Csak a Jawadat akarom

Mifelénk máshogy néznek a szocialista országokban gyártott motorokra. Jók voltak, szépek voltak, de ott a múlt idő jele: a világ megváltozott, dédelgessék csak őket a veteránosok. Igaz, itt a rendszerváltás után szükségből mindent átépítettek, háztáji barkáccsal próbálták lemásolni az elérhetetlen amerikai rémálmokat. Azóta eltelt néhány év, már nem sikk flexszel keringeni egy magyar vagy cseszkó rozsdahalom körül.

Azoknak, akik nem a vasfüggönyön innen éltek, nem jelent Zs-kategóriát egy Jawa átépítése: Philip a hollandiai Dark Star Customtól ugyanolyan lelkesen állt neki a cége udvarán rohadó Californian és 354-es alkatrészek válogatásának, mintha egy nemesnek tekintett négyütemű V2-est tervezne.

A hátsó váznyúlványt azonnal levágták, hogy a dupla teleszkópos lengőkar helyett egy atombiztos merev váz szülessen. Az első futómű maradt a Týnec nad Sázavouban megtervezett hidraulikus csillapítású teleszkóp, a 16 hüvelykes kerekeket sem bántotta: az ötvenes évek stílusához tökéletesek a gyáriak: a Jawa részletmegoldásai akkor még a legszebbek között voltak.

A tartály helyett egy vékonyabbat keresett a műhely lomjai között, és azt a váz felső csövére rögzítette, így a motor magasabb lett, de cserébe rövidebbnek is mutatja magát. A kormány sem gyári: helyette egy igazi, bobberes kapaszkodót szerelt fel. A tiszta ívét nem is csúfítja semmi: csak első fék és gázmarkolat van, nincsenek műszerek. Szükség sincs rájuk, a százharmincas végsebességen nem sok saccolgatni való van, a benzin szintjét pedig a tank oldalára szerelt külső kémlelőcső mutatja.

A kormányról lekerült kuplungkar óriási rúddá nőtt a Jawa Tracker bal oldalán – nem kell félni az öngyilkos megoldástól, a csehek félautomata tengelykapcsolója miatt csak az egyes fokozatba húzáskor kell megmozgatni – maradhat mindkét kéz a kormányon. A benzin rézcsövön csurog a gyári kupakkal takart Jikov karburátorhoz; spirállá tekerve biztos, hogy a kéthengeres keltette gyengécske rezgések képtelenek elroppantani.

Korabeli szakújságírók szerint a 350/354 blokkja volt az egyik legszebb, ezen nem változtat az sem, hogy az oldalra húzott kipufogókönyökök új karaktert kölcsönöznek a gépnek. Az 1931-es Jawa 500 OHC-t idézi a halfarkas kipufogó, a kettő az egybe rendszer sosem volt divat a cseheknél, de a kis old school építésre tökéletesen illik.

Első sárvédő nincs, a Duct Tape-et minden customos zsebben hordja. A tarajos hátsó sárvédő sem Jawáról származik, de külső tartórudaival és réz pillangócsavarjaival gyönyörűen zárja le a 350 Tracker hátsóját. Az arasznyi rugókra szerelt, steppelt varrású nyereg minimális kényelmet ad csak – az alig két tucat lóerős kusztomka nem a világjárásról szól. Az egyetlenegy részlet, ami utalhat az átépítés korára, a láncfeszítőnek beépített gördeszkakerék. Ezen kívül minden egyes elem, az összes ecsetvonás hozza a stílus kötelező megoldásait.

A Dark Star Custom a tavalyi Big Twin Bike Show-n mutatta be ezt a munkáját. Egy holland motorépítő kellett ahhoz, hogy a nemzetközi custom szcéna rácsodálkozzon az egykori csehszlovák mindenesre. Az amerikai motorok hegemóniáját megtörni látszanak a szaporodó brit-twinek és a régi japán motorok– ezek mellé egyre gyakrabban sorakoznak fel a kelet-európai márkák.

Szakál Pannóniát, Philip Jawát épített át: vannak még olyanok, akik a motorépítésben nem a pénzt és a tartozék-katalógusok lapozgatását látják irányadónak. Ideje körülnézni idehaza – amit a veteránosok büzlögetve otthagytak, tökéletes lehet egy épített motorhoz. A Jawa 350 Tracker kétkerekű bizonyítéka annak, hogy nálunk is érdemes körbenézni a tyúkólak tövében oxidálódó vasdarabok között.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr77946900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darazs1 2009.02.16. 23:23:07

Mondjam azt, h első? Nem vicces. Asszem.

Jók ezek a régi vasak! Ne hagyjuk őket kipusztulni! Így vagy úgy...

sz.kupac 2009.02.16. 23:23:52

Jó munka. Le a kalappal(van aki tultette magát a sznobizmuson ).Követendő példa.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.02.17. 00:35:52

Ej bazeg, ettől most komolyan kedvet kaptam valami öreg csonthoz, mittomén, valami Ural, vagy Dnyepr, vagy ilyesmi nagyvashoz, hogy aztán valami őrült customot faragjak belőle... Még jó, hogy amikor kinézek a ház elé, KÉT Range Rovert látok meg egyből, így hamar, és könnyedén tudok elhessegetni magamtól minden autó- és motorbuzériát villámsebesen. :)

zöldi 2009.02.17. 08:05:37

Nagyon szép forma, semmi felesleges,okos megoldások, végre nem V2. Ötös!!!

chopper 2009.02.17. 09:45:43

Maxi riszpekt az építőnek és a vasnak!
Nekem sem véletlenül áll az istállóban egy IZS 56 darabokban,de a feltételek még nem adottak az építéshez.Addig azonban lehet tervezgetni,de jó is az...

for-avar 2009.02.17. 10:25:30

Hááááááááát...izlések és pofonok:de nagyon béna(szerintem)Ez olyan régi salakváz akkor inkább négyütem...régi kétütemben valami remek kis versenygépet tudok elképzelni(és nem kéziváltóval)a Veteránban láttam olyat.A láncfeszítő botrányos,miként a szintjelző is.Nem értem:ezeket bármelyikünk jobban szebben megoldja megoldotta...egy custom építő meg elbarmolja?Az apróságok:csap,szárnyasanya(a gyorszáródást segíti,de a sárvédőn?)nem oda való!mintha ebből-abból rakta volna össze nem tudatosan.És kétütemű 2az1be kipufogóval?Agyrém nem fog az 100-al se menni elveszt sok-sok LEt
Taraj nem taraLY!!!

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 10:33:12

@for-avar: uhh, még szép, hogy taraj, az ember hajlamos elbambulni :)

és valóban ízlés kérdése: nekem pont azok a részek tetszenek, amiket te kifogásolsz.

off, közvéleménykutatás:

Amúgy te milyen stílusú gépeket látnál itt legszívesebben?

Merida001 2009.02.17. 10:36:40

Igazából elismerés a kitartásért, tervezésért, kivitelezésért...De minek??? Egy ilyen blokkal megáldott förmedvénnyel csak jól kiröhögik az embert az utcán, hogy "nézmá' nincs igazira pénze és egy ilyen kamu szarral bohóckodik...". Akkor inkább eredetiben maradt volna fullra felújítva és veterán talikra lehetett volna vele járni.De így...

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 10:44:13

@Merida001: Igen, nálunk hajlamosak kiröhögni, de normális helyeken ez ugyanolyan korrekt customnak számít.

Közép-Európában túl magas a nyálverő faktor, a della-mutató - felnőtt módjára gondolkodó motoros közegben ezzel nincs gond - nevesse ki az én jawámat is az, aki arakarja, én majd rajta nevetek.

feketenap · http://www.zoldszempont.hu 2009.02.17. 10:46:26

Szép a motor, jó a cím!
Csak az a gördeszka kerék, az nem kéne oda. Gondolom az volt a legutolsó művelet, ennyire futotta idegileg.

for-avar 2009.02.17. 11:05:17

Mondtam:nekem nem tetszik.De ez nem jelenti azt hogy valakinek ne tetszen...Amit kifogásoltam az az:ilyet Custom cég nem rak az utcára!Pl a láncfeszítő:görpenge görgő...Nekem akkor tetszik egy motor ha a készítő a célnak rendeli a gépet.Anno láttam két"VIZIHULLA"gépet a Custom bike-ban.Rozsdás döglöttnek tüntek mint a zombi(zombike?)ronda de nem ratbike.csak a legfontosabb,de az olyan megoldásokkal ami kell.A Biker Build-Off mérce számomra:az építők profik van saját stílusuk mégsem ismétlik önmaguk:Russel Mitchel,Matt Hotch,Billy Lane,Roland Sands,Goldammer,Jesse Rookie(na az első felfüggesztés alapmű)vagy az európaiak:Marcus Waltz(annyira azért nem jó)Custom Ranch(96os John Deer),Charly Gregoire,Krazy Horse...ja és vannak magyarok akiknek az OCC a cipőfüzűjét sem köthetik meg!Auto CAD-CAM en terveztünk egy gépet(26" kerekek,fonott váz háromhengeres Vincent blokkal három kompresszoral ijj alakú első villa és kormány,csak sajna a vázat csak karbon kevlárból lehet megépíteni :( ekkora kamra nincs itthon úgy tudom...

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 11:07:42

@for-avar: ez a vincent erdekelne, kerek cades kepeket!

yeti 2009.02.17. 11:07:46

Amikor motor építésről van szó engem általában kiver a víz,hogy milyen motort fognak megint "tönkretenni".Mégis azt kell mondanom,hogy gratulálok az építőnek tényleg szép lett a motor.Ha építésről van szó senki ne adja Philip,és Szakál alá.

for-avar 2009.02.17. 11:24:33

Baowah: az a moci egy barátom Macjén van(más nem bírt vele)Most hívam ha visszajönnek Daytona-ból Budára(én meg S zarvason vagyok még)akkor keressük egymást.Ha meg tudnánk építeni azzal a vbt is megnyernénk... a kód neve "Hymn" és ennek sem lesz látható kipufogó végei

sas47 2009.02.17. 11:24:58

Nekem bejön,különössen jó az üa mérő és a kézi seb váltó,

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.17. 11:26:35

Nemtom, az én ízlésemet nem találta el annyira, de az biztos hogy a kivitelezés 1. osztályú! Az ízlések meg különbözők.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 11:29:53

@for-avar: oke, en varom. es hol a breben vennetek vincent blokkot?

for-avar 2009.02.17. 11:33:27

Amikor meghallották hogy Vincentből akarnánk építeni olyan sívalkodás volt belőle!Miért?Mert egy augsburgi srác KIÁRUSÍTOTTA nagyapa "kacatjait" benne egy karambolos Vincent Series D-t.volt hozzá tari alkatrész a mocihoz,de a gerinc a villa úgy meghajlott hogy annak annyi...Volt köztük egy B.A.C. királytengelyes V2 blokk is(hajtűrúgós nyitott szelepművel)abból 1X ha lesz váltóm a vázhátsóhoz háború előtti veterán versenyző lesz...de sajna az vagy 2 év

sas47 2009.02.17. 11:38:11

@baowah: Ha jobban megnézed az sem , különben a Jawanál a sebváltó és a kuplung együtt van ezt néztem be.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 11:38:29

@for-avar: wow, kene :)
en multkor egy pompas verseny vincent cometet talaltam 9500 euroert...nem mintha most lenne rá.

dextercapo 2009.02.17. 11:45:36

@baowah: oomega chopper a chemical choppers -tol .
www.topspeed.com/motorcycles/motorcycle-news/chemical-chopper-oomega-ar28335/picture150759.html

ez a gep majdnem elinditott a lejton - bar en egy elmebetegebb verziot talaltam ki - csak ido nincs ra .

for-avar 2009.02.17. 11:47:39

Az öreg Citroen HYjét az ottani barátunk vett meg.Mekkora királyság lenne HY-al érkezni a Hungaroringre(Balatonringre)Anzani Unlimited kategóriás geppel versenyezni :)...Amikor megláttuk mit rejt a garázs magunkban sírtunk...Volt egy 53as Big Chief is ezt azonban nem adta,de ennyi pénz 30K Euró nem volt nálunk...nem is ezért mentünk mondjuk.Most a müncheni nagyapánál pihen de nyáron összerakjuk.Olyan javitási könyve van mint a LEGOhoz.szerintem egy gyerek is összerakná olyan egyszerű.csak ne inches withworthos lenne!

dextercapo 2009.02.17. 11:50:30

@sas47: a szintjelzo a regi repcsiket idezi - nekem nagyon bejon (persze a caponordon is ilyen az olajszint ellenrozo)
a gordeszka kerek pedig ot perc egy smirglivel , ket szep nagy alatet es nincs ember aki megmondana hogy nem gyari (mellesleg a capo korai szeriainak szinten ilyen gorgos a lancfeszitoje - kesobb lett csuszkas)

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 11:51:19

@for-avar: szoval akkor van egy vincentetek, mondjuk ki magyarul

for-avar 2009.02.17. 11:58:23

100fokos W3 blokk nagyon penge lesz,de irtó nagy meló.A V Comet 500 single nem rossz sőt!A nagy motoros könyvben még a beállítások is le vannak írva Ternowszki ugye...Ha azt nézem 100K egy Black Series akkor mi ingyen kaptuk meg!Titok:soha ne örülj az eladó előtt mert az nagyon felveri az árat...ezért volt olcsó a Vinc a B.A.C. a HY és ezért maradt ott az Indi a Norton

sas47 2009.02.17. 11:59:23

@dextercapo: A kézikar vége a vázba megy,mi a célt szolgál?

for-avar 2009.02.17. 12:05:03

Ja de csak blokkváltó négy egyforma hengerfejjel hengerrel hajtókarok...maga AZ ACÉLSZÍV!A lelket először mi aztán a kompresszorok fújják.Youtube-on láttam hogy üvölt a 100 lovas...ez fogalmam sincs milyen hangot ad majd!

dextercapo 2009.02.17. 12:09:21

@sas47: ha jol olvasom , akkor a kuplungot - erdekes otlet . tulajdonkeppen megoldhato lenne teljesen lathatlanul is - vannak eleg jo szervok es lehet csinalni rendes vakuumos kuplungot is .

for-avar 2009.02.17. 12:13:44

És a poén:az alkatrészek a bácsi feleségének a selyemruháiba voltak tekerve viaszba fojtva!A 18" GSX-R 1100-at a srác megtartotta magának...hogy a manóba tudott a tata ilyennel motorozni?Habár az öregnek volt Münchje is de az a lakásban volt és mi oda nem mehettünk be.Így hogy valóban volt neki kérdéses:aki tudja mi a Mammut az nem ad el fillérekért veteránt...de he késöbb kezdünk örülni mindent el hozunk :(

qqrica 2009.02.17. 12:19:16

@dextercapo: Nincs értelme,Ennél a tipusnál is a váltókart megnyomod ,egyben a kuplungot is kiemeled..

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 12:22:34

@qqrica: azért is írtam, hogy csak az egyeshez kell

zöldi 2009.02.17. 12:41:21

@baowah: De akkor az egyshez sem kell a kar...amíg lenyomva tartom a váltókart, addig ki van emelve a kuplung. Engedem vissza alaphelyzetbe, teszem rá a gázt és megy. Vagy nem? Nekem így logikus.

off válsz: Bármilyen épített motort szívesen nézegetnék itt. Én a café racerekhez húzok, de részemről bármi jöhet, csak brümmögjön.

Off kérdés: Milyen áttétel van az esperesen? :DDDD

atabi 2009.02.17. 12:43:58

a Pannonia szebb és igényesebb

atabi 2009.02.17. 12:44:55

a piros egy kínai gyerekchopper

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 12:50:49

@zöldi: hat olyan áttételes.

a Jawa az egyesben szereti azt a kuplungot. Mondjuk én végig kuplungolom.

for-avar 2009.02.17. 13:19:20

baowah:tudtad hogy a Judas Priest:Painkiller borítóján is Vincent blokkos custom van...persze:British Steel!Az eddigi legszebb Vincen átépítés egy Vindian(Indian Bigchief Vincent blokkal)

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 13:29:32

@for-avar: az Winkler asztala, én a hajas metálra nem izgulok :)

Szörnyespóló, cippzáraspaplan, hegyesgitár?

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 13:38:10

@for-avar: hat abbol nekem eleg lenne egy egli racer

frisco 2009.02.17. 13:40:57

Nagyon jó építés, én a 638-as Jawamat akarom átépíteni, de még nem találtam a neten olyat, ami tetszene. A váz levágása pedig... mondjuk a Kawa W 650-es vázakat is nyírbálják a japánok. Ja, és 18-as kerékkel még szebb lenne.

aribazsy 2009.02.17. 13:45:43

Istenkirayl! Ehhez csa ennyit lehet hozzafuzni!

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.02.17. 13:55:39

Ez a merev vázas stílus nekem nem jön be, de maga a munka igényes.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.02.17. 14:03:43

Naggyon csinos motor! A benzinszint-jelző szörnyen elegáns megoldás, régi versenymotorok üvegszálas tankján is hagytak fényezetlenül egy csíkot, hogy ott lássák mennyi a nafta -legalábbis Ducatikon láttam már ilyet.
Ennek a gépnek egy igazi hibája van: kb 160 centis magasság fölött mindenki nagyon hülyén nézhet ki rajta. Szörnyen rövid és pici. Nekem legalábbis biztos olyan érzés lenne rajta ülni, mint cirkuszi medvének a kisbiciklin...

JawasZoli 2009.02.17. 14:13:42

Tetszik nekem is es nem csak azert mert jawa-s vagyok, hanem mert tenyleg szep. Csak egy kis kijavitas, annak aki "kezivaltot" ir, az nem kezivalto, hanem felautomata kuplung. csak az egyesnel kell kuplungolni indulasnal, visszakapcsolasnal sem kell, egeszen vissza tudsz valtani 1-es fokozatig, a valtot lenyomva tartod, es finoman visszaengedve el lehet vele indulni. nagyon mutatos, es ha valamit mondjuk vinni kell akkor meg praktikus. Tudom, most sokan rohognek, de ki kell probalni, es rajon az ember hogy mirol beszelek.

JawasZoli 2009.02.17. 14:15:00

@for-avar: az nem kezivalto, csak a kuplung van kivezetve oda. kicsit nezelodj a szocimotoros.hu oldalon es megtalalod a leirast

JawasZoli 2009.02.17. 14:23:45

@baowah: azt nem tudom, hogy a ket tucat loerot honnet szedted, de a 360-as az 18 LE, a 634 22LE a 638 26LE. ez amugy nem vesz el semmit a cikk erenyebol, bar lehet hogy megtuningoltak egy kicsit, de a kipufogo nem azzol arulkodik.

zöldi 2009.02.17. 15:00:15

@JawasZoli: MEg mint köztudott, ha egy gyári 2T kipufogót buzerálnak, az csak rosszabb lehet.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 15:08:15

@zöldi: hát a gyári jawa kipufogó buzerlása nem sok vizet zavar. Messze van az optimumtól, nagyon messze.

Ladaf@n 2009.02.17. 15:32:50

fateromnak van egy 125 CZ-je. egy hónapig használta. 1985-ös gyártmány és még 5000 km sincs benne. egyszer még felújítom (ami az idő vasfoga megrágott). :)

Pilgram (törölt) 2009.02.17. 16:19:00

@baowah:
európai custom nakedekről én nagyon szivesen olvasnék (Triumph, Ducati), gyönyörűek tudnak lenni..

chopper 2009.02.17. 17:01:37

@baowah : WÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
Ez nagggyyyon komoly,megnéztem már ötször és még mindig vigyorgok! :)
Ja és hang nélkül,az csak otthon lesz de így is üt! :)

for-avar 2009.02.17. 19:57:31

baowah:
Az-az: :) Egli Vincent?valami Anderson? csépelte a gyári HD XR1000-t egy ilyennel a 80-as évek közepétől mekkora gép,ezzel tette le a névjegyét Eglii"köbcentit nem pótolja semmi"Mester...mit fog tudni a milyénk aussie 650es hengerekkel?Ha ebben OHC500 ccm Jawa lenne...hú akkor talán!

for-avar 2009.02.17. 20:08:25

2T kipufogó:a Simsonomon egy TZ125 kicsinyitett mása volt hozzá ementáli henger.Lent lusta kisebbségi fent a tolvaj változata 70cm3 a városba kín volt csiga gyorsolulással...de városon kívül.még a mazsola autókkal is tartotta a tempót(2 karburátor!)1000km/gyűrű árán persze!Kb két naponta lekepcsoltak hogy halk a kipufogó(a barátok már 2 kmről tudták jövök

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 20:29:58

@for-avar: azt mar nem lenne szivem nagyon szetvagni, az ohc vazaba nem nyulnek bele.
az tul ritka, csak semmi visszafordithatatlant.

for-avar 2009.02.17. 20:51:04

Csak semmi HD:húúú 1X raktam(segítettem)HD XR blokkosat...azt a kínlódást hogy az európai alkatrészeket bele tegyük és még mondták milyen jó hogy nem shovelt vagy pant választottunk!Azok nem birják a feltöltést es ha fennt lefogják a hengerfejet a rezgéstől elengedi a hengertelpnál az olajat...A Revolution OK(de az germán inkább)De 1X már tárgyaltuk asszem a Morgan HD-nélA Super Vee blokk is álítólag nagyon eszik 90 V2es Chevy blokk negyed...van e még?1 volt M-országon de mi lett vele nem tudom.Egy kék cseh 500ast láttam choppernek építve 60-70es évek stilusában...nem volt menthető az alapgép,de nem tetszett magas rövid silány darab.Cafffffe Racernek milyen lett volna?Szipi-szupi...

for-avar 2009.02.17. 20:53:23

Az új Veteránban van " gyönyörű darab!Mint két cseh modelcsaj...gyere probálj ki!Nos blokkolnám :)

for-avar 2009.02.17. 21:05:11

dextercapo:
ennek is karbonváza van...de a mi gépünk hosszabb nagyobb kicsit és rugozik,legalább az eleje.Az Omega gépét rengeteg bírálat érte sok jogos is:
-Merev váz elöl is emiatt
-Motoroz6atlan(akkor minek)
-Gázbowden elvezetése
-A karbon és a rézalkatrészek ütik egymást
Viszont vannak rajta jó 5letek is

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.17. 21:18:32

@for-avar: láttam cseheknél erősített Kyvacka vazba szerelt 500-as blokkot.

Abból mér lehetne café racer. Viszont egy kdves fiatalember versenyzett Norton vázba rakott, Quiafe váltóval szerelt Jawa salakblokkos géppel.

dextercapo 2009.02.17. 21:21:44

@for-avar: nem tekintenek egy karbon vazat rugozatlannak . max csillapitatlannak , de hat volt ilyen motor is regebben .
az osszhatason lehet meg dolgozni , de maga a szerkezet akkor is allat . karbon vaz - ha mar mindenki tudja , akkor lefujhato feketere :)
aztan kap pinstripe-ot es kesz is .
egyebkent motorozni mintha lattam volna vele valakit a youtube-on .

