Elátkozott robogóval a liftben

 

A Goccia késő ősszel érkezett a TB-hez, a fehér nagykerekű volt a visszfuvar, amikor a Hackert leadtuk. Eleinte nagyon jó idő volt, remekül lehetett vele robogózgatni, igaz a szerény tempó miatt a menetszél hűtő hatása amúgy sem túl nagy rajta.

Igazából nem is volt megbeszélve, mikor visszük vissza, mert amúgy is vége volt a szezonnak, nem adták már ki senkinek. Vagy két hete volt nálunk, amikor felmentünk a parkolóház tetejére néhány hiányzó fotót elkészíteni róla. Aztán egyszer csak nem indult be újra. Se kép, se hang. Akkor vigyük le...

A fenének volt kedve négy emeltet rollerozni a csúszós felhajtón. Baowah tudta a megoldást: lift! Pont befért.

Akkor most mi legyen? Könyv elő, hol van valami biztosíték benne. Végül a lábdeszka burkolata alatt került elő a kis nyílás, alatta az akkuval. Hirtelen ott termett Csikós, és valahogy azt vettük észre, hogy ő szerel. A kínaiak egyébként bekészítettek egy pótbiztosítékot is, úgyhogy pikk-pakk kész volt.

Újra indult a kis Goccia, pár nap múlva gondoltam, visszaviszem Szentendrére, ahol átülök egy TX50-es gépre. A kétütemű, ötven köbcentis supermoto annyira perverz ötlet, hogy kihagyhatatlannak tűnt. De sajnos a TX nem indult be, meg, ha jól emlékszem, volt valami baja a kuplungkarnak is. Csak nem szabadultam meg a Gocciától, visszarobogtam vele Óbudára.

Teltek a napok, rengeteg volt a meló. Közben beköszöntött a hideg is. Már nem jártam a Gocciával, állt a parkolóházban. Már hetek óta. Eldöntöttük, visszavisszük ketten, Baowah beöltözik meleg cuccba, én meg visszahozom autóval. Ehhez két embernek kellett ráérnie, ami persze sosem jött össze, mentek az elnézéskérő telefonok. Aztán egyszer sikerült!

Árpád már beöltözött, indítottunk volna, de az akkuból eltűnt delej, alig bírta megforgatni. A fenébe! Ma sem visszük vissza. Újabb telefon Szentendrére. Izé, most mégsem megyünk, hanem majd amikor lesz a Totalcarnál egy furgon. Úgy két hét múlva. Aszonták, nem baj, csak a december végi leltárig vigyük vissza.

Amikor aztán megjött a Ford Transit Connect, közelgett a leltár, szóval bezsuppoltuk a raktérbe, kispanifereztük. Közben kérdezem Ziriget, hogy tulajdonképpen a múltkor miért nem rúgtuk be?

Tényleg – mondta -, de most már mindegy.

Ekkorra már annyi áram sem volt benne, hogy a kilométerszámláló LCD-jét elvigye. Szentendrén kipakoltuk, megköszöntük, elnézést kértünk a pár hónapos késésért, betoltuk a szalonba és elsunnyogtunk.

Igazából most jött el az ideje, hogy lehozzuk a tesztet, az uborkaszezon kellős közepén. Tehát szombaton Keeway Goccia, az elátkozott 270 ezer forintos robogó, amely befér a liftbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr351690585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biker_kolee 2010.01.22. 09:49:14

:)))

Viccesre sikeredett. :)

vuki z1 2010.01.22. 10:25:43

Még mindig szerencsésebb helyzetben vagytok, mint a haver. Ő nem csak tesztelt Keewayt, vett is.

Azóta sem tudja eladni az istennek se, volt rá példa, hogy a láthatóan hozzá nem értő, határozott biznisz-szándékkal érkező vevő előtt - aki tuti elvitte volna - kezdett dadogni az a szemét.

De amúgy a posztban leírt sztori teljesen jellemző a kínai motorokra.

nagya21 2010.01.22. 11:07:36

@misibacsi:
Nem Jellemmő!!
Az enyém 2 hét állás után is max 2.ra beindul.
Amikor az oldalsztender elrántotta a motrot(az én b@lf@szságom végett) akkor nekem is eltört a bizti, de tartalék berakása után pöcc-röff.
De kérdem és a posztírót, ha lemerült az akksi, akkor mé' nem rugták be a berugókarral????
A motorom tipusa:Keeway Pixel, eztet is kipróbálhatnátok,amilyen pici a motor olyan nagy a sisaktartója(csak ebbe fért el a felnyitható Lidl-is bukóm:-)))
Üdv Nagya

ÁDÁM90 2010.01.22. 11:24:35

én is ott vettem a bukót, nekem fekete :)De nekem nem fér bele sajna.

sony666 2010.01.22. 11:37:05

Majd úgyis kimoderáljátok:
Mekkora idiótának kell lenni ahhoz hogy ne jusson eszébe az embernek a berúgókar? A poszt felénél azt gondoltam, hogy nincs rajta azért nem kerül szóba... erre tessék.
Jól elvitt titeket a divat, meg a kinyalt seggű kényelem. Pff újságírók.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.01.22. 11:42:06

Tényleg miért nem lehetett berúgni?
Vagy meddig tart rácuppantani egy akkutöltőre?

Elég kemény életszervezésetek van. 2 ember kell egy robogó visszaviteléhez? Miért kell Ziriget autóval hurcibálni? Visszaviszi a motort, amit berúgtatok azt' visszamegy azzal a szuper tömegközlekedéssel.
Nem is értem....

strfifi 2010.01.22. 12:40:37

Kedves srácok, baowah! Őszinte gratula az évfordulón megjelent panda cikk. Ha már csikós beígérte a semmit (nagy panda teszt) legalább te tovább folytatod a valamit :)
Biztos elvette az eszét a zőcséges:)
Pedig én is nagyon imádom a pandámat, tavasszal lesz felújítva, vászontetős.

Na de a lényeg: Eddig is olvastam papptibi cikkeit, amit vártam, megkaptam tőle. Nincs is vele semmi gond.
De ez viszont a semmilyen cikk!
Olvasom-csak olvasom, várom, hogy kibontakozzon a történet, lesz benne valami jó nagy csavar, ökörség, baromság, vicces... erre B.*ameg semmi. Ja de igen, elvitte még időben, és a róla szóló teszt majd szombaton..
Ez simán megkaphatja a nálatok emlegetett monkey popó, vagy análslide díjat..:)

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.01.22. 12:49:51

@strfifi: a pandas vonalat nem ertem hirtelen.

Suttora 2010.01.22. 12:53:09

@baowah: a HÉV simán oda-vissza visz, én már többször is megtettem :D

strfifi 2010.01.22. 12:53:29

@baowah: Rég jelent meg a pandáról cikk és örülök, hogy te írtál róla.
Csikós meg akart írni egy "nagy panda teszt"-et még tavaly. Talán nyáron...

Suttora 2010.01.22. 13:02:59

@misibacsi: Én is vettem és nem bántam meg. Azt nem mondom, hogy hibátlan, de eddig még mindig elértem az úticélt, pedig nincs kímélve a gép: most is kinnt áll a -8-ban 15 centi hó alatt :-) Eladni mondjuk én sem tudnám, legalábbis emberi áron nem. De most tartok ott 4 és fél év használat után (17.056 km), hogy a vételér (250.000) meg az összes ráköltött pénz (323.119 Ft, mindennel együtt - benzin, olaj, biztosítás, alkatrészek, karbantartás, törlőkendő, mosószer :) stb.) alig több mint egy akkori új olasz vagy japán robogó lett volna. Szóval nekem bevált, igénytelen, gazdaságos és gombokért van hozzá minden, de törődni kell vele, az igaz. Persze nem mondom, hogy mindenki rohanjon Keeway-t venni, de nem volt rossz vétel.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.01.22. 13:03:58

@strfifi: ertem.
az sajnos csuszott, de majd figyelmeztetem.

strfifi 2010.01.22. 13:13:45

@baowah: isten ments, hogy odapörkölj. Maradjon köztünk.

mtk001 2010.01.22. 14:09:59

Az én öreg Vespám félév állás után is 2-3 rúgásra már darázskodik !

eko 2010.01.22. 14:14:19

Dögöljön meg, aki kínait vesz!

Vidra #23 2010.01.22. 15:14:25

Hát ha már távok kelet és nem japán akkor inkább kymco. Az egy fokkal jobb gép. Egészen elviselhető.

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2010.01.22. 15:33:09

@eko: akkor te sem élsz sokáig ;)
Nézz körül és keress valamit, ami nem kínai a környezetdben. Például a cipzár a gatyádon :)

skyrangr 2010.01.22. 15:51:30

Mikor lesz már inverz sebessegoltara? vagy legalább opció...
Belemerülök a cikkbe, és a végén azon kapom magam, hogy hunyorgok mint ívheggesztéskor pajzs nélkül! :D

zoli32 2010.01.22. 17:14:36

Jobbra fenn a cím mellett Fehér/fekete rákatt és kinyithatod a szemed.

Dennis01 2010.01.22. 17:23:47

Milyen robogok ezek...
Az en 97-es Honda Balim 50-es volt, nem ment tobbet 70-nel, de azt emelkedon is siman tartota. A csomagtartoja meg akkora volt, hogy belefert a teljes sisakom, melle meg egy kisebb taska is, plusz az irattarcamnak kulon fallal elvalasztott kis hely. Ha meg a nyitott sisakomat vittem, befert a taska meg a sisak melle ket ket literes uveg is. Olyan volt a futomuve, mint egy hajonak, minden godron finoman atsiklott. A haverjaim csak ugy hivtak, hogy a csonak...
Imadtam azt a motort...
Itt egy kep rola: jpg.hasznaltmotor.hu/bm-200910152106_1.jpg

mecanik 2010.01.23. 09:44:15

Tisztelt tb.guruk.
Tapasztalaim szerint ezek a kínai robogók minőségre,és megbizhatóságra a nyomába sem érhetnek egy Olasz vagy Japán robogónak. Ne haragudjatok de még a felvetés is vicces, hogy ezért az árért megéri.(270.000 ft)Ezért a pénzért bármikor veszek japán vagy olasz használt robogót. Még így is jóval megbizhatobb és üzembiztosabb mint egy kinai robogó. Egyébként ti is leírjátok, hogy a dinamamikája finoman szólva is kevés.(életveszélyes)Kérdésem akkor ez most mire is jó??? Miért kell ilyen motorokról írni? Minden jóérzésű és motorhoz valamit is értő/tapasztalt motorost szerintem a hányinger kerülget, amikor ilyen "jó" motorokról kell olvasnia. Ha ti ezzel a véleményel nem értetek egyet,kérnénk egy taróstesztet új kinai vs.használt olasz vagy japán robogóra.

dextercapo 2010.01.23. 20:06:01

mecanik : szerintem az angoloknal is leirta ezt valaki ugyanigy mielott a honda siman eltaposta oket annak idejen .
a kinaiak furcsak , de irtozatos tempoban jonnek fol es nincs mar ot evunk addig amig kijon az elso olyan gepuk ami nyilvanvaloan jobb mint amit europaban tudnak - mellesleg addigra nalunk tele lesznek a gyari muzeumok hibrid meg akkus robogo , motor koncepciokkal , nekik pedig lesz tiznel tobb ev tapasztalatuk villanymotor uzemeltetesben . nem rohogni meg fikazni kell hanem tanulni es alkalmazkodni .
hetente gyartanak tobb motort mint europa egy honap alatt .

grande 2 2010.01.23. 21:04:03

Nekem is keeway robogóm van, igaz flash de semmi bajom vele. Már két éve megvan, igaz egy kicsit alakítottam a kipufogón meg a szűrőházon, de amúgy semmi mást.
Hozzáteszem megy mint az állat és ugrik induláskor is.

GERI87 2010.01.23. 23:33:39

Lökettérfogat: 49,2 cm³
Teljesítmény: 3,5 LE (2,57 kW) 7000 1/min
Nyomaték: 3,92 Nm 7000 1/min

hát má nem azér de egy simson többet tud:))
ráadásul alacsonyabb fordulaton....

és a sulya is ennyi ugyhogy nemtom hogy ment ez 60-65 öt???

nagya21 2010.01.24. 12:14:04

@GERI87:
Hali!
Az én vágósúlyom alatt a Keeway Pixel óra szerint viszi a 60-at.Ha megkapja a F'act hengerfejet, és a nagyobb fúvókát akkor lehet lehet elérhető lesz vele a 65-70-es óra szerinti tempó.
Lehet a Simó többet tud, de az sebváltós!!
A Keeway TX50-es 80-at megy, és sebváltós na azzal hasonlítgass.
Üdv Nagya

mecanik 2010.01.24. 12:23:16

@dextercapo: Igen igazad van a hondával!!!Igen a kinaiak is fejlödnek,ez is igaz.Szerinted ausztriába és még egy néhány közelebbi és távolabbi országban miért nem engedték forgalmazni???Talán azért mert ezekben az országokban nem tudták megmutyizni az ottani hatóságokat!!!Egyébként elnézést minden kínai robogótulajdonostól,egyszer próbáljatok már ki más tipust is.Én eddig bárkivel beszéltem aki ezt megtette,de ha elolvasnád a kommenteket a többség is egyet ért.Egyébként ha ez egy javuló minöség mint ahogy ezt te gondolod akkor hogy lehet,hogy ugyan azt a blokkot szerelik már lassan tíz éve pl. a robogóikba. (Yamaha licenc néven hirdetve.Egyébként szinte semelyik alkatrész sem egyezik meg a yamahával,a minőségéről nem is beszélve)Ne haragudj de a fejlődést a külső megjelenésen kívűl nem látom.Egy szóval ne ajnározzuk már ezeket a robogóket ,és főleg ne emlegessük(egyenlőre)őket egy platformon a már bevált és BIZONYÍTOTT más minőségi motorokkal.

Darazs442 2010.01.24. 13:27:02

@nagya21:
Szerintem nyugodtan kiegyezhetünk abban, hogy ezek óra_szerinti_értékek, a valóságtól többé-kevésbé elrugaszkodva...

nagya21 2010.01.24. 16:17:41

@mecanik:
Hali!
Van összehasonlítási alapom, ugyanis van egy 1980-as Honda Tact-om, még müködik:-)
, de már úgy kellett hozzá összevadásznom az alkatrészeket másik két donor felhasználásával, mert nincs hozzá semmi.
Mig ezekhez a Keeway-ekhez itt van az európai elosztóközpont Szentendrén, és minden alkatrész van hozzá, gombokért.
A saját két szememmel láttam egy Keeway hurrican-t, amibe már 34xxxkm-volt, és a tulaj szerin a gumin kívűl még semmit nem költött rá(modjuk ez látszott is a motoron).
Üdv Nagya

nagya21 2010.01.24. 16:20:16

@Darazs442:
Hali!
Kimértem 60-as óraszerinti tempó 56km/h valósnak felel meg, nade 120kg vok azért ez is tisztességes ettöl a mocitól nem??:-)
Üdv Nagya

Harkov 2010.01.24. 20:35:11

Hali!

Nekem is volt Keeway-em egy ARN(125-ös 4 ütemű)egyáltalán nem voltolyan szörnyű mint ahogy több tesztben írták.2év alatt 17 ezer km tettem bele abból kb 2 ezret két személlyel(rendszámos volt) de egyszer se hagyott az út szélén.Persze hibák azért voltak de egyik se eget rengető inkább bosszantó dolgok amiket kis műszaki érzékkel meg lehetett javítani.
A fikázóknak:Ez újónan RENDSZÁMMAL került 370-be(2004-es ár)!!!
Akkoriban egy normálisabb 50-es fél milla volta 125-ösök pedig 7-800 ezernél kezdődtek.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása