egy hajszárítóval igyekezett a benti levegőt kicsit felmelegíteni, mivel randa mínuszok voltak a garázsban, így pedig a buborék is nehezebben rúgja ki a tárolás során keletkezett ráncokat.
Percek alatt felállt a lufi, a ventilátor alig hallhatóan pumpálta a levegőt a rendszerbe. Eddig jó, tehát a dolog működik, valóban be lehet tenni egy nejlonbura alá egy motort. De azon túl, hogy jól néz ki – mert jól néz ki, ez nem kérdés, hiszen az akkor befutó Papp Tibi is vihogva megjegyezte, miközben kattogott a Nikon a kezében, de marha jól, mi ez?
Nos, ezen a ponton egy kicsit megakadtunk. Mert a terv az volt, hogy megnézzük, hogyan párátlanít. Ezt ugye egyszerűen lehet láttatni: tálcára vizet öntünk, és megnézzük X idő alatt mennyi vizet képes kiszárítani a buborék. Na, de mínuszok vannak, kérem, a víz meg ilyenkor halmazállapotát tekintve egy jóval nehezebben párolgó anyaggá alakul, jéggé. Most egy kicsit tanácstalan vagyok: tegyünk bele vizet, lesz ami lesz, esetleg adalékoljuk, mondjuk fagyállóval? Vagy hagyjuk a francba az egészet, majd tavasszal mérünk párolgást?
Kedves olvasók, kinek milyen javaslata van a párátlanítás bemutatására? Páratartalom mérő nem ér, az túl egyszerű és modern módszer.