for-avar 2009.02.17. 22:05:47

dextercapo:
-max a podiumon lát6tadd!
-3.5 éve ilyen ezt nem festik le!
Karbon?finom kis anyag!A Brittenek karbon kerekei villái évekre megélőzték a nagy gyárakat!Biaggi aprilia RS250V hátsó villája olyan merev('94!)hiányos volt az öncsillapítása(nem volt rugalmas)a legjobb teleszkóp villák is 20+30mm hajlanak!A Ducati GP08nak elől a csúszószár karbon=merev könnyebb mint a fém!De írtó drága:7500GBP volt egy 998 tuningváz karbonból!a kerekek kb5X annyi mint egy tuning felni stb

dextercapo 2009.02.18. 00:51:29

egy ilyen hosszu karbon gerenda lehet rugalmas - szerintem . persze lehet hogy nem az , de ettol meg nekem annak tunik . ennel rovidebb karbon legcsavart hajtogattam - olyan merev amilyenre akarod csinalni - nincs elvi akadalya hogy a szovet iranyaval megadj egy rugozasi iranyt . mashol legalabbis hasznaljak igy a karbont .

mozgas :
www.youtube.com/watch?v=tRY12kFZ3xQ
nem egy turagep , de gurul :)

dextercapo 2009.02.18. 01:01:50

@for-avar: dymag felni talan 2004-ben parban ducatihoz alig kerult akkoriban 240.000huf-ba. igaz hogy a wdw-n a gyar arusitotta , nem szurte at egy halom kalmaron a cuccot .

for-avar 2009.02.18. 08:30:21

2002ben az EB futamon volt a kezemben karbon felni elegáns 5 küllős rajta sárga embléma Ferrari Performance:pehely...Ilyen volt A Cagiva V4 500as Aprilia RS250V RSV400 gyári gépeken...az mennyi lehetett
A dymag utcai modell,nem dicsérik:alig könnyebb a kovácsolt felniknél,talán mert viszonylag tömeg gyártmány!Ha Auto CAD-CAM-el tervezték akkor elvileg,elviled ahogy Írod megvalósít6ó...Ezt fémből is meg tudta volna csinálni

for-avar 2009.02.18. 08:43:00

OK...gurul kb 40el és hogy pattog!Hamar vége lenne ha nem tükörsima úton m1...mint itt!Az igazi Hardcore chopperek a 60as evekben elől is merevek voltak!Csak a villa hajlása és a hátsó ballonos kerék rugózott(pattogott)...persze a 66-os út nem a magyar utak minősége volt :)

for-avar 2009.02.18. 08:45:44

baowah:
a svéd Esox Lucius gépéhez a Hustlerhez mit szólsz?Nagyon durva!A B.A.C.-ból valami hasonló lesz!

for-avar 2009.02.18. 09:23:49

Hát azzal nem nyernek semmit :( olyan stilustalan...az előző 2 gépükhöz

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.02.18. 10:35:06

@for-avar: nem stilustalan, hanem mas stilus.

for-avar 2009.02.18. 13:52:46

Nem tudom...lehet divat a retro,és kicsi része tetszik...de túlságosan modern
Az igaz hogy a BOTT gépek állatok:MG,BMW,HD-XR,Vincent,Hesketh(ezek utcai gépekből)Norton Wankel majd Ducati végül BRITTEN(telivér versenyzők)...van még ilyen?

for-avar 2009.02.18. 14:03:01

1X valmi német csatornán láttam 1X Hesketh versenygépet...bumfordi volt és olyan kegyetlen bántóan csattogott.Láncos vezérmű láncos olajszivattyú,Kugelfischer mechanikus injektor,Láncos primer,LÁNCOS VÁLTÓ(mint a K800on)láncos szekunder..."mint két phlétepsiben dugó csontváz"mondta a rider :)
Sajna ez kb 10 éve volt azóta sem láttam.Valakinek megvan?

CANADA 2009.04.10. 23:43:00

Láttam már sok 350-es átalakított Jáwát, de eddig ez a legszebb.Bár közlekedni nem igazán lehetne vele.

kisörDög 2014.07.28. 18:15:35

Csak a jawadat akarom :))))))))

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása