Szuperálom, vagy szamurájkard?

Három kilóért lehet jó gépet venni? Erre a régi kérdésre kerestem a választ, a saját szemszögemből.

Mindenki tudja, hogy februárban kell motort vásárolni, mielőtt megjön a jó idő. Nekem is mondták, de nem hittem el - le is csúsztam a nagy üzletről, csak hogy a végén megtaláljam magamnak az igazit.

Valahol ott hagytam abba a múltkor, hogy nagymotort szeretnék. Az ötvenes robogó nagyszerű, legalábbis addig, amíg rá nem ébreszti az embert, hogy a motorkerékpár mennyi mérgelődéstől szabadít meg a városban. És arra is, hogy milyen kevés az az öt-hat lóerős kétütemű. Február közepén járunk - ekkor határoztam el végleg, hogy én az idén már igazi motoros leszek. A lelkesedés meggondolatlanná tett - azonnal elkezdtem elhinteni, hogy eladom a Why-t. Március első napjaira találtam is valakit, aki elvitte a robogót, épp annyiért, amennyiért annak idején megvettem. Volt még egy közös utunk a zöld Yamahával, megint beleszagoltam a robogózás örömébe, hogy aztán még erősebben törjön rám az érzés: motor nélkül maradtam.

Persze a használtmotoros oldalakat már korábban elkezdtem böngészni, de épp nyakig voltunk egy költözésben, így meglehetősen leapadtak az anyagi forrásaim. Úgy egyeztünk meg az asszonnyal, hogy motorra csak annyit költök, amennyi a robogóból visszajön, és amit a régebbi hobbikellékeim eladásából össze tudok szedni. Infantilis jószág vagyok, így akad ilyen bőven: ólomkatona-seregek stratégiai játékból, RC modellek, íjászfelszerelés - kiszámoltam, hogy bár mindenen jókorát fogok bukni, a végén összejöhet úgy 300-350 ezer forint a nagymotorra. Ennyi talán elég is lett volna, ha ott és akkor a kezemben van, hiszen február legvégén fantasztikus dolgokat árulnak használtan, szinte gombokért. Azzal viszont nem számoltam, hogy az első melegebb tavaszi napon úgy eltűnik minden, mintha ott sem lett volna, az árak pedig felugranak vagy 30-40%-kal.

Pedig már ki is szemeltem a tökéletes tanulómotort. Egy 1981-es Honda CB 400 N volt, kéthengeres, csodaszép állapotban. A Motordoki állította, hogy ez ugyanaz a példány, amelyet ő adott el, hibátlan állapotban, néhány éve. Valami apróságról megismerte a hirdetéshez mellékelt fényképen. Motordokiról azt kell tudni, hogy időnként vesz magának valami motort, addig reszeli, míg tökéletes nem lesz, de használni nemigen akad ideje, így mikor később eladja, még mindig hibátlan a cucc. Ez a motor egyébként sem tűnt lelakottnak hajlott kora ellenére sem, és bár ősszel még három kiló körül árulták, az utolsó ára 195 ezer forint volt. A fél szerkesztőségtől azt hallgattam hetekig, hogy ezt bizony meg kell venni. Még utána is olvastam - kiderült, hogy a tisztességes neve Honda Super Dream volt egyes piacokon, pontosabban ez a teljes sorozat neve, amelyből létezett például 250-es is.

Már épp rászántam volna magam, hogy kölcsönkérjek valakitől, de eljött a március, és az álom tovatűnt, a többi korrektnek tűnő, olcsó ajánlattal együtt. Nézegettem a hirdetéseket, de hiába: mindent elvittek, amit nem, az pedig törvénytelenül drágának tűnt. Legalább egy hónap kellett, hogy újra feltűnjenek az olcsó, de nem látványosan széthajtott, forgalomba helyezhetetlen vagy törött motorkerékpárok. És ekkor kezdődött az a hosszú és mindenki számára roppant idegesítő folyamat, amelynek a végén motortulajdonossá kellett válnom.

Mindenki más szempontok alapján választ - és ez szinte bármilyen tárgy esetén igaz - és persze ugyanezen szempontok alapján ad tanácsot is tapasztalatlan kollégájának. Így volt ez nálunk is, tulajdonképp mindenkitől kaptam valamilyen útmutatást arra nézve, hogy merre keresgéljek. Csodálatos helyzet, gondolhatná egy kívülálló, de a négy pólus, ami kialakult, néhol kibékíthetetlen ellentmondásokat is tartalmazott. Négyen voltak ugyanis, akik felvállalták, hogy megpróbálnak kitaszigálni a kóros hirdetésnézegetésből, ami persze tanácstalan sóhajtozással ért véget minden alkalommal. Megér ez ennyit? Nem lesz túl nehéz vezetni? Nem lesz unalmas? Nem lesz megbízhatatlan?

Csikós, a megrögzött veterános és javíthatatlan romantikus, akinek szinte végtelen mennyiségű tapasztalata van mindenféle kétkerekűekkel, a Honda Cubtól a 900-as Yamaha XJ-ig mindenfélével járkál a városban. Ő a stílust tekinti elsődlegesnek, és azzal a feltételezéssel néz motorokat, hogy ezt-azt azért le kell majd ütni az eBay-en, hogy teljes legyen a kép. Ráadásul ezt az adok-veszek játékot játssza évtizedek óta, és ami ebben az esetben fontos, élvezi is. Egy idő után minden nap azzal a kérdéssel köszöntött, hogy „Na, milyen motort veszel ma?”. Az ő tökéletes ellentéte Papp Tibi, aki nem különösebben tapasztalt motoros, viszont épp nemrég járt ugyanabban a cipőben, mint én, ami szintén roppant értékes tanácsadóvá emelte a szememben. Ráadásul célszerűen gondolkodó ember, aki minden, motorozás helyett olajos garázspadlón fetrengéssel töltött percet kidobott időnek gondol, némiképp hozzám hasonlóan.

Természetesen Zirig kolléga is beszállt a buliba, mint a Totalbike rabszolgája és istene, mint padszomszédom a gyárban, és mint ínyenc művészlélek, aki sajátos filozófiát gyártott a motorválasztáshoz. Árpád szerint az a lényeg, hogy ne legyen túl sok henger - tudják, egy, kettő, sok - és legyen a gépben tartalék egy jó átalakításhoz, ha esetleg megunnám. Szemben velünk pedig ott ül Telós Bandi, az ízig-vérig műszaki ember, aki szintén sok év motorozás után azt a bölcsességet kristályosította ki magában, hogy egy motornak minimum négy hengere legyen, különben ráz, nem elég rugalmas, kényelmetlen, szóval képtelenség vele együtt élni. Persze ő sem húzhatta ki magát a tanácsadói szerepkör alól.

Nyilván létezne az a motor, amelyet mind a négyen örömmel használnának, de ott és akkor nem hittem ebben igazán. Ráadásul - mintegy nehezítve a helyzetet - teljes tapasztalatlanságom ellenére nekem is volt valamiféle elképzelésem. Egyrészt a puszta esztétika és stílus oldaláról nézve, másrészt a célszerűség oldaláról. Nem tudok például chopper-szerű gépet elképzelni magam alatt, hiszen nem arcoskodni szeretnék, inkább sorok között cikázni a belvárosban, vagy kettesben leruccanni a Velencei tóhoz. Terepmotornak látszó terepmotorra sem vágyom - talán az idegesít bennük a legjobban, hogy nem ér le a lábam - és a tankra hasalós sportmotort is kihúztam a listáról, elvégre az élmény mellett az életben maradás is fontos céljaim között szerepel. Így a nézelődés elsősorban a motorszerű motorokra korlátozódott - amilyenek gyerekkorunk MZ-jei, Jawái és Pannoniái voltak, csak valamivel jobb műszaki tartalommal.

Listaként is hosszú lenne felsorolni, hogy mi mindent zongoráztunk végig mi öten, hogy a végén valamiért mégis elvessük. Ott volt például a Yamaha SRX, amit egyszerűen vagánynak tartottam. Rendszeresen látok ilyen motort hazafelé menet a Budafoki úton - egy sárga példány, dögös hanggal, de feltűnően óvatos pilótával, volt hogy robogóval is leelőztem - és tetszett a kiállása, a hangja, a karaktere. Bandi beszélt le róla, bár nem végleg. Azt mondta, ne olyan motoron kezdjek, aminek a vibrálása negyed óra után zsibbadt húsdarabot csinál az emberből. Ugyanezen okból nem próbáltam alkudozni a hirdetésekben felbukkant egyetlen Honda XBR 500-ra sem. Egy másik szubjektív szerelmem a békaarcú ocsmányság, a Yamaha TDM 850-es, amiről kórusban állították, hogy nagyon nem kezdőknek való, bár Csikós és Árpád szerint is jó dolog. Ráadásul drága is - talán majd lesz egy, ha már szereztem némi tapasztalatot.

Később felbukkant a képben néhány különböző méretű Suzuki Katana is - borzasztóan bejön a Hans Muth-féle elmebeteg idomozás - de ezeket nagyrészt az állapotuk miatt szórtuk ki. Ha egy kép láttán Csikós elkezdi felsorolni a hibákat, abból nem sül ki sok jó. Ráadásul a 750-es már veszélyesen erős, a 250-esekre és 400-asokra meg mindenki csak ingatta a fejét - Assur, nem akarsz te ilyen vinnyogógépet. Csak hangja van, de nem megy. Az 550 M és a kardános 650 G optimális lett volna, de ilyeneket legutóbb februárban láttam eladókat.

Nagyjából ennél a kategóriánál is kötöttem ki, az ár és a régebbi dolgok iránti vonzalmam miatt leginkább 1985 előtti motorok kerültek a radarra. Yamaha XJ 550-es és 600-as, Honda CBX 550-es, Kawasaki Z500 és GPz 550, esetleg a kéthengeres, idomos GPz500-as. Egy-egy pillanatra beleszerettem egy Suzuki GR650-esbe, és egy Yamaha XZ550-esbe is, de az előbbi túl drága volt, az utóbbiról meg kiderült, hogy túl ritka és különleges, érdemi alkatrészellátás nélkül. Persze rátaláltam a vonatkozó tesztekre is: itt esett ki a rostán a mini V-Maxnak tűnő Yamaha YX600-as is, amelyről valami korabeli tesztben azt írták, hogy nem valami fordulékony, azaz városi használatban nyilván csak kínlódnék vele.

Végül jött egy érdekes ajánlat. Gyulavitéz még tavaly vett egy Suzuki GS 500-ast, amelyet a nyár végén szerencsétlen módon ráejtett a lábára. Azóta nem használta, és a borulástól elgörbült a kormánya, de egyébként hibátlan, 2002-es évjárat, és odaadta volna részletre is. Zseniális, ez kell nekem. Pedig Csikós, Bandi és Árpád kórusban próbált lebeszélni. Mondták, hogy unalmas, nem jó a váza és a futóműve, felejtsem el. De úgy éreztem, ez a nagy lehetőség: lehet egy motorom, ki tudom fizetni, aztán ha megunom, maximum eladom a következő szezonban, és nézhetek valamit akár a félmillió feletti tartományból.

Talán mondanom sem kell, nem lett az egészből semmi. Az ok egyszerű: megtaláltam a tökéletes motort - legalábbis most úgy érzem, sikerült kifognom azt a gépet, amit nekem tett félre az ég. És ami a legfontosabb, négy tanácsadóm, akiknek a szavára egyenként is sokat adok, kórusban mondták: ezt muszáj megvenned. Egyelőre nem lőném le a poént, inkább tartok egy kis hatásszünetet - annyit azonban elárulok a kíváncsiskodók kedvéért, hogy a motor már szerepelt itt a Sebesség Oltárán, és csodaszép a színe. Kitalálják?

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr812960806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kawa550 2011.06.09. 08:39:15

"békaarcú ocsmányság, a Yamaha TDM 850"
Kicsi szájadra vigyázzá vazze.... Tudod te mit beszélsz?!

bervas · http://mt10.blog.hu 2011.06.09. 08:45:36

Valami négyhengeres Honda. 350-es vagy 500-as. Esetleg 350-es kéthengeres.

gumitamin 2011.06.09. 08:46:20

Szerintem sincs vele baj.

mikolas 2011.06.09. 08:50:48

A GS500 a felsorolt célokra tökéletes lett volna.

1. Jó tanuló/újrakezdő motor. Ha nem húzzák a bajszát, kezes jószág. De 7000 felett azért ez is meg tud lépni.
2. Még városi használatra is bőven jó. Könnyen kezelhető, kis fordulókör, szinte mindenhol elfér, ahol egy nagyobb robogó.
3. A futóműve is megfelel átlagos használatra. Ha valaki Rossit akar játszani, akkor oda tényleg puha lesz az eleje.

Amúgy meg mindenki azt vesz, amit akar, meg főleg, amire pénze van.

SomeSeed 2011.06.09. 09:03:07

Csikós, Bandi és Árpád - ha kórusban így nyilatkoztak a GS500-ról - akkor nem ültek még ilyen motoron. Nem a GS500 unalmas, hanem az ilyen Csikós, Bandi és Árpád féle demagóg kórusban lehurrogások. Mikolas jól szolt. Jó kis gép az.

k0diak · http://andras-ikladi.com 2011.06.09. 09:24:56

Ennyi szivas mellett hogy marad idotok,energiatok motorozni?

Bazsi(HUN) 2011.06.09. 09:37:42

A CB350 four?:D Csak visszakerül a TB-hez?:D

Amúgy mi a baja a kollégának az SRX-szel? Ennyire nem bírja a rezonanciát?:D Nekem semmi bajom tőle, a motor az ilyen...:D

loláb 2011.06.09. 09:37:59

Bármit is vettél meg a GS500 helyett, rosszul tetted.

Megbízható, fillérekből fenntartható, és ami talán a legfontosabb: kellően népszerű motor ahhoz, hogy pár év múlva értelmes áron el lehessen adni.

laverdasfc 2011.06.09. 09:48:23

Én az XBR500-ast vettem volna. Főleg, ha nem a fojtott verzió. Karakteres, könnyen vezethető, cafe racer alapnak is ideális, szétüthetetlen.

zöldi 2011.06.09. 09:52:55

Nem fogalmazhattam volna szebben, mint loláb kolléga első mondata. Lett volna egy relatíve fiatal motorod, ismerőstől, részletfizetési lehetőséggel és a mi a legfontosabb: azzal a motorral semmi gondod nem lett volna. Ha sikerült választani egy húszéves *********-t, akkor csak gratulálni tudok, és szorítani, hogy ne az olajos padlón fetrengjél éjszakánként.

determ 2011.06.09. 09:53:35

Suzuki GS500 - Kawasaki ER5 - Honda CB500.

Ha kezdő vagy, ebből a trióból válassz. Ez nem is kérdés.
Olcsó, megbízható, jó motorok és élményt is adnak.

benzinvérű · http://benzinveru.blog.hu 2011.06.09. 10:25:10

Én is GS 500 tulaj vagyok, ezért elfogulatlanul ha akarnék sem tudnék szólni, az enyém ráadásul még békebeli japán, 91-es. És nagyon szeretem. Kezdőnek tökéletes, arra, amire Te kerestél, szintén. Mostanában többször Pesten volt, és bár az enyém (japán) állítható első telós, és kicsit keményebbre van tekerve, a Pesti utakra pont hogy jó lett volna, mert a gödrök nagy részét a puha első futómű el tudja nyelni. Nem eszik sokat, és a 120 utazót még bírja. Tény, hogy fílingben nem egy Ducati, de pl a hangja nagyon szép gyári dobbal is, és ahol ezzel nem férsz el, ott már robogóval se nagyon tolakodj. Szóval Gyulavitéz ajánlata nagyon frankó lett volna, sok sikert kívánok a leendő géphez, de ezt talán kár volt kihagyni, bár ez csak személyes vélemény.

benzinvérű · http://benzinveru.blog.hu 2011.06.09. 10:28:40

Azt mondjuk tényleg nem értem, hogy gyakori városi használtra, viszonylag kevés rutinnal 850-es TDM-en hogyan filóztatok:). Azért az sztem nagyon nem ez a kategória.

Androczi Balázs 2011.06.09. 10:32:35

@kawa550: Hogyne tudnám, mit beszélek. Pont azért tetszik, mert annyira... khm ... egyedi. Egyszer talán lesz is, ha minden jól megy.
@loláb:
@benzinvérű:
@determ: Nyilván igazatok van, objektíve. Engem viszont elvittek az érzelmek más irányba. Bízom benne, nem lesz rossz így sem, de azt is megírom hamarosan, majd eldöntitek.

determ 2011.06.09. 10:42:58

@Androczi Balázs: Ha az érzelmeidre hallgatsz az egyfajta "luxus". Ha ezt megengedheted magadnak, akkor rendben, de ha "határon táncolsz", akkor veszélyes lehet... szerintem.

plephyl 2011.06.09. 10:45:32

kíváncsian várjuk a következő, leleplező cikket.
a GS 500 pedig nem unalmas motor, én egy szezont hajtottam egy példányt (kb. 6000km) és csk azért adtam el, mert 100 felett kicsit nehézkes volt vele az előzés, szóval gyenge volt. Most egy Hornetem van, de a kanyargást ezen sem élvezem jobban, sőt, mint a kis olcsó suzukin. az első telója viszont botrányosan puha volt, az egyenesfutása sem az igazi, de arra amire kitalálták (mindennapi ingázás normáls sebességgel, illetve kezdőknek), arra megfelel.

Suraki 2011.06.09. 10:45:55

Ez így nem ér!!!
Végigrágom a körmöm a cikk közben és a vége előtt lekapcsoljátok a mozigépet?
A fene abba a marketingiskolában elferdült hajlamaitokba. :-)
Nálam tuti az SRX vitte volna a prímet. Egynél több hengert csak olyan motorokba szerelnek, ami annyira ócska, hogy eggyel már nem is működne. :-P

badmash 2011.06.09. 10:58:40

Megvetted Motordoki Suzukiját?

bervas · http://mt10.blog.hu 2011.06.09. 11:02:16

A GS500 szép meg jó meg olcsó, de nekem pl 3 órányi üldögélés után nyomja a golyóimat. A Pannónia meg még 4 óra üldögélés után sem.
Emellett a GS hátsó ülése szemre elég meredek a hátul ülőnek...

Suraki 2011.06.09. 11:02:36

Remélem Bandi 1000-es FZR-jét vetted meg. A félbehagyott cikk után megérdemelnéd. :-D

1kutya 2011.06.09. 11:07:13

@Suraki: nagybátyám mondja mindíg, hogy a motor 1 hengeres, 4ütemű és legalább 600ccm-es.

vannak még akik szeretnek légkalapácson motorozni rajtad kívül is:-DDD

Androczi Balázs 2011.06.09. 11:20:00

@determ: Maradjunk annyiban, hogy nem csak a stílus szólt a gép megvétele mellett, de az állapot is.

mickeyknox 2011.06.09. 11:21:53

a cím alapján a suzuki katana lesz az...

badmash 2011.06.09. 11:33:48

Én szeretem az SRX-emet, nem egy tucat motor, kicsit tartottam a berúgókaros indítástól, de semmi vész.
Nem is hirdetnek 600-ast a ha.hu-n. Most, hogy egy-két turpisságot rendbe raktunk rajta nem adnám oda 350-ért. :o)))

badmash 2011.06.09. 11:34:48

@Androczi Balázs: Mondom én, hogy az egy kihagyhatatlan ajánlat! ;o))

nabazzmeg 2011.06.09. 11:38:28

@Suraki: csak miután rendbetette, úgy az igazi!

Z o z ó 2011.06.09. 11:51:45

Én CBF500on tanultam (majdnem ua. mint a CB500) bánom kicsit hoyg nem azt vettem:/

Chingachgook 2011.06.09. 11:56:13

a Doki suzukija lesz az, legalabbis egy olyan piros vas all a garazsban, ponyva alatt alszik a re't :)

szep teljesitmeny, a motor 200+ kg, assur 100+

egyutt sokan lesztek, hat me'g ha a zasszony is felul, legyen bar csak 50 kila... :D

Bazsi(HUN) 2011.06.09. 12:16:52

@badmash:

Nekem meg pont egy berúgókar kéne rá...:D
Megszoktam már a Pannónián, ezen meg csak önindító van. Ez csak a 400-as kistesó, de nekem bőven elég.

Tomchy 2011.06.09. 12:19:59

Én idén januárban vettem 1. motornak egy kardános GS 650 G-t. Átérzem a helyzeted...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.06.09. 12:34:21

Megvetted Papp Tibi Hondáját?:)

Tomchy 2011.06.09. 12:49:52

@scheerti: Ááá, az már a "csodaszép a színe" definíciónál megbukott! :O)

zöldi 2011.06.09. 12:52:26

@bervas: Egy helyi kárpitos+ 5-15 ezer forint lakóhelytől függően és olyan nyerged lesz, hogy egy napot is végigülsz.

Tomchy 2011.06.09. 13:03:49

Azt írta, a 750-es már veszélyesen erős. Vagy mégsem?

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.06.09. 13:07:00

most nem azért, de ha 3-an kórusban hurrogtak le a GS500-ról, akkor a Gyulavitézt tavaly miért nem hurrogták le, amikor megvette? én nemtudom, hogy jó-e, de lehet h beszopattak kicsit :D maguknak akarják a gépet, és amikor lesz rá keret, akkor fintorogva, fanyalogva kivágják az asztalra a vételárat :D

littlerock 2011.06.09. 13:29:27

Egy 535-ös virgács, szerintem az egyik legjobb kezdőmotor... ha jól be van lőve 5 litert eszik, ha kinyitod a kipufogót, a halott is felkel, pedig nem irgalmatlan hangos, ráadásul ha kell jól döntögethető, kényelmes, úrias, de ha kell, ugrásra kész... Ezt a stílust miért nem reklámozzák?

R1200Gs 2011.06.09. 13:33:53

Inkább egy Gilera runnert vennék 180 cc3-et ezek helyett a japó belpiacos szörnyek helyett.Telós Bandi meg menjen a 4 hengerével! V2 is jó de az igazi a BOXER! :-) Kisköbcentis japó visítógépek röhejesek. Komolytalan.Tdm 850 jó alternativa. Hülye a Csikós ,ha azt mondja nem jó moc kezdőnek.Pár nap és beleszokik bárki,mint pld ő aki kapott egy teszt GS-t és majd elélvezett tőle,pedig ebben a kategóriában ő is egy kezdő.

Androczi Balázs 2011.06.09. 13:40:21

A poént badmash kolléga már lelőtte. GS 500 lett valamivel több hengerrel, Motordokitól. Chingachgook kedvéért a pontos adatok: a motor 198 kg+benzin, Assur 125+reggeli, asszony 52 körül, plusz a csomagok. Nehezek leszünk, de ez a motoron múlik a legkevésbé.

GERI87 2011.06.09. 13:44:11

A GS500 nem rossz de kicsit kényelmetlen...nyomja a tank az ember tökét.
Amúgy egyszerű technika, kezdőknek jó választás lehet.

mt-03 2011.06.09. 13:56:17

az a baj hogy hallgatsz masra. mindre lehet mondani jot rosszat. inkabb vettel volna olyat ami neked tetszik nem pedig a korusnak. motorozas az erzelmi dolog, neked kell hogy tessek a gep, maskepp mindig azt latod benne hogy miert kellett volna masikat venni. szvsz.

Tomchy 2011.06.09. 13:58:24

@Androczi Balázs: Pedig a cikkből annak idején az jött le, hogy Doki a fél veséjét hamarabb adná el, mint azt a drága pénzért vett ritka eredeti jószágot...

Zsákbamacskát nem vettél, tuti jó vétel lesz, gratula.

Ha meg a 650-est egyszer kipróbálnád, megszervezhetjük.

Virago_1000 2011.06.09. 14:00:06

@littlerock: a virgacs jo gep, de Androczi szerint az pozolas. Pedig az 535 meretre kisebb, mint egy 250-es robogo, manoverezni konnyebb vele.
Csak a telok koppannanak fel allandoan Anroczi alatt, ezert sem ajanlanam neki.

TDM a leguniverzalisabb motor az osszes felsorolt kozul.

GS500 is jo gep, raadasul eleg olcso.

Csikós Zsolt 2011.06.09. 14:04:53

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg:

Gyula sunyin, csendben döntött. Nélkülünk. Azóta nem beszélünk vele.

És persze meglazítottuk az oldalsztender-csavarját, hogy rádőljön, naná :-)

Suraki 2011.06.09. 14:40:01

@Androczi Balázs: Azt a szép, régi GS-t akarod szétküldeni a városi közelharcban?
Ezt most nem is értem...azért mert nincs pénzed drágábbra, pont egy ilyen pöpec kis OT akarsz leamortizálni? Vagy ez a városi használat is csak egy elvetélt ötlet?

Aki szerint meg nyomja a nemiszervét a GS, az vagy oversized szerszámmal, vagy rövid kézzel született. :-)

Androczi Balázs 2011.06.09. 14:41:06

@Tomchy: Asszem úgy is volt vele, csak elhatalmasodott rajta a Bogártuningitisz. Az új szerelem meg felülírja a régit, így lett a GS az én drágaságom. A felajánlást köszönöm, lehet hogy élek is vele néhány ezer kilométer múlva.

Androczi Balázs 2011.06.09. 14:47:21

@Suraki: Nem terveztem szétküldeni semmit. Használni vettem, nem szobornak, az igaz, de én nem látok ebben semmi rosszat. Egy gép azért van, hogy használják. Vigyázok rá, meg magamra is, de ha mégis baja lesz, majd megcsináljuk szépen, gyári alkatrészből, ahogy kell.

sunblind 2011.06.09. 14:50:17

nahálaistennek. jólbeszartam, mikor előjött a gs500 neve ... butuska, ingerszegény, középszerű, álmosító randa szürkeegér. ... monnyuk nyilván egy rönó tália mellé elsőrendű választás.

sunblind 2011.06.09. 14:52:56

navazzenemár. akkó most mégis gs500? :)

zöldi 2011.06.09. 14:57:07

@Androczi Balázs: Rákerestem, valahogy kimaradt a doki cikke. Döbbenetesen szép az a motor. Hengerszámilag maximálisan megegyezik a véleményem Telós Bandiéval, szóval kellemes kilométereket kívánok.
Mondjuk egy ilyen motort nem használnék naponta, de nem vagyunk egyformák.

nyergink 2011.06.09. 14:58:59

Örvendeztem, hogy az XZ 550 az első kép. Ez egy jól elfelejtett típus, ami annak idején identitászavarral küzdött. Nekem kettő is van, egyiket használom, a másik papír nélküli. Van nyűgje, nem szép (nekem igen), de hálás jószág. Alkatrész meg van Amerikában.
A motorodhoz meg gratula!

Suraki 2011.06.09. 15:10:38

@Androczi Balázs: abban egyetértünk, hogy még egy OT motor sem dísznek való. Néha hétvégén elmenni vele túrázni, vagy egyszer-egyszer beugrani a cégbe pózolni rajta, de nézd meg, hogy milyen igénybevételnek vannak kitéve a járművek a fővárosban. A forgalom nyomul stiftgázon, kátyuk számlálatlanul, önjelölt igazságosztók...ez még egy új motort is rövid úton kikészít. Pesten 10 km, felér egy vidéki 100-assal.
Erősen szubjektív de én sajnálnék egy élete delén túllevő vasat vénségére ilyen rondán megkínozni. Persze ha pénz van bőven, azzal sokmindent lehet pótolni, de nekem nem ez jött le a posztból. ;-)
Miután ilyen jól kimoralizáltam magam, természetesen jó utat kívánok, szerintem kitűnő választás volt.

badmash 2011.06.09. 15:14:22

@Androczi Balázs: Bocs, de számomra annyira egyértelmű volt. Ismerve Dokit, nem csináltál rossz üzletet. Megmondom őszintén én is gondolkodtam azon a szép motoron. Irigykedem. ;o)))

SquareWire 2011.06.09. 15:34:06

@SomeSeed: Racionális motor a GS 500 és talán ez vele a legnagyobb baj. Szerintem egyébként emberfüggő, hogy ki hogyan ítéli meg, anno pár száz kilométert beletekertem GS 500-ba és nagyon gyorsan rá lehetett unni. Mégegyszer mondom, emberfüggő, mindettől függetlenül nem nézem le a modellt, csak nem csigáz fel.

Krisi 2011.06.09. 15:34:33

A gyulavitéz-féle GS500-as tényleg egy jó motor, de én se vennék olyat soha. Nem tudom megindokolni hogy miért nem, egyszerűen ránézek, és nem érzek birtoklási vágyat. a motornak meg pont arról kell szólni, hogy ránézek, és azt mondom, hogy bazmeg, nekem KELL egy ilyen!
de egy GS 500-as nem váltja ki ezt az érzést belőlem, pedig a maga kategóriájában vitathatatlanul az egyik legjobb.

muz 2011.06.09. 15:39:07

Városban az egyhengeres enduróknál nincs jobb!

loláb 2011.06.09. 15:39:55

@Androczi Balázs:

"Engem viszont elvittek az érzelmek más irányba."

Bocs, de először tanulj meg motorozni biztonságosan, és utána bőven ráérsz érzelmeskedni.

Te vagy most már a sokadik TC-s szerző, aki azzal indolokja meg, hogy miért vett első motornak valami elborult gépet a racionális választás helyett, mert elvitték az érzelmek. De ez egy nagy hülyeség.

Neked nem önmegvalósítanod kell először, hanem megtanulni motorozni egy kezelhető, biztonságos állapotú, használható gépen. Ha már tudsz kanyarodni, egyenesen menni, fékezni, gyorsítani, akkor bőven ráérsz arra, hogy olyan motorod legyen, ami érzelmeket vált belőled ki.

Sokra nem mész az érzelmeket kiváltó motoroddal, hogyha a szezon felében áll, mert ócska, vagypedig elsősorban a permanens halálfélelem érzését váltja ki belőled, mert annyival többet tud nálad.

Neked motorozást megtanító célszerszámra van most szükséged, nem másra.

nyergink 2011.06.09. 15:42:33

@Krisi: Anno, valamikor a 80-90-es évek fordulóján, amikor még voltak Suberbike futamok a Hungaroringen GS 500-t lehetett nyerni a belépővel. Ott volt kiállítva a főtribünnél, kék-fehéren, csillogón....és csorgattuk a nyálunkat utána. Na akkor tudott érzéseket kiváltani. Nagyon is....
Ja, nem én nyertem :(

Kopasz Szuzukis 2011.06.09. 15:55:01

Kartácskáim: a gyulavitéz-féle GS500 a kéthengeres, aluvázas. Andrócki pedig a régebbi, sor4-es GS 500 Katanát vette. Az pedig 1 ááállat gép. Tudom, mert nekem a GS 550 E van. A világból kivisz, csak enyhén vibrál, és 110 fölött vissza4-csutkagázra még egykerékre rántja magát. Pedig bőven 230 kila fölötti+85 kiló kopaszállat. Én 3. éve nyúzom, eddig még csak olajat kért a benya mellé (mert ezekben még 6ezer kilométerenként kell cserélni) meg 2x kuplungbowdent.

Wari 2011.06.09. 16:07:35

A GS tanulni jó,legalábbis jobb mint az FZR 1000 -).Volt egy 88-as szinte új darabom,még 93-ban.Simán kiment a km órában a mutató, 280 alá a senki földjére -). Én P20-al kezdtem a nagymotoros pályafutásomat.Sokat nem ment saját erőből,ellenben megtanultam szerelni és tolni -).Viszont a legkényelmetlenebb gép címét,messze a 86-os GSX-R 750 bitorolja! 89-ben azzal mentem ki Stuttgartba bőrszerkót venni...majd két napig úgy mozogtam,mint akit egy szakasz buzi erőszakolt meg! -D.

Androczi Balázs 2011.06.09. 16:12:08

@loláb: Igazad van. De úgy gondolom, a motor, amit végül megvettem, egyszerre kellemesen kezdőbarát, megbízható, nem túl erős, kifejezetten kezes - legalábbis többen próbálták, és abból ez jött le - és még lelkesedni is tudok érte. Szerintem nincs ebben semmi irracionális.

Tomchy 2011.06.09. 16:40:32

Ha jól emlékszem (naná, visszaolvastam :O)) 1979-es az a vas. Vajon OT-s már?

zöldi 2011.06.09. 16:50:22

@muz: Én kettőt is tudok. A nagyrobogó mindennél jobb városban, a következő legjobb meg egy négyhengeres(nemV!) enduró lenne, ha létezne olyan.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.06.09. 16:58:29

@Kopasz szuzukis: A GS 500 váza nem alumíniumból készült, csak úgy néz ki. Tudod, mint a kigyúrt nepperek nyakában a vastag lánc. Lehetne arany is, de trombitaréz.

Operator 2011.06.09. 17:13:55

Kedves Balázs, ne hallgass a sok "hozzáértő szakértőre" akik mindenkinél mindent jobban tudnak (bár én sem nem vagyok szakértő sem nem "mindentjobbantudja" rám se hallgass).
A témát körbejártad, tehát sok sok információ volt a birtokodban, mikor döntöttél. S ha valóban jött a "nekem tette félre az ég" érzés, akkor nincs kérdés, ez volt a jó döntés, bármi is legyen az, bárhogy is alakul! :) Gratulálok!

'saztán? 2011.06.09. 17:24:18

ott nálatok csak robinak, meg árpinak telik rendes* motorra?

*értsd, nem gombokért

Imperial 1969 2011.06.09. 17:40:58

Sziasztok, kezdo motoroskent ezekert a gepekert voltam oda :Kawasaki xanthus, Yamaha Zeal, Honda xelves.

badmash 2011.06.09. 17:43:34

Egy-két ember azt sem tudja miről írogat. Íme, hogy tudjátok mit vett Balázs:
sebessegoltara.blog.hu/2010/04/12/suzukibol_is_az_oreg_a_legjobb

zöldi 2011.06.09. 18:10:24

@'saztán?: banyek, ez nekem is eszembe jutott.

Wari 2011.06.09. 19:58:36

Mondjuk ezt a szépséget sajnálnám naponta a pesti utakon nyüstölni.Ide-oda menni nekem is jobban tetszik a robogó.Csak húzom a gázt,és a 16-os kerékkel már egészen motoroként viselkedik a gép.A cikket olvasva Én is kedvet kaptam valami régebbi darabhoz.Asziszem lesni fogom a hirdetéseket,hátha szerelembe esek -).

Tomchy 2011.06.09. 20:07:28

@'saztán?: Igen, amennyiben a "rendes motor" definíciója megegyezik a "drága motor"-éval.

Szerintem ez nem feltétlenül igaz. De mindenki azt hisz, amit akar.

Orgon 2011.06.09. 20:10:31

Felénk tudtam volna egy elég szép állapotú GS 450-et 3 kilóért friss múszakival...
Hé, a VT 500E-t mindenki elfelejtette?! vagy csak én vagyok ennyire különc...
nekem 3.6-ot eszik, a nagy faluban eddig jól vizsgázott. Ja és 6000 fölött majdnem olyan simán jár, mint egy sor4! :)

salis 2011.06.09. 20:15:37

XL 600 V Transalp esetleg?

Tomchy 2011.06.09. 20:15:53

@'saztán?: Nem, ez csak a véleményem. Nem védek/bántok senkit.

muz 2011.06.09. 21:45:02

@nyergink:
Ott voltam s nem én nyertem:-((

Krisi 2011.06.09. 22:00:46

@nyergink: hát azt elhiszem, de belőlem valahogy nem hoz ki semmi érzelmet.

dehát ettől kerek a világ :)

kovászosUbukla 2011.06.09. 23:16:13

Assur, te jól tudom hogy ezeknek a Why robikba még csomagtartó se jutott? Az ülés alatt egy nagy semmi van, ahova max egy sajtos zsömle fér.

Szóval azért egy Scarabeotól még ez is elmaradt. Sisakkal a kezedben futkároztál?

Androczi Balázs 2011.06.09. 23:16:17

@'saztán?: A többiek nevében nem beszélnék, nekem most ennyim volt rá. De ezt leírtam a cikkben. Pontosan mire is vagy kíváncsi?

Androczi Balázs 2011.06.09. 23:21:56

@kovászosUbukla: Ja. Egyébként zárt sisakot használok, és a fejem is nagy, olyan nagykerekű ötvenest még nem láttam, amelyiknek a rekeszében a bukóm elfért volna.

mis 2011.06.10. 00:06:03

Sziasztok!

A 3. képen lévő SUZUKI-nak mi a pontos típusa?

Üdv.: Mis

nyergink 2011.06.10. 08:06:09

@Krisi: :))))nagyon jól mondod: változnak a korok, változnak az emberek. Akkor bármilyen "nyugati" (ez speciel keleti) nagyon vonzó volt. Most már más.

kovászosUbukla 2011.06.10. 08:21:49

@Androczi Balázs:
aha, szóval akkor rohambilizés. Szóval azért disztingválj a gázzal az új gépeden, mert te leszel a következő akit kiszelektál a forgalom, egy 400-as gépben már bőven van erő, csak ha annyit veszünk, hogy egy jó sportkocsi gyorsulását lazán teljesítik, 5 mp alatt 100-on stb.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.06.10. 09:45:22

Ma napig nem tudom felfogni hogy a fenebe gyartottak ilyen jo motorokat a japanok kb30 evvel ezelott......

Ma mar elmesz egy muanyaghalmaz mellett es fogalmad nincs hany xxrxrzzr betubol all a neve de tuti 150+LE - nekem mind egyformak

Talan a gsx-r volt az elso "hasalos" motor

bervas · http://mt10.blog.hu 2011.06.10. 12:50:49

@visszakettopadlogaz:
Talán mert még volt európai konkurencia, ha kicsi is, és adtak a színvonalra, az igényes műszaki megoldásokra.
Amikor megláttam a GT présöntött alu kuplungkarban a csapcsavar furatánál a szinterbronz perselyt, kicsit megkönnyeztem.
Nem véletlen mennek a 70-es évek végi masinák több százezer km-t normális karbantartás mellett.

muz 2011.06.10. 13:50:30

@visszakettopadlogaz:

Szívemből beszélsz!
A mai napig a nyolcvanas évek végét,a kilencvenes évek elejét preferálom!
Nem mondom,hogy csikkzsebből de azért tudnék venni valami újabbat.De egy kezemen megtudnám számolni,hogy hány új modell hoz lázba.

shiNIN 2011.06.11. 15:54:10

Én mondjuk nem próbálnék ennyiért venni motort, s nem is értek hozzájuk nagyon, de én speciel egy BMW F650 GS (régi, amiben 650 köbcentis egy hengeres blokk van, nem 800-as sorkettes...), CS vagy G650 GS-t vennék, kellemes az a blokk, városba és európa-túrákra is jó, szolid vezetővel 3 liter alatt eszik (a város, ha nincs dugó, nem igazán jelent többletet vele, csak megfelelően kell vezetni). Kezdőknek is jó, nem túl erős, nem harapós, ha kicsit húzod, kicsit megy :) Én sajna nem kezdhettem ilyennel, mert csak a cruiserekről ér le a lábam rendesen, de ki tudja, mit hoz a jövő ;) A páromnak szuper kezdőmotor, s le se kell cserélnie, mert mindenre elég neki, ő csak munkába járni és túrázni akar vele, valamint hypermilerkedni :) Megbízható motorok, s ha elfelejted azt a butaságot, hogy márkaszervíz, s fogsz egy jó szakit, akkor a szervízelése se több, mint más motoré, sőt, csak 10 ezrenként kell...

De nyilván mindenkinek mások a szempontjai :)

kovászosUbukla 2011.06.12. 20:32:13

@Tsyga:
hát nekem akkor is brutális hülyeségnek tűnik hogy egy csoffadt, ráadásul automata 50-es gyöszről egyszer csak pár hónap robizgatás után eszébe jut hogy akkor 400-asra ülök.
Nekem sok ismerősöm évek után jutott el ide, és akkor nem is kell egymagára nagyobb gép ennél a kategóriánál. Mert valóban tökéletesen elég ez a méret mindenre.

Tsyga 2011.06.13. 11:13:39

Nos, a véleményem szerint, ha nem egy tizenéves izgága fiatalemberről van szó, akkor nyugodtan kezdhet ilyesmivel. Pontosabban a legtutibb az lenne, ha mondjuk MZ-vel kezdene, de az manapság már nagyon nem trendi sajnos.

mazsolmaany 2011.06.13. 16:28:41

Ez egy ékszer!Csorog a nyálam,mint egy idiótának!

alvaro84 2011.06.13. 21:54:58

Én bicikliről ültem F650-re 3 évvel ezelőtt. Nem igazán érzem, hogy kimaradt volna a szocialista vagy akár 125-ös időszak. Tény, hogy 29 voltam akkor.

todaytom 2011.06.14. 10:49:22

Szerintem egy Honda CB500 vagy egy Bmw K100

janoszeged 2011.06.14. 11:36:06

2 hengeres 450-650-ig ajánlott a kezdőknek. Nem robogó, hanem motor!

Wolfram 2016.03.13. 13:39:39

Mekkora amatőr lúzerség már egy újságírótól, hogy egy több részes cikkbe nem teszi bele a folyatás linkjét? Egy darabig próbáltam keresgélni a guglival, hogy végül is milyen motort vett, de végül rá kellett jönnöm, hogy leszarom.
Nem ér ennyit.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása