Dirty Dancing

Laza talajon motorozni első osztályú szórakozás

Miután csigatempóban belefúrtam magam a földbe, muszáj volt rendet rakni a fejemben. Nem gondolok munkára, asszonyra, gyerekre és kutyára, csak arra, ami éppen előttem van. Oda nézek, arra kanyarodom, úgy fékezek és a lábamat sem lógatom – hiába megyünk aránylag lassan, csúful szétcsaphatjuk magunkat.

Előre, mindig csak előre figyeljünk! A motor is oda fog menni

Winklert megkínozta a sár, én a pusztító, poros meleget kaptam; a Safety-Hungary Dirt tréningje még így is a legszórakoztatóbb motoros képzés. Annak ellenére, hogy a hörgőkre rátelepszik a belélegzett salak, hogy karunkat rángatja a gép és semmi sem úgy van, ahogy az aszfalton megszoktuk, igenis jó móka – aki azt hiszi, ez a tudás csak terepen kamatoztatható, téved.

 Ezeréves konstrukció, de a kétszelepes blokk még mindig nagyon virgonc

Az első feladatnál még nem feltűnő, ha a koncentráció nincs rendben. Egyenesben, gyorsulással majd nullára fékezéssel gyakoroljuk a helyes testtartást. Gázadásnál előre dőlünk, lassításánál meg hátra. A 9 és fél lóerős CRF100 esetében persze ne gondoljunk tudományos finommotorikus precízkedésre, nem cicázunk a kezelőszerveken, nyélgáz és nagy fék; ez az egyik általános érvényű szabály laza talajon.

A nyitottabb endurós sisak minden koszt átengedett

Az egyszerűnek gondolt, körözünk a bója körül feladat már megmutatta, hogy bizonytalankodással semmire sem megyünk. Instruktorunk, Pelyvás Tamás hiába rágta a szánkba, hogy nem magunk elé bámulunk és a lábszárat sem csak úgy kilógatjuk valaha – annak helye a motorral párhuzamosan van, egyenes lábfejjel, laza térdhajlattal készülünk fel a kanyarra. Ez az egyetlen tartás, ami megmenthet minket az egészségkárosodástól egy esetlegesen elrontott letalpalás esetében.

Nem kell letalpalni, elég kinyújtani

Hamar világossá vált, hogy kis gázzal, vagy a markolatot röcögtetve semmire sem megyünk. Állandó gáz és tempó kell ahhoz, hogy ne ellipsziseket, hanem köröket írjunk le. Azt sem szabad feledni, hogy oda megyünk, ahová nézünk – ha ezt nem tudjuk még az elején rögzíteni, a következő gyakorlatnál fennáll a bukás veszélye.

Nézzünk bele az ívbe, legjobban a tekintetünkkel tudunk kormányozni

Ne gondoljanak semmi rosszra, simán csak nyolcasban kell haladni két bója körül, az átkötő egyenesben pedig gázt adva gyorsulni fel. Egyszerűbbnek hangzik, mint ahogy a salakos földpályán kivitelezhető. Ha nem tudunk uralkodni magunkon és rossz helyre nézünk, rossz íven vesszük a kanyart, rossz helyen jövőnk ki belőle, az egyenest elrontjuk, a következő íven meg már kinn kapálunk a susnyásban. A hirtelenkedő korrigálások, a pánikszerű első fék és a rossz gázkezelés már magukkal hozzák a talajra borulást – ha a láb rossz helyen volt, ez akár fájhat is. Még jó, hogy a Honda CRF100 csak 75 kiló.

Ha jó íven kezdjük a kanyart, jó helyen kezdjük meg az egyenest

Öt dologra kell figyelni. A felsőtest helyes tartása, a fenekünk helyzete a nyeregben, a jó lábtartás, tekintetünk iránya és a helyes fékezés biztosítja, hogy biztonságosan haladjunk – és ebben a biztonságban már benne van a móka forrása, a kipörgő kerék is.

Japán módszerrel oktatnak

Miután fölállítottam a motort és leporoltam magamat, világossá vált, hogy rosszul fékeztem és rossz helyre néztem. Összeszedtem magamat, és láss csodát, összejött a kanyar, frankó volt az egyenes és kezdődött az öröm. Persze hibák ezután is voltak, de mindegyikből tanul az ember – Tamás figyelte négyes csoportunkat, tanácsokat adott, mutatta a helyes íveket. A japán módszer idehaza is működik, a tréning másnapján egyre magabiztosabban, egyre hetykébb porfelhővel köröztünk a már sikánnal nehezített oválpályán.

Az egyik legnehezebb feladat önmagunk legyőzése. Állítólag a bokszolók is belenéznek a pofonba, hogy utána rögtön támadhassanak; ugyanezt teszi a motoros: belenéz a kanyarba, oda, ahova menne. Nem a kerék előtt sorakozó kátyúkon és laza talajon stresszel, hanem gázt ad és megy előre.

A hátsó kerék csúszkálása megszokható. Előre kell dőlni, meg kell fogni a kormányt és elfelejteni az első féket – ez a taktika utcán is rendívül hasznos lehet, hiszen aszfalton is könnyen megcsúszik a gép. A Safety-Hungary dirt tréningjének sem célja a terepversenyzők nevelése: a sár és a por tantermében alakítják ki a közúton működőképes reflexeket. Azt mondom, jól csinálják. A második nap végére már mindannyian élveztük a nagy pályát, ahol mindenféle trükkös kanyar, kemény és laza talaj várta körről körre a gumi bütykeit.

Amikor felértünk az oktatóközpontba, nevetve nézett ránk mindenki. Kajánul vigyorogtak ránk az aszfaltos tréning részvevői, mi meg kajánul vissza – nem mondtuk nekik, de most már ideje megtudniuk: az igazi motorozás lenn a terepen zajlott. Móka, amiből nagyon sokat lehet tanulni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr972923168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

muz 2011.05.22. 13:24:32

Bizony,bizony!
A sár a legjobb barátunk:-))

esimov 2011.05.22. 13:52:42

14-dik kep a sorozatban csodas

105tc 2011.05.22. 14:14:49

jópár éve motorozok, de elolvastam és tanulságos.
kár hogy szét van szedve a motorom, már raknám a ganéba

Speedygonzi 2011.05.22. 18:33:25

Baowah,
a portréképek nagyon szépek lettek. mi volt az elkövető objektiv?

Speedygonzi 2011.05.22. 21:07:02

@baowah: 35ös obi ilyen szép rajzolatod ad az arcokon?? hol a torzitás? tudtam hogy jó obi, de hogy ennnyire..
Ilyenkor kicsit irigy vagyok a nikonosokra. A 35mm egy nagyon jó dolog lenne croppon de a canon 35/2 nem ilyen jó... a 35/1,4 meg jó, csak nagy és drága. Annyiból inkább motort :)

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.05.22. 21:36:30

@Speedygonzi: a 35 f2 egy csodaszer. imadom. kar, hogy az olcsobb f1.8 nem ennyire jo. kozel sem.

Virago_1000 2011.05.22. 22:02:15

@baowah: Tok jo moka lehet, es ketseget kizarva hasznos is. En is mennek, ha fizetne a cegem, vagy valami szponzor.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása